Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
Több embert őrizetbe vettek Marokkóban, mert a hatóságok szerint újabb tömeges határsértésre buzdítottak a közösségi médiában a spanyol fennhatóság alatt álló Ceuta és Melilla területére.
A marokkói belügyminisztérium szerint névtelen bejegyzésekben augusztus 15-re szerveztek újabb tömeges behatolást. A hatóságok veszélyesnek és félrevezetőnek minősítették a felhívásokat, és közölték: a marokkói jog szerint büntethető az illegális határátlépésre való felbujtás. A minisztérium szerint minden szükséges intézkedést megtettek az újabb határsértések megakadályozására, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba azokkal szemben is, akik az interneten terjesztik a felhívásokat. A spanyol adatok szerint július végén mintegy 80 ezren jutottak be illegálisan Ceutába, a marokkói hatóságok azonban körülbelül 40 ezer migránsról beszélnek. A tömeges érkezések során 83 ember vesztette életét.
Augusztus 16-án, vasárnap „Tárt kapukkal” jelmondattal hivatalosan is megnyílik a 17. Kolozsvári Magyar Napok.
Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja több száz programmal, köztük kiállításokkal, színházi előadásokkal és koncertekkel várja a látogatókat. Szombaton délután a Bánffy-palota udvarán mutatják be a szerzők jelenlétében a Kincses Kolozsvár Kalendárium legújabb kiadását. A rendezvénysorozat alatt az idén tavasszal átadott Kolozsvári Magyar Szalon is kiemelt közösségi térként működik majd. A nagyszínpad idei kiemelt fellépői között lesz a ValMar és a Heaven Street Seven és sokan mások.
A Tanügyminisztérium csütörtökön közvitára bocsátotta a 2027-es Országos Képességfelmérő Vizsga (Evaluarea Națională) és az érettségi megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó keretmódszertan-tervezeteket.
A minisztérium közleménye szerint mindkét vizsga esetében a legfőbb módosítások az írásbeli dolgozatok javítási folyamatának pontosabbá tételét célozzák. A nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján amennyiben a két javítótanár által adott jegy közötti különbség meghaladja az 1 pontot román nyelv és irodalomból, illetve anyanyelvből, vagy a 0,50 pontot matematikából, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok újraszámolására. Ez egy új lépés az elsődleges javítási folyamatban. Ha a különbség az újbóli átvizsgálás után is megmarad, a dolgozatot a rendszer automatikusan és véletlenszerűen továbbítja két másik javítótanárnak.
Az érettségi vizsgán amennyiben a digitális javítóplatform 1 pontnál nagyobb különbséget észlel a két javítótanár jegye között bármelyik írásbeli vizsgán, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok felülvizsgálatára. Ha a különbség megmarad, a dolgozatot automatikusan és véletlenszerűen két másik javítótanár kapja meg. Ha a kezdeti jegy és az óvás utáni jegy között 1 pontnál nagyobb az eltérés, a javítók automatikus értesítést kapnak. Ha az dolgozat újbóli viszgálata után is megmarad az 1 pontnál nagyobb különbség, a dolgozatot két olyan másik tanár bírálja el újra, akik látják a korábban adott pontszámokat.
Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
Amerikai kérésre hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) ismét szankciókról szavaz Észak-Korea ellen. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a héten „a lehető legerőteljesebb” szankciókat sürgette a világszervezetben Phenjan ellen. (tovább…)
Adásunkban Biró István az idei Csíkszeredai Könyvvásárra kalauzol el bennünket, majd kolozsvári kollégánk, László Tibor Szőcs Kristóf zongoraművésszel beszélget.
A kubai meteorológiai intézet mai közleményében megerősítette, hogy az újra ötös erősségű Irma hurrikán partot ért a sziget középső részén található Camagüey tartomány északi részén. (tovább…)
Újabb négy miniszterjelölt kinevezését kérte Klaus Iohannis államfőtől Viorica Dancila miniszterelnök. Az igazságügyi tárca élére Dana Garbovan kolozsvári bírót javasolta.
A Nemzetközi Valutaalap azt javasolja Romániának, hogy középtávon ne haladja meg évente az 1,5 százalékos államháztartási hiányt ? jelentette ki Alejandro Hajdenberg, az IMF romániai képviselője. (tovább…)
A Pitesti-Nagyszeben autópálya, illetve a Pitesti és Craiova közötti összeköttetést prioritásként kezeli a kormány és a két projektet mandátuma végéig…
A parlamenti mandátumok 45 százalékával rendelkező szociáldemokraták folytatni akarják a kormányzást, annak ellenére, hogy eddigi koalíciós partnerük, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége kilépett a kormányból és ellenzékbe vonult – közölte Viorica Dancila miniszterelnök.
Választhatóvá teszik a kötelező magánnyugdíjat, így a biztosított személy döntheti el, hogy nyugdíjjáruléka teljes egésze az államnál marad, vagy egy része továbbra is átkerül a magánbiztosítókhoz – közölte Mihai Tudose miniszterelnök. (tovább…)
Több mint 1.000 gondozásra szoruló gyerek, idős és fogyatékkal élő helyzete válik kilátástalanná Hargita megyében miután a kormány jelentősen csökkentette…
Sajnos nem tudtuk elkerülni, hogy a törvénytelenségre törvénytelenséggel válaszoljunk – összegezte az úzvölgyi katonatemető körüli helyzetet Borboly Csaba, Hargita Megye…
object(WP_Query)#3361 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(466651)
[1]=>
int(466659)
[2]=>
int(466658)
[3]=>
int(466655)
[4]=>
int(466654)
}
["paged"]=>
int(2179)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(466651)
[1]=>
int(466654)
[2]=>
int(466655)
[3]=>
int(466658)
[4]=>
int(466659)
}
["paged"]=>
int(2179)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3491 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3495 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (466651,466654,466655,466658,466659) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26136, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3493 (24) {
["ID"]=>
int(275526)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-09 13:06:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-09 10:06:00"
["post_content"]=>
string(912) "Amerikai kérésre hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) ismét szankciókról szavaz Észak-Korea ellen. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a héten "a lehető legerőteljesebb" szankciókat sürgette a világszervezetben Phenjan ellen.
Washington a BT-ben újabb határozattervezetet köröztetett, amelyben olajembargót, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javainak befagyasztását, az észak-koreai textilexport embargóját és az észak-koreai vendégmunkásoknak történő kifizetések visszatartását követeli. Sajtóértesülések szerint ENSZ-diplomaták nem zárják ki, hogy Kína és Oroszország megvétózza az újabb határozattervezetet, mindenesetre Washington erőteljes lobbizásba fogott a BT-tagok között az elfogadás érdekében.
Vaszilij Nebenzia, Oroszország állandó ENSZ-képviselője egyelőre azt hangoztatta, hogy a hétfői szavazás "még korai."
["post_title"]=>
string(56) "Ismét Észak-Korea elleni szankciókról szavaz az ENSZ"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "ismet-eszak-korea-elleni-szankciokrol-szavaz-az-ensz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-09 13:06:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-09 10:06:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275526"
["menu_order"]=>
int(27383)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3468 (24) {
["ID"]=>
int(373713)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2019-05-21 14:30:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-05-21 12:30:07"
["post_content"]=>
string(420) "
Adásunkban Biró István az idei Csíkszeredai Könyvvásárra kalauzol el bennünket, majd kolozsvári kollégánk, László Tibor Szőcs Kristóf zongoraművésszel beszélget.
"
["post_title"]=>
string(25) "Mozaik, 2019. május 21-e"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "mozaik-2019-majus-21-e"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-05-24 10:05:46"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-05-24 08:05:46"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373713"
["menu_order"]=>
int(27384)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3494 (24) {
["ID"]=>
int(275476)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-09 13:01:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-09 10:01:31"
["post_content"]=>
string(1170) "A kubai meteorológiai intézet mai közleményében megerősítette, hogy az újra ötös erősségű Irma hurrikán partot ért a sziget középső részén található Camagüey tartomány északi részén.
Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC) szerint a vihar központja hajnali öt órakor a kubai Caibariéntől mintegy 190 kilométerre délkeletre, a floridai Miamitől pedig 480 kilométerre délkeletre volt. Az óránkénti 20 kilométeres sebességgel nyugat-északnyugati irányba haladó orkánt 260 kilométer/órás széllökések kísérik.
Kubában csaknem egymillió embert, az ország északi partjain pedig mintegy 10 ezer külföldi turistát helyeztek biztonságba az Irma érkezése előtt. A hurrikán az elmúlt napokban a Karibi-szigeteken végzett hatalmas pusztítást, áldozatainak száma legalább 22.
A hurrikán a Bahamák és Florida felé vonul tovább, ahol a hatóságok több mint hatmillió embert szólítottak fel arra, hogy keressenek menedéket előle. A hurrikánközpont figyelmeztetett, hogy az Irma által érintett térségekben a következő napokban jelentős mennyiségű csapadék várható."
["post_title"]=>
string(47) "Újra ötös fokozatú a Kubában tomboló Irma"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "ujra-otos-fokozatu-a-kubaban-tombolo-irma"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-09 13:01:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-09 10:01:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275476"
["menu_order"]=>
int(27385)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3462 (24) {
["ID"]=>
int(376074)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-27 13:09:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-27 11:09:17"
["post_content"]=>
string(899) "
Újabb négy miniszterjelölt kinevezését kérte Klaus Iohannis államfőtől Viorica Dancila miniszterelnök. Az igazságügyi tárca élére Dana Garbovan kolozsvári bírót javasolta.
A belügyminisztérium élére a miniszteri tisztséget jelenleg ideiglenesen betöltő Mihai Fifor stratégiai partnerségekért felelős kormányfőhelyettest jelöli a PSD, a gazdasági ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettesi posztra pedig Iulian Iancut javasolják. Az oktatási miniszteri tisztséget Serban Valeca szenátorra bíznák. A PSD végrehajtó bizottságának döntése értelmében Ana Birchall visszatérhetne a stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettesi tisztségbe, amelyet korábban is ő töltött be.
"
["post_title"]=>
string(49) "Új miniszterek kinevezését kéri a kormányfő"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "uj-miniszterek-kinevezeset-keri-a-kormanyfo"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-27 13:09:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-27 11:09:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376074"
["menu_order"]=>
int(27386)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3485 (24) {
["ID"]=>
int(275436)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-08 14:56:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:56:15"
["post_content"]=>
string(1009) "A Nemzetközi Valutaalap azt javasolja Romániának, hogy középtávon ne haladja meg évente az 1,5 százalékos államháztartási hiányt ? jelentette ki Alejandro Hajdenberg, az IMF romániai képviselője. Az IMF képviselője emlékeztetett, hogy a nemzetközi gazdasági válság óta a román gazdaság folyamatosan növekszik, de főként a fogyasztás hajtja, amit az adócsökkentések és a béremelések tápláltak. A kockázatok közé sorolta az államháztartás hiányának gyors növekedését, emellett a költségvetés nem megfelelő szerkezetét, hiszen beruházásokra keveset költenek. Az államadósság az idén, és várhatóan a következő években is nőni fog. A román államadósság a GDP-nek mintegy 37 százalékát teszi ki. A nemzetközi pénzintézet szerint a román gazdaság jó ütemben növekszik, de kulcskérdés, hogy fenntartható marad-e. Közölték: az előrejelzéseik szerint középtávon a román gazdaság évente 3,5 százalékkal nőhet."
["post_title"]=>
string(37) "Figyelmeztet a Nemzetközi Valutaalap"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "figyelmeztet-a-nemzetkozi-valutaalap"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-08 14:56:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:56:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275436"
["menu_order"]=>
int(27387)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3486 (24) {
["ID"]=>
int(275456)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-08 14:56:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:56:49"
["post_content"]=>
string(443) "A Pitesti-Nagyszeben autópálya, illetve a Pitesti és Craiova közötti összeköttetést prioritásként kezeli a kormány és a két projektet mandátuma végéig befejezi ? jelentette ki Mihai Tudose kormányfő, aki a délelőtt találkozott a Ford vállalat Andrew McCall alelnök vezette küldöttségével. Áttekintették a Ford craiovai beruházását, valamint a bejelentett majdnem 1700 új munkahely létesítésének helyzetét."
["post_title"]=>
string(47) "Még mandátuma alatt elkészül az autópálya"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "meg-mandatuma-alatt-elkeszul-az-autopalya"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-08 14:56:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:56:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275456"
["menu_order"]=>
int(27389)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3484 (24) {
["ID"]=>
int(376072)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-27 13:07:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-27 11:07:23"
["post_content"]=>
string(1017) "
A parlamenti mandátumok 45 százalékával rendelkező szociáldemokraták folytatni akarják a kormányzást, annak ellenére, hogy eddigi koalíciós partnerük, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége kilépett a kormányból és ellenzékbe vonult - közölte Viorica Dancila miniszterelnök.
Az ALDE-nak négy minisztere van a Dancila-kabinetben, egyikük, az egy hónapja kinevezett Ramona Manescu külügyminiszter már bejelentette, hogy posztján marad. Közben a Nemzeti Liberális Párt bejelentette, bizalmatlansági indítványt készül beterjeszteni. A kormány megbuktatásához minden jobb- és baloldali pártnak, a nemzeti kisebbségek képviselőinek és az RMDSZ-nek is össze kell fognia a PSD ellen. Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke a Mediafaxnak azt mondta, semmi nem változott, ellenzékben maradunk, és ennek megfelelően szavazunk.
"
["post_title"]=>
string(16) "Kormányválság"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(13) "kormanyvalsag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-27 13:08:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-27 11:08:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376072"
["menu_order"]=>
int(27390)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3536 (24) {
["ID"]=>
int(275416)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-08 14:55:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:55:46"
["post_content"]=>
string(939) "Választhatóvá teszik a kötelező magánnyugdíjat, így a biztosított személy döntheti el, hogy nyugdíjjáruléka teljes egésze az államnál marad, vagy egy része továbbra is átkerül a magánbiztosítókhoz - közölte Mihai Tudose miniszterelnök. A kormányfő a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban rámutatott: az állampolgárokat tájékoztatják a nyugdíjalapok hozamáról, és az információk birtokában mindenki eldöntheti, hogy a járulék teljes egészét az államra bízza, vagy annak egy részét továbbra is átutaltatja magánbiztosítóknak. Tudose ezzel ismét megerősítette, hogy a kormány nem fogja államosítani a kötelező magánynyugdíjakat. Romániában 2007-ben vezették be a magánnyugdíj-rendszert, amely az állami nyugdíj kiegészítéseként működik. Jelenleg a biztosítottak bruttó jövedelmének 5,1 százalékát utalja át az állam a második pillérbe."
["post_title"]=>
string(41) "Nem szüntetik meg a II. nyugdíjpillért"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "nem-szuntetik-meg-a-ii-nyugdijpillert"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-08 14:55:46"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:55:46"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275416"
["menu_order"]=>
int(27391)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3549 (24) {
["ID"]=>
int(275396)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-08 14:55:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:55:08"
["post_content"]=>
string(538) "Három súrlókór gócot fedeztek fel az állategészségügyi hatóságok Botosani megyében. A juhoknál és kecskéknél előforduló, fertőző szivacsos agysorvadás vagy más néven a prionbetegség családjába tartozó kórt több mint 550 juhnál észlelték ? közölte a megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság vezetője. Hozzátette, az érintett egyedeket levágják, a gazdaságban lévő összes állatot pedig ellenőrzik. Az állam kártérítést fizet a levágott állatokért."
["post_title"]=>
string(32) "Juhok betegedtek meg Botosaniban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "juhok-betegedtek-meg-botosaniban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-08 14:55:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:55:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275396"
["menu_order"]=>
int(27393)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3548 (24) {
["ID"]=>
int(376070)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-27 13:06:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-27 11:06:50"
["post_content"]=>
string(514) "
A Képviselőház jogi bizottsága vita nélkül, egyöntetűen elutasította a közkegyelmi törvénytervezetet.
A jogszabályt 2017-ben kezdeményezte Florin Iordache szociáldemokrata képviselő, volt igazságügyi miniszter és eltörölte volna az öt évig terjedő börtönnel sújtott összes büntetést. A jogszabályt holnap vitatja meg a plénum.
"
["post_title"]=>
string(35) "Szakbizottsági nem az amnesztiára"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "szakbizottsagi-nem-az-amnesztiara"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-08-27 13:06:53"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-08-27 11:06:53"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376070"
["menu_order"]=>
int(27394)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3352 (24) {
["ID"]=>
int(275336)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-08 14:54:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:54:37"
["post_content"]=>
string(927) "Több mint 1.000 gondozásra szoruló gyerek, idős és fogyatékkal élő helyzete válik kilátástalanná Hargita megyében miután a kormány jelentősen csökkentette a szociális támogatásokat erre az évre. A gyermekvédelemre idén jóváhagyott összeg a tavalyi támogatás 78%-át teszi ki. Borboly Csaba megyeelnök és Elekes Zoltán a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője sikertelenül tárgyalt Bukarestben a Pénzügy- illetve a Fejlesztési Minisztériumban. Borboly Csaba a Hargita Megyei Tanács elnöke.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-08Borboly.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-08Borboly.ogg"][/audio]
Elekes Zoltán a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-08Elekes.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-08Elekes.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(54) "Áldatlan állapot a Hargita megyei gyermekvédelemben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "aldatlan-allapot-a-hargita-megyei-gyermekvedelemben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-08 14:54:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-08 11:54:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275336"
["menu_order"]=>
int(27395)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3530 (24) {
["ID"]=>
int(373577)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-05-20 13:52:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-05-20 11:52:22"
["post_content"]=>
string(739) "
Sajnos nem tudtuk elkerülni, hogy a törvénytelenségre törvénytelenséggel válaszoljunk – összegezte az úzvölgyi katonatemető körüli helyzetet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, akivel az illegálisan felállított betonkeresztek letakarásáról és George Simion európai parlamenti képviselőjelölt provokatív akciójáról is beszélgettünk. "A meccs második harmadát elvesztettük" - vonta le a következtetést hokihasonlattal élve Borboly Csaba.
"
["post_title"]=>
string(55) "Borboly Csaba: a meccs második harmadát elvesztettük"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "borboly-csaba-a-meccs-masodik-harmadat-elvesztettuk"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-05-20 13:52:23"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-05-20 11:52:23"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373577"
["menu_order"]=>
int(27396)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3493 (24) {
["ID"]=>
int(275526)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-09-09 13:06:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-09-09 10:06:00"
["post_content"]=>
string(912) "Amerikai kérésre hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) ismét szankciókról szavaz Észak-Korea ellen. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a héten "a lehető legerőteljesebb" szankciókat sürgette a világszervezetben Phenjan ellen.
Washington a BT-ben újabb határozattervezetet köröztetett, amelyben olajembargót, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javainak befagyasztását, az észak-koreai textilexport embargóját és az észak-koreai vendégmunkásoknak történő kifizetések visszatartását követeli. Sajtóértesülések szerint ENSZ-diplomaták nem zárják ki, hogy Kína és Oroszország megvétózza az újabb határozattervezetet, mindenesetre Washington erőteljes lobbizásba fogott a BT-tagok között az elfogadás érdekében.
Vaszilij Nebenzia, Oroszország állandó ENSZ-képviselője egyelőre azt hangoztatta, hogy a hétfői szavazás "még korai."
["post_title"]=>
string(56) "Ismét Észak-Korea elleni szankciókról szavaz az ENSZ"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "ismet-eszak-korea-elleni-szankciokrol-szavaz-az-ensz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-09-09 13:06:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-09-09 10:06:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275526"
["menu_order"]=>
int(27383)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39515)
["max_num_pages"]=>
int(3293)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "7a66758bc043962dbc7a191150ea55a4"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:e1b2c1558a8f1f52cda7096c6ea26366"
}