Az alapító szerkesztők – Falusi Dóra és Papp Sándor Zsigmond – beköszönőjükben azt írják: olvasói élményeinket szeretnénk megosztani, kritikával segíteni az olvasót a neki szóló könyvek megtalálásában.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Az alapító szerkesztők – Falusi Dóra és Papp Sándor Zsigmond – beköszönőjükben azt írják: olvasói élményeinket szeretnénk megosztani, kritikával segíteni az olvasót a neki szóló könyvek megtalálásában.
Continue ReadingTöbb lengyel városban megbénították a közlekedést az abortuszpárti tüntetők. A közúti blokádok országszerte helyi idős szerint 16 órakor kezdődtek.
Continue ReadingA járvány második hulláma meredeken emelkedő szakaszban van egész Európában. Közben Olaszországban utcai tüntetések, zavargások zajlottak a járványügyi szigorítások bevezetése miatt, Izraelben pedig a szeptember közepén bevezetett országos zárlat feloldásának újabb lépéséről döntöttek.
Continue ReadingMeghalt 63, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2079 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Continue ReadingA kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek egyetlen létező európai és nemzetközi jogszabály szerint sem. Így reagált Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kedden arra, hogy az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetet, illetve közölte, hogy két magyar tisztségviselőt kitilt Ukrajnából az ukrán belügyekbe való beavatkozás miatt.
Continue ReadingAz utóbbi napokban a miniszterelnök, a kormányfő-helyettes és az államelnök is keményen támadta az alkotmánybíróságot. A testületet többször is a Szociáldemokrata…
Continue ReadingKlaus Iohannis államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újbóli megfontolásra azt a törvényt, amely a parlamenti választások időpontjának kitűzését a törvényhozás…
Continue Reading
Szombaton elkezdődött a korai szavazás, az „early voting” az Amerikai Egyesült Államok következő elnökére. New Yorkban hatalmas volt a szavazási…
Continue Reading
A látogatás célja a francia-román politikai, gazdasági és katonai kapcsolatok megszilárdítása. A világjárványra való tekintettel a felek találkozói szigorú egészségügyi szabályok betartásával történnek. Franciaországban az elmúlt napokban rekordszámú új fertőzéses eseteket jegyeznek.
(tovább…) Continue Reading
A legutóbbi tájékoztatás óta 2844 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az elmúlt 24 órában azonban országszerte mindössze 8709 tesztet végeztek el – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
(tovább…) Continue Reading
Vasárnap váratlanul elhunyt Thomas Oppermann, a német szociáldemokrata SPD politikusa, a Bundestag alelnöke — számolt be több német lap, köztük…
Continue Reading
Lakatos Mónika, a Romengo és a Cigány Hangok énekesnője kapja a Womex idei életműdíját a budapesti világzenei expón, a rangos kitüntetést szombaton, október 24-én adták át. Az énekesnő a Muzsikás (2008) után a második magyar és első cigány előadóként érdemelte ki a globális zenei élet e rangos elismerését.
(tovább…) Continue ReadingÚj magyar nyelvű irodalmi portál indult Könyvterasz néven, ahol könyves toplisták, ajánlók, interjúk, irodalmi művek filmadaptációiról szóló kritikák olvashatóak.

Az alapító szerkesztők – Falusi Dóra és Papp Sándor Zsigmond – beköszönőjükben azt írják: olvasói élményeinket szeretnénk megosztani, kritikával segíteni az olvasót a neki szóló könyvek megtalálásában. Azt ígérik az oldal „független, szubjektív és válogatós” lesz. A Szerzőképző rovatban a könyvszakma képviselői segítenek majd a pályakezdő fiataloknak praktikus tanácsokkal és tippekkel, valamint beszámolnak a könyvszakma és az irodalmi élet eseményeiről, híreiről is. Az Újratöltve olyan könyveknek ad újabb esélyt, amelyek a Könyvterasz szerkesztői szerint túl gyorsan szaladtak át a közönségen vagy a szakmán, és nem kapták meg a megérdemelt figyelmet.
" ["post_title"]=> string(62) "Új magyar nyelvű irodalmi portál indult Könyvterasz néven" ["post_excerpt"]=> string(231) "Az alapító szerkesztők – Falusi Dóra és Papp Sándor Zsigmond – beköszönőjükben azt írják: olvasói élményeinket szeretnénk megosztani, kritikával segíteni az olvasót a neki szóló könyvek megtalálásában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "uj-magyar-nyelvu-irodalmi-portal-indult-konyvterasz-neven" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-27 13:09:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 11:09:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393988" ["menu_order"]=> int(23573) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(393984) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-27 12:49:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 10:49:12" ["post_content"]=> string(1623) "Több lengyel városban megbénították a közlekedést az abortuszpárti tüntetők. A közúti blokádok országszerte helyi idős szerint 16 órakor kezdődtek.
Varsóban több forgalmas kereszteződést, köröndöt zártak el a közösségi médiában szerveződő csoportok. A gyalogos tüntetők mellett személygépkocsik is részt vettek a forgalom megbénításában. A varsói tiltakozók egy része este az alkotmánybíróság székhelye elé vonult. Előző nap a tiltakozók több helyen megzavarták a vasárnapi ünnepi szentmiséket.

Múlt csütörtöki döntésükben a bírák kiterjesztették az abortusz tilalmát a súlyos betegség vagy sérült magzatokra is. Így lényegében a terhességmegszakítás mindössze két esetben maradt legális Lengyelországban: ha a magzat nemi erőszak következtében fogant, illetve ha a terhesség az anya életét veszélyezteti.
A fővárosban két tiltakozó nőt autó ütött el, majd elhajtott.
" ["post_title"]=> string(85) "Több lengyel városban megbénították a közlekedést az abortuszpárti tüntetők" ["post_excerpt"]=> string(164) "Több lengyel városban megbénították a közlekedést az abortuszpárti tüntetők. A közúti blokádok országszerte helyi idős szerint 16 órakor kezdődtek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "tobb-lengyel-varosban-megbenitottak-a-kozlekedest-az-abortuszparti-tuntetok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-27 12:50:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 10:50:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393984" ["menu_order"]=> int(23574) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(393982) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-27 12:33:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 10:33:36" ["post_content"]=> string(1226) "Világszerte már csaknem 43,5 millió ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint. A járvány halálos áldozatainak száma csaknem 1 millió 160 ezer a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem reggeli adatai szerint. A járvány második hulláma meredeken emelkedő szakaszban van egész Európában. Spanyolországban sorra léptetnek életbe belépési korlátozásokat területükre a tartományok. Oroszországban holnaptól este 11 és reggel hat óra között nem lehetnek nyitva a showműsoros szórakozóhelyek és az éttermek a járványhelyzet súlyosbodása miatt.
Közben Olaszországban utcai tüntetések, zavargások zajlottak a járványügyi szigorítások bevezetése miatt. Izraelben pedig a szeptember közepén bevezetett országos zárlat feloldásának újabb lépéséről döntöttek. Jövő héten megnyitják a délutáni napközi otthonokat is az iskolák alsó tagozatában, hogy a szülők munkába állhassanak. A kiskereskedelem megnyitásáról, az utcára néző boltokról, a fodrászokról és a szépségszalonokról egyelőre nem döntött a kabinet.
" ["post_title"]=> string(68) "Már csaknem 43,5 millió fertőzöttet tartanak nyilván a világon" ["post_excerpt"]=> string(319) "A járvány második hulláma meredeken emelkedő szakaszban van egész Európában. Közben Olaszországban utcai tüntetések, zavargások zajlottak a járványügyi szigorítások bevezetése miatt, Izraelben pedig a szeptember közepén bevezetett országos zárlat feloldásának újabb lépéséről döntöttek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "mar-csaknem-435-millio-fertozottet-tartanak-nyilvan-a-vilagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-27 12:33:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 10:33:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393982" ["menu_order"]=> int(23575) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(393971) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-27 12:24:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 10:24:33" ["post_content"]=> string(3388) "Meghalt 63, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2079 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták: 63 642-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1535-re emelkedett, 16 446-an már meggyógyultak.
Kiemelték: a járvány második hulláma meredeken emelkedő szakaszban van egész Európában és Magyarországon is, emiatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsák, és ne hagyják, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség.
Az aktív fertőzöttek száma 45 461. Az aktív fertőzöttek 27 százaléka, az elhunytak 35 százaléka, a gyógyultak 29 százaléka budapesti. 2891 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 243-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 27 050-en vannak, a mintavételek száma 1 002 093.
A kormány csütörtökön közzétett rendelete alapján kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken résztvevőknek is. A sportrendezvényeken nem kell maszkot viselniük a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A gyűlésen felszólaló maszk nélkül mondhatja el felszólalását. Azt, aki a sportrendezvény vagy a gyűlés szervezőjének felszólítása ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására.
Emellett továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, a színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint az ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.
" ["post_title"]=> string(65) "Meredeken emelkedik Magyarországon a járvány második hulláma" ["post_excerpt"]=> string(173) "Meghalt 63, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2079 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "meredeken-emelkedik-magyarorszagon-a-jarvany-masodik-hullama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-27 12:27:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 10:27:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393971" ["menu_order"]=> int(23576) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3784 (24) { ["ID"]=> int(393967) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-27 12:05:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 10:05:03" ["post_content"]=> string(1823) "A kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek egyetlen létező európai és nemzetközi jogszabály szerint sem. Így reagált Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kedden arra, hogy az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetet, illetve közölte, hogy két magyar tisztségviselőt kitilt Ukrajnából az ukrán belügyekbe való beavatkozás miatt.
Szijjártó Péter a közzétett videóban azt mondta: nem tudja, mire gondoltak beleavatkozás alatt. Arra, hogy a magyar kormány ötven lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának a kárpátaljai kórházak fenntartásáért és a koronavírusos betegek ellátásáért; arra, hogy Magyarország az egyetlen, amely megengedi az ukrán állampolgároknak a tranzitálást Nyugat-Európa felé; vagy arra, hogy magyar költségvetési forrásból finanszírozzák az egyik legszennyezettebb kárpátaljai folyó vízének tisztítását?
Az ukrán külügyminisztérium kemény reakciója Szijjártó Péter egy korábbi Facebook-bejegyzésével kapcsolatos. Abban a magyar külügyminiszter a kárpátaljai magyar jelöltek melletti szavazásra buzdított, amit Kijev a választási folyamatba való közvetlen beavatkozásnak titulált.
" ["post_title"]=> string(79) "Dúl a viszály Budapest és Kijev között a kárpátaljai választások miatt" ["post_excerpt"]=> string(387) "A kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek egyetlen létező európai és nemzetközi jogszabály szerint sem. Így reagált Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kedden arra, hogy az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetet, illetve közölte, hogy két magyar tisztségviselőt kitilt Ukrajnából az ukrán belügyekbe való beavatkozás miatt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "dul-a-viszaly-budapest-es-kijev-kozott-a-karpataljai-valasztasok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-27 12:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 10:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393967" ["menu_order"]=> int(23577) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3785 (24) { ["ID"]=> int(393915) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-26 15:46:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 13:46:05" ["post_content"]=> string(686) "Az utóbbi napokban a miniszterelnök, a kormányfő-helyettes és az államelnök is keményen támadta az alkotmánybíróságot. A testületet többször is a Szociáldemokrata Párt fiókszervezetének nevezték, és kilátásba helyezték, hogy amennyiben megnyerik a parlamenti választásokat, átalakítják az alkotmánybíróságot. Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíróval és egykori szenátorral beszélgettünk.
Klaus Iohannis államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újbóli megfontolásra azt a törvényt, amely a parlamenti választások időpontjának kitűzését a törvényhozás jogkörébe utalja. Egy jelenleg még hatályban lévő kormányhatározat szerint a parlamenti választásokat december 6-án tartják meg. Ehhez ragaszkodik Iohannis és az általa „védnökölt” kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt is.
Szombaton elkezdődött a korai szavazás, az „early voting” az Amerikai Egyesült Államok következő elnökére. New Yorkban hatalmas volt a szavazási kedv, több kilométeres sorok kígyóztak a választási központok előtt, akár három órát is sorban kellett állnia annak, aki élni akart alkotmányos jogával, természetesen távolságtartással és minden járványügyi óvintézkedéssel.
" ["post_title"]=> string(27) "Amerika szavaz és választ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "amerika-szavaz-es-valaszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-26 14:24:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 12:24:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393957" ["menu_order"]=> int(23583) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3558 (24) { ["ID"]=> int(393949) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-26 14:14:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 12:14:40" ["post_content"]=> string(1380) "A látogatás célja a francia-román politikai, gazdasági és katonai kapcsolatok megszilárdítása. A világjárványra való tekintettel a felek találkozói szigorú egészségügyi szabályok betartásával történnek. Franciaországban az elmúlt napokban rekordszámú új fertőzéses eseteket jegyeznek.
Ludovic Orban kétnapos látogatása alatt találkozik francia hivatali kollégájával, Jean Castex-el, a Francia Nemzetgyűlés és a Szenátus elnökével is. A párizsi román nagykövetség szervezésében sor kerül egy pártok közötti találkozóra is. Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnökeként ül tárgyalóasztalhoz a Francia Republikánus Párt elnökével Christian Jacob-al. A román küldöttség tagjai, a külügyminiszter, a gazdasági miniszter, a mezőgazdasági tárca vezetője és a védelmi miniszter. A küldöttség találkozik mások mellett a Francia Munkáltatói Szövetség vezetőivel is illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet képviselőivel. Románia évek óta szeretne a szervezet tagja lenni. Ludovic Orban kormányfő látogatása végén szűkkörű tárgyalást folytat a franciaországi román közösség képviselőivel
" ["post_title"]=> string(83) "Párizsba utazik ma egy Ludovic Orban miniszterelnök által vezetett küldöttség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(164) "parizsba-utazik-ma-egy-ludovic-orban-miniszterelnok-vezetett-kuldottseg-a-latogatas-celja-a-francia-roman-politikai-gazdasagi-es-katonai-kapcsolatok-megszilarditasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-26 15:20:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 13:20:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393949" ["menu_order"]=> int(23584) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(393946) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-26 14:07:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 12:07:14" ["post_content"]=> string(929) "A legutóbbi tájékoztatás óta 2844 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az elmúlt 24 órában azonban országszerte mindössze 8709 tesztet végeztek el - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. A fertőzöttek összlétszáma jelenleg 212 492. Az elmúlt 24 órában 79 új halálesetet jelentettek, az áldozatok száma 6470-re nőtt. A járvány kezdete óta 151 811 személy gyógyult ki a koronavírus okozta Covid-19 betegségből, jelenleg 54 211 aktív fertőzéses esetet tartanak nyilván Romániában. Összesen 10 726 beteget ápolnak az ország különböző kórházaiban, intenzív osztályon 823 személyt kezelnek.
" ["post_title"]=> string(52) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelentese-19" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-26 14:18:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 12:18:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393946" ["menu_order"]=> int(23585) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3560 (24) { ["ID"]=> int(393938) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-26 13:03:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 11:03:21" ["post_content"]=> string(543) "Vasárnap váratlanul elhunyt Thomas Oppermann, a német szociáldemokrata SPD politikusa, a Bundestag alelnöke — számolt be több német lap, köztük a Süddeutsche Zeitung. Sajtóértesülések szerint Oppermann vasárnap este egy televíziós munka közben váratlanul összeesett, kórházba szállították, azonban életét nem tudták megmenteni. Thomas Oppermann 66 éves volt. A politikus augusztusban jelentette be, hogy nem indul újra a közelgő szövetségi választáson.
" ["post_title"]=> string(29) "Elhunyt a Bundestag alelnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "elhunyt-a-bundestag-alelnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-26 13:03:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 11:03:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393938" ["menu_order"]=> int(23586) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3561 (24) { ["ID"]=> int(393933) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-26 12:46:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 10:46:58" ["post_content"]=> string(1729) "Lakatos Mónika, a Romengo és a Cigány Hangok énekesnője kapja a Womex idei életműdíját a budapesti világzenei expón, a rangos kitüntetést szombaton, október 24-én adták át. Az énekesnő a Muzsikás (2008) után a második magyar és első cigány előadóként érdemelte ki a globális zenei élet e rangos elismerését.
A világzene legnagyobb nemzetközi eseményének, a szakmai vásárt, konferenciákat, showcase fesztivált is kínáló Womexnek október 21. és 25. között - 2015 után - immár másodszor lehet házigazdája Magyarország, a járványhelyzetre tekintettel azonban a programokat jórészt virtuálisan tartották meg. A Womexet 1994 óta szervezik meg évente, 1999 óta adják át a világzenei színtér ezen életműdíját, amelyet mások mellett olyan neves előadók kapták már meg, mint a pakisztáni Nusrat Fateh Ali Khan, a dél-afrikai Hugh Masekela, a finn Värttinä, a portugál Mariza vagy az amerikai Kronos Quartet.
Lakatos Mónika zenész családban született, a szélesebb közönség 1996-ban, a Ki mit tud? verseny győzteseként figyelt fel rá. Férjével egy ideig a Romano Dromban játszottak, majd 2004-ben megalakult közös családi formációjuk, a Romengo, amellyel az énekesnő bejárta a világot: zenéltek Indiában, Délkelet-Ázsiában, Mexikóban, tavaly ősszel Dél-Amerika három országában. Az együttes két lemeze és Lakatos Mónika szólólemeze is felkerült a rangos nemzetközi világzenei toplistára, a WMCE-re.
" ["post_title"]=> string(56) "Lakatos Mónika lett az idei Womex Artist Award nyertese" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "lakatos-monika-lett-az-idei-womex-artist-award-nyertese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-26 12:46:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-26 10:46:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393933" ["menu_order"]=> int(23587) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(393988) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-10-27 13:09:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 11:09:36" ["post_content"]=> string(1494) "Új magyar nyelvű irodalmi portál indult Könyvterasz néven, ahol könyves toplisták, ajánlók, interjúk, irodalmi művek filmadaptációiról szóló kritikák olvashatóak.

Az alapító szerkesztők – Falusi Dóra és Papp Sándor Zsigmond – beköszönőjükben azt írják: olvasói élményeinket szeretnénk megosztani, kritikával segíteni az olvasót a neki szóló könyvek megtalálásában. Azt ígérik az oldal „független, szubjektív és válogatós” lesz. A Szerzőképző rovatban a könyvszakma képviselői segítenek majd a pályakezdő fiataloknak praktikus tanácsokkal és tippekkel, valamint beszámolnak a könyvszakma és az irodalmi élet eseményeiről, híreiről is. Az Újratöltve olyan könyveknek ad újabb esélyt, amelyek a Könyvterasz szerkesztői szerint túl gyorsan szaladtak át a közönségen vagy a szakmán, és nem kapták meg a megérdemelt figyelmet.
" ["post_title"]=> string(62) "Új magyar nyelvű irodalmi portál indult Könyvterasz néven" ["post_excerpt"]=> string(231) "Az alapító szerkesztők – Falusi Dóra és Papp Sándor Zsigmond – beköszönőjükben azt írják: olvasói élményeinket szeretnénk megosztani, kritikával segíteni az olvasót a neki szóló könyvek megtalálásában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "uj-magyar-nyelvu-irodalmi-portal-indult-konyvterasz-neven" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-10-27 13:09:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-10-27 11:09:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393988" ["menu_order"]=> int(23573) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "49cbf07721e7a0b68f6a9a607d726810" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:691fd5a746a09b6653d2948780db6667" }