Az idei első három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, 2023 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 0,1 százalékos volt a bővülés, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közölte, hogy a román gazdaság továbbra is 3,2 százalékos bővülésével számol 2024-ben, a tavaly szeptemberben előrejelzetthez hasonlóan. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap a tavaly októberi 3,8 százalékról áprilisban 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
Több mint 34%-kal nőtt az év első negyedévében a Romániába importált földgáz mennyisége 2023 azonos időszakához képest. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a hazai gáztermelés is enyhén, alig több mint egy százalékkal nőtt.
Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság becslései szerint az év végéig a földgáztermelés várhatóan 2,3%-kal nő, az import pedig közel három százalékkal csökken 2023-hoz képest.
Valamennyi Romániában feldolgozott élelmiszertermék kereskedelmi árrésének korlátozására készül a kormány – jelentette be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
A tárcavezető szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat alakult ki azáltal, hogy egyes hazai termékeknek nagyon magas, az importból származó termékeknek pedig nagyon alacsony a kereskedelmi felára. Hozzátette, a törvénytervezettel a kormány 5 százalékban szabná meg az összes olyan importált termék kereskedelmi árrését, amelyet nem dolgoznak fel, hanem nyersanyagként értékesítenek Romániában.
A vártnál nehezebben győzte le a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes horvát válogatott Szaúd-Arábia együttesét a magyar érdekeltségű C csoport tegnapi első fordulójában a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon, Rouenban. (tovább…)
Meglepetésre a 21 éves svájci Niels Hintermann nyerte a kombinációt a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának svájci állomásán, a Wengenben rendezett pénteki viadalon. (tovább…)
Belső vizsgálatot rendelt el a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és felfüggesztette tisztségéből Florian Coldeát, az intézmény első számú igazgatóhelyettesét, miután a korrupcióval gyanúsított, szökött üzletember Sebastian Ghita azt állította, hogy szoros barátság fűzte Coldeához. (tovább…)
Románia valamennyi feltételt teljesít ahhoz, hogy az Európai Bizottság befejezze a román igazságszolgáltatás figyelemmel kísérését – jelentette ki Florin Iordache igazságügyi miniszter. (tovább…)
A főügyészségen hallgatták ki ma Miron Cozmát a Zsíl-völgyi bányászok egykori vezetőjét az 1990-es bányászlátogatás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. (tovább…)
Beszterce-Naszód megyében a települések több mint 80 százaléka saját alkalmazottaival végezteti el a hóeltakarítást ? olvasható a megyei prefektúra honlapján. (tovább…)
Az elmúlt két évben egyetlen veszett állatot sem találtak Hargita megyében, ami annak köszönhető, hogy a megye részt vesz egy veszettség-felszámolási országos programban. (tovább…)
Nyolc ázsiai migránst fogtak el az éjszaka a határrendőrök, amikor a calafati határátkelőhely falán átmászva próbáltak bejutni az országba ? olvasható a határőrség közleményében. (tovább…)
Az Európai Unió 27 tagállamának össze kell tartania, közösen kell cselekedniük és nem engedhetik meg maguknak a megosztottságot a Brexitről szóló tárgyalásokon – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Luxembourgban. (tovább…)
object(WP_Query)#3081 (53) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(438302)
[1]=>
int(438370)
[2]=>
int(438401)
[3]=>
int(438399)
[4]=>
int(438397)
}
["paged"]=>
int(2152)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(438302)
[1]=>
int(438370)
[2]=>
int(438401)
[3]=>
int(438399)
[4]=>
int(438397)
}
["paged"]=>
int(2152)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(0) ""
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3111 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3112 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (438302,438370,438401,438399,438397) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 25812, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#2918 (24) {
["ID"]=>
int(206195)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-14 10:18:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-14 08:18:12"
["post_content"]=>
string(691) "A vártnál nehezebben győzte le a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes horvát válogatott Szaúd-Arábia együttesét a magyar érdekeltségű C csoport tegnapi első fordulójában a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon, Rouenban. Korábban a magyar férfi kézilabda-válogatott 27-23-ra kikapott az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes német csapattól. A csoport másik mérkőzésén Chile bizonyult jobbnak Fehéroroszországnál, 32-28-ra nyert. Az A csoportban Franciaország-Japánt verte 31-19-re. A D csoportban a következő eredmények születtek az első fordulóban: Dánia-Argentína 33-22, Egyiptom-Katar 22-20 és Svédország-Bahrein 33-16."
["post_title"]=>
string(45) "Kézilabda világbajnokság Franciaországban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "kezilabda-vilagbajnoksag-franciaorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-14 10:18:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-14 08:18:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206195"
["menu_order"]=>
int(28291)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3110 (24) {
["ID"]=>
int(206175)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-14 10:17:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-14 08:17:01"
["post_content"]=>
string(633) "Meglepetésre a 21 éves svájci Niels Hintermann nyerte a kombinációt a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának svájci állomásán, a Wengenben rendezett pénteki viadalon. A műlesiklásból és lesiklásból álló összetett számban az élete első vk-gy?zelmét arató Hintermann 26 századmásodperccel volt gyorsabb a francia Maxence Muzatonnál, és 35-tel a harmadik helyezett osztrák Frederic Bertholdnál. Az összetett vk-ban második francia Alexis Pinturault ezúttal csak a huszadik lett, ám ez is elég volt neki a két viadal alkotta kombinációs világkupa elsőségének elhódításához."
["post_title"]=>
string(40) "Meglepetés a sí világkupán Svájcban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "meglepetes-a-si-vilagkupan-svajcban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-14 10:17:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-14 08:17:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206175"
["menu_order"]=>
int(28292)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3109 (24) {
["ID"]=>
int(206155)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:12:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:12:39"
["post_content"]=>
string(942) "Fél százalékkal csökkentek tavaly decemberben a fogyasztói árak 2015 utolsó hónapjához képest - közölte az Országos statisztikai intézet. A tavalyi év egészében mínusz 1,55 százalékos inflációt mért a hivatal. A decemberi adat alacsonyabb a Román Nemzeti Bank várakozásánál, amely mínusz 0,4 százalékos éves inflációs rátára számított. Éves összevetésben decemberben 0,68 százalékkal drágultak az élelmiszerek, a nem élelmiszerek 0,87 százalékkal lettek olcsóbbak, a szolgáltatások ára 1,83 százalékkal csökkent. Romániában 2015 júniusa óta negatív tartományban van az infláció, miután több lépésben csökkentették az általános forgalmi adót. 2015 május óta változatlan az irányadó kamat, amely a történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékon áll. Az idei évre a Román Nemzeti Bank 2,1 százalékos fogyasztói árindex-növekedésre számít."
["post_title"]=>
string(43) "A vártnál háromszor kisebb az infláció"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "a-vartnal-haromszor-kisebb-az-inflacio"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:12:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:12:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206155"
["menu_order"]=>
int(28293)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#2925 (24) {
["ID"]=>
int(206135)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:12:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:12:01"
["post_content"]=>
string(1210) "Belső vizsgálatot rendelt el a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és felfüggesztette tisztségéből Florian Coldeát, az intézmény első számú igazgatóhelyettesét, miután a korrupcióval gyanúsított, szökött üzletember Sebastian Ghita azt állította, hogy szoros barátság fűzte Coldeához. Ghita decemberben hatósági felügyelet alatt állt, amikor rejtélyes módon elt?nt. Azóta sem került elő, de többször üzent a médián keresztül, súlyos vádakat fogalmazva meg a román igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban. Ghita a hírszerzés vizsgálatát kiváltó legutóbbi felvételen egyebek mellett azt állította, hogy az ő és Coldea családja többször nyaralt együtt, 2010-ben a Seychelles-szigeteken, két évvel később pedig Toszkánában. A hírszerzés közleménye szerint a sajtóban Coldeáról megjelent információk alapján Eduard Hellvig, a SRI igazgatója elrendelte egy rendkívüli belső vizsgálóbizottság felállítását, amelynek ellenőriznie kell, hogy Coldea megsértette-e a szakmai szabályokat. A vizsgálat lefolytatásáig Coldea hatáskörét az intézmény igazgatója veszi át - olvasható a közleményben."
["post_title"]=>
string(34) "Belső vizsgálat indul a SRI-nél"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "belso-vizsgalat-indul-a-sri-nel"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:12:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:12:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206135"
["menu_order"]=>
int(28294)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#2875 (24) {
["ID"]=>
int(206115)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:11:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:11:32"
["post_content"]=>
string(1898) "Románia valamennyi feltételt teljesít ahhoz, hogy az Európai Bizottság befejezze a román igazságszolgáltatás figyelemmel kísérését - jelentette ki Florin Iordache igazságügyi miniszter. A tárcavezető az Európai Bizottság küldöttségével folytatott megbeszélést, amely azért jött Romániába, hogy tájékozódjon az igazságszolgáltatás helyzetéről, ugyanis a brüsszeli uniós végrehajtó szerv hamarosan közzéteszi a román igazságszolgáltatásról szóló újabb éves jelentését. Brüsszel tíz éve, Románia és Bulgária EU-csatlakozása óta kíséri figyelemmel a két ország igazságszolgáltatásának működését az úgynevezett ellenőrzési és együttműködési mechanizmus keretében. Románia már évek óta sürgeti, hogy kapjon határidőt Brüsszeltől az ellenőrzési mechanizmus lezárására. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tavaly februárban úgy nyilatkozott, hogy a lehető leghamarabb, még a jelenlegi uniós bizottság megbízatásának lejárta előtt létrejöhetnek ezek a feltételek. Paraskevi Michou, az Európai Bizottság főtitkárhelyettese, a Bukarestbe látogató küldöttség vezetője újságíróknak úgy nyilatkozott: az idén biztos nem zárják le az ellenőrzési és együttműködési mechanizmust. Mint mondta, tolmácsolta a román hatóságoknak, szoros együttműködést akarnak a mechanizmus lezárása érdekében. Ez azonban attól függ - tette hozzá -, mit tesz a román kormány és parlament, hogy meggyőzze Brüsszelt az elvégzett reformok visszafordíthatatlanságáról. A román igazságszolgáltatás működésének hiányosságai és a korrupció elterjedtsége miatt 2012-ben Franciaország és Németország megakadályozta Románia schengeni csatlakozását, később hasonló okok miatt Hollandia emelt vétót Románia schengeni tagsága ellen."
["post_title"]=>
string(72) "Idén sem szünteti meg Brüsszel az igazságszolgáltatás figyelését"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(64) "iden-sem-szunteti-meg-brusszel-az-igazsagszolgaltatas-figyeleset"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:11:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:11:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206115"
["menu_order"]=>
int(28295)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3103 (24) {
["ID"]=>
int(206095)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:10:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:10:32"
["post_content"]=>
string(958) "A főügyészségen hallgatták ki ma Miron Cozmát a Zsíl-völgyi bányászok egykori vezetőjét az 1990-es bányászlátogatás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. Az 1990 júniusi eseményeket kivizsgáló katonai ügyészek azt próbálják bizonyítani, hogy a gyanúsítottak, Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, Virgil Măgureanu a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatója, Nicolae Dumitru, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, illetve Mugurel Cristian Florescu tartalékos tábornok, a főügyész helyettese és a katonai ügyészség vezetője általános, szervezett támadást szerveztek és irányítottak a civil lakosság ellen bevonva ebbe a belügyminisztérium, a nemzetvédelmi minisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat csapatait, valamint több mint tízezer bányászt és munkást az ország különböző részeiről."
["post_title"]=>
string(27) "Kihallgatták Miron Cozmát"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "kihallgattak-miron-cozmat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:10:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:10:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206095"
["menu_order"]=>
int(28296)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3053 (24) {
["ID"]=>
int(206075)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:10:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:10:10"
["post_content"]=>
string(587) "Beszterce-Naszód megyében a települések több mint 80 százaléka saját alkalmazottaival végezteti el a hóeltakarítást ? olvasható a megyei prefektúra honlapján. A megye négy városa közül csak Besztercén és Naszódon kötöttek november közepéig hóeltakarítási szerződéseket, míg Bethlenben és Oláhszentgyörgyön a polgármesteri hivatal alkalmazottjai takarítják a havat az utcákon és járdákon. A téli útkarbantartásra a megye 58 községéből csak tíz kötött szerződést gépek bérlésére vagy csúszásgátlók szállítására."
["post_title"]=>
string(47) "Saját alkalmazottaival takaríttatják a havat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(44) "sajat-alkalmazottaival-takarittatjak-a-havat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:10:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:10:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206075"
["menu_order"]=>
int(28297)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3054 (24) {
["ID"]=>
int(206055)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:09:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:09:39"
["post_content"]=>
string(716) "Kétharmadával csökkent tavalyhoz képest a dévai éjjeli menedékhelyre érkezők száma, habár az elmúlt két hétben rendkívül hideg volt az idő. A helyi hatóságok adatai szerint tavaly télen naponta majdnem 30 ember tért be az éjjeli menedékhelyre, ahol biztosítottak a körülmények az éjszakai tartózkodásra, a rászorulók kapnak meleg ételt és mosakodhatnak. A személyazonossági igazolvánnyal rendelkező személyek szerződéses alapon 60 napig maradhatnak az éjjeli menedékhelyen ? közölte a dévai polgármesteri hivatal szóvivője. Hozzátette: a négy éve működő központban eddig több mint 100 személyt láttak el, több mint kétharmaduk 50 év fölötti."
["post_title"]=>
string(39) "Pangás a dévai éjjeli menedékhelyen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "pangas-a-devai-ejjeli-menedekhelyen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:09:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:09:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206055"
["menu_order"]=>
int(28298)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3061 (24) {
["ID"]=>
int(206035)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:08:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:08:59"
["post_content"]=>
string(575) "Az elmúlt két évben egyetlen veszett állatot sem találtak Hargita megyében, ami annak köszönhető, hogy a megye részt vesz egy veszettség-felszámolási országos programban. Dr. Püsök László a megyei Állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság szóvivője szerint első alkalommal történik meg, hogy ilyen hosszú ideig nem bukkan fel veszettség a megyében. Hozzátette, tavasszal és ősszel beoltják a rókákat. Utoljára 2014 szeptemberében döglött meg veszettségben egy szarvasmarha Székelykeresztúr környékén."
["post_title"]=>
string(40) "Hargita megyéből eltűnt a veszettség"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "hargita-megyebol-eltunt-a-veszettseg"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:08:59"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:08:59"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206035"
["menu_order"]=>
int(28299)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3059 (24) {
["ID"]=>
int(206015)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:08:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:08:18"
["post_content"]=>
string(937) "Nyolc ázsiai migránst fogtak el az éjszaka a határrendőrök, amikor a calafati határátkelőhely falán átmászva próbáltak bejutni az országba ? olvasható a határőrség közleményében. A Dolj megyei Calafat határállomás előtt mintegy kétszáz méterrel két személygépkocsi állt meg, amiből több ember szállt ki, ők próbáltak átmászni a falon. A két gépkocsit és vezetőiket feltartóztatták. Az előzetes vizsgálat szerint a nyolc migráns Kínából, Pakisztánból, Afganisztánból és Indiából származik és nincsenek személyazonossági irataik ? közli a határrendőrség. A férfiak elmondták, 15 ezer eurót fizettek az embercsempészeknek, hogy Párizsba jussanak és egy hónappal ezelőtt indultak Törökországból. A kétoldalú megállapodás értelmében a migránsokat és az embercsempészeket a gépkocsikkal együtt visszaküldték a bolgár határrendőrségnek."
["post_title"]=>
string(32) "Menekülteket fogtak Calafatnál"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "menekulteket-fogtak-calafatnal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:08:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:08:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206015"
["menu_order"]=>
int(28300)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3052 (24) {
["ID"]=>
int(205995)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:07:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:07:51"
["post_content"]=>
string(625) "Megtiltaná az uniós munkavállalók alkalmazását az osztrák munkahelyeken Christian Kern szociáldemokrata kancellár. A politikus bejelentette: ha szükséges, az Európai Bizottsághoz fordul, hogy osztrákok tölthessék be a megüresedett munkahelyeket. Kemény szavakkal illette a kelet-európai országokat Christian Kern szociáldemokrata politikus, aki azzal vádolta meg a tőlük keletre fekvő nemzeteket, hogy tömegesen küldik Ausztriába munkanélküli polgáraikat, szinte exportálják őket. A kancellár megoldásként nyílt diszkriminációt javasolt az uniós állampolgárokkal szemben."
["post_title"]=>
string(45) "Kancellár a külföldi munkavállalók ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "kancellar-a-kulfoldi-munkavallalok-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:07:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:07:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=205995"
["menu_order"]=>
int(28301)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3090 (24) {
["ID"]=>
int(205975)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-13 14:07:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:07:18"
["post_content"]=>
string(825) "Az Európai Unió 27 tagállamának össze kell tartania, közösen kell cselekedniük és nem engedhetik meg maguknak a megosztottságot a Brexitről szóló tárgyalásokon - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Luxembourgban. Sajtótájékoztatóján Merkel az adatcsere fontosságára hívta fel a figyelmet és arra szólította fel az uniós államokat, tegyenek még többet a ki- és belépő személyek regisztrálásáért, hogy elkerülhetők legyenek az olyan esetek, mint a berlini karácsonyi vásáron történt, 12 ember halálát követelő tragédia. ?Mindenki látja ennek szükségességét és mindenki tudja, ha nem teszünk érte semmit, akkor valamennyi tagállam bevezeti a határellenőrzést, amely által az uniós polgárok szabad mozgása lehetetlenné válik? ? fogalmazott."
["post_title"]=>
string(72) "Összetartásra és együttműködésre szólít fel a német kancellár"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "osszetartasra-es-egyuttmukodesre-szolit-fel-a-nemet-kancellar"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-13 14:07:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-13 12:07:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=205975"
["menu_order"]=>
int(28302)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#2918 (24) {
["ID"]=>
int(206195)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-14 10:18:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-14 08:18:12"
["post_content"]=>
string(691) "A vártnál nehezebben győzte le a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes horvát válogatott Szaúd-Arábia együttesét a magyar érdekeltségű C csoport tegnapi első fordulójában a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon, Rouenban. Korábban a magyar férfi kézilabda-válogatott 27-23-ra kikapott az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes német csapattól. A csoport másik mérkőzésén Chile bizonyult jobbnak Fehéroroszországnál, 32-28-ra nyert. Az A csoportban Franciaország-Japánt verte 31-19-re. A D csoportban a következő eredmények születtek az első fordulóban: Dánia-Argentína 33-22, Egyiptom-Katar 22-20 és Svédország-Bahrein 33-16."
["post_title"]=>
string(45) "Kézilabda világbajnokság Franciaországban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "kezilabda-vilagbajnoksag-franciaorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-14 10:18:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-14 08:18:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=206195"
["menu_order"]=>
int(28291)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(31407)
["max_num_pages"]=>
int(2618)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "a9b54ecd4df5a7bf2f8c347f58123e3f"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
}