Belső vizsgálatot rendelt el a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és felfüggesztette tisztségéből Florian Coldeát, az intézmény első számú igazgatóhelyettesét, miután a korrupcióval gyanúsított, szökött üzletember Sebastian Ghita azt állította, hogy szoros barátság fűzte Coldeához. Ghita decemberben hatósági felügyelet alatt állt, amikor rejtélyes módon elt?nt. Azóta sem került elő, de többször üzent a médián keresztül, súlyos vádakat fogalmazva meg a román igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban. Ghita a hírszerzés vizsgálatát kiváltó legutóbbi felvételen egyebek mellett azt állította, hogy az ő és Coldea családja többször nyaralt együtt, 2010-ben a Seychelles-szigeteken, két évvel később pedig Toszkánában. A hírszerzés közleménye szerint a sajtóban Coldeáról megjelent információk alapján Eduard Hellvig, a SRI igazgatója elrendelte egy rendkívüli belső vizsgálóbizottság felállítását, amelynek ellenőriznie kell, hogy Coldea megsértette-e a szakmai szabályokat. A vizsgálat lefolytatásáig Coldea hatáskörét az intézmény igazgatója veszi át – olvasható a közleményben.