Idén először szeptemberben nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban. Romániában éves összevetésben közel 80 százalékos növekedés volt tapasztalható.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Idén először szeptemberben nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban. Romániában éves összevetésben közel 80 százalékos növekedés volt tapasztalható.
Continue ReadingAz Emberi Jogok Európai Bírósága szerint Románia nem tartotta be a külföldiek kiutasításának eljárási szabályait, csak általánosságokat közölt az ellenük felhozott vádakról, nem pontosította, hogyan veszélyeztették a nemzetbiztonságot,.
Continue ReadingAz államelnök az Európai Tanács ülésének szünetében nyilatkozott erről.
Continue Reading
Az állatrendőrség 488 alkalmazottat és 88 állatorvost foglalkoztat – jelentette be a belügyminiszter.
Continue Reading
Több olyan családorvos is dolgozik a rendszerben, akik előrehaladott koruk, és krónikus betegségeik miatt nem vállalják a fertőzöttek látogatását – mutatott rá a Családorvosok Szövetségének alelnöke, Raluca Zoițanu.
Continue ReadingA „feketelistán” szerepel a KGB utódjának tekintett belföldi titkosszolgálat feje is. A személyekre beutazási tilalom vonatkozik és befagyasztják az EU területén található számláikat.
Continue ReadingA Román Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egyenként ötezer lejes bírságot rótt ki a FCSB klubra, illetve három játékosára a Román Kupa döntője utáni magyarellenes rigmusok miatt.
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 4 013 új fertőzéses esetet és 73 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 5 674-re emelkedett – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue Reading
A főváros, Manila közelében elterülő tó komoly szennyeződéstől szenved.
Continue Reading
A közlemény szerint a világelsőnek számító eredmények lényege, hogy a magyar fejlesztésű gyógyszerjelölt hatékonyan csökkenti az idegrendszeri sérülések (például stroke) utáni görcsös izomösszehúzódásokat, méghozzá úgy, hogy közben nem okoz mellékhatásokat.
Continue Reading
Az idei volt a legmelegebb szeptember a Földön az éghajlati mérések 1880-as kezdete óta – közölte az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA), amely szerint jó eséllyel 2020 lesz az eddig mért három legmelegebb év egyike.
Continue ReadingŐ a harmadik kirgiz elnök 2005 óta, akinek felkelés döntötte meg a hatalmát.
Continue ReadingIdén először szeptemberben nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 933 ezer személygépjárművet helyeztek forgalomba szeptemberben, 3,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben az év első kilenc hónapjában csaknem 30 százalékkal csökkent az autópiac az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb mértékben Spanyolországban csökkentek az eladások január-szeptemberben, több mint 38 százalékkal. Romániában az év első kilenc hónapjában 31,8 százalékkal csökkent az új autók száma, szeptember viszont éves összevetésben közel 80 százalékos növekedés volt tapasztalható.
" ["post_title"]=> string(42) "Kezd magához térni az európai autópiac" ["post_excerpt"]=> string(186) "Idén először szeptemberben nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban. Romániában éves összevetésben közel 80 százalékos növekedés volt tapasztalható." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "kezd-magahoz-terni-az-europai-autopiac" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-16 11:51:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 08:51:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393552" ["menu_order"]=> int(23704) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(393548) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-16 11:30:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 08:30:46" ["post_content"]=> string(1277) "Elmarasztalta tegnap Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) amiért megsértette két pakisztáni diák emberi jogait, amikor terrorizmusgyanúval kiutasította őket az országból. A két, Nagyszebenben tanuló fiatalt 2012. december 5-én a bukaresti táblabíróság 15 évre nemkívánatos személyeknek nyilvánította. Később a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette a döntést, elutasította Ramzan és Adeel Muhammad fellebbezését, így 2012. december 27-én kitoloncolták őket az országból.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) azzal gyanúsította a pakisztáni diákokat, hogy az al-Kaida terrorszervezetnek segítettek egy, a karácsonyi ünnepekre időzített romániai merénylet előkészítésében.
Az EJEB szerint Románia nem tartotta be a külföldiek kiutasításának eljárási szabályait, csak általánosságokat közölt az ellenük felhozott vádakról, nem pontosította, hogyan veszélyeztették a nemzetbiztonságot, ezért tíz-tízezer eurós erkölcsi kártérítést kell fizetnie nekik és meg kell térítenie számukra az 1365 eurós perköltséget.
" ["post_title"]=> string(73) "Kitoloncolt pakisztáni diákok nyertek pert Románia ellen Strasbourgban" ["post_excerpt"]=> string(262) "Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint Románia nem tartotta be a külföldiek kiutasításának eljárási szabályait, csak általánosságokat közölt az ellenük felhozott vádakról, nem pontosította, hogyan veszélyeztették a nemzetbiztonságot,. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "kitoloncolt-pakisztani-diakok-nyertek-pert-romania-ellen-strasbourgban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-16 11:30:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 08:30:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393548" ["menu_order"]=> int(23705) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(393545) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-16 11:11:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 08:11:21" ["post_content"]=> string(998) "Nem hajlandó "feltételek nélkül" elfogadni minden klímaváltozás-elleni intézkedést – jelentette ki tegnap este Brüsszelben Klaus Johannis. Az államelnök az Európai Tanács ülésének szünetében nyilatkozott erről a médiának.
Elmondta, hogy Románia hajlandó elfogadni "eléggé ambiciózus" célokat ebben a tekintetben, de nem feltételek nélkül. Hozzátette: Bukarest számára fontos, hogy kezelni tudja a célok felé vezető átmeneti időszakot, ezért Romániának kell megválasztania, milyen energiaforrásokat akar használni, főleg az átmeneti időszakban. Példaként említette a földgázt, és, hogy Bukarest használni szeretné a Fekete-tenger alatt rejlő földgáztartalékokat.
A tagországoknak az év végéig döntést kell hozniuk a következő tíz évre kitűzött célokat illetően.
" ["post_title"]=> string(94) "Klaus Johannis: Románia nem fogad el feltételek nélkül ambiciózus klímavédelmi célokat" ["post_excerpt"]=> string(82) "Az államelnök az Európai Tanács ülésének szünetében nyilatkozott erről. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "klaus-johannis-romania-nem-fogad-el-feltetelek-nelkul-ambiciozus-klimavedelmi-celokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-16 11:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 08:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393545" ["menu_order"]=> int(23706) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(393540) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-16 10:51:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 07:51:33" ["post_content"]=> string(484) "A kormány jóváhagyta az állatrendőrség létrehozását - jelentette be tegnap Marcel Vela belügyminiszter. A tárcavezető szerint az intéztmény, amely 60 napon belül kezdi meg működését, a legmagasabb szinten felszerelik, hogy sürgősen beavatkozhasson az állatok megmentése érdekében.
Az állatrendőrség 488 alkalmazottat és 88 állatorvost foglalkoztat.
" ["post_title"]=> string(60) "Jóváhagyta az állatrendőrség létrehozását a kormány" ["post_excerpt"]=> string(107) "Az állatrendőrség 488 alkalmazottat és 88 állatorvost foglalkoztat - jelentette be a belügyminiszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "jovahagyta-az-allatrendorseg-letrehozasat-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-16 10:51:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 07:51:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393540" ["menu_order"]=> int(23708) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(393538) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-16 10:33:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 07:33:19" ["post_content"]=> string(1556) "Az Egészségügyi Biztosító Pénztárral kötött szerződések felbontásával fenyegetnek a családorvosok, amennyiben arra kötelezik őket, hogy a koronavírusfertőzéssel diagnosztizált betegek otthonaiba menjenek.
A Családorvosok Szövetségének alelnöke, Raluca Zoițanu elmondása szerint az Egészségügyi Minisztérium illetékeseivel való egyeztetést követően most arra arra várnak, hogy figyelembe vegyék az orvosok véleményét is. Az alelnök rámutatott: több olyan családorvos is dolgozik a rendszerben, akik előrehaladott koruk, és krónikus betegségeik miatt nem vállalják a fertőzöttek látogatását.
A családorvosok úgy vélik, ez az állami vagy magán mentőszolgálatok feladata, mivel ezek az intézmények erre a feladatra külön szerződést kötöttek az egészségügyi biztosítóval. Raluca Zoițanu elmondta, a családorvosok naponta vizsgálják a krónikus betegeket és telefonon tartják a kapcsolatot a COVID 19-el diagnosztizált páciensekkel, így a kiszállás nem is férne bele a napi konzultációk keretébe.
Az alelnök azt is elmondta, hogy Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a COVID-betegek állapotának 14 napos megfigyelésére 100 lejt ajánlott páciensenként, de a családorvosok 200 lejt kértek, pihenőnapokon pedig ennek az összegnek a kétszeresét.
" ["post_title"]=> string(55) "A szerződések felbontását tervezik a családorvosok" ["post_excerpt"]=> string(235) "Több olyan családorvos is dolgozik a rendszerben, akik előrehaladott koruk, és krónikus betegségeik miatt nem vállalják a fertőzöttek látogatását - mutatott rá a Családorvosok Szövetségének alelnöke, Raluca Zoițanu." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-szerzodesek-felbontasat-tervezik-a-csaladorvosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-16 10:33:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 07:33:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393538" ["menu_order"]=> int(23709) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(393555) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-16 08:03:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 05:03:52" ["post_content"]=> string(961) "Hat magas rangú orosz tisztségviselőt és egy állami laboratóriumot is szankciókkal sújt az EU és az Egyesült Királyság Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése miatt.
A listán szerepel az orosz belföldi titkosszolgálat (FSZB) feje, Alekszander Bortnyikov; Alekszej Kirivorucsko és Pavel Popov helyettes védelmi miniszterek; az elnöki iroda minisztere, Szergej Kirijenko; valamint Vlagyamir Putyin elnök meghatalmazott képviselője a Szibériai szövetségi körzetben, Szergej Menyajlo. A személyekre beutazási tilalom vonatkozik és befagyasztják az EU területén található számláikat. A tisztségviselők mellett az EU szankciókat vezet be az orosz Állami Szerveskémiai Kutató- és Technológiai Intézet ellen is, amely a Navalnij szervezetében kimutatott idegmérget kifejlesztette még a szovjet időkben.
" ["post_title"]=> string(60) "Az EU szankciókat fogadott el Navalnij megmérgezése miatt" ["post_excerpt"]=> string(199) "A "feketelistán" szerepel a KGB utódjának tekintett belföldi titkosszolgálat feje is. A személyekre beutazási tilalom vonatkozik és befagyasztják az EU területén található számláikat. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-eu-szankciokat-fogadott-el-navalnij-megmergezese-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-16 12:05:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 09:05:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393555" ["menu_order"]=> int(23710) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(393536) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-16 09:09:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 06:09:40" ["post_content"]=> string(1293) "A Román Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egyenként ötezer lejes bírságot rótt ki a FCSB klubra, illetve három játékosára a Román Kupa döntője utáni magyarellenes rigmusok miatt.
Júliusban a FCSB öt év után szerezte meg ismét a Román Kupát a Sepsi OSK elleni 1-0-ás győzelemmel. A csapat a járványügyi szabályokra fittyet hányva a szurkolók körében ünnepelte meg az eseményt, amelyen a magyarellenes, xenofób megnyilvánulások sem hiányoztak. A törvénysértő megnyilvánulásokban a drukkerek mellett a FCSB három játékosa - Florin Tănase, Valentin Crețu és Andrei Miron - is részt vett.
Emiatt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ) az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, a Román Labdarúgó-szövetséghez (FRF) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA) fordult panasszal.
A FRF fegyelmi bizottsága csütörtökön hivatalból indított eljárás keretében a lehető legkisebb szankciót szabta ki a magyarellenes megnyilvánulások miatt. A MIJSZ panaszát külön tárgyalják.
" ["post_title"]=> string(45) "Magyarellenes rigmusok miatt büntetett a FRF" ["post_excerpt"]=> string(206) "A Román Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egyenként ötezer lejes bírságot rótt ki a FCSB klubra, illetve három játékosára a Román Kupa döntője utáni magyarellenes rigmusok miatt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "magyarellenes-rigmusok-miatt-buntetett-a-frf" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-16 11:49:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 08:49:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(85) "http://www.bukarestiradio.ro/2020/10/16/magyarellenes-rigmusok-miatt-buntetett-a-frf/" ["menu_order"]=> int(23712) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(393531) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-15 14:40:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 11:40:46" ["post_content"]=> string(727) "Mostanáig 125 009 koronavírusból meggyógyultról és 168 490 fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 4 013 új fertőzéses esetet és 73 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 5 674-re emelkedett.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 9 611 személyt kezelnek, közülük 721-et ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 2.770.481 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 29 646-ot az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 29 646 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(251) "Az elmúlt 24 órában 4 013 új fertőzéses esetet és 73 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 5 674-re emelkedett - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-29-646-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-15 14:40:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 11:40:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393531" ["menu_order"]=> int(23713) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(393529) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-15 13:19:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 10:19:04" ["post_content"]=> string(1490) "Harmincmillió dolláros program keretében magyar vállalatok fogják elvégezni a legnagyobb Fülöp-szigeteki tó (Laguna-tó) rehabilitációját, vízminőség-javítását és mérését is, emellett pedig a délkelet-ázsiai szigetország minden régiójába szállítanak víztisztító berendezéseket, ezáltal biztosítva az ívóvízellátásukat - jelentette be ma manilai tárgyalásai után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A főváros, Manila közelében elterülő tó komoly szennyeződéstől szenved.
Magyarország egy politikai kérdésben is szorosan együttműködik a Fülöp-szigetekkel, ez pedig a keresztény közösségek védelme világszerte. "Ma már világosan kell beszélnünk arról, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallássá vált. Mi kötelességünknek tekintjük, hogy kiálljunk ezekért a keresztény közösségekért" - mondta Szijjártó Péter. Hangsúlyozta, hogy a két ország a nemzetközi szervezetekben együtt lép fel a keresztény közösségek megvédése érdekében.
A magyar miniszter látogatása idején megállapodás született arról, hogy a Stipendium Hungaricum keretében Magyarország harminc Fülöp-szigeteki ösztöndíjasnak kínál helyet magyarországi egyetemeken.
" ["post_title"]=> string(91) "Szijjártó: magyar vállalatok fogják rehabilitálni a legnagyobb Fülöp-szigeteki tavat" ["post_excerpt"]=> string(82) "A főváros, Manila közelében elterülő tó komoly szennyeződéstől szenved. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "szijjarto-magyar-vallalatok-fogjak-rehabilitalni-a-legnagyobb-fulop-szigeteki-tavat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-15 13:19:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 10:19:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393529" ["menu_order"]=> int(23714) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(393525) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-15 13:13:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 10:13:31" ["post_content"]=> string(1275) "Jövő év elején kezdődhet a klinikai tesztje annak a magyar fejlesztésű gyógyszernek, amely többek között a stroke-on átesett, fájdalmas izomgörcsökkel küzdő emberek kezelésében hozhat nagy változást néhány éven belül.
A gyógyszert az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Motor Farmakológia Kutatócsoportja fejlesztette ki Málnási-Csizmadia András vezetésével. A nemzetközi viszonylatban is jelentősnek számító magyar eredményekről a Cell című élettudományi szaklap mai száma közölt cikket - tájékoztatta a kutatócsoport az MTI-t.
A közlemény szerint a világelsőnek számító eredmények lényege, hogy a magyar fejlesztésű gyógyszerjelölt hatékonyan csökkenti az idegrendszeri sérülések (például stroke) utáni görcsös izomösszehúzódásokat, méghozzá úgy, hogy közben nem okoz mellékhatásokat. A beszámoló szerint a klinikai vizsgálatok jövőre kezdődnek, amelyeknek az első, a hatóanyag biztonságosságát tesztelő fázisát Magyarországon végzik. Jelenleg a vizsgálat előkészítése és a hatóanyag gyártása zajlik.
" ["post_title"]=> string(98) "Jövőre embereken is elkezdik tesztelni a magyar fejlesztésű izomgörcs-csökkentő gyógyszert" ["post_excerpt"]=> string(291) "A közlemény szerint a világelsőnek számító eredmények lényege, hogy a magyar fejlesztésű gyógyszerjelölt hatékonyan csökkenti az idegrendszeri sérülések (például stroke) utáni görcsös izomösszehúzódásokat, méghozzá úgy, hogy közben nem okoz mellékhatásokat. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "jovore-embereken-is-elkezdik-tesztelni-a-magyar-fejlesztesu-izomgorcs-csokkento-gyogyszert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-15 13:13:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 10:13:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393525" ["menu_order"]=> int(23715) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(393521) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-15 13:06:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 10:06:31" ["post_content"]=> string(1352) "Az idei volt a legmelegebb szeptember a Földön az éghajlati mérések 1880-as kezdete óta - közölte az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA), amely szerint jó eséllyel 2020 lesz az eddig mért három legmelegebb év egyike.
A szeptemberi globális átlaghőmérséklet 0,97 Celsius-fokkal volt magasabb a 20. századi átlagnál (15 Celsius-fok), és 0,02 Celsius-fokkal haladta meg a két korábbi csúcstartót, 2015 és 2016 szeptemberét - olvasható a NOAA honlapján. Az elmúlt 15 évben mérték a tíz legmelegebb és az elmúlt hét évben a hét legmelegebb szeptembert a világon. Az év eddig eltelt része a második legmelegebb januártól szeptemberig tartó időszak volt, 1,2 Celsius-fokkal meghaladva a 20. századi átlagot és mindössze 0,04 Celsius-fokkal elmaradva a 2016-os év rekordmeleg azonos időszakától. A januártól szeptemberig tartó időszak az északi féltekén - 2016-tal karöltve - az eddigi legmelegebb volt, míg a déli féltekén a negyedik legmelegebb.
A NOAA kutatói szerint a statisztikai elemzések azt mutatják, hogy 2020 nagyon nagy eséllyel az eddig mért három legmelegebb év egyike lesz a világon.
" ["post_title"]=> string(67) "NOAA: Az idei volt az eddig mért legmelegebb szeptember a világon" ["post_excerpt"]=> string(254) "Az idei volt a legmelegebb szeptember a Földön az éghajlati mérések 1880-as kezdete óta - közölte az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA), amely szerint jó eséllyel 2020 lesz az eddig mért három legmelegebb év egyike. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "noaa-az-idei-volt-az-eddig-mert-legmelegebb-szeptember-a-vilagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-15 13:06:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 10:06:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393521" ["menu_order"]=> int(23716) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(393519) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-15 13:01:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-15 10:01:56" ["post_content"]=> string(845) "Lemondott Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz államfő - közölte ma az elnöki hivatal sajtószolgálata.
Az Interfax hírügynökség idézte Dzsejenbekov üzenetét a kirgiz néphez, amelyben közli, hogy továbbra is feszült a helyzet az országban. "Nem ragaszkodom foggal-körömmel a hatalomhoz. Nem szeretnék olyan elnökként bevonulni Kirgizisztán történetébe, mint aki vért ontott, és lövette saját polgárait. Ezért döntöttem úgy, hogy lemondok" - üzente az államfő.
Ő a harmadik kirgiz elnök 2005 óta, akinek felkelés döntötte meg a hatalmát. A volt szovjet tagköztársaság az október 4-én tartott parlamenti választás után káoszba sodródott.
" ["post_title"]=> string(25) "Lemondott a kirgiz elnök" ["post_excerpt"]=> string(84) "Ő a harmadik kirgiz elnök 2005 óta, akinek felkelés döntötte meg a hatalmát. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "lemondott-a-kirgiz-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-19 14:32:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-19 11:32:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393519" ["menu_order"]=> int(23717) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(393552) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-16 11:51:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 08:51:44" ["post_content"]=> string(945) "Idén először szeptemberben nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 933 ezer személygépjárművet helyeztek forgalomba szeptemberben, 3,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben az év első kilenc hónapjában csaknem 30 százalékkal csökkent az autópiac az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb mértékben Spanyolországban csökkentek az eladások január-szeptemberben, több mint 38 százalékkal. Romániában az év első kilenc hónapjában 31,8 százalékkal csökkent az új autók száma, szeptember viszont éves összevetésben közel 80 százalékos növekedés volt tapasztalható.
" ["post_title"]=> string(42) "Kezd magához térni az európai autópiac" ["post_excerpt"]=> string(186) "Idén először szeptemberben nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban. Romániában éves összevetésben közel 80 százalékos növekedés volt tapasztalható." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "kezd-magahoz-terni-az-europai-autopiac" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-16 11:51:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-16 08:51:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393552" ["menu_order"]=> int(23704) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f98d66fcf4d5c96d7f8bcf511c0794ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f5f702501baf6503a622d3f36434eff7" }