Ez Kína legnagyobb és legmodernebb fúziós reaktora.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Ez Kína legnagyobb és legmodernebb fúziós reaktora.
Continue ReadingEgyes egységeket a kelet-afrikai régió más térségeibe vezényelnek át.
Continue ReadingSpanyolország az Európai Unió által kötött előszerződések alapján 140 millió adag vakcinára számíthat különböző gyógyszergyáraktól.
Continue ReadingEgy egykori második világháborús amerikai katona a 104. születésnapját ünnepelte Alabama államban néhány nappal az után, hogy meggyógyult az új típusú koronavírus okozta Covid-19-ből.
Continue ReadingA műsor témái: Egymást érik a botrányok Magyarországon. Még el sem ültek a Demeter Szilárd Origós cikke körüli hullámverés, máris…
Continue Reading24 óra alatt 176, többségében idős, krónikus beteg hunyt el, és újabb 8.062 román állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Continue ReadingBízik abban, hogy a következő napokban megoldást fognak találni a jogállamiság helyzetét vizsgáló mechanizmus önkényes alkalmazása körüli félelmek eloszlatására – mondta Charles Michel.
Continue ReadingMegőrizte ötödik helyét a Forbes magazin 500 leggazdagabb romániait tartalmazó rangsorában Teszári Zoltán.
Continue ReadingTiltakozott a kínai külügyminisztérium az ellen, hogy Washington újabb két kínai vállalatot tett tiltólistára.
Continue ReadingA leendő amerikai elnök egészségügyi főtanácsadónak kérte fel Anthony Faucit, a koronavírus-járvány elleni küzdelem kormányzati munkacsoportjának tagját.
Continue ReadingMegtiltották az EBESZ ukrajnai missziójának, hogy találkozzon a megfélemlített ukrajnai magyarok képviselőivel – közölte a magyar külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsülése után.
Continue ReadingVasárnap ismét az urnákhoz várják az ország polgárait, hogy megválasszák képviselőiket és szenátoraikat a következő négy évre.
Continue ReadingÜzembe helyezte tegnap újfajta, "mesterséges Nap" néven ismertté vált fúziós reaktorát Kína - közölte a Hszinhua állami hírügynökség. Ez Kína legnagyobb és legmodernebb fúziós reaktora.
A Szecsuán tartományban lévő Tokamak HL-2M kutatóreaktor olyan erőteljes mágneses mezőt hoz létre, hogy az általa termelt hőben képesek egybeolvadni atommagok. Több mint 150 millió Celsius-fok feletti hőmérsékleteket képes létrehozni. A magfúzió az energiaelőállítás új módszere lehet. A módszer sem hulladékot, sem üvegházhatású gázt nem termel. A magfúzió elve nem összekeverendő a maghasadással. Utóbbit alkalmazzák a hagyományos atomerőműveknél.
Kína a világ legnagyobb környezetszennyező országa, gazdasági növekedése nagyrészt a fosszilis üzemanyagok használatán alapul. Ugyanakkor nincs még egy ország, amely annyit fektetne be megújuló energiákba, mint Kína.
" ["post_title"]=> string(51) "Üzembe helyezte újfajta fúziós reaktorát Kína" ["post_excerpt"]=> string(56) "Ez Kína legnagyobb és legmodernebb fúziós reaktora. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "uzembe-helyezte-ujfajta-fuzios-reaktorat-kina" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-05 12:52:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:52:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395184" ["menu_order"]=> int(23144) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(395182) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-05 12:50:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:50:55" ["post_content"]=> string(697) "Az Egyesült Államok kivonja csaknem az összes katonáját Szomáliából január 15-től - közölte az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint tegnap.
A tárca tájékoztatása szerint Donald Trump elnök elrendelte az afrikai országban állomásozó mintegy hétszáz katona legnagyobb részének kivonását.
Egyes egységeket a kelet-afrikai régió más térségeibe vezényelnek át. Közleményében a Pentagon hangsúlyozta, hogy ez a lépés nem jelent elmozdulást az eddigi amerikai politikától a térségben.
" ["post_title"]=> string(75) "Az Egyesült Államok kivonja csaknem az összes katonáját Szomáliából" ["post_excerpt"]=> string(77) "Egyes egységeket a kelet-afrikai régió más térségeibe vezényelnek át." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "az-egyesult-allamok-kivonja-csaknem-az-osszes-katonajat-szomaliabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-05 12:50:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:50:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395182" ["menu_order"]=> int(23145) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(395180) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-05 12:49:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:49:39" ["post_content"]=> string(741) "A spanyolok 55,2 százaléka nem adatná be magának azonnal a koronavírus-elleni védőoltást, hanem inkább várna, amíg hatása ismert lesz - derült ki a spanyol állami társadalomkutató központ (CIS) közzétett felméréséből.
A megkérdezettek 8,4 százaléka semmilyen körülmények között nem kérné az oltást, míg 32,5 százaléka rögtön jelentkezne a vakcináért, amint elérhető lesz az országban.
Spanyolország az Európai Unió által kötött előszerződések alapján 140 millió adag vakcinára számíthat különböző gyógyszergyáraktól.
" ["post_title"]=> string(58) "A spanyolok 55,2 százaléka várna az oltás beadásával" ["post_excerpt"]=> string(152) "Spanyolország az Európai Unió által kötött előszerződések alapján 140 millió adag vakcinára számíthat különböző gyógyszergyáraktól." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-spanyolok-552-szazaleka-varna-az-oltas-beadasaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-05 12:49:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:49:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395180" ["menu_order"]=> int(23146) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(395178) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-05 12:48:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:48:39" ["post_content"]=> string(775) "Egy egykori második világháborús amerikai katona a 104. születésnapját ünnepelte Alabama államban néhány nappal az után, hogy meggyógyult az új típusú koronavírus okozta Covid-19-ből.
Az alabamai Madisonban élő Major Wootent november 24-én vitték kórházba koronavírus-fertőzéssel.
Az idős férfi a második világháborúban az amerikai hadseregben szolgált három fivérével, akik egyike életét vesztette a harcokban. Egyike volt azoknak az egykori amerikai katonáknak, akik részt vettek tavaly a normandiai partraszállás 75. évfordulójának ünnepségein Franciaországban.
" ["post_title"]=> string(58) "Legyőzte a fertőzést egy 104 éves volt amerikai katona" ["post_excerpt"]=> string(202) "Egy egykori második világháborús amerikai katona a 104. születésnapját ünnepelte Alabama államban néhány nappal az után, hogy meggyógyult az új típusú koronavírus okozta Covid-19-ből. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "legyozte-a-fertozest-egy-104-eves-volt-amerikai-katona" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-05 12:48:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:48:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395178" ["menu_order"]=> int(23147) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(395142) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-04 15:00:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 13:00:58" ["post_content"]=> string(1179) "A műsor témái:
Egymást érik a botrányok Magyarországon. Még el sem ültek a Demeter Szilárd Origós cikke körüli hullámverés, máris itt van Szájer József brüsszeli esete.
Boris Johnson brit miniszterelnök számára nemcsak a saját pártján belüli zendülés-közeli állapot okoz gondot, hanem a megfeneklett Brexit-tárgyalások is.
Az Egyesült Államokban Michigan és Arizona után Wisconsinban is hitelesítették Joe Biden győzelmét, az elnök ügyvédei rendre veszítik el a pereket, amelyeket feltételezett, de be nem bizonyított választási csalások miatt indítottak. Eközben Trump továbbra is arról beszél, hogy elcsalták a választásokat és ezért hol a baloldali sajtót, hol a Dominium nevű számítógépes programot teszi felelőssé.
24 óra alatt 176, többségében idős, krónikus beteg hunyt el, és újabb 8.062 román állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
A kormányzati portálon azt írták: 500.273-ra nőtt a Romániában azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 12.052, a gyógyultak száma 390 ezer fölött van.
Kórházban 12.940 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1.275-öt intenzív osztályon.
35.467 tesztet végeztek az elmúlt 24 órában.
" ["post_title"]=> string(61) "Meghaladta a félmilliót a fertőzöttek száma Romániában" ["post_excerpt"]=> string(199) "24 óra alatt 176, többségében idős, krónikus beteg hunyt el, és újabb 8.062 román állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "meghaladta-a-felmilliot-a-fertozottek-szama-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-04 14:02:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 12:02:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395170" ["menu_order"]=> int(23149) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(395168) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-04 12:39:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:39:35" ["post_content"]=> string(930) "Az Európai Unió következő hosszú távú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról júliusban elért, "történelmi jelentőségű" megállapodás teljes mértékű végrehajtására kell törekedni - mondta az Európai Tanács elnöke pénteken Brüsszelben.
Charles Michel a hivatalba lépése óta eltelt egy évet értékelő beszéde után kérdésre válaszolva hangsúlyozta: derűlátó, és bízik abban, hogy a következő napokban megoldást fognak találni a jogállamiság helyzetét vizsgáló mechanizmus önkényes alkalmazása körüli félelmek eloszlatására. Az EU soros elnökségét adó Németország ugyanis minden erejével ezen dolgozik - tette hozzá a Magyarország és a Lengyelország által kilátásba helyezett vétóra utalva.
" ["post_title"]=> string(54) "Uniós büdzsé: bizakodó az Európai Tanács elnöke" ["post_excerpt"]=> string(203) "Bízik abban, hogy a következő napokban megoldást fognak találni a jogállamiság helyzetét vizsgáló mechanizmus önkényes alkalmazása körüli félelmek eloszlatására - mondta Charles Michel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "unios-budzse-bizakodo-az-europai-tanacs-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-04 12:39:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:39:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395168" ["menu_order"]=> int(23150) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(395164) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-04 12:36:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:36:56" ["post_content"]=> string(897) "Megőrizte ötödik helyét a Forbes magazin 500 leggazdagabb romániait tartalmazó rangsorában Teszári Zoltán. A leggazdagabb erdélyi magyar vagyonát idén 1,9 milliárd lejre, hozzávetőleg 390 millió euróra becsülik a ranglista szerkesztői. Teszári az RCS&RDS Rt. tulajdonosa, amelynek tavaly kifejezetten sikeres éve volt. A vállalat nyeresége több mint kétszeresére, 344 millió lejre hízott.
A listavezető Daniel Dineş, az automatizáló szoftvereket gyártó UiPath alapítója és többségi tulajdonosa. Vagyonát a Forbes 7,7 milliárd lejre taksálja. A második helyen a piacvezető barkácsáruház, a Dedeman tulajdonosai, a Pavăl fivérek állnak 7,5 milliárd lejre becsült vagyonnal. A képzeletbeli dobogó legalsó fokát Ion Țiriac foglalja el.
" ["post_title"]=> string(51) "Továbbra is magyar az ötödik leggazdagabb román" ["post_excerpt"]=> string(116) "Megőrizte ötödik helyét a Forbes magazin 500 leggazdagabb romániait tartalmazó rangsorában Teszári Zoltán. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "tovabbra-is-magyar-az-otodik-leggazdagabb-roman" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-04 12:36:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:36:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395164" ["menu_order"]=> int(23151) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(395162) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-04 12:35:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:35:55" ["post_content"]=> string(1130) "Tiltakozott a kínai külügyminisztérium az ellen, hogy Washington újabb két kínai vállalatot tett tiltólistára.
Az amerikai vezetés helyi idő szerint csütörtökön tiltólistára helyezett egy félvezetők gyártásával foglalkozó kínai nagyvállalatot, valamint a kínai kőolaj- és földgázszolgáltatót. A listán szereplő vállalatok Washington szerint a kínai hadsereg irányítása alá tartoznak, és mint ilyen, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államok számára. Amerikai befektetők 2021 novemberétől kezdve nem vásárolhatják a tiltólistára vett cégek értékpapírjait. A két vállalat Hongkongban jegyzett részvényeinek értéke a hírre jelentősen csökkent.
Az amerikai képviselőház szerdán egyhangúlag megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely kiszorítaná az amerikai tőzsdékről azokat a kínai nagyvállalatokat, amelyek beszámolója nem felel meg az amerikai számviteli szabványoknak.
" ["post_title"]=> string(61) "Washington újabb két kínai vállalatot tett tiltólistára" ["post_excerpt"]=> string(120) "Tiltakozott a kínai külügyminisztérium az ellen, hogy Washington újabb két kínai vállalatot tett tiltólistára." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "washington-ujabb-ket-kinai-vallalatot-tett-tiltolistara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-04 12:35:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:35:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395162" ["menu_order"]=> int(23152) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(395160) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-04 12:35:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:35:24" ["post_content"]=> string(979) "A leendő amerikai elnök egészségügyi főtanácsadónak kérte fel Anthony Faucit, a koronavírus-járvány elleni küzdelem kormányzati munkacsoportjának tagját.
A várakozások szerint januárban hivatalba lépő Biden arról számolt be a CNN hírtelevíziónak adott interjújában, hogy a járványügyi szakember párhuzamosan továbbra is az amerikai allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója maradna.
Joe Biden kijelentette, hogy be fogja magát oltatni az új típusú koronavírus elleni vakcinával, amikor Fauci azt mondja neki, hogy az biztonságos, és "örömmel" sort kerítene erre a nyilvánosság előtt a közbizalom erősítésének érdekében. Hasonlóan nyilatkozott korábban három volt amerikai elnök, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama is.
" ["post_title"]=> string(68) "Kész nyilvánosan beoltatni magát a megválasztott amerikai elnök" ["post_excerpt"]=> string(169) "A leendő amerikai elnök egészségügyi főtanácsadónak kérte fel Anthony Faucit, a koronavírus-járvány elleni küzdelem kormányzati munkacsoportjának tagját." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "kesz-nyilvanosan-beoltatni-magat-a-megvalasztott-amerikai-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-04 12:35:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:35:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395160" ["menu_order"]=> int(23153) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(395158) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-04 12:20:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:20:39" ["post_content"]=> string(1318) "Megtiltották az EBESZ ukrajnai missziójának, hogy találkozzon a megfélemlített ukrajnai magyarok képviselőivel – közölte a magyar külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsülése után.
Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy hétfőn az ukrán titkosszolgálat „rátörte az ajtót” a kárpátaljai magyarok politikai képviseletét ellátó Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházára, és "agresszív kommandósokkal biztosított" házkutatást tartott több magyar vonatkozású intézménynél.
„Ez a régi szovjet kommunista típusú megfélemlítése az embereknek” – mondta Szijjártó hozzátéve: arra kérte az EBESZ elnökségét ellátó Albániát, hogy küldje a helyszínre megfigyelőit, ami meg is történt. Ugyanakkor a speciális megfigyelő kontingens kijevi vezetője megtiltotta a misszió tagjainak, hogy az ott élő magyarokkal kapcsolatba lépjenek, csak azt engedélyezte, hogy az ukrán titkosszolgálattal beszéljenek. „Ez elfogadhatatlan, felháborító és botrányos is” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
" ["post_title"]=> string(69) ""Eltiltották" a kárpátaljai magyaroktól az EBESZ küldöttségét" ["post_excerpt"]=> string(265) "Megtiltották az EBESZ ukrajnai missziójának, hogy találkozzon a megfélemlített ukrajnai magyarok képviselőivel – közölte a magyar külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsülése után." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "eltiltottak-a-karpataljai-magyaroktol-az-ebesz-kuldottseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-04 12:20:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:20:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395158" ["menu_order"]=> int(23154) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(395156) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-04 12:18:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:18:48" ["post_content"]=> string(1538) "Vasárnap ismét az urnákhoz várják az ország polgárait, hogy megválasszák képviselőiket és szenátoraikat a következő négy évre.
Az idei törvényhozási választás az első, amelyet úgy rendeznek meg, hogy közben számos település vesztegzár alatt van a járvány miatt, és több jelölt is lakhelyi elkülönítésben lesz a voksolás napján.
Külföldön már holnap megkezdődik a szavazás, míg az országhatárokon belül vasárnap 7 és 21 óra között várják az urnákhoz a több mint 18 millió választójoggal rendelkező polgárt.
Közben lazít a határzáron Magyarország vasárnap, hogy minél többen részt vehessenek a romániai parlamenti választáson. A hírt Menczer Tamás közölte a Facebookon. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára közölte: a magyar-román határátkelőhelyeken vasárnap 05.00 órától hétfőn 09.00 óráig a járványügyi beutazási korlátozások alkalmazása nélkül visszatérhetnek Magyarországra azok, akik a választáson történő részvételüket a személyi igazolványukra ragasztott matricával igazolják. A magyar kormány fontosnak tartja, hogy minden érintett részt tudjon venni a voksoláson – tette hozzá az államtitkár.
" ["post_title"]=> string(69) "Ma van a parlamenti választásokat megelőző kampány utolsó napja" ["post_excerpt"]=> string(143) "Vasárnap ismét az urnákhoz várják az ország polgárait, hogy megválasszák képviselőiket és szenátoraikat a következő négy évre." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "ma-van-a-parlamenti-valasztasokat-megelozo-kampany-utolso-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-04 12:38:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-04 10:38:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395156" ["menu_order"]=> int(23155) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(395184) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-05 12:52:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:52:07" ["post_content"]=> string(1096) "Üzembe helyezte tegnap újfajta, "mesterséges Nap" néven ismertté vált fúziós reaktorát Kína - közölte a Hszinhua állami hírügynökség. Ez Kína legnagyobb és legmodernebb fúziós reaktora.
A Szecsuán tartományban lévő Tokamak HL-2M kutatóreaktor olyan erőteljes mágneses mezőt hoz létre, hogy az általa termelt hőben képesek egybeolvadni atommagok. Több mint 150 millió Celsius-fok feletti hőmérsékleteket képes létrehozni. A magfúzió az energiaelőállítás új módszere lehet. A módszer sem hulladékot, sem üvegházhatású gázt nem termel. A magfúzió elve nem összekeverendő a maghasadással. Utóbbit alkalmazzák a hagyományos atomerőműveknél.
Kína a világ legnagyobb környezetszennyező országa, gazdasági növekedése nagyrészt a fosszilis üzemanyagok használatán alapul. Ugyanakkor nincs még egy ország, amely annyit fektetne be megújuló energiákba, mint Kína.
" ["post_title"]=> string(51) "Üzembe helyezte újfajta fúziós reaktorát Kína" ["post_excerpt"]=> string(56) "Ez Kína legnagyobb és legmodernebb fúziós reaktora. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "uzembe-helyezte-ujfajta-fuzios-reaktorat-kina" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-05 12:52:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-05 10:52:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395184" ["menu_order"]=> int(23144) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6ecf19caec2321543d721bccf19d63f2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:45cae51722b9d0e94e8441b72130c0fe" }