Épületek és személygépkocsik rongálódtak meg a kedd esti aradi földrengésben, amelyet Temesváron, de még a román határ menti magyarországi településeken is érezni lehetett. A földmozgást több kisebb utórengés követte, a legutóbbi szerda reggel. Pataky Lehel Zsolt tudósítása.
A közegészségügyi és szociális ellátó intézményekben nem szakítják meg a munkát a sztrájkolók, csupán „SANITAS" feliratú karszalagot vagy jelvényeket fognak viselni.
A Facebook-oldalukon közzétett bejegyzés szerint mindaddig folytatják a tiltakozás ezen formáját, míg meg nem oldják a követeléseiket. Ezek közé tartozik az álláshelyek felszabadítása a közegészségügyi rendszerben; a 2017-ben elfogadott bérezési törvény teljes körű alkalmazása; a pótlékok és ügyeleti díjak méltányos folyósítása.
Emellett kérik az új bértörvényről szóló tárgyalások újrakezdését, illetve az egészségügyi intézmények méltányos és megfelelő finanszírozásának biztosítását.
A japán sztrájk a döntéshozókkal folytatott tárgyalások idejére szól. Amennyiben a tárgyalások kudarcba fulladnak, a szakszervezet országos tanácsa dönt a tiltakozás egyéb formáiról.
Két számjegyű növekedést mutatott az idei első négy hónapban a turistaforgalom a kereskedelmi szálláshelyeken. A turisták száma 23,1 százalékkal, míg a vendégéjszakáké 22,5 százalékkal nőtt 2023 januárja és áprilisa között az előző év ugyanazon időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
Az INS szerint az idei első négy hónapban 3,306 millió vendégérkezést jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken. A turisták 83,8 százaléka hazai, 16,2 százaléka külföldi volt.
A romániai turisták 1,8, míg a külföldiek 2,3 éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. Ezek nettó kihasználtsági mutatója 23,9 százalékos volt a jelzett időszakban, ami 3,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A legnépszerűbb úticél Bukarest volt, ahol 539.700 turistát jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken, Brassó megyébe 430.700, Kolozs megyébe 186.000 turista érkezett. A vendégéjszakák száma tekintetében Bukarest (1,095 millió), Brassó megye (814.400) és Prahova megye (366.600) állt az élen.
A legtöbb külföldi látogató Olaszországból (59.300), Izraelből (50.700) és Németországból (49.500) érkezett Romániába január 1. és április 30. között.
Az oktatási szakszervezetek bejelentették, hogy csütörtökön vagy pénteken ismét tüntetnek a fővárosban. Körülbelül 20 ezer embert várnak a megmozdulásra.
Közlésük szerint kedden 134 ezer tanár sztrájkolt, ami a szakszervezeti tagok 87 százalékát jelenti.
Az oktatási miniszter ezzel szemben örvendetesnek nevezte, hogy egyre kevesebb tanár sztrájkol. Ligia Deca becslései szerint a tanügyi alkalmazottak 53 százaléka, a tanárok kevesebb mint 60 százaléka sztrájkol, 4 százalékkal kevesebb, mint egy hete. A szakszervezetek azonban figyelmeztettek: a miniszter adatai félrevezetők, mivel nem a szakszervezeti tagok, hanem az oktatásban dolgozók teljes számán alapszanak.
A tanügyminiszter azt nyilatkozta: egyelőre nem látják szükségesnek az országos vizsgák elhalasztását. Hozzátette viszont, hogy a kérdésről a hét végén születhet döntés. A sztrájk elhúzódása esetére felmerült, hogy az érettségin a kompetenciavizsgákat kiváltják a végzősök középiskolai osztályzataival.
Épületek és személygépkocsik rongálódtak meg a kedd esti aradi földrengésben, amelyet Temesváron, de még a román határ menti magyarországi településeken is érezni lehetett. A földmozgást több kisebb utórengés követte, a legutóbbi szerda reggel. Pataky Lehel Zsolt tudósítása.
Elfogadta a szenátus azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a kórházi alkalmazottak munkaidejükön kívül a magánpraxishoz hasonló módon vizsgálatokat és kezeléseket végezhetnek el az állami intézményben a páciensek kérése, ezért pedig pluszjövedelemben részesülnek. (tovább…)
Mihai Seplecan lett a Kolozs Megyei Tanács elnöke, miután a megyei képviselő testület szerdán megszüntette a bűnvádi eljárás alatt álló, a tisztségről már lemondott Horea Uioreanu volt tanácselnök mandátumát és új elnököt választott. (tovább…)
A döntés értelmében 15 millió eurós állami támogatásban részesülhetnek azok a magán televízióadók, amelyek közérdekű tájékoztató, nevelő és kulturális műsorokat sugároznak. (tovább…)
A foglalkoztatást ösztönző előírások szigorításával igyekszik a brit kormány csökkenteni az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számát. (tovább…)
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök ma ismét tárgyalóasztalhoz ült Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, miután a német kancellárral és a francia államfővel abban állapodott meg, hogy fokozzák a görög államcsőd megakadályozását célzó megállapodás megkötésére irányuló erőfeszítéseket. (tovább…)
Nemes Jeles László Saul fia című, cannes-i nagydíjas filmje képviseli Magyarországot a 2015. évi „legjobb idegennyelvű film” kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság szerdai döntése értelmében – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap ma az MTI-vel. (tovább…)
Szervezetünk egyik rendkívül összetett szisztémája a nyirokrendszer; az immunrendszerünk szerves része, és meghatározó szerepet tölt be annak helyes működésében, a betegségek, fertőzések megelőzésében, valamint a méregtelenítésben. Adásunk vendége Kilin Ildikó, kolozsvári nyirokterapeuta és masszőr, aki a mai félórában betekintést nyújt a nyirokrendszer működésébe.
A nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe az idei Tusványoson, amelyre július 21. és 26. között kerül sor Tusnádfürdőn. A szervezők, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért ? Pro Minoritate Alapítvány ma egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették az idei Tusványos programját, újdonságait. (tovább…)
Kicsi az esélye annak, hogy a parlament megszavazza az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt, és ezzel megbuktassa a Ponta-kormányt ? nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Vasile Blaga. (tovább…)
Ezt Klaus Johannis államfő jelentette ki, miután a képviselőház tegnap elutasította a bűnvádi eljárás indítását Victor Ponta kormányfő ellen. A miniszterelnök mentelmi jogának megvonása, illetve a teljes körű ügyészségi vizsgálat megindítása ellen 231 képviselő szavazott, és 120-an támogatták azt. (tovább…)
object(WP_Query)#6839 (52) {
["query"]=>
array(5) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(427292)
[1]=>
int(427305)
[2]=>
int(427302)
[3]=>
int(427298)
[4]=>
int(427296)
}
["paged"]=>
int(2300)
}
["query_vars"]=>
array(65) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(427292)
[1]=>
int(427305)
[2]=>
int(427302)
[3]=>
int(427298)
[4]=>
int(427296)
}
["paged"]=>
int(2300)
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(0) ""
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#7161 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#7160 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(508) "
SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (427292,427305,427302,427298,427296) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND ((rad_posts.post_type = 'post' AND (rad_posts.post_status = 'publish' OR rad_posts.post_status = 'acf-disabled')))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 27588, 12
"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#7169 (24) {
["ID"]=>
int(29475)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:31:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:31:23"
["post_content"]=>
string(869) "Elfogadta a szenátus azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a kórházi alkalmazottak munkaidejükön kívül a magánpraxishoz hasonló módon vizsgálatokat és kezeléseket végezhetnek el az állami intézményben a páciensek kérése, ezért pedig pluszjövedelemben részesülnek.Az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara. A tevékenységet csak a kórházzal munkaszerződésben állók végezhetik el, azonban kivételes esetekben, az osztályvezető kérésére, valamint az igazgatók engedélyével más állami és magánintézmények szakemberei is bevonhatóak. Az így szerzett jövedelmet a kórházigazgató osztja szét az érintett személyzet között, a bérkiegészítés után pedig ugyanúgy adót kell fizetni. A díjszabásokról és az elosztás módjáról a továbbiakban dönt az egészségügyi miniszter."
["post_title"]=>
string(37) "Magánpraxis az állami kórházakban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "maganpraxis-az-allami-korhazakban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:31:23"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:31:23"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29475"
["menu_order"]=>
int(29831)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#7120 (24) {
["ID"]=>
int(29445)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:26:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:26:40"
["post_content"]=>
string(531) "Mihai Seplecan lett a Kolozs Megyei Tanács elnöke, miután a megyei képviselő testület szerdán megszüntette a bűnvádi eljárás alatt álló, a tisztségről már lemondott Horea Uioreanu volt tanácselnök mandátumát és új elnököt választott. Így Vákár István már nem ideiglenes elnöke a Kolozs Megyei Tanácsnak, ám megmarad a tanács alelnöki tisztségében. Seplecant 25 támogató, 8 ellenző és egy érvénytelen szavazattal választották meg a megyei képviselő testület vezetőjévé."
["post_title"]=>
string(46) "Mihai Seplecan Kolozs megye új tanácselnöke"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "mihai-seplecan-kolozs-megye-uj-tanacselnoke"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:26:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:26:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29445"
["menu_order"]=>
int(29832)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#7162 (24) {
["ID"]=>
int(29425)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:23:04"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:23:04"
["post_content"]=>
string(1116) "A döntés értelmében 15 millió eurós állami támogatásban részesülhetnek azok a magán televízióadók, amelyek közérdekű tájékoztató, nevelő és kulturális műsorokat sugároznak. A pénzügyi keret kiegészíthető. A támogatást idén július és jövő év decembere között folyósítják, de a határidő meghosszabbítható.
Jövő év december 31-ig még analóg rendszerben sugározhatják műsoraikat a televízióadók. A rádióadók is folytathatják eddig az időpontig a földi sugárzást az Országos Hírközlési Hatóság bizonyos feltételekhez kötött megállapodása alapján - tájékoztat a távközlési és informatikai minisztérium. A rendelkezés a közszolgálati és a magán televízió- és rádióadókra egyaránt vonatkozik. A kormány tegnap rendeletet fogadott el annak érdekében, hogy biztosítsa a szükséges feltételeket az analóg földfelszíniről a digitális sugárzásra való áttéréshez. Egy korábbi rendelkezés nyomán idén június 17-ig országszerte megszűnt volna az analóg földfelszíni televíziós közvetítés."
["post_title"]=>
string(54) "Pénzt kapnak a kormánytól a magán televízióadók"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "penzt-kapnak-a-kormanytol-a-magan-televizioadok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:24:26"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:24:26"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29425"
["menu_order"]=>
int(29833)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#7123 (24) {
["ID"]=>
int(29405)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:21:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:21:05"
["post_content"]=>
string(643) "Csak júliustól lesz újra állandó intenzív terápiás ügyelet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Jelenleg nincs állandó ügyelet a kórházban, mivel június elsejétől felmondott Varga Péter, a korábbi osztályvezető főorvos, aki most csak részmunkaidőben dolgozik a kórházban, az osztály két másik orvosa pedig nem tud állandó ügyeletet biztosítani. Demeter Ferenc kórházmenedzser elmondta, júliustól két fiatal orvost várnak a kórházba, harmad és negyedéves rezidenseket, és velük remélhetőleg majd újra állandó ügyeletet tudnak biztosítani az intenzív osztályon."
["post_title"]=>
string(62) "Nincs állandó intenzív terápiás ügyelet Csíkszeredában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "nincs-allando-intenziv-terapias-ugyelet-csikszeredaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:21:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:21:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29405"
["menu_order"]=>
int(29834)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#7085 (24) {
["ID"]=>
int(29365)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:19:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:19:25"
["post_content"]=>
string(1200) "Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyitja meg kapuit holnap a Brassó megyei Barcarozsnyón. A szórakoztató központ 45 életnagyságú dinoszauruszt sorakoztat fel. A parkban faágak közé épített házikók, mozi és számos meglepetés várja az érdeklődőket, akik a dinoszauruszok fejlődését végigkövető látványos úton haladnak végig.
A parkot ötmillió eurós beruházással létesítették, a pénz 70 százaléka uniós forrásból származik, 30 százaléka pedig önrész. Az életnagyságú, üvegszálból készített őslények némelyikének a hosszúsága a 24 métert, magassága a 20 métert is eléri.
A dinókat Romániában készítették, olyan szakemberek technikai és tudományos hozzájárulásával, akik hasonló jellegű parkot működtetnek Németországban. A múzeumként is működő dinópark a hét minden napján látogatható, a belépti díj felnőtteknek 28, gyerekeknek 22 lejbe kerül. A dinópark alig pár kilométerre fekszik az egyik leglátogatottabb romániai műemléktől, a törcsvári kastélytól, illetve a barcarozsnyói vártól, amely Erdély legjobb állapotában fennmaradt szász parasztvára."
["post_title"]=>
string(39) "Dinópark nyílik holnap Barcarozsnyón"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "dinopark-nyilik-holnap-barcarozsnyon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:19:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:19:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29365"
["menu_order"]=>
int(29835)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#7086 (24) {
["ID"]=>
int(29345)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:15:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:15:19"
["post_content"]=>
string(868) "A foglalkoztatást ösztönző előírások szigorításával igyekszik a brit kormány csökkenteni az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számát. David Cameron miniszterelnök tegnap a londoni alsóházban arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a kormány a brit belügyminisztérium mellett működő, de hivatalosan független testületként tevékenykedő bevándorlási tanácsadó szervezettől kért állásfoglalást több olyan intézkedéstervezetről, amelyek célja az, hogy a munkaadók számára kevésbé legyen vonzó, illetve könnyű, a nem EU-tagországokból érkező munkavállalók toborzása és alkalmazása.
A szigorítási tervek között szerepel annak a minimális bérnek a felemelése, amelyet a munkaadónak igazolnia kell ahhoz, hogy az EU-n kívülről érkezett munkavállaló vízumot kaphasson."
["post_title"]=>
string(66) "Az unión kívülről érkezó bevándorlóktól tartanak a britek"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "az-union-kivulrol-erkezo-bevandorloktol-tartanak-a-britek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:15:19"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:15:19"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29345"
["menu_order"]=>
int(29837)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#7087 (24) {
["ID"]=>
int(29305)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:12:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:12:56"
["post_content"]=>
string(671) "Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök ma ismét tárgyalóasztalhoz ült Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, miután a német kancellárral és a francia államfővel abban állapodott meg, hogy fokozzák a görög államcsőd megakadályozását célzó megállapodás megkötésére irányuló erőfeszítéseket. Angela Merkel, Francois Hollande és Alekszisz Ciprasz szerda éjszakába nyúló egyeztetése áttörés nélkül végződött, miközben ezzel egyidejűleg a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő bejelentette, hogy leminősítette Görögország eddig is mélyen spekulatív államadós-besorolását."
["post_title"]=>
string(54) "Újra elkerülhetetlennek tűnik a görög államcsőd"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "ujra-elkerulhetetlennek-tunik-a-gorog-allamcsod"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:12:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:12:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29305"
["menu_order"]=>
int(29838)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#7088 (24) {
["ID"]=>
int(29285)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:06:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:06:33"
["post_content"]=>
string(560) "Nemes Jeles László Saul fia című, cannes-i nagydíjas filmje képviseli Magyarországot a 2015. évi "legjobb idegennyelvű film" kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság szerdai döntése értelmében - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap ma az MTI-vel. A Saul fia májusi világpremierje alkalmával a 68. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában elnyerte a Nagydíjat, a filmkritikusok nemzetközi szövetsége FIPRESCI-díját, a Francois Chalais-díjat, továbbá Zányi Tamás a legjobb hangmérnök Vulcain-díját."
["post_title"]=>
string(35) "A Saul fia Oscart próbál szerezni"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "a-saul-fia-oscart-probal-szerezni"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:06:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:06:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29285"
["menu_order"]=>
int(29839)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#7089 (24) {
["ID"]=>
int(28325)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 15:30:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:30:13"
["post_content"]=>
string(807) "
Ismerteti a nyirok legfontosabb feladatait, beszél a lipödémáról, a nyiroködémáról, azok kialakulásáról és kezelési lehetőségeiről. Megtudjuk, hogy miből áll a nyirokterápia és mikor van rá szükség.
[caption id="attachment_28345" align="alignnone" width="262"] Kilin Ildikó nyirokterapeuta[/caption]
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/nyirok-I-hnlp.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/nyirok-I-hnlp.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(38) "Nyirokrendszerünk ápolása - 1.rész"
["post_excerpt"]=>
string(408) "Szervezetünk egyik rendkívül összetett szisztémája a nyirokrendszer; az immunrendszerünk szerves része, és meghatározó szerepet tölt be annak helyes működésében, a betegségek, fertőzések megelőzésében, valamint a méregtelenítésben. Adásunk vendége Kilin Ildikó, kolozsvári nyirokterapeuta és masszőr, aki a mai félórában betekintést nyújt a nyirokrendszer működésébe. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "nyirokrendszerunk-apolasa-1-resz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 16:38:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 13:38:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=28325"
["menu_order"]=>
int(29840)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#7090 (24) {
["ID"]=>
int(28915)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:55:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:55:21"
["post_content"]=>
string(1144) "A nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe az idei Tusványoson, amelyre július 21. és 26. között kerül sor Tusnádfürdőn. A szervezők, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért ? Pro Minoritate Alapítvány ma egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették az idei Tusványos programját, újdonságait.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak a koordinátora kijelentette, idén is számítanak Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétére és előadására. A programfelelős megemlítette, a szabadegyetem az autonómiáról tartandó kerekasztal beszélgetés dél tiroli, baszk és katalán résztvevői által nyer nemzetközi jelleget.
Idén az érdeklődők beléptető rendszeren keresztül juthatnak a tábor területére ? jelentette be Fancsali Barna MIT-elnök, a Tusványos erdélyi főszervezője. A délután 4 óra előtt belépők ingyen kapnak karszalagot, akik viszont csak az esti koncertekre érkeznek, azoknak 15 lejt kell fizetniük a belépésért. A heti belépő 70 lejbe kerül."
["post_title"]=>
string(55) "26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábor"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(79) "tobb-mint-fesztival-a-26-balvanyosi-nyari-szabadegyetemet-es-diaktabor-jelszava"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 14:46:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 11:46:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28915"
["menu_order"]=>
int(29842)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#7091 (24) {
["ID"]=>
int(28895)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:45:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:45:19"
["post_content"]=>
string(489) "Kicsi az esélye annak, hogy a parlament megszavazza az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt, és ezzel megbuktassa a Ponta-kormányt ? nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Vasile Blaga.
A voksolásra várhatóan pénteken kerül sor. A Nemzeti Liberális Párt társelnöke ugyanakkor hozzátette: bíznak a Szociáldemokrata Párt és a Románia Haladásáért Országos Szövetség honatyáinak "választókkal szembeni jóhiszeműségében"."
["post_title"]=>
string(62) "Csekély az esélye a kormánybuktatási kísérlet sikerének"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(55) "csekely-az-eselye-a-kormanybuktatasi-kiserlet-sikerenek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 13:45:19"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:45:19"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28895"
["menu_order"]=>
int(29843)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#7092 (24) {
["ID"]=>
int(28875)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:33:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:33:19"
["post_content"]=>
string(1165) "Ezt Klaus Johannis államfő jelentette ki, miután a képviselőház tegnap elutasította a bűnvádi eljárás indítását Victor Ponta kormányfő ellen. A miniszterelnök mentelmi jogának megvonása, illetve a teljes körű ügyészségi vizsgálat megindítása ellen 231 képviselő szavazott, és 120-an támogatták azt.
Az államfő szerint Victor Ponta a legrosszabb megoldást választotta, amikor a miniszterelnöki tisztségéből fakadó befolyását felhasználva, meggyőzte a parlamentet, hogy akadályozza meg az igazságszolgáltatás munkáját. Johannis úgy véli: Ponta ezzel feláldozta az ország érdekét a saját egyéni érdekéért. Szerinte a miniszterelnöknek vagy le kellett volna mondania, vagy meg kellett volna győznie a képviselőházat, hogy járuljon hozzá a vizsgálat folytatásához.
Mint ismert, Victor Ponta már korábban bejelentette, nem tesz eleget Klaus Johannis államfő felszólításának, nem mond le a miniszterelnöki tisztségről.
Victor Ponta kormányőt a korrupcióellenes ügyészség összeférhetetlenséggel vádolja Dan Şova szenátor miniszterré való kinevezése miatt."
["post_title"]=>
string(61) "Június 9-e szomorú nap a román demokrácia történetében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "junius-9-e-szomoru-nap-a-roman-demokracia-torteneteben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 15:05:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:05:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28875"
["menu_order"]=>
int(29844)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#7169 (24) {
["ID"]=>
int(29475)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:31:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:31:23"
["post_content"]=>
string(869) "Elfogadta a szenátus azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a kórházi alkalmazottak munkaidejükön kívül a magánpraxishoz hasonló módon vizsgálatokat és kezeléseket végezhetnek el az állami intézményben a páciensek kérése, ezért pedig pluszjövedelemben részesülnek.Az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara. A tevékenységet csak a kórházzal munkaszerződésben állók végezhetik el, azonban kivételes esetekben, az osztályvezető kérésére, valamint az igazgatók engedélyével más állami és magánintézmények szakemberei is bevonhatóak. Az így szerzett jövedelmet a kórházigazgató osztja szét az érintett személyzet között, a bérkiegészítés után pedig ugyanúgy adót kell fizetni. A díjszabásokról és az elosztás módjáról a továbbiakban dönt az egészségügyi miniszter."
["post_title"]=>
string(37) "Magánpraxis az állami kórházakban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "maganpraxis-az-allami-korhazakban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:31:23"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:31:23"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29475"
["menu_order"]=>
int(29831)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(28149)
["max_num_pages"]=>
float(2346)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "140baab0b0dc7e134fd1075c4c192a60"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
}