Románia európai viszonylatban a harmadik helyen áll az iskolaelhagyás szempontjából. (tovább…)
Continue Reading

Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
" ["post_title"]=> string(24) "Ebolajárvány Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ebolajarvany-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/ebolajarvany-kongoban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3500 (24) { ["ID"]=> int(466658) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:05:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:05:15" ["post_content"]=> string(1144) "Több embert őrizetbe vettek Marokkóban, mert a hatóságok szerint újabb tömeges határsértésre buzdítottak a közösségi médiában a spanyol fennhatóság alatt álló Ceuta és Melilla területére.
A marokkói belügyminisztérium szerint névtelen bejegyzésekben augusztus 15-re szerveztek újabb tömeges behatolást. A hatóságok veszélyesnek és félrevezetőnek minősítették a felhívásokat, és közölték: a marokkói jog szerint büntethető az illegális határátlépésre való felbujtás. A minisztérium szerint minden szükséges intézkedést megtettek az újabb határsértések megakadályozására, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba azokkal szemben is, akik az interneten terjesztik a felhívásokat. A spanyol adatok szerint július végén mintegy 80 ezren jutottak be illegálisan Ceutába, a marokkói hatóságok azonban körülbelül 40 ezer migránsról beszélnek. A tömeges érkezések során 83 ember vesztette életét.
" ["post_title"]=> string(22) "Keresik a bűnösöket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "keresik-a-bunosoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:05:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:05:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/keresik-a-bunosoket/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3501 (24) { ["ID"]=> int(466655) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:00:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:00:58" ["post_content"]=> string(766) "Augusztus 16-án, vasárnap „Tárt kapukkal” jelmondattal hivatalosan is megnyílik a 17. Kolozsvári Magyar Napok.
Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja több száz programmal, köztük kiállításokkal, színházi előadásokkal és koncertekkel várja a látogatókat. Szombaton délután a Bánffy-palota udvarán mutatják be a szerzők jelenlétében a Kincses Kolozsvár Kalendárium legújabb kiadását. A rendezvénysorozat alatt az idén tavasszal átadott Kolozsvári Magyar Szalon is kiemelt közösségi térként működik majd. A nagyszínpad idei kiemelt fellépői között lesz a ValMar és a Heaven Street Seven és sokan mások.
" ["post_title"]=> string(27) "17.Kolozsvári Magyar Napok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "17-kolozsvari-magyar-napok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:00:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:00:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(68) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/17-kolozsvari-magyar-napok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3452 (24) { ["ID"]=> int(466654) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 14:59:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 11:59:06" ["post_content"]=> string(1942) "
A Tanügyminisztérium csütörtökön közvitára bocsátotta a 2027-es Országos Képességfelmérő Vizsga (Evaluarea Națională) és az érettségi megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó keretmódszertan-tervezeteket.
A minisztérium közleménye szerint mindkét vizsga esetében a legfőbb módosítások az írásbeli dolgozatok javítási folyamatának pontosabbá tételét célozzák. A nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján amennyiben a két javítótanár által adott jegy közötti különbség meghaladja az 1 pontot román nyelv és irodalomból, illetve anyanyelvből, vagy a 0,50 pontot matematikából, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok újraszámolására. Ez egy új lépés az elsődleges javítási folyamatban. Ha a különbség az újbóli átvizsgálás után is megmarad, a dolgozatot a rendszer automatikusan és véletlenszerűen továbbítja két másik javítótanárnak.
Az érettségi vizsgán amennyiben a digitális javítóplatform 1 pontnál nagyobb különbséget észlel a két javítótanár jegye között bármelyik írásbeli vizsgán, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok felülvizsgálatára. Ha a különbség megmarad, a dolgozatot automatikusan és véletlenszerűen két másik javítótanár kapja meg. Ha a kezdeti jegy és az óvás utáni jegy között 1 pontnál nagyobb az eltérés, a javítók automatikus értesítést kapnak. Ha az dolgozat újbóli viszgálata után is megmarad az 1 pontnál nagyobb különbség, a dolgozatot két olyan másik tanár bírálja el újra, akik látják a korábban adott pontszámokat.
" ["post_title"]=> string(99) "Változtatnának a képességfelmérő - és az érettségi vizsga pontozási rendszerén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "valtoztatnanak-a-kepessegfelmero-es-az-erettsegi-vizsga-pontozasi-rendszeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 14:59:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 11:59:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(118) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/valtoztatnanak-a-kepessegfelmero-es-az-erettsegi-vizsga-pontozasi-rendszeren/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3499 (24) { ["ID"]=> int(466659) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content"]=> string(1011) "Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
" ["post_title"]=> string(24) "Ebolajárvány Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ebolajarvany-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/ebolajarvany-kongoban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39519) ["max_num_pages"]=> int(9880) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "90c22a10457224562110ff06beea61ba" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aea22a28caa93a1c12fe44547033176d" }Románia európai viszonylatban a harmadik helyen áll az iskolaelhagyás szempontjából. (tovább…)
Continue ReadingTöbb ezren vettek részt hétfőn az úzvölgyi temetőben tartott megemlékező ünnepségen. Az eseményen a II. világháború úzvölgyi csatájának 75. évfordulójára emlékeztek, és a résztvevők lerótták kegyeletüket a temetőben nyugvó hősök emléke előtt.
(tovább…) Continue ReadingLiviu Pop tanügyminiszter szerint ideiglenesen egy másik iskola ernyője alá kerülnek, de a saját épületükben maradhatnak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai. (tovább…)
Continue Reading33 megyét és a fővárost érintő, légköri instabilitásra vonatkozó, holnap reggelig érvényes sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki ma az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely ugyanakkor holnap estig meghosszabbította az egész ország területére vonatkozó, szintén viharos időre figyelmeztető előrejelzést.
(tovább…) Continue ReadingMihai Tudose kormányfő nyilvánosan bírálta a Külügyminisztériumot, amiért szerinte elsietett és „túl kemény” választ adott Magyarországnak a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatban. (tovább…)
Continue ReadingAz Euro 0, 1, 2 vagy 3-as besorolású gépkocsikat valahogyan el kellene tüntetni a piacról és erre megoldást kell találni a jövő évig, hogy ne lehessen beperelni az országot az Európai Bíróságon – jelentette ki Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter egy szaktanácskozáson a roncsautó programmal kapcsolatosan.
(tovább…) Continue ReadingFolytatódik a kormánykoalíció és az RMDSZ parlamenti együttműködése – jelentette be Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt elnöke. Hozzátette, Kelemen Hunorral…
Continue ReadingMára virradóan öt közút vált járhatatlanná Arad megyében, miután a heves vihar fákat és villanyoszlopokat döntött ki.
(tovább…) Continue ReadingCunamiriadót rendelt el Mexikó csendes-óceáni partvidékére a Csendes-óceáni Cunamijelző Központ a Mexikó déli részénél (helyi idő szerint) nem sokkal éjfél előtt bekövetkezett több mint 8,1-es erősségű földrengés után. (tovább…)
Continue ReadingAz elmúlt évek gyakorlatától eltérően idén kétlépcsős kifizetési rendszerben utalják a Szülőföldön magyarul program támogatásait, hogy a pályázat kései kiírása miatt keletkezett csúszást kiküszöböljék.
(tovább…) Continue ReadingAz Irma hurrikán miatt alakított válságstáb foglalkozik a Mexikóban ma reggel történt földrengéssel is a Külügyminisztériumban. (tovább…)
Continue ReadingTöbb ezren vettek részt hétfőn az úzvölgyi temetőben tartott megemlékező ünnepségen. Az eseményen a II. világháború úzvölgyi csatájának 75. évfordulójára emlékeztek, és a résztvevők lerótták kegyeletüket a temetőben nyugvó hősök emléke előtt.
Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának elnöke külön köszöntötte a megemlékezésen jelen lévő vitéz Bartha Mihályt, aki részese volt az említett csatának, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy egy perc néma csenddel emlékezzenek az elhunyt hősökre. Böjte Csaba ferences szerzetes, az ünnepség szónoka a békés együttélésre szólított. Valahogy a román testvéreinknek el kell mondanunk, hogy nem az a baj, hogy hol van egy temetőben egy kereszt, hanem, hogy a fiataljaink, a tanáraink és az orvosaink elmennek, itt hagynak bennünket. Biztatnunk kell a jószándékú román embereket, hogy értsék meg: ha a társadalomban feszültség van, akkor nem lehet eredményt elérni. Mert ha ennek az országnak jó a mi verejtékes munkánk és a pénzünk, amit adóként befizetünk, akkor legyen jó a zászlónk is, a himnuszunk is, a nyelvünk is. A törvények mindenkire egyformán legyenek érvényesek – összegzett felszólalásában Böjte Csaba.
" ["post_title"]=> string(33) "Megemlékezés az Úz-völgyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "megemlekezes-az-uz-volgyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-27 13:06:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 11:06:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376068" ["menu_order"]=> int(27398) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3488 (24) { ["ID"]=> int(275296) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-08 14:52:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:52:34" ["post_content"]=> string(982) "Liviu Pop tanügyminiszter szerint ideiglenesen egy másik iskola ernyője alá kerülnek, de a saját épületükben maradhatnak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai. A tárcavezető az Antena3 hírtelevíziónak elmondta: utasította a Maros megyei tanfelügyelőséget, hogy írassák be a diákokat az osztályokba, és hétfőn a tanárok kezdjék el a tanítást. Hozzátette: a diákok és a tanárok számára semmi nem fog megváltozni. Nem fogják őket elköltöztetni a Római Katolikus Gimnázium jelenlegi épületéből. Csupán annyi történik, hogy a tanításhoz a jogi keretet egy másik oktatási intézmény, valószínűleg a Bolyai Farkas Gimnázium biztosítja majd. Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő a délelőtt az Agerpresnek azt mondta, minden diákot és tanárt áthelyeztek a Bolyai Farkas Gimnázium alárendeltségébe. Erről ma született döntés a tanfelügyelőség igazgató tanácsában." ["post_title"]=> string(50) "Megoldódott az iskola helyzete Marosvásárhelyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "megoldodott-az-iskola-helyzete-marosvasarhelyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-08 14:52:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:52:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275296" ["menu_order"]=> int(27399) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3456 (24) { ["ID"]=> int(373595) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-20 13:27:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:27:37" ["post_content"]=> string(1364) "33 megyét és a fővárost érintő, légköri instabilitásra vonatkozó, holnap reggelig érvényes sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki ma az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely ugyanakkor holnap estig meghosszabbította az egész ország területére vonatkozó, szintén viharos időre figyelmeztető előrejelzést.
Ma délelőttől holnap reggelig viharok, zivatarok, erős szél és jégeső várható Szatmár, Máramaros, Szilágy, Botoşani, Beszterce-Naszód, Suceava, Kolozs, Iaşi, Maros, Hargita, Kovászna, Neamţ, Fehér, Szeben, Brassó, Hunyad, Vâlcea, Argeş, Olt, Krassó-Szörény, Gorj, Mehedinţi, Dolj, Bákó, Vrancea, Buzău, Prahova, Dâmboviţa, Teleorman, Giurgiu, Călăraşi, Ialomiţa megyében és Bukarestben. A rövid idő alatt lezúduló csapadék mennyisége elérheti a 25 litert, helyenként pedig akár a 40-60 litert is négyzetméterenként.
Ugyanakkor holnap estig csaknem az egész ország területén lehet záporokra, zivatarokra, szélre és akár jégesőre is számítani. A lehulló csapadék mennyisége elérheti a 15-20, elszórtan a 35-40 litert négyzetméterenként.
Az Euro 0, 1, 2 vagy 3-as besorolású gépkocsikat valahogyan el kellene tüntetni a piacról és erre megoldást kell találni a jövő évig, hogy ne lehessen beperelni az országot az Európai Bíróságon – jelentette ki Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter egy szaktanácskozáson a roncsautó programmal kapcsolatosan.
Hozzátette, még nem sikerült megoldást találni a tavaly törölt gépkocsi regisztrációs adót helyettesítő illeték bevezetésére. A háztartási gépek cserélését célzó programról Gavrilescu azt mondta, európai finanszírozást próbálnak szerezni rá, hogy kiterjesszék a jogi személyekre és az állami intézményekre is.
" ["post_title"]=> string(47) "Kiküszöbölnék a szennyező gépjárműveket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikuszobolnek-a-szennyezo-gepjarmuveket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-27 13:05:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 11:05:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376066" ["menu_order"]=> int(27402) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3357 (24) { ["ID"]=> int(275256) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-08 14:51:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:51:26" ["post_content"]=> string(336) "Folytatódik a kormánykoalíció és az RMDSZ parlamenti együttműködése - jelentette be Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt elnöke. Hozzátette, Kelemen Hunorral arról tájékoztatta, hogy a szövetség testületei már korábban döntöttek a parlamenti együttműködés folytatásáról, ha a koalíció igényt tart erre." ["post_title"]=> string(50) "Az RMDSZ folytatja a parlamenti együttműködést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "az-rmdsz-folytatja-a-parlamenti-egyuttmukodest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-08 14:51:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:51:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275256" ["menu_order"]=> int(27403) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3355 (24) { ["ID"]=> int(373593) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-20 13:27:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:27:00" ["post_content"]=> string(619) "Mára virradóan öt közút vált járhatatlanná Arad megyében, miután a heves vihar fákat és villanyoszlopokat döntött ki.
Tíz település mintegy 11 ezer háztartásában szünetelt az áramszolgáltatás - közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. Ugyancsak mára virradóra Temes megye több településén és a megyeközpontban a katasztrófavédelmi alakulatok közbelépésére volt szükség a vihar okozta károk elhárítására.
" ["post_title"]=> string(44) "Vihar okozott kárt Arad és Temes megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "vihar-okozott-kart-arad-es-temes-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-05-20 13:27:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:27:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373593" ["menu_order"]=> int(27404) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3491 (24) { ["ID"]=> int(275236) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-08 14:51:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:51:02" ["post_content"]=> string(788) "Cunamiriadót rendelt el Mexikó csendes-óceáni partvidékére a Csendes-óceáni Cunamijelző Központ a Mexikó déli részénél (helyi idő szerint) nem sokkal éjfél előtt bekövetkezett több mint 8,1-es erősségű földrengés után. A központ szerint 70 centiméter magas víztömeg érkezése várható a partoknál a normál tengerszinthez képest. A déli Chiapas szövetségi állam kormányzója bejelentette, hogy a földrengésnek legkevesebb három halálos áldozata van az államban, amelyhez a legközelebb volt a rengés középpontja a Csendes-óceánban. Manuel Valesco egy tévének nyilatkozva elmondta, hogy az esetek San Cristóbal de las Casas városban történtek. A rengés sok lakóház mellett megrongált több iskolát és kórházat is." ["post_title"]=> string(36) "Szökőár érte el Mexikó partjait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "szokoar-erte-el-mexiko-partjait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-08 14:51:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:51:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275236" ["menu_order"]=> int(27405) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3493 (24) { ["ID"]=> int(376063) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-27 13:04:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 11:04:13" ["post_content"]=> string(659) "Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően idén kétlépcsős kifizetési rendszerben utalják a Szülőföldön magyarul program támogatásait, hogy a pályázat kései kiírása miatt keletkezett csúszást kiküszöböljék.
Ady-Kovács-Ferenczi Noémi a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének programkoordinátora hangsúlyozta, a hiánypótlási felszólításokat augusztus végén küldik ki az érintetteknek, akik a szokásoshoz képest biztosan késve kapják majd meg a támogatást.
" ["post_title"]=> string(20) "Késik a támogatás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "kesik-a-tamogatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-27 13:04:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 11:04:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376063" ["menu_order"]=> int(27406) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3495 (24) { ["ID"]=> int(275216) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-08 14:50:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:50:29" ["post_content"]=> string(425) "Az Irma hurrikán miatt alakított válságstáb foglalkozik a Mexikóban ma reggel történt földrengéssel is a Külügyminisztériumban. Románia mexikói nagykövetségéhez eddig két román turista családja fordult konzuli segítségért. A válságstáb segítségével azonosították a két román állampolgárt, akik jelenleg biztonságban vannak ? olvasható a Külügyminisztérium közleményében." ["post_title"]=> string(45) "Jól vannak a mexikói román állampolgárok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "jol-vannak-a-mexikoi-roman-allampolgarok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-08 14:50:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:50:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275216" ["menu_order"]=> int(27407) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3534 (24) { ["ID"]=> int(373591) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-20 13:26:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:26:32" ["post_content"]=> string(1876) "Ez egymillió tonnával többet jelent, mint egy évvel korábban.
A gabonakivitelből származó bevétel meghaladta a 2,2 milliárd eurót - derül ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által közzétett adatokból. Az elmúlt évben a román gabonaexport legfőbb célországai Spanyolország, Egyiptom, Olaszország, Szaúd-Arábia, Jordánia, Németország és Líbia voltak.
Ami a behozatalt illeti, a statisztikák szerint Románia összesen 1,4 millió tonna gabonát importált tavaly, mintegy 320 millió euró értékben. A legnagyobb mennyiség Bulgáriából és Magyarországról származott. "Ne feledjük, hogy Románia tranzitország, és az importáru végül is nem marad az országban, hanem export formájában elhagyja Romániát a konstancai kikötőn keresztül" - jegyzik meg a minisztérium szakemberei.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat, valamint az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai egyaránt azt mutatták, hogy 2018-ban Románia volt az EU harmadik legnagyobb gabonatermelője, Franciaország és Németország mögött. Kukoricából Románia takarított be a legtöbbet, csaknem 19 millió tonnát. Ez szinte 33 százalékkal haladja meg a 2017-es mennyiséget. Búzatermés tekintetében a negyedik helyet foglalta el tavaly Románia, 10,27 millió tonnás mennyiséggel. Napraforgóból 3,35 millió tonna termett 2018-ban, ami 15,01 százalékkal jobb a 2017-es eredménynél. Ezzel a növénnyel szintén az első helyen áll az ország az EU-tagállamok rangsorában.
" ["post_title"]=> string(65) "Több mint 12 millió tonna gabonát exportált Románia 2018-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tobb-mint-12-millio-tonna-gabonat-exportalt-romania-2018-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-05-20 13:26:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:26:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373591" ["menu_order"]=> int(27408) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3487 (24) { ["ID"]=> int(275316) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-08 14:53:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:53:03" ["post_content"]=> string(524) "Románia európai viszonylatban a harmadik helyen áll az iskolaelhagyás szempontjából. Az Eurostat adatai szerint Máltában 19,6, Spanyolországban 19 és Romániában 18,5 százalékos volt az iskolaelhagyási arány. A statisztikai hivatal hozzátette, 2002 és 2016 között hét százalékkal csökkent az iskolaelhagyás, amely jelenleg átlagosan 10,7 százalékos, 2020-ra pedig a 10 százalék alatti arány a célkitűzés. Az Európai Unió 15 tagállama már teljesíti a 2020-ra kitűzött célt." ["post_title"]=> string(36) "Iskolaelhagyási statisztikai adatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "iskolaelhagyasi-statisztikai-adatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-08 14:53:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:53:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275316" ["menu_order"]=> int(27397) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39515) ["max_num_pages"]=> int(3293) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "42e517e4a636e90ef2686e9cb020895f" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ddf4f97b011732bd5850106f0df2284a" }