Románia 32,7 milliárd euró külkereskedelmi mérleghiánnyal zárta 2025-öt – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2024-hez képest a külkereskedelmi…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3372 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3391 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


Románia 32,7 milliárd euró külkereskedelmi mérleghiánnyal zárta 2025-öt – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2024-hez képest a külkereskedelmi…
Continue Reading
A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) adatai szerint a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő nyugdíjalapok vagyona december végén 201 milliárd lej volt, 34…
Continue Reading
Ismét jegyezhetők mától a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. A február 9. és március 6. között kibocsátott 1, 3…
Continue Reading
A szilágycsehi református templom tornyának múlt keddi összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló…
Continue Reading
Románia délkelet-európai viszonylatban az első, világviszonylatban pedig Spanyolország után a második helyet foglalta el 2025-ben pizzarendelések tekintetében – közölte a…
Continue Reading
A kormánykoalícióban ismét terítékre kerül a január elsejétől megemelt helyi adók kérdése. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be, majd…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Hosszu Norbert Lajos, a sepsiszentgyörgyi római katolikus Szent József-plébánia segédlelkészének elmélkedését hallják.
Continue Reading
Az Egyesült Államok márciust jelölte meg céldátumként egy orosz–ukrán békeegyezményre a Kijevvel folytatott legutóbbi tárgyalásokon – értesült a Reuters. A…
Continue Reading
Lia Savonea szerint Ilie Bolojan miniszterelnök levele, amelyben figyelmeztette az alkotmánybíróságot az uniós források elvesztésének kockázatára, összeegyeztethetetlen a hatalmi ágak…
Continue Reading
A miniszterelnök szerint a kormány célja az, hogy egy időben fogadja el a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló…
Continue Reading
A kürpödi (Chirpăr) család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután két testvére vízbe fúlt, másik kettő pedig…
Continue Reading
A két ország közzétette az ideiglenes kereskedelmi keretegyezményt, amely a vámok csökkentését, az energia‑együttműködés átalakítását és a gazdasági kapcsolatok mélyítését…
Continue ReadingRománia 32,7 milliárd euró külkereskedelmi mérleghiánnyal zárta 2025-öt - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2024-hez képest a külkereskedelmi mérleg 673 millió euróval, vagyis 2 százalékkal javult. A termékexport értéke 4,2 százalékkal 96 milliárd euróra nőtt, míg az importé 2,6 százalékkal 129 milliárd euróra emelkedett.
" ["post_title"]=> string(58) "Csökkent enyhén a tavalyi külkereskedelmi mérleghiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "csokkent-enyhen-a-tavalyi-kulkereskedelmi-merleghiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:45:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:45:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459518" ["menu_order"]=> int(1044) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3497 (24) { ["ID"]=> int(459516) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:44:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:44:23" ["post_content"]=> string(467) "A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) adatai szerint a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő nyugdíjalapok vagyona december végén 201 milliárd lej volt, 34 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. A magánnyugdíjalapok romániai eszközökbe, főként államkötvényekbe és a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) jegyzett részvényekbe fektették a megtakarítások 94 százalékát.
" ["post_title"]=> string(75) "Nőtt a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő alapok vagyona" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "nott-a-kotelezo-magannyugdij-megtakaritasokat-kezelo-alapok-vagyona" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:44:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:44:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459516" ["menu_order"]=> int(1045) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(459514) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:42:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:42:29" ["post_content"]=> string(434) "Ismét jegyezhetők mától a Tezaur államkötvények - közölte a pénzügyminisztérium. A február 9. és március 6. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,10, 6,55 és 7 százalékot kamatoznak. Az államkötvények névértéke 1 lej, a kibocsátási tájékoztatóban meghatározott feltételek szerint kifizetett éves kamatuk adómentes.
" ["post_title"]=> string(40) "Ismét jegyezhetők a Tezaur-kötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ismet-jegyezhetok-a-tezaur-kotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:42:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:42:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459514" ["menu_order"]=> int(1046) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(459512) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:41:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:41:11" ["post_content"]=> string(958) "A szilágycsehi református templom tornyának múlt keddi összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását - tájékoztatott a román kulturális minisztérium. Eszerint január 30-án, a vakolat eltávolítása során kiderült, hogy a kőfalazat állapota a korábbi műszaki becsléseknél jóval rosszabb. A szakemberek állványozással és külső és belső megtámasztással próbálták stabilizálni a torony alsó részét, de február 3-án délután a szerkezeti romlás felgyorsult, és a torony kevesebb mint három órával az utolsó ellenőrzés után összeomlott. Közölte azt is, az Országos Örökségvédelmi Intézet szakemberei február 6-án háromdimenziós lézerszkenneléssel felmérték az épületet, és a fennmaradó értékes elemeket szigorú felügyelet mellett kimentik a romok alól.
" ["post_title"]=> string(119) "Kulturális minisztérium: A szilágycsehi református templom tornyának összeomlása nem volt előzmények nélküli" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(107) "kulturalis-miniszterium-a-szilagycsehi-reformatus-templom-tornyanak-osszeomlasa-nem-volt-elozmenyek-nelkuli" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:41:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:41:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459512" ["menu_order"]=> int(1047) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(459510) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:39:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:39:07" ["post_content"]=> string(841) "Románia délkelet-európai viszonylatban az első, világviszonylatban pedig Spanyolország után a második helyet foglalta el 2025-ben pizzarendelések tekintetében - közölte a Glovo futárszolgálat. A pizza nemzetközi napja alkalmából közzétett elemzés szerint 2025-ben a szerelmesek napján, február 14-én rendelték a legtöbb pizzát Romániában, több mint 18 ezer adagot. A legnépszerűbb pizzafajta a Diavola volt, amelyet a Quattro Stagioni, a Margherita, a Capricciosa és a Quattro Formaggi követett. Az ország legnagyobb pizzakedvelőjének egy kolozsvári felhasználó bizonyult, aki 396 pizzát rendelt az elmúlt év folyamán. A legnagyobb összegű pizzarendelést egy aradi fogyasztó adta le tavaly, aki 2800 lejt fizetett a kiszállított csomagért.
" ["post_title"]=> string(45) "Pizzarendelésben szinte világelsők vagyunk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "pizzarendelesben-szinte-vilagelsok-vagyunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:39:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:39:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459510" ["menu_order"]=> int(1048) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(459505) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:29:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:29:55" ["post_content"]=> string(2555) "A kormánykoalícióban ismét terítékre kerül a január elsejétől megemelt helyi adók kérdése. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be, majd Alexandru Nazare pénzügyminiszter és Ilie Bolojan kormányfő is megerősítette. Az előzmény: Székelyföld számos településén utcára vonultak az adóemelések miatt elégedetlen emberek.
Az RMDSZ elnöke leszögezte: jogosnak tartja az emberek dühét és csalódottságát, Ezért törvénymódosítást kezdeményez, hogy az önkormányzatok csökkenthessék a már elfogadott adókat, illetve visszavezessék az eltörölt kedvezményeket, kiemelten a fogyatékkal élő személyek és a leginkább kiszolgáltatott családok számára.
A hatályos jogszabályok ezt nem teszik lehetévő – ismerte el a pénzügyminiszter a múlt heti kormányülés után, hozzátéve, hogy a jogi megoldást annak függvényében dolgozzák ki, hogy milyen politikai döntés születik a koalíció eheti ülésén.
A Bolojan-kabinet által tavaly elfogadott megszorítások alapján az év elejétől átlagosan 70-80 százalékkal emelkedett az ingatlanok és a gépjárművek után fizetett helyi adó. Esetenként azonban a növekedés elérte a 150 százalékot is.
Az adóemelések miatti elégedetlenség precedens nélküli utcai tiltakozásokban csúcsosodott ki több székelyföldi településen, ami a rádiónknak nyilatkozó szakértő szerint részben a magyar többségű megyék bérhelyzetével magyarázható. Veres Valér egyetemi tanárt, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének dékánhelyettesét arról kérdeztük, miért lázadtak fel éppen a székely az egész országot érintő adóemelések ellen, és milyen mértékben irányul a tiltakozás a kormány és Bukarest, illetve az RMDSZ ellen.
Orbán Szabolcs interjújában a Romanian Economic Monitor tagja, Nagy Bálint Zsolt közgazdász arról beszél, hogy a nehezén már túlvagyunk, az idei évben már nem lesz szükség adóemelésekre.
Mai egyházi műsorunkban Hosszu Norbert Lajos, a sepsiszentgyörgyi római katolikus Szent József-plébánia segédlelkészének elmélkedését hallják.

Az Egyesült Államok márciust jelölte meg céldátumként egy orosz–ukrán békeegyezményre a Kijevvel folytatott legutóbbi tárgyalásokon – értesült a Reuters. A hírügynökségnek három forrás is megerősítette az értesülést, azonban azt is hozzátették, hogy a határidő valószínűleg csúszni fog, mert a legfontosabb kérdésekben nincs megállapodás.
A tervek szerint az esetleges békemegállapodást népszavazásra bocsátanák Ukrajnában, és a referendummal egy időben országos választásokat is tartanának – ennek megszervezése azonban jogi és logisztikai akadályokba ütközik a hadiállapot miatt.
Az amerikai tárgyalók állítólag azzal sürgették a megegyezést, hogy a novemberi félidős választások közeledtével Trump elnök figyelme a belföldi ügyek felé fordul.
A témával kapcsolatban az amerikai elnök annyit jegyzett sejtelmesen újságíróknak nyilatkozva, hogy „valami történhet” az Oroszországgal és Ukrajnával folytatott legutóbbi tárgyalások eredményeként.
A Washington közvetítésével zajló orosz-ukrán tárgyalások második fordulója csütörtökön zárult le Abu-Dzabiban.
" ["post_title"]=> string(59) "Az USA márciusra szeretne békemegállapodást Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-usa-marciusra-szeretne-bekemegallapodast-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:41:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:41:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459482" ["menu_order"]=> int(1054) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(459484) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-07 14:41:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:41:01" ["post_content"]=> string(1052) "Lia Savonea szerint Ilie Bolojan miniszterelnök levele, amelyben figyelmeztette az alkotmánybíróságot az uniós források elvesztésének kockázatára, összeegyeztethetetlen a hatalmi ágak szétválasztásának elvével.
A kormányfő azt jelezte az alkotmánybíróságnak, hogy a bírák és ügyészek különnyugdíjáról szóló döntés további halasztása veszélybe sodorhatja a helyreállítási alap egy részét.
Savonea szerint ez beavatkozás az igazságszolgáltatásba. A legfelsőbb bíróság elnöke úgy véli a kormányfő figyelmeztetése nyomásgyakorlásnak minősül. Hangsúlyozta: a döntéseknek kizárólag jogi elemzésen, nem pedig politikai vagy költségvetési szempontokon kell alapulniuk. Az alkotmánybíróság feladata nem a kormányzati politika támogatása, hanem az alkotmányosság védelme – mutatott rá a legfelsőbb bíróság elnöke.
" ["post_title"]=> string(71) "A legfelsőbb bíróság elnöke élesen bírálta a miniszterelnököt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "a-legfelsobb-birosag-elnoke-elesen-biralta-a-miniszterelnokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:41:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:41:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459484" ["menu_order"]=> int(1055) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(459486) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-07 14:40:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:40:09" ["post_content"]=> string(1093) "A miniszterelnök szerint a kormány célja az, hogy egy időben fogadja el a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló két nagy törvénycsomagot - még a 2026-os költségvetés jóváhagyása előtt.
Ilie Bolojan a szociális érdekegyeztető tanács pénteki ülésén egyúttal bemutatta a büdzsé főbb mutatóit: 6,2%-os költségvetési hiánycél, a GDP 7%-át kitevő beruházások – ha befejeződnek augusztus végéig az országos helyreállítási tervben finanszírozott projektek -, és 4%-os inflációs cél az év végére.
A munkáltatói oldal azt hangsúlyozta, hogy kisebb, hatékonyabb államot, kevesebb adminisztrációt és több beruházási ösztönzőt szeretnének.
A szakszervezetek viszont ellenzik a létszámleépítést, mivel érvelésük szerint a közigazgatás már most is munkaerőhiánnyal küzd.
" ["post_title"]=> string(72) "Egy időben jönne a közigazgatási reform és a gazdaságélénkítés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "egy-idoben-jonne-a-kozigazgatasi-reform-es-a-gazdasagelenkites" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:40:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:40:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459486" ["menu_order"]=> int(1056) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3615 (24) { ["ID"]=> int(459488) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-07 14:39:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:39:12" ["post_content"]=> string(589) "A kürpödi (Chirpăr) család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután két testvére vízbe fúlt, másik kettő pedig korábban tüdőgyulladás szövődményeibe halt bele - tájékoztatott a Szeben megyei gyermekvédelem.
Az intézkedésre a gyermek fizikai és érzelmi integritásának védelme érdekében volt szükség. A döntést a bíróság hozta meg a kockázati tényezők elemzésének lezárulta után.
" ["post_title"]=> string(84) "A gyermekvédelem kiemelte a családból a gyermeket, akinek négy testvére meghalt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "a-gyermekvedelem-kiemelte-a-csaladbol-a-gyermeket-akinek-negy-testvere-meghalt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:39:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:39:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459488" ["menu_order"]=> int(1057) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3632 (24) { ["ID"]=> int(459495) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-07 14:38:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:38:18" ["post_content"]=> string(1194) "A két ország közzétette az ideiglenes kereskedelmi keretegyezményt, amely a vámok csökkentését, az energia‑együttműködés átalakítását és a gazdasági kapcsolatok mélyítését célozza. A felek szerint ez a lépés a márciusra tervezett teljes körű kereskedelmi megállapodás előszobája.
Az USA jelentősen csökkenti az indiai termékekre kivetett vámokat – 50 százalékról 18-ra. A 25 százalékos büntetővámot – amelyet India orosz olajvásárlásai miatt vezettek be – most visszavonták, miután India vállalta, hogy az USA‑ból és Venezuelából vásárol olajat.
A megállapodás részeként India vállalja, hogy 500 milliárd dollár értékben vásárol amerikai termékeket öt év alatt, többek között: olajat és gázt, kokszolható szenet, repülőgépeket és alkatrészeket, technológiai termékeket (pl. AI‑hoz használt GPU‑kat). Ugyanakkor India csökkenti vagy eltörli a vámokat számos amerikai termékre, köztük mezőgazdasági árukra és alkoholos italokra.
" ["post_title"]=> string(78) "Az USA és India közelebb került egy átfogó kereskedelmi megállapodáshoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "az-usa-es-india-kozelebb-kerult-egy-atfogo-kereskedelmi-megallapodashoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:38:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:38:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459495" ["menu_order"]=> int(1058) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(459518) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:45:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:45:48" ["post_content"]=> string(425) "Románia 32,7 milliárd euró külkereskedelmi mérleghiánnyal zárta 2025-öt - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2024-hez képest a külkereskedelmi mérleg 673 millió euróval, vagyis 2 százalékkal javult. A termékexport értéke 4,2 százalékkal 96 milliárd euróra nőtt, míg az importé 2,6 százalékkal 129 milliárd euróra emelkedett.
" ["post_title"]=> string(58) "Csökkent enyhén a tavalyi külkereskedelmi mérleghiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "csokkent-enyhen-a-tavalyi-kulkereskedelmi-merleghiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:45:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:45:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459518" ["menu_order"]=> int(1044) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b90a06c9a421a4928dbcac80d1542da4" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:d0c868609bf71f21760a3fac1ffe6bd7" }