Korábban az Egészségügyi Világszervezet álláspontja az volt, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjedhet át másokra.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Korábban az Egészségügyi Világszervezet álláspontja az volt, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjedhet át másokra.
Continue Reading
Az utóbbi időben a bőséges esőzések miatt megáradt Tisza Ukrajnából, a Szamos és a Tisza Romániából óriási mennyiségű hulladékot, főként műanyagpalackot sodort át Magyarországra.
Continue Reading
Befejeződtek a munkálatok a romániai A3-as és a magyarországi M4-es autópálya összekapcsolásánál.
Continue Reading
A nyugdíjasszervezetek perbe fognák a kormányt, amennyiben nem növeli szeptembertől 1775 lejre a nyugdíjpont értékét a 127-es törvény előírása értelmében.
Continue Reading
Romániában tíz nőből egy még 18 éves kora előtt szül – derül ki a hivatalos adatokból, amelyre a Mentsétek meg…
Continue Reading
Az RMDSZ által benyújtott tervezetet tegnap a szenátus első házként megszavazta, ma pedig a képviselőház vitatja meg.
Continue Reading
Ismét várja látogatóit a gernyeszegi Teleki-kastély, amely naponta 10 és 18 óra között látogatható. Ehhez azonban előzetesen egyeztetésre van szükség…
Continue ReadingNem jelent magas kockázatot a bubópestis megjelenése Kínában, és a hatóságok jól kezelik a helyzetet – mondta Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője kedden Genfben.
Continue ReadingLevélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.
Continue ReadingTöbb mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Continue ReadingAz Országos Korrupcióellenes Ügyészségen hallgatták ki Adrian Ionelt, az Unifarm felfüggesztett igazgatóját, akit többek közt vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak. Az ügyhöz közel álló források szerint a keddi kihallgatáson Adrian Ionelt szembesítik feljelentőjével.
Continue ReadingRománia az eddigi 22-ről 44-re bővítette a koronavírus-járvány szempontjából „zöld zónának” tekintett országok listáját: az ezen szereplő államokból érkező utasokat keddtől kezdődően nem irányítják már kéthetes otthoni vagy hatósági karanténba.
Continue ReadingBizonyítékokat találtak nemrégiben arra, hogy a koronavírus a levegőben is terjed – ismerte be az Egészségügyi Világszervezet. A szakosított ENSZ-szervezetet több mint 200 nemzetközi hírű tudós szólította fel, hogy ismerje el a COVID-19 betegség levegőben való terjedésének a lehetőségét. Korábban az Egészségügyi Világszervezet álláspontja az volt, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjedhet át másokra.
Tedrosz Gebrejeszusz, a világszervezet főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a járvány tovább gyorsul, „és még nem értük el a tetőzését”. A halálos áldozatok számának emelkedése globális szinten stabilizálódott ugyan, de miközben egyes országok jelentős haladást értek el az áldozatok napi számának csökkentésében, más országokban ez a szám tovább nő - mondta a főigazgató, emlékeztetve, hogy a koronavírusjárványjárványhoz hasonlóra 1918 óta nem volt példa, a spanyolnáthajárványnak emberek tízmilliói estek áldozatul világszerte.
" ["post_title"]=> string(37) "A levegőben is terjed a koronavírus" ["post_excerpt"]=> string(137) "Korábban az Egészségügyi Világszervezet álláspontja az volt, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjedhet át másokra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "a-levegoben-is-terjed-a-koronavirus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-08 12:31:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:31:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389669" ["menu_order"]=> int(24804) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(389667) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-08 12:27:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:27:30" ["post_content"]=> string(968) "Levélben kérte Áder János magyar köztársasági elnök Klaus Johannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, vessék latba befolyásukat, hogy sikerüljön „megnyugtató megoldást” találni a két ország területéről a folyókon keresztül Magyarországra áradó szemét ügyében. Az utóbbi időben ugyanis a bőséges esőzések miatt megáradt Tisza Ukrajnából, a Szamos és a Tisza Romániából óriási mennyiségű hulladékot, főként műanyagpalackot sodort át Magyarországra. A tavaly üzembe helyezett hulladékmentesítő rendszer pedig már bírja a növekvő mennyiségben érkező szemét áradatot.
A két folyó szennyezésének legfőbb oka az, hogy Romániában és Ukrajnában is a lakosság a vízfolyások árterében rakja le a hulladékát, amit aztán az árvizek felkapnak és átsodornak Magyarországra.
" ["post_title"]=> string(107) "Áder János levelet küldött Johannisnak a folyókon keresztül Magyarországra áradó szemét ügyében" ["post_excerpt"]=> string(202) "Az utóbbi időben a bőséges esőzések miatt megáradt Tisza Ukrajnából, a Szamos és a Tisza Romániából óriási mennyiségű hulladékot, főként műanyagpalackot sodort át Magyarországra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(95) "ader-janos-levelet-kuldott-johannisnak-a-folyokon-keresztul-magyarorszagra-arado-szemet-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-08 12:27:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:27:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389667" ["menu_order"]=> int(24805) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(389665) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-08 12:19:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:19:19" ["post_content"]=> string(892) "Befejeződtek a munkálatok a romániai A3-as és a magyarországi M4-es autópálya összekapcsolásánál, amelyet Bors és Nagykereki között alakítottak ki. Jelenleg az új határátkelő kétoldalú megállapodásáról tárgyalnak, valamint elkezdték az M4 Budapest-Nagykereki autópálya forgalom előtti átadásának procedúráját.
A román és magyar útigazgatóság képviselői, Dumitru Ţiplea Bihar megyei prefektus jelenlétében Nagyváradon találkoztak, ahol a két autópálya összeköttetéséről, az A3-as autópálya Bihar és Bors közötti szakaszáról tárgyaltak. Ez már 99 százalékban készen áll. Bemutatták továbbá a Szatmárnémeti és Csenger közötti gyorsforgalmi út tervezetét, amelyet európai uniós alapokból finanszíroznának.
" ["post_title"]=> string(75) "Hamarosan elkészül az A3-as autópálya Bihar és Bors közötti szakasza" ["post_excerpt"]=> string(108) "Befejeződtek a munkálatok a romániai A3-as és a magyarországi M4-es autópálya összekapcsolásánál." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "hamarosan-elkeszul-az-a3-as-autopalya-bihar-es-bors-kozotti-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-08 12:19:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:19:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389665" ["menu_order"]=> int(24806) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(389663) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-08 12:06:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:06:31" ["post_content"]=> string(1032) "Tüntetésekkel fenyegetőznek a nyugdíjasszervezetek, ha a kormány nem a törvényben előírtaknak megfelelően emeli a nyugdíjakat. A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége, a Romániai Nyugdíjasok Egyesülete, valamint a Romániai Nyugdíjasok Unirea Országos Szövetsége első lépésként akkor fogják perbe a kormányt, amennyiben nem növeli szeptembertől 1775 lejre a nyugdíjpont értékét, ahogyan azt a 127-es törvény előírja.
A nyugdíjasszervezetek bejelentésére reagálva Violeta Alexandru munkaügyi miniszter azt mondta, mindenképpen nőni fognak a nyugdíjak, a világjárvány azonban nagy csapást mért a gazdaságra, ezért az emelésnek olyan arányúnak kell lennie, hogy azt megbírja a költségvetés. A tárcavezető hozzátette, amint elkészül a pontos kimutatás a költségvetési bevételekről, tárgyalni fognak a nyugdíjasszervezetekkel a következő lépésekről.
" ["post_title"]=> string(54) "Tüntetésekkel fenyegetőznek a nyugdíjasszervezetek" ["post_excerpt"]=> string(170) "A nyugdíjasszervezetek perbe fognák a kormányt, amennyiben nem növeli szeptembertől 1775 lejre a nyugdíjpont értékét a 127-es törvény előírása értelmében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "tuntetesekkel-fenyegetoznek-a-nyugdijasszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-08 12:06:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:06:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389663" ["menu_order"]=> int(24807) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(389661) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-08 11:26:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 08:26:53" ["post_content"]=> string(1056) "Romániában tíz nőből egy még 18 éves kora előtt szül – derül ki a hivatalos adatokból, amelyre a Mentsétek meg a gyermekeket nevű civil szervezet hívta fel a figyelmet. Az Európai Unióban élő kiskorú anyák 23 százaléka nálunk él, így Románia első helyen áll ebben a tekintetben. 2018-ban például 8 621 kiskorú lány vált édesanyává, köztük 725-en még 15 éves koruk előtt – áll a közleményben.
A civil szervezet felméréseiből az is kiderült, hogy kevesebb, mint 2 százalékuk részesül valamilyen állami támogatásban, továbbá 83 százalékuk hagyja ott az iskolát, több mint felük még a terhesség előtt.
Összehasonlításképp: Dániában, Szlovéniában és Luxemburgban évente 50-nél kevesebb kiskorú lány szül gyermeket, Finnországban, Hollandiában pedig 2018-ban egyetlen egy 15 éven aluli lány sem szült. (Transindex)
" ["post_title"]=> string(60) "Az EU-ban élő kiskorú anyák csaknem egynegyede romániai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "az-eu-ban-elo-kiskoru-anyak-csaknem-egynegyede-romaniai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-08 11:26:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 08:26:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389661" ["menu_order"]=> int(24808) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(389659) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-08 11:21:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 08:21:10" ["post_content"]=> string(1076) "Amennyiben a parlament szeptember 27-ét jelöli meg az önkormányzati választások dátumaként, legkésőbb július 29-én elkezdődik a választási időszak, augusztus 2-án pedig meg kell alakítani a Központi Választási Irodát – jelentette be az Állandó Választási Hatóság. A tervek szerint a választási kampány augusztus 28-án kezdődik majd, és a választásokat megelőző napon, azaz szeptember 26-án reggel 7 órakor ér véget. A választókerületi irodákat augusztus 8-án alakítják meg, és ettől a dátumtól lehet iktatni a választási szövetségeket és benyújtani a jelöléseket.
A szenátus első házként tegnap megszavazta az önkormányzati választások szeptember 27-i megszervezéséről szóló törvényjavaslatot. Az RMDSZ által benyújtott tervezetet ma vitatja meg a képviselőház, amely döntéshozó testületként szavaz róla. A jogszabály az államelnöki kihirdetést követően lép majd érvénybe.
" ["post_title"]=> string(57) "Szeptember 27-én lehetnek a helyhatósági választások" ["post_excerpt"]=> string(126) "Az RMDSZ által benyújtott tervezetet tegnap a szenátus első házként megszavazta, ma pedig a képviselőház vitatja meg." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "szeptember-27-en-lehetnek-a-helyhatosagi-valasztasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-08 11:29:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 08:29:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389659" ["menu_order"]=> int(24809) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(389649) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-08 11:06:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 08:06:08" ["post_content"]=> string(2421) "
Ismét várja látogatóit a gernyeszegi Teleki-kastély, amely naponta 10 és 18 óra között látogatható. Ehhez azonban előzetesen egyeztetésre van szükség – ovasható a Teleki Kastély Egyesület szerkesztőségünknek elküldött levéléből. A nap minden órájában induló vezetett látogatásokra a következő telefonszámokon kérhetnek időpontot: 0754383485 (román és angol nyelven), 0723037922 (magyar, román és német nyelven).
A Marosvásárhelytől 17 kilométerre lévő erdélyi kastély május végéig a koronavírus- járvány miatt zárva volt, utána pedig csak hétvégén fogadtak látogatókat.
Az erdélyi építészet egyik legfontosabb alkotása 1772 – 1803 között épült, visszafogott, egyszerűbb barokk stílusban. A gernyeszegi birtok a 17. századtól a Teleki család tulajdonában volt, majd 1949-ben a kastélyt államosították és évtizedekig tbc- preventórium működött benne. 2011-ben a kastély visszakerült a Teleki család tulajdonába, azóta újra látogatható és kulturális rendezvényeknek ad otthont. A kastély termeiben a kastélyparkban évente megszervezett nemzetközi művésztelep alkotásaiból és Marx József (1914- 1992) marosvásárhelyi fotóművész festészeti gyűjteményéből látható válogatás.

A kastélyt több mint hat hektáros park veszi körül. Ezt számos öreg fa, mocsári ciprus, szivarfa, vadgesztenye, szomorúfűz, de egy 250 éves páfrányfenyő (Ginkó biloba) is díszíti.
" ["post_title"]=> string(49) "Várja látogatóit a gernyeszegi Teleki-kastély" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "varja-latogatoit-a-gernyeszegi-teleki-kastely" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-08 11:07:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 08:07:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389649" ["menu_order"]=> int(24810) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(389629) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-07 16:58:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:58:21" ["post_content"]=> string(1412) "Nem jelent magas kockázatot a bubópestis megjelenése Kínában, és a hatóságok jól kezelik a helyzetet – mondta Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője kedden Genfben.
Harris hozzátette: folyamatosan figyelemmel követik az eseményeket, együttműködve a kínai és a mongol hatóságokkal is. Az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen található Bajannurban óvintézkedéseket vezettek be, miután a hétvégén egy helyi kórházban bubópestis-fertőzöttet azonosítottak.
A szomszédos Mongóliában a múlt héten két bubópestises esetről számoltak be. A mongol egészségügyi minisztérium szerint a fertőzéseket feltehetően mormotahús fogyasztása okozta.
A bubópestist bakteriális fertőzés okozza, és a kórokozót főleg rágcsálókon élő bolhák terjesztik. A betegség orvosi segítség nélkül 24 órán belül halálos lehet. A nagyon fertőző és sok esetben végzetes megbetegedést a középkorban fekete halálként ismerték.
" ["post_title"]=> string(32) "Bubópestist találtak Kínában" ["post_excerpt"]=> string(207) "Nem jelent magas kockázatot a bubópestis megjelenése Kínában, és a hatóságok jól kezelik a helyzetet – mondta Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője kedden Genfben. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "bubopestist-talaltak-kinaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-07 16:58:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:58:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(69) "http://www.bukarestiradio.ro/2020/07/07/bubopestist-talaltak-kinaban/" ["menu_order"]=> int(24813) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(389628) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-07 16:55:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:55:09" ["post_content"]=> string(1570) "Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.
A levelekben - amelyek kedden kerültek fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára - az szerepel: az elmúlt időszak áradásai az ígéretek ellenére ismét nagy mennyiségű műanyag palackot és más hulladékot sodortak át Magyarországra, amely jelenleg járványügyi szempontból is veszélyes, emellett mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza, az élővilágra is súlyos hatással van, és visszataszító is.
A Tiszán idén 2258 köbméternyi szilárd hulladék érkezett, míg 846 köbméter vegyes uszadékot szedtek ki.
A magyar államfő mindkét elnöknek címezve megjegyezte: a magyar kormány több alkalommal kérte már a szomszédos országok hatóságainak segítségét, de azt részükről az együttműködés hangoztatásán túl kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte.
" ["post_title"]=> string(66) "Áder felrótta a románoknak a folyókon érkező szeméthegyeket" ["post_excerpt"]=> string(342) "Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ader-felrotta-a-romanoknak-a-folyokon-erkezo-szemethegyeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-07 16:55:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:55:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(100) "http://www.bukarestiradio.ro/2020/07/07/ader-felrotta-a-romanoknak-a-folyokon-erkezo-szemethegyeket/" ["menu_order"]=> int(24814) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(389625) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-07 16:44:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:44:20" ["post_content"]=> string(1395) "Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Potápi Árpád János a támogatási keretre 2019 decemberében kiírt négy pályázat eredményét ismertetve elmondta: másfél milliárd forinttal segítik a külhoni magyar oktatást és kultúrát, amiből egymilliárdot központi felhíváson, félmilliárdot négy regionális pályázaton keresztül osztanak ki; az ifjúsági és cserkészközösségek tevékenységének támogatására több mint 87 millió forintot különítettek el.
A diaszpórában élő magyarság szervezetei és az ott magyar nyelvű oktatást végző tömörülések számára 364 millió forint áll rendelkezésre, a 2015 óta meghirdetett testvértelepülési programok és együttműködések támogatására pedig 250 millió forint forrást biztosítanak - közölte az államtitkár.
" ["post_title"]=> string(49) "2,2 milliárd forint a határon túli magyaroknak" ["post_excerpt"]=> string(326) "Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "22-milliard-forint-a-hataron-tuli-magyaroknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-07 16:51:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:51:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389625" ["menu_order"]=> int(24815) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(389624) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-07 16:43:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:43:00" ["post_content"]=> string(1104) "Az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen hallgatták ki Adrian Ionelt, az Unifarm felfüggesztett igazgatóját, akit többek közt vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak. Az ügyhöz közel álló források szerint a keddi kihallgatáson Adrian Ionelt szembesítik feljelentőjével.
A volt igazgatót hatósági felügyelet alá helyezték, miután vesztegetés elfogadásával, hivatali visszaéléssel, javak illetéktelen megszerzésével, befolyással való üzérkedésben való bűnrészességgel, közokirat-hamisítással gyanúsította meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Az ügyészek állítása szerint Ionel 760 000 eurót kért egy céget képviselő közvetítőtől, hogy az állami tulajdonban lévő Unifarm vállalat szerződést kössön vele a SARS-CoV-2 vírus elleni védekezésre szolgáló 250 000 védőruha és 3 millió sebészi maszk beszerzéséről.
" ["post_title"]=> string(64) "Szembesítették feljelentőjével az Unifarm volt igazgatóját" ["post_excerpt"]=> string(295) "Az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen hallgatták ki Adrian Ionelt, az Unifarm felfüggesztett igazgatóját, akit többek közt vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak. Az ügyhöz közel álló források szerint a keddi kihallgatáson Adrian Ionelt szembesítik feljelentőjével. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "szembesitettek-feljelentojevel-az-unifarm-volt-igazgatojat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-07 16:43:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:43:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(99) "http://www.bukarestiradio.ro/2020/07/07/szembesitettek-feljelentojevel-az-unifarm-volt-igazgatojat/" ["menu_order"]=> int(24816) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(389623) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-07 16:38:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:38:59" ["post_content"]=> string(1336) "Románia az eddigi 22-ről 44-re bővítette a koronavírus-járvány szempontjából "zöld zónának" tekintett országok listáját: az ezen szereplő államokból érkező utasokat keddtől kezdődően nem irányítják már kéthetes otthoni vagy hatósági karanténba.
Románia június 15-től kezdődően nem küldte karanténba az olyan európai országokból érkezőket, ahol az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya. Eddig azokat az országokat sorolták a "zöld zónába", ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet.
A külföldi minta alapján bevezetett kritériumnak azonban Románia nem felelt meg, ehhez ugyanis száz alá kellene csökkennie a napi esetszám utóbbi kétheti átlagának, márpedig ez a mutató egyszer sem csökkent százötven alá, sőt a járvány terjedésének üteme azóta felgyorsult, és a napi új fertőzések utolsó kéthetes átlaga mostanra a 350-et is elérte.
" ["post_title"]=> string(50) "Megduplázódott a biztonságos országok listája" ["post_excerpt"]=> string(276) "Románia az eddigi 22-ről 44-re bővítette a koronavírus-járvány szempontjából "zöld zónának" tekintett országok listáját: az ezen szereplő államokból érkező utasokat keddtől kezdődően nem irányítják már kéthetes otthoni vagy hatósági karanténba. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "megduplazodott-a-biztonsagos-orszagok-listaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-07 16:38:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-07 13:38:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(86) "http://www.bukarestiradio.ro/2020/07/07/megduplazodott-a-biztonsagos-orszagok-listaja/" ["menu_order"]=> int(24817) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(389669) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-08 12:31:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:31:31" ["post_content"]=> string(1152) "Bizonyítékokat találtak nemrégiben arra, hogy a koronavírus a levegőben is terjed – ismerte be az Egészségügyi Világszervezet. A szakosított ENSZ-szervezetet több mint 200 nemzetközi hírű tudós szólította fel, hogy ismerje el a COVID-19 betegség levegőben való terjedésének a lehetőségét. Korábban az Egészségügyi Világszervezet álláspontja az volt, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjedhet át másokra.
Tedrosz Gebrejeszusz, a világszervezet főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a járvány tovább gyorsul, „és még nem értük el a tetőzését”. A halálos áldozatok számának emelkedése globális szinten stabilizálódott ugyan, de miközben egyes országok jelentős haladást értek el az áldozatok napi számának csökkentésében, más országokban ez a szám tovább nő - mondta a főigazgató, emlékeztetve, hogy a koronavírusjárványjárványhoz hasonlóra 1918 óta nem volt példa, a spanyolnáthajárványnak emberek tízmilliói estek áldozatul világszerte.
" ["post_title"]=> string(37) "A levegőben is terjed a koronavírus" ["post_excerpt"]=> string(137) "Korábban az Egészségügyi Világszervezet álláspontja az volt, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjedhet át másokra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "a-levegoben-is-terjed-a-koronavirus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-08 12:31:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-08 09:31:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389669" ["menu_order"]=> int(24804) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2f8e01f6600d8aa2b28c334dab0e5a54" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:4ee86ee497f58ab8f722f250327c9d28" }