Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a kormány arra vonatkozó óvását, hogy a parlamenti többség úgy módosította másodjára a költségvetést, hogy lehetővé váljék a nyugdíjak 40 százalékkal való növelése.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a kormány arra vonatkozó óvását, hogy a parlamenti többség úgy módosította másodjára a költségvetést, hogy lehetővé váljék a nyugdíjak 40 százalékkal való növelése.
Continue Reading
A B-terven dolgoznak az Európai Unió vezetői, miután Lengyelország és Magyarország megvétózta a következő 7 éves költségvetést és a 750 milliárd eurós újjáépítési alapot.
Continue ReadingA jövő hónap elejétől bárhol az ország területén készíttethetünk vérképet, ha felírja a családorvos – jelentette be az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke.
Continue ReadingA The New York Times szerint Donald Trump múlt héten konzultált tanácsadóival arról, hogy milyen opciói vannak Irán megtámadására. A lapnak nyilatkozó négy forrás szerint a tanácsadók óvták az elnököt a háború megindításától, és azzal érveltek, hogy fennáll a konfliktus elterjedésének veszélye.
Continue ReadingA DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd bejelentette, hogy előválasztáson döntenek majd a jelöltekről.
Continue ReadingAz Európai Unió soros német elnöksége bízik abban, hogy napokon belül megoldás születik a többéves pénzügyi keretet érintő magyar és…
Continue ReadingAz amerikai Moderna gyógyszercég bejelentette, hogy a klinikai vizsgálatok alapján az oltásuk 94,5 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a COVID-19 betegséget. A cég vezetője, Stephen Hoge a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a gyógyszertesztelés utolsó fázisában beoltott 15 ezer önkéntes közül mindössze öt fertőződött meg.
Continue ReadingNemzetbiztonsági kérdésnek tekintik az új típusú koronavírus elleni védőoltás beszerzésének és tárolásának a megszervezését, valamint az ehhez szükséges emberi erőforrások biztosítását – jelentette be Klaus Iohannis államfő miután az egészségügyi, a védelmi és a belügyminiszterrel tárgyalt az oltási kampány megszervezéséről. Ennek megfelelően az oltási stratégiát az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsa fogja elfogadni.
Continue Reading
Kelemen Hunor egyúttal kiemelte: a képviselői mandátumról való lemondással az illető nem politikus nem mond le automatikusan a speciális nyugdíjáról is, csak annak egy nagy kis hányadáról, ami a mandátumából hátramaradt pár napért jár.
Continue ReadingAz elmúlt héten átlagosan százan hunytak el naponta a koronavírussal összefüggésben, csaknem kétszer, mint két héttel korábban.
Continue ReadingMichigan állam négytagú választási bizottsága helyi idő szerint hétfő délután hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt választási győzelmét.
Continue ReadingSúlyos válságba sodorná az Európai Uniót (EU), ha ellehetetlenülne a közösség működésének finanszírozása – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője az ARD német országos közszolgálati televíziónak a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló költségvetéssel és a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására hivatott helyreállítási alappal
kapcsolatban.
Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a kormány arra vonatkozó óvását, hogy a parlamenti többség úgy módosította másodjára a költségvetést, hogy lehetővé váljék a nyugdíjak 40 százalékkal való növelése.
A kormány indoklása szerint a Parlament nem nevezte meg a finanszírozási forrásokat, és figyelmen kívül hagyta a költségvetési távlatokat, aminek súlyos következményei lehetnek a gazdaságot illetően.
A nyugdíjak 40 százalékkal való növelése idén 11, jövőben 34 milliárd lej többletkiadást jelentene. Ráadásul, a kormány szerint, a szociáldemokraták módosítása nem biztosítana azonnali nyugdíjnövelést, mivel átmeneti rendelkezések nem jelentek meg.
" ["post_title"]=> string(51) "Ismét napirenden a speciális nyugdíjak kérdése" ["post_excerpt"]=> string(228) "Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a kormány arra vonatkozó óvását, hogy a parlamenti többség úgy módosította másodjára a költségvetést, hogy lehetővé váljék a nyugdíjak 40 százalékkal való növelése. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "ismet-napirenden-a-specialis-nyugdijak-kerdese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-25 09:14:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-25 07:14:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394952" ["menu_order"]=> int(23239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(394722) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-17 13:14:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 11:14:52" ["post_content"]=> string(1107) "A B-terven dolgoznak az Európai Unió vezetői, miután Lengyelország és Magyarország megvétózta a következő 7 éves költségvetést és a 750 milliárd eurós újjáépítési alapot.
A Szabad Európa Rádió tudósítása szerint már az EU-hoz akkreditált nagykövetek tegnap délutáni értekezlete előtt is nagyon intenzív tárgyalások folytak az EU csúcsvezetői között.
A megoldások között lehet a jogállamisági feltételrendszer puhítása addig, ameddig az Magyarországnak és a szintén vétóval fenyegető Lengyelországnak megfelel.
Egy másik lehetőség, hogy a helyreállítási alapot kormányközi megállapodások formájában hozzák tető alá, a két tagállam nélkül, ám ez egy komoly állomás lenne az EU eróziójának folyamatában. Megegyezés hiányában az idei költségvetési előirányzatok maradnak érvényesek a következő évben is.
" ["post_title"]=> string(47) "A B-terven dolgoznak az Európai Unió vezetői" ["post_excerpt"]=> string(193) "A B-terven dolgoznak az Európai Unió vezetői, miután Lengyelország és Magyarország megvétózta a következő 7 éves költségvetést és a 750 milliárd eurós újjáépítési alapot." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "a-b-terven-dolgoznak-az-europai-unio-vezetoi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-17 13:14:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 11:14:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394722" ["menu_order"]=> int(23240) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(394947) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-24 12:32:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 10:32:09" ["post_content"]=> string(595) "A jövő hónap elejétől bárhol az ország területén készíttethetünk vérképet, ha felírja a családorvos – jelentette be az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke. Adela Cojan közleményében hozzátette, hogy a jövőben hasonló rendelkezés vonatkozik majd az orvosi vényekre. Jelenleg az ártámogatott receptek csak az illető lakhelye szerinti megyében válthatók ki, egyébként a biztosító nem számolja el a patikáknak a szubvenciót. Ugyanez érvényes a biztosító által fizetett vérvizsgálatokra.
" ["post_title"]=> string(77) "December elsejétől eltörlik a vérvizsgálat területi korlátozottságát" ["post_excerpt"]=> string(187) "A jövő hónap elejétől bárhol az ország területén készíttethetünk vérképet, ha felírja a családorvos – jelentette be az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "december-elsejetol-eltorlik-a-vervizsgalat-teruleti-korlatozottsagat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-24 12:32:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 10:32:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394947" ["menu_order"]=> int(23241) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(394720) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-17 12:24:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 10:24:19" ["post_content"]=> string(1245) "A The New York Times szerint Donald Trump múlt héten konzultált tanácsadóival arról, hogy milyen opciói vannak Irán megtámadására. A lapnak nyilatkozó négy forrás szerint a tanácsadók óvták az elnököt a háború megindításától, és azzal érveltek, hogy fennáll a konfliktus elterjedésének veszélye.
A lap szerint Irán megtámadásának gondolata azt követően merült fel, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerdán nyilvánosságra hozta legújabb jelentését, amely szerint a perzsa állam által előállított dúsított uránium 12-szer meghaladja a 2015-ös atomalkuban rögzített mennyiséget.
Az információt a Fehér Ház nem volt hajlandó kommentálni, viszont egy Reutersnek nyilatkozó is megerősítette. Eszerint Trump a legfontosabb iráni nukleáris létesítmény, a natanzi atomközpont elleni csapás lehetséges változatainak felvázolását kérte.
Donald Trump egyébként kivonta az Egyesült Államokat a megegyezésből, miután 2016-ban elnökké választották.
" ["post_title"]=> string(52) "Az amerikai elnök Irán megtámadását fontolgatta" ["post_excerpt"]=> string(327) "A The New York Times szerint Donald Trump múlt héten konzultált tanácsadóival arról, hogy milyen opciói vannak Irán megtámadására. A lapnak nyilatkozó négy forrás szerint a tanácsadók óvták az elnököt a háború megindításától, és azzal érveltek, hogy fennáll a konfliktus elterjedésének veszélye." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "az-amerikai-elnok-iran-megtamadasat-fontolgatta" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-17 12:24:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 10:24:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394720" ["menu_order"]=> int(23242) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(394718) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-17 12:09:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 10:09:50" ["post_content"]=> string(1105) "A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd bejelentette, hogy előválasztáson döntenek majd a jelöltekről.
A közös jelöltállítás összefüggésben állhat azzal a fideszes törvénymódosítással, amely megnehezítené a külön listás koordinált indulást. Az ellenzéki pártok vezetői egyértelműen utaltak is erre, amikor a döntésüket ismertető közleményben azt írták: „a demokrata ellenzéki szövetség pártelnökei ugyanakkor kinyilvánították, hogy – bármit is fogad el az önkényuralmi rendszer parlamenti többsége – a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek”.
Ha a választási törvény tervezett módosításai életbe lépnek, akkor 50 egyéni körzet kell majd a listaállításhoz, ami legfeljebb két ellenzéki listát jelenthetne, ha a pártok koordináltan szeretnének indulni, és nem állítanak egymással szemben jelöltet.
" ["post_title"]=> string(80) "Közös listát és miniszterelnök-jelöltet indít 2022-ben a magyar ellenzék" ["post_excerpt"]=> string(130) "A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd bejelentette, hogy előválasztáson döntenek majd a jelöltekről." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "kozos-listat-es-miniszterelnok-jeloltet-indit-2022-ben-a-magyar-ellenzek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-17 12:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 10:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394718" ["menu_order"]=> int(23244) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(394939) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-24 11:41:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 09:41:48" ["post_content"]=> string(1387) "Az Európai Unió soros német elnöksége bízik abban, hogy napokon belül megoldás születik a többéves pénzügyi keretet érintő magyar és lengyel vétóra, és elkezdődhet a pénzalapok folyósítása a koronavírus-járvány által sújtott tagországoknak - nyilatkozta kedden a német külügyminiszter.
"A tárgyalások utolsó fázisában vagyunk, (és) nem könnyű, mint azt mindenki tudja. Azonban teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy néhány napon belül dűlőre jutunk mind az EU-büdzsét, mind a helyreállítási alapot illetően, és elkezdhetjük a pénzalapok folyósítását" - idézte Heiko Maas-t a Reuters hírügynökség.
Mint ismert, Magyarország és Lengyelország bejelentette, hogy megvétózza az 1,800 milliárd eurós költségvetést és helyreállítási alapot, amelyhez a tagországok minősített többséggel hozzácsatolták az ún. jogállamisági mechanizmust. Eszerint a jövőben az uniós kifizetéseket a jogállamisági feltételek teljesüléséhez kötnék. A két érintett ország vezetői szerint nem létezik objektív kritériumrendszer, ezért a mechanizmust boszorkányüldözésre használhatják.
" ["post_title"]=> string(82) "Magyar vétó: a német soros elnökség szerint napokra vagyunk a megegyezéstől" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "magyar-veto-a-nemet-soros-elnokseg-szerint-napokra-vagyunk-a-megegyezestol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-24 11:44:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 09:44:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394939" ["menu_order"]=> int(23245) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(394716) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-17 12:03:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 10:03:06" ["post_content"]=> string(1091) "Az amerikai Moderna gyógyszercég bejelentette, hogy a klinikai vizsgálatok alapján az oltásuk 94,5 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a COVID-19 betegséget. A cég vezetője, Stephen Hoge a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a gyógyszertesztelés utolsó fázisában beoltott 15 ezer önkéntes közül mindössze öt fertőződött meg.
A Moderna azt is állítja, hogy az ő készítményüket könnyebb tárolni, mint a rivális Pfizerét. Előbbit ugyanis egy sima hűtőben (2-8 Celsiuson) is el lehet tartani 30 napig, -20 fokon pedig félévig is. A Pfizer oltását ezzel szemben -70 fokon tartva lehet szállítani, egy hűtőben pedig csak öt napig garantálható a minősége.
A Moderna készítménye két oltást jelent, a másodikat 28 nap késéssel kell beadni egy páciensnek. Azt még ma sem a Pfizer, sem a Moderna oltásánál nem tudni, hogy mennyi időre biztosítanak védettséget.
" ["post_title"]=> string(62) "Újabb áttörés történt a koronavírus elleni küzdelemben" ["post_excerpt"]=> string(364) "Az amerikai Moderna gyógyszercég bejelentette, hogy a klinikai vizsgálatok alapján az oltásuk 94,5 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a COVID-19 betegséget. A cég vezetője, Stephen Hoge a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a gyógyszertesztelés utolsó fázisában beoltott 15 ezer önkéntes közül mindössze öt fertőződött meg." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "ujabb-attores-tortent-a-koronavirus-elleni-kuzdelemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-17 12:03:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 10:03:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394716" ["menu_order"]=> int(23246) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(394936) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-24 11:26:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 09:26:35" ["post_content"]=> string(2655) "Nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik az új típusú koronavírus elleni védőoltás beszerzésének és tárolásának a megszervezését, valamint az ehhez szükséges emberi erőforrások biztosítását – jelentette be Klaus Iohannis államfő miután az egészségügyi, a védelmi és a belügyminiszterrel tárgyalt az oltási kampány megszervezéséről. Ennek megfelelően az oltási stratégiát az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsa fogja elfogadni.
Klaus Iohannis bejelentette: a hadsereg biztosítja a vakcina sajátos körülmények közötti tárolását egy központi és hat regionális raktárban. Ezekből juttatják majd el az oltóanyagot az állandó és a mozgó helyi oltási központokba.
Az államfő arra is kitért, hogy elsőként az egészségügyi személyzetet, az idősotthonok és más szocio-medikális központok személyzetét, valamint a lakosságnak azt a rétegét oltják be, amely esetében nagy a kockázata a súlyos lefolyású megbetegedésnek. E kategóriák mellett elsőbbséget élveznek az ország működése biztosításában kiemelt szerepet betöltő ágazatok dolgozói, mint például a rendőrök és tűzoltók.
Az oltási kampány szakaszokban valósul meg az oltóanyag beszerzése függvényében. Az egészségügyi személyzetet a munkahelyén oltják be, a lakosság más rétegeit pedig az állandó és mozgó oltási központokban, a háziorvosi rendelőkben valamint olyan (drive-trough) központokban, amelyekbe az oltást igénylők gépkocsival hajtanak be.
Az elnök hangsúlyozta: hogy a nemzetközi szervezetek által elfogadott vakcinák biztonságosak és hatékonyak, és az egyedüli megoldást nyújtják a járvány leküzdésére.
A hatóságok a félretájékoztatás következményének tartják, hogy egy előzetes összeírás során az egészségügyi személyzet jelentős hányada úgy nyilatkozott, nem kívánja beoltatni magát. Olyan megye is akadt, ahol az egészségügyi dolgozók több mint fele idegenkedett a védőoltás beadatásától.
A stratégiai kommunikációs törzs által hétfőn közölt adatok azt is jelzik, hogy soha nem kezeltek annyi (13 685) koronavírusos beteget a kórházakban, mint jelenleg. Közülük 1160-an szorulnak intenzív terápiás kezelésre.
" ["post_title"]=> string(66) "A Legfelsőbb Védelmi Tanácsa fogadja el az oltási stratégiát" ["post_excerpt"]=> string(469) "Nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik az új típusú koronavírus elleni védőoltás beszerzésének és tárolásának a megszervezését, valamint az ehhez szükséges emberi erőforrások biztosítását – jelentette be Klaus Iohannis államfő miután az egészségügyi, a védelmi és a belügyminiszterrel tárgyalt az oltási kampány megszervezéséről. Ennek megfelelően az oltási stratégiát az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsa fogja elfogadni." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "a-legfelsobb-vedelmi-tanacsa-fogadja-el-az-oltasi-strategiat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-24 11:26:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 09:26:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394936" ["menu_order"]=> int(23247) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(394934) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-24 10:57:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 08:57:59" ["post_content"]=> string(1273) "Olcsó populizmusnak minősítette Kelemen Hunor a Mentsétek meg Romániát Szövetség törvényhozóinak és a Szociáldemokrata Párt két képviselőjének bejelentését, miszerint benyújtják a lemondásukat néhány nappal a négyéves mandátumuk lejárta előtt, hogy ne részesüljenek speciális nyugdíjban.
Kelemen Hunor az RFI-nek adott kedd reggeli interjúban hangsúlyozta: az egyetlen igazságos és korrekt megoldás az lenne, ha eltörölnék valamennyi kedvezményezett kategória különnyugdíját, “beleértve a bírákat és ügyészeket, a volt szekusokat és a katonatiszteket is”.
Emlékeztetett arra, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tavaly benyújtott egy erre vonatkozó javaslatot, ám akkor a Mentsétek meg Romániát Szövetség is ellene szavazott.
Kelemen Hunor egyúttal kiemelte: a képviselői mandátumról való lemondással az illető nem politikus nem mond le automatikusan a speciális nyugdíjáról is, csak annak egy nagy kis hányadáról, ami a mandátumából hátramaradt pár napért jár.
" ["post_title"]=> string(74) "Kelemen Hunor szerint trükköznek a különnyugdíjjal az USR-s honatyák" ["post_excerpt"]=> string(257) "Kelemen Hunor egyúttal kiemelte: a képviselői mandátumról való lemondással az illető nem politikus nem mond le automatikusan a speciális nyugdíjáról is, csak annak egy nagy kis hányadáról, ami a mandátumából hátramaradt pár napért jár." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "kelemen-hunor-szerint-trukkoznek-a-kulonnyugdijjal-az-usr-s-honatyak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-24 10:58:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 08:58:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394934" ["menu_order"]=> int(23249) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(394706) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-17 11:10:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 09:10:22" ["post_content"]=> string(141983) "Magyarországon meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5203 állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
A kormányzati portálon azt írták: 152 659-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 3281-re emelkedett, 34 185-en már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 115 193. Az aktív fertőzöttek 23 százaléka, az elhunytak 26 százaléka, a gyógyultak 26 százaléka budapesti. 7477 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 576-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 35 042-en vannak, a mintavételek száma 1 388 132-re emelkedett.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban hangsúlyozta: Magyarország a jól védekező államok közé tartozik, hiszen az elhunytak száma egymillió lakosra vetítve Magyarországon 317, az Európai Unióban 481. A világszerte elismert Worldometer adatbázis szerint ugyanakkor Magyarországon 340 haláleset jut minden egymillió lakosra. (Románia esetében ez a mutató 473.) Az elmúlt héten átlagosan százan hunytak el naponta a koronavírussal összefüggésben, csaknem kétszer, mint két héttel korábban.
" ["post_title"]=> string(70) "Koronavírus Magyarországon: meredeken emelkedik az áldozatok száma" ["post_excerpt"]=> string(139) "Az elmúlt héten átlagosan százan hunytak el naponta a koronavírussal összefüggésben, csaknem kétszer, mint két héttel korábban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "koronavirus-magyarorszagon-meredeken-emelkedik-az-aldozatok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-17 11:11:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 09:11:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394706" ["menu_order"]=> int(23250) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(394932) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-24 10:52:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 08:52:53" ["post_content"]=> string(1308) "Michigan állam négytagú választási bizottsága helyi idő szerint hétfő délután hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt választási győzelmét.
A négytagú michigani választási bizottság egyik republikánus tagja tartózkodott a hitelesítés megszavazásakor. Ez azért fontos, mert korábbi hírek szerint a hivatalban lévő elnök megpróbálta meggyőzni a michigani republikánusokat, hogy ne hitelesítsék Joe Biden győzelmét. A pénteki fehér házi találkozó után egyikük, a michigani képviselőház elnöke tagadta, hogy az államfő megpróbálta rávenni őket a választási folyamat befolyásolására; állítása szerint a mintegy másfél órás megbeszélésen a küldöttség további szövetségi segítséget igényelt a koronavírus-járvány elleni küzdelemre.
A kihirdetett eredmény szerint Biden több mint 150 ezer vokssal többet szerzett, mint Donald Trump hivatalban lévő republikánus elnök, s ezzel megszerezte az állam 16 elektorának szavazatát. Az Egyesült Államokban az 538 tagú elektori testület választja meg az elnököt. A testület december 14-én ül össze.
" ["post_title"]=> string(55) "150 ezer vokssal győzött Joe Biden Michigan államban" ["post_excerpt"]=> string(170) "Michigan állam négytagú választási bizottsága helyi idő szerint hétfő délután hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt választási győzelmét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "150-ezer-vokssal-gyozott-joe-biden-michigan-allamban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-24 10:52:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-24 08:52:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394932" ["menu_order"]=> int(23251) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(394702) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-17 09:25:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-17 07:25:37" ["post_content"]=> string(2779) "Súlyos válságba sodorná az Európai Uniót (EU), ha ellehetetlenülne a közösség működésének finanszírozása - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője az ARD német országos közszolgálati televíziónak a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló költségvetéssel és a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására hivatott helyreállítási alappal
kapcsolatban.
"Ha Magyarország és Lengyelország komolyan hajlandó blokkolni
az EU teljes finanszírozását és a koronavírus-válságból való
kiemelkedést szolgáló szolidaritási elemet is, csupán azért, mert
önző módon kizárólag a nemzeti érdekeiket követik, akkor az EU
súlyos válságba kerül" - mondta a bajor Keresztényszociális Unió
(CSU) politikusa.
Az EP egyik alelnöke, Katarina Barley, a Német Szociáldemokrata
Párt (SPD) politikusa hozzátette: "most bosszulja meg magát, hogy
kesztyűs kézzel bánt a lengyel és a magyar kormánnyal az Európai
Bizottság, az Európai Tanács, és mindenekelőtt a konzervatív
pártcsalád, amelynek még mindig tagja Orbán Viktor Fidesze".
Az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország állandó uniós
képviseletének szóvivője hétfőn közölte, hogy egyhangúság hiányában nem született döntés a hosszútávú költségvetésről és a
koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról az
EU mellé rendelt tagállami állandó képviseletek vezetőinek
tanácskozásán.
Az MTI-nek nyilatkozó diplomáciai források szerint a
költségvetés és a helyreállítási csomag elfogadásába Magyarország
és Lengyelország nem egyezett bele. A két ország véleménye szerint
a költségvetéshez és a helyreállítási csomaghoz rendelni kívánt, az
uniós finanszírozás jogállamisági feltételekhez kötése sértené az uniós alapszerződést, továbbá nem tartaná magát az Európai Tanács júliusi csúcstalálkozóján elfogadott állásfoglaláshoz.
Az egyhangú döntés elmaradásával a költségvetés és a pénzügyi
csomag kérdése ismét az Európai Tanács elé kerülhet - közölték.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn levélben tájékoztatta Angela
Merkel német kancellárt, Ursula von der Leyent, az Európai
Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét
arról, hogy a magyar kormány megvétózza az EU hétéves
költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos
jogalkotást.
Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a kormány arra vonatkozó óvását, hogy a parlamenti többség úgy módosította másodjára a költségvetést, hogy lehetővé váljék a nyugdíjak 40 százalékkal való növelése.
A kormány indoklása szerint a Parlament nem nevezte meg a finanszírozási forrásokat, és figyelmen kívül hagyta a költségvetési távlatokat, aminek súlyos következményei lehetnek a gazdaságot illetően.
A nyugdíjak 40 százalékkal való növelése idén 11, jövőben 34 milliárd lej többletkiadást jelentene. Ráadásul, a kormány szerint, a szociáldemokraták módosítása nem biztosítana azonnali nyugdíjnövelést, mivel átmeneti rendelkezések nem jelentek meg.
" ["post_title"]=> string(51) "Ismét napirenden a speciális nyugdíjak kérdése" ["post_excerpt"]=> string(228) "Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a kormány arra vonatkozó óvását, hogy a parlamenti többség úgy módosította másodjára a költségvetést, hogy lehetővé váljék a nyugdíjak 40 százalékkal való növelése. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "ismet-napirenden-a-specialis-nyugdijak-kerdese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-25 09:14:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-25 07:14:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394952" ["menu_order"]=> int(23239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5408a5dab3d31766707288ecb56d1272" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ee1ac37d2e1c5c54cfb6ec3b5c09cc29" }