A katalán parlament törvényt fogadott el ma hajnalban Katalónia Spanyolországtól történő elszakadásának szabályozásáról és folyamatáról. (tovább…)
Continue Reading

Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
" ["post_title"]=> string(24) "Ebolajárvány Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ebolajarvany-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/ebolajarvany-kongoban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3550 (24) { ["ID"]=> int(466658) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:05:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:05:15" ["post_content"]=> string(1144) "Több embert őrizetbe vettek Marokkóban, mert a hatóságok szerint újabb tömeges határsértésre buzdítottak a közösségi médiában a spanyol fennhatóság alatt álló Ceuta és Melilla területére.
A marokkói belügyminisztérium szerint névtelen bejegyzésekben augusztus 15-re szerveztek újabb tömeges behatolást. A hatóságok veszélyesnek és félrevezetőnek minősítették a felhívásokat, és közölték: a marokkói jog szerint büntethető az illegális határátlépésre való felbujtás. A minisztérium szerint minden szükséges intézkedést megtettek az újabb határsértések megakadályozására, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba azokkal szemben is, akik az interneten terjesztik a felhívásokat. A spanyol adatok szerint július végén mintegy 80 ezren jutottak be illegálisan Ceutába, a marokkói hatóságok azonban körülbelül 40 ezer migránsról beszélnek. A tömeges érkezések során 83 ember vesztette életét.
" ["post_title"]=> string(22) "Keresik a bűnösöket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "keresik-a-bunosoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:05:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:05:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/keresik-a-bunosoket/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(466655) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:00:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:00:58" ["post_content"]=> string(766) "Augusztus 16-án, vasárnap „Tárt kapukkal” jelmondattal hivatalosan is megnyílik a 17. Kolozsvári Magyar Napok.
Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja több száz programmal, köztük kiállításokkal, színházi előadásokkal és koncertekkel várja a látogatókat. Szombaton délután a Bánffy-palota udvarán mutatják be a szerzők jelenlétében a Kincses Kolozsvár Kalendárium legújabb kiadását. A rendezvénysorozat alatt az idén tavasszal átadott Kolozsvári Magyar Szalon is kiemelt közösségi térként működik majd. A nagyszínpad idei kiemelt fellépői között lesz a ValMar és a Heaven Street Seven és sokan mások.
" ["post_title"]=> string(27) "17.Kolozsvári Magyar Napok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "17-kolozsvari-magyar-napok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:00:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:00:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(68) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/17-kolozsvari-magyar-napok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3473 (24) { ["ID"]=> int(466654) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 14:59:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 11:59:06" ["post_content"]=> string(1942) "
A Tanügyminisztérium csütörtökön közvitára bocsátotta a 2027-es Országos Képességfelmérő Vizsga (Evaluarea Națională) és az érettségi megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó keretmódszertan-tervezeteket.
A minisztérium közleménye szerint mindkét vizsga esetében a legfőbb módosítások az írásbeli dolgozatok javítási folyamatának pontosabbá tételét célozzák. A nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján amennyiben a két javítótanár által adott jegy közötti különbség meghaladja az 1 pontot román nyelv és irodalomból, illetve anyanyelvből, vagy a 0,50 pontot matematikából, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok újraszámolására. Ez egy új lépés az elsődleges javítási folyamatban. Ha a különbség az újbóli átvizsgálás után is megmarad, a dolgozatot a rendszer automatikusan és véletlenszerűen továbbítja két másik javítótanárnak.
Az érettségi vizsgán amennyiben a digitális javítóplatform 1 pontnál nagyobb különbséget észlel a két javítótanár jegye között bármelyik írásbeli vizsgán, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok felülvizsgálatára. Ha a különbség megmarad, a dolgozatot automatikusan és véletlenszerűen két másik javítótanár kapja meg. Ha a kezdeti jegy és az óvás utáni jegy között 1 pontnál nagyobb az eltérés, a javítók automatikus értesítést kapnak. Ha az dolgozat újbóli viszgálata után is megmarad az 1 pontnál nagyobb különbség, a dolgozatot két olyan másik tanár bírálja el újra, akik látják a korábban adott pontszámokat.
" ["post_title"]=> string(99) "Változtatnának a képességfelmérő - és az érettségi vizsga pontozási rendszerén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "valtoztatnanak-a-kepessegfelmero-es-az-erettsegi-vizsga-pontozasi-rendszeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 14:59:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 11:59:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(118) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/valtoztatnanak-a-kepessegfelmero-es-az-erettsegi-vizsga-pontozasi-rendszeren/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3551 (24) { ["ID"]=> int(466659) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content"]=> string(1011) "Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
" ["post_title"]=> string(24) "Ebolajárvány Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ebolajarvany-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/ebolajarvany-kongoban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39519) ["max_num_pages"]=> int(9880) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "90c22a10457224562110ff06beea61ba" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aea22a28caa93a1c12fe44547033176d" }A katalán parlament törvényt fogadott el ma hajnalban Katalónia Spanyolországtól történő elszakadásának szabályozásáról és folyamatáról. (tovább…)
Continue ReadingÉvek óta megszervezi taneszköztámogatási programját az RMDSZ Arad megyei szervezete.
(tovább…) Continue ReadingAz izraeli legfőbb ügyész mérlegeli a vádemelés lehetőségét Szára Netanjahuval, a miniszterelnök feleségével szemben a kormányfői rezidenciával kapcsolatos pénzügyi szabálytalanságok ügyében – jelentette be az igazságügyi minisztérium. A (tovább…)
Continue ReadingEzt az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság adataiból derült ki.
(tovább…) Continue ReadingA középiskolai záróvizsgán szín tízest elérő diákok 1000 lejt, az ugyanilyen eredménnyel érettségizők pedig 3000 lejt kaphatnak a kormánytól.
(tovább…) Continue ReadingMa tűzte napirendre a Legfelsőbb Bíróság Liviu Dragnea perének újabb tárgyalását a fiktív alkalmazások ügyében.
(tovább…) Continue ReadingBíró Tivadar, bukaresti református lelkész hirdet igét.
Continue ReadingIrán továbbra is csak az ellene hozott washingtoni szankciók feloldása után hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök az iráni állami televízió által közvetített keddi beszédében, egy nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök megerősítette: hajlandó az iráni elnökkel találkozni, ha „a körülmények adottak”.
(tovább…) Continue ReadingMa kezdődik az érettségi vizsga különkiadása azoknak a végzős diákoknak, akik nemzetközi tantárgyversenyekre és sportversenyekre készülnek.
(tovább…) Continue ReadingA Karib térségi Szent Márton-szigeten, három román állampolgár tűnt el az Irma hurrikán miatt – derül ki a Külügyminisztérium jelentéséből. (tovább…)
Continue ReadingA kínai vezetés határozottan elutasítja a G7-es országcsoport Hongkonggal kapcsolatos nyilatkozatát – közölte Keng Suang kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue ReadingA költségvetés-kiigazítás pozitív lesz és több pénzt biztosítanak majd az egészségügyre ? nyilatkozta tegnap Mihai Tudose miniszterelnök, aki szerint egyes minisztériumoknál csökkentik is a költségvetést a kiigazítás során. (tovább…)
Continue ReadingÉvek óta megszervezi taneszköztámogatási programját az RMDSZ Arad megyei szervezete.
A magyar előkészítő osztályos kisdiákok iskolakezdését támogatták a tanszercsomaggal, de tavaly óta a Rákóczi Szövetség jóvoltából egy-egy jó minőségű iskolatáskát is kapnak azok, akik magyar iskolában vagy tagozaton kezdik meg tanulmányaikat. Idén mintegy 150 olyan nagycsoportos óvodás kapott iskolatáskát, akit magyar előkészítő osztályba írattak a szüleik. A támogatási programról Faragó Péter parlamenti képviselőt, Arad megyei RMDSZ-elnököt kérdezte Pataky Lehel Zsolt.
Ezt az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság adataiból derült ki.
2018-ban 53-mal kevesebb gyermeket hagytak sorsukra a szülészeteken vagy más egészségügyi intézményekben, mint előző évben, akkor a számuk 804 volt. A tavalyi 751 közül 520 elhagyott csecsemőt szülészeteken, 205-öt gyermekorvosi rendelőkben, 26-ot pedig más kórházi részlegeken hagytak magukra.
255 közülük visszakerült a szüleihez, a többiek állami gondozásba, vagy nevelőszülőkhöz kerültek.
" ["post_title"]=> string(44) "751 gyermeket hagytak kórházakban a tavaly" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "751-gyermeket-hagytak-korhazakban-a-tavaly" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-05-20 13:25:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:25:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373589" ["menu_order"]=> int(27412) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3474 (24) { ["ID"]=> int(376058) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-27 12:58:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 10:58:53" ["post_content"]=> string(496) "A középiskolai záróvizsgán szín tízest elérő diákok 1000 lejt, az ugyanilyen eredménnyel érettségizők pedig 3000 lejt kaphatnak a kormánytól.
A kabinet mai ülésének napirendjén szerepel az erre vonatkozó kormányhatározat. Az érintett diákok listáját és a kifizetés módját miniszteri rendeletben hagyják jóvá.
" ["post_title"]=> string(30) "Pénzjutalom a jó tanulóknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "penzjutalom-a-jo-tanuloknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-27 12:58:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 10:58:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376058" ["menu_order"]=> int(27414) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3552 (24) { ["ID"]=> int(373587) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-20 13:24:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:24:50" ["post_content"]=> string(943) "Ma tűzte napirendre a Legfelsőbb Bíróság Liviu Dragnea perének újabb tárgyalását a fiktív alkalmazások ügyében.
A Szociáldemokrata Párt és a Képviselőház elnökét azért állította bíróság elé az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a Szociáldemokrata Párt megyei elnöke volt, állítólag az ő közbenjárására a megyei tanács költségvetéséből fizettek két olyan alkalmazottat, akik valójában nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem a párt megyei szervezeténél dolgoztak.
Liviu Dragneat alapfokon 3 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélésre való felbujtásért.
" ["post_title"]=> string(50) "Ma tartják Dragnea perének újabb tárgyalását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ma-tartjak-dragnea-perenek-ujabb-targyalasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-05-20 13:24:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:24:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373587" ["menu_order"]=> int(27416) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3518 (24) { ["ID"]=> int(275046) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-10 10:00:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-10 07:00:21" ["post_content"]=> string(179) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-10vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-10vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(40) "Református igehirdetés, szeptember 10." ["post_excerpt"]=> string(60) "Bíró Tivadar, bukaresti református lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "reformatus-igehirdetes-szeptember-10" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-07 15:54:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-07 12:54:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275046" ["menu_order"]=> int(27417) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3519 (24) { ["ID"]=> int(376056) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-27 12:58:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 10:58:23" ["post_content"]=> string(931) "Irán továbbra is csak az ellene hozott washingtoni szankciók feloldása után hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök az iráni állami televízió által közvetített keddi beszédében, egy nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök megerősítette: hajlandó az iráni elnökkel találkozni, ha "a körülmények adottak".
Róháni hangsúlyozta, hogy bár országa soha nem akart nukleáris fegyvert, Teherán a 2015-ös atomalkuban vállalt további kötelezettségvállalásoktól fokozatosan el fog állni, amennyiben nem szavatolják érdekei érvényesítését. Irán mindig kész tárgyalni, de előbb az Egyesült Államoknak fel kell oldania a "törvénytelen és igazságtalan" szankciókat - mondta.
" ["post_title"]=> string(39) "Iráni reakció az amerikai felvetésre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "irani-reakcio-az-amerikai-felvetesre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-27 12:58:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 10:58:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376056" ["menu_order"]=> int(27418) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3520 (24) { ["ID"]=> int(373585) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-20 13:24:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:24:23" ["post_content"]=> string(745) "Ma kezdődik az érettségi vizsga különkiadása azoknak a végzős diákoknak, akik nemzetközi tantárgyversenyekre és sportversenyekre készülnek.
Ma román nyelv és irodalomból, holnap anyanyelvből, szerdán idegennyelvből, csütörtökön és pénteken számítástechnikai ismeretekből szóbeliznek. Az írásbeli próbák május 27-én kezdődnek és 30-ig tartanak.
Az eredményeket hónap végén közlik, június ötödikéig megoldják az óvásokat, azt követően nyilvánosságra hozzák a végleges eredményeket.
" ["post_title"]=> string(52) "Megkezdődött az érettségi vizsga különkiadása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "megkezdodott-az-erettsegi-vizsga-kulonkiadasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-05-20 13:24:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-05-20 11:24:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373585" ["menu_order"]=> int(27420) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3522 (24) { ["ID"]=> int(274976) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-07 15:08:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-07 12:08:22" ["post_content"]=> string(391) "A Karib térségi Szent Márton-szigeten, három román állampolgár tűnt el az Irma hurrikán miatt - derül ki a Külügyminisztérium jelentéséből. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nehezen tudnak kapcsolatot a teremteni a helyi szervekkel, ezért a washingtoni román nagykövetségnek még nem sikerült semmit kideríteni a három személy állapotáról." ["post_title"]=> string(55) "Három román állampolgár tűnt el a Karib-szigeteken" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "harom-roman-allampolgar-tunt-el-a-karib-szigeteken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-07 15:08:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-07 12:08:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=274976" ["menu_order"]=> int(27421) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(376054) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-27 12:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 10:57:44" ["post_content"]=> string(650) "A kínai vezetés határozottan elutasítja a G7-es országcsoport Hongkonggal kapcsolatos nyilatkozatát - közölte Keng Suang kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
A G7-es országcsoport a franciaországi Biarritzban tartott csúcstalálkozóján kiadott nyilatkozatában megerősítette a Kína és a Egyesült Királyság között 1984-ben létrejött, Hongkongra vonatkozó közös nyilatkozat fontosságát, és az erőszak elkerülésére szólított fel Hongkongban.
" ["post_title"]=> string(23) "Kína ismét tiltakozik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "kina-ismet-tiltakozik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-27 12:57:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-27 10:57:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376054" ["menu_order"]=> int(27422) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3513 (24) { ["ID"]=> int(274936) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-07 15:06:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-07 12:06:57" ["post_content"]=> string(502) "A költségvetés-kiigazítás pozitív lesz és több pénzt biztosítanak majd az egészségügyre ? nyilatkozta tegnap Mihai Tudose miniszterelnök, aki szerint egyes minisztériumoknál csökkentik is a költségvetést a kiigazítás során. A kiigazítást megelőzően minden minisztériummal egyeztetnek - derül ki a pénzügyi tárca közleményéből. A költségvetés-kiigazítást szeptember végén fejezik be ? tájékoztat Pénzügyminisztérium közleménye. " ["post_title"]=> string(32) "Több pénz az egészségügynek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "tobb-penz-az-egeszsegugynek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-07 15:06:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-07 12:06:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=274936" ["menu_order"]=> int(27423) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3507 (24) { ["ID"]=> int(275196) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-08 14:49:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:49:53" ["post_content"]=> string(956) "A katalán parlament törvényt fogadott el ma hajnalban Katalónia Spanyolországtól történő elszakadásának szabályozásáról és folyamatáról. A jogszabály akkor lépne életbe, ha az október 1-jére kiírt referendumon a független Katalóniára szavazók kerülnek többségbe. Lényege, hogy az önállósodó Katalónia jogi kereteit biztosítsa, amíg megválasztják az új, alkotmányozó katalán nemzetgyűlést és elkészítik az új állam alkotmányát. A katalán parlament függetlenségpárti többsége azután szavazta meg a törvényjavaslatot, hogy a spanyol alkotmánybíróság csütörtök este felfüggesztette a referendumot kiíró rendeletet. Katalónia három éven belül a második, a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazásra készül. A katalán kormány legutóbbi, júliusban készült hivatalos közvélemény-kutatása az elszakadást elutasítók többségét mutatta." ["post_title"]=> string(38) "Szabályozta elszakadását Katalónia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "szabalyozta-elszakadasat-katalonia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-08 14:49:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-08 11:49:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275196" ["menu_order"]=> int(27409) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39515) ["max_num_pages"]=> int(3293) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "467caf2404e5f40ffa6869374d6df8f4" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:166893517718b67c15d77cff06cedb8b" }