Megkezdődött az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások második fordulója ma Brüsszelben. A Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti első egyeztetést június 19-én tartották, de akkor mindössze a menetrendről egyeztek meg, az első „igazi”, négynapos tárgyalási forduló a mostani. „Jól indultak a tárgyalások az előző hónapban, most azonban rátérünk a lényegi kérdésekre” – mondta hétfői érkezésekor David Davis brit Brexit-ügyi miniszter. Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója elmondta, „meg kell vizsgálni és össze kell hasonlítani az álláspontokat az előrehaladás érdekében”. A mostani fordulónak az állampolgári jogok, a fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségek és az ír-északír határellenőrzés kérdései lesznek a középpontjában.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...