Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években

Szeptember 25 és 26-án került megszervezésre a XII. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó melynek témája idén a rendszerváltás után fiatal irodalom volt. A meghívottak ezt a témát járták körül és tartottak előadást mindarról ami előkészítette, illetve mássá tette a rendszerváltás utáni fiatal erdélyi irodalmat, amely  csak kis mértékben követte az elődök, mondjuk a Forrás-nemzedékek irodalmi hagyományait, és igyekezett új irányt mutatni olyan lapokkal, művészeti-irodalmi mozgalmakkal, mint például az Éneklő Borz, az Előretolt Helyőrség, a Zabhegyező vagy a Jelenlét.

(tovább…) Continue Reading

Az újrázó városvezetők mellett számos településen jutott első mandátumához polgármester – helyhatósági választások 2020:

A Központi Választási Iroda által közzétett részleges eredmények  értelmében  a Nemzeti Liberális Párt  15, a Szociáldemokrata Párt 13, a Mentsétek meg Romániát Szövetség 4,  az RMDSZ 3 megyeszékhelyen szerzett polgármesteri széket. Az RMDSZ három megyeszékhelyen – Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben – szerezte meg a polgármesteri széket. Két várost független jelöltek vezetnek: Marosvásárhelyt és Bukarestet, a Német Demokrata Fórum pedig 1 polgármesteri tisztséget tudhat magáénak.

(tovább…) Continue Reading

Az alacsony részvételi arány ellenére nagy változásokat hoznak a helyhatósági választások

A kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt és a magát szintén jobbközép erőként meghatározó Mentsétek meg Romániát Szövetség előretörését jelzik a tegnap tartott önkormányzati választások után ismertetett első exit-poll becslések. Az urnák lezárása után a Központi Választási Iroda által ismertetett első adatok szerint Romániában a rendszerváltás óta most volt a legalacsonyabb a részvétel.

(tovább…) Continue Reading

Választások, népszavazás és Hegyi Karabah

A decemberi parlamenti választások előfutárának tekinti a nemzetközi sajtó a tegnapi helyhatósági választásokat. A francia L’Obs szerint veszélyes próbatétel volt a tegnapi voksolás a kulcsfontosságú parlamenti választások előtt. Az Associated Press szerint a választásoknak a Nemzeti Liberális Párt erejét kellene felmutatniuk, amely a Szociáldemokrata Párt tavalyi bukása után kisebbségi kormányt vezet Romániában. 

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3536 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467397) [1]=> int(467395) [2]=> int(467393) [3]=> int(467391) [4]=> int(467389) } ["paged"]=> int(1769) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467389) [1]=> int(467391) [2]=> int(467393) [3]=> int(467395) [4]=> int(467397) } ["paged"]=> int(1769) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3697 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3723 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467389,467391,467393,467395,467397) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 21216, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(392839) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 19:10:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 16:10:46" ["post_content"]=> string(1647) "

Díszbemutatóval ünnepli fennállásának 120. évfordulóját október közepén a nagyváradi Szigligeti Színház.

Az évforduló alkalmából október 16-án viszik színre a Hamletet. Az egyik legismertebb William Shakespeare-drámát Telihay Péter jegyzi rendezőként, az előadás premierjét a koprodukciós partner játszóhelyén, a Gyulai Várszínházban tartották korábban - közölte hétfőn az erdélyi teátrum.

Október 21. és 25. között rendezik meg negyedik alkalommal az Infinite Dance Festivalt, amely a tánc- és mozgásművészet sokszínűségét kívánja bemutatni.

Az évad folytatásában szilveszterre Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózatával készülnek. Az évad utolsó nagytermi bemutatóját a nagyváradi származású Anca Bradu jegyzi, aki August Strindberg Álomjáték című drámáját rendezi. A svéd drámaíró magyar nyelvterületen ritkán játszott darabja a költészet, az álom és a valóság viszonyát tárgyalja egy szürreális misztériumjáték formájában.

Az új évad stúdióelőadásait O. Horváth Sári Gyerekjáték című ősbemutatója nyitotta. A szatmári Harag György Társulattal koprodukcióban létrehozott előadást Szilágyi Bálint rendezte. A Szigligeti Stúdióban tavasszal újabb bemutatóra készülnek, ennek megvalósítása azonban a járványhelyzet alakulásától függ.

" ["post_title"]=> string(81) "Fennállásának 120. évfordulóját ünnepli a nagyváradi Szigligeti Színház" ["post_excerpt"]=> string(119) "Díszbemutatóval ünnepli fennállásának 120. évfordulóját október közepén a nagyváradi Szigligeti Színház." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "fennallasanak-120-evfordulojat-unnepli-a-nagyvaradi-szigligeti-szinhaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-29 14:06:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-29 11:06:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392839" ["menu_order"]=> int(21751) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3458 (24) { ["ID"]=> int(392815) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 14:41:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:41:34" ["post_content"]=> string(2230) "

Szeptember 25 és 26-án került megszervezésre a XII. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó melynek témája idén a rendszerváltás után fiatal irodalom volt. A meghívottak ezt a témát járták körül és tartottak előadást mindarról ami előkészítette, illetve mássá tette a rendszerváltás utáni fiatal erdélyi irodalmat, amely  csak kis mértékben követte az elődök, mondjuk a Forrás-nemzedékek irodalmi hagyományait, és igyekezett új irányt mutatni olyan lapokkal, művészeti-irodalmi mozgalmakkal, mint például az Éneklő Borz, az Előretolt Helyőrség, a Zabhegyező vagy a Jelenlét.

A meghívottak hagyományosan az erdélyi irodalmi-művészeti lapok szerkesztői, fiatal és fiatalos szerzők, közéleti személyiségek, a gyergyószárhegyi kulturális és művészeti központ munkatársai, előadói valamint a Csíki László-díj jelöltjei. A díjazott személyéről a találkozó idején összeülő kuratórium döntött, ennek értelmében 2020-ban Csíki László Irodalmi Díjban Serestély Zalán költő részesült Közös hűlés című kötetéért, amely az Erdélyi Híradó Kiadó&Fiatal Írók Szövetsége gondozásában jelent meg Kolozsváron 2019-ben. A Csíki László Irodalmi Díjat a 2008-ban elhunyt költő, író emlékére alapították az írótábor szervezői, és hagyományosan az a 35 év alatti alkotó kapja, akinek az előző 2 évben megjelent kötetét a zsűri a legjobbnak ítéli. Ebben az évben a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, valamint az írótalálkozó szervezői debüt-díjat alapítottak, amelyet elsőként Sánta Miriámnak ítéltek oda Hétfőn meghalsz című verseskötetéért, amely szintén 2019-ben jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában.   

Szárhegyen 1980-ban zajlott le az első Kriterion írótalálkozó, amelyen az erdélyi magyar irodalom jeles képviselői mellett több román író, műfordító is részt vett.

" ["post_title"]=> string(61) "Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "fiatal-irodalom-erdelyben-a-rendszervaltas-utani-evekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-28 17:50:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 14:50:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392815" ["menu_order"]=> int(21752) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3457 (24) { ["ID"]=> int(392812) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 14:35:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:35:39" ["post_content"]=> string(1296) "

Arad megyében a kormányzó Nemzeti Liberális Párt jelöltjei nyerték meg vasárnap a polgármester-választások többségét, emellett a helyi önkormányzati képviselői mandátumok zömét is megszerezték.

A 78 község és város közül 54-ben liberális polgármester lesz, és a megyei önkormányzat irányítását is megőrizték. A magyar érdekvédelmi szervezet viszont megőrizte eddigi öt polgármesteri mandátumát: még ha Szinte községben veszített is az RMDSZ eddigi polgármestere, helyette Sofronyán nyert a magyar jelölt. Az aradi és a megyei képviselőtestületbe is sikerült megőrizni a képviseletet, és több mint félszáz képviselője lesz a magyarságnak a helyi önkormányzatokban. Pataky Lehel Zsolt mikrofonja előtt értékelte az eredményeket Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök:

" ["post_title"]=> string(91) "Arad megyében erős képviseletre számíthat a magyar közösség a következő 4 évben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "arad-megyeben-eros-kepviseletre-szamithat-a-magyar-kozosseg-a-kovetkezo-4-evben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-28 14:35:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:35:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392812" ["menu_order"]=> int(21753) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(392808) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 14:28:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:28:13" ["post_content"]=> string(1002) "

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes gratulált az RMDSZ elnökének, Kelemen Hunornak, az önkormányzati választásokon elért eredményekhez.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közleményében úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ választási sikere az erdélyi magyarság sikere. Külön gratulált Marosvásárhely történelmi győzelemhez, valamint a Szatmárnémetiben és a Székelyföldön elért sikerekhez. Semjén Zsolt a magyar kormány nevében továbbra is támogatásáról biztosította az RMDSZ-t – olvasható a közleményben. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is gratulált az RMDSZ-nek a helyhatósági választásokon elért eredményeihez, külön megemlítve Marosvásárhely sikerét. Szijjártó Péter szerint az RMDSZ sikerei az egész magyar nemzet sikerei.

" ["post_title"]=> string(63) "Semjén Zsolt és Szijjártó Péter is gratulált az RMDSZ-nek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "semjen-zsolt-es-szijjarto-peter-is-gratulalt-az-rmdsz-nek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-28 14:28:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:28:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392808" ["menu_order"]=> int(21754) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3647 (24) { ["ID"]=> int(392805) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 14:25:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:25:38" ["post_content"]=> string(945) "

A legutóbbi tájékoztatás óta 1271 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A  jelentés szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új esetekkel 123.944-re nőtt a fertőzöttek száma, 99.344 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak. Ezidáig 2.372.340 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 6162-t az elmúlt 24 órában végeztek el, 4306-ot az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 1856-ot pedig kérésre. Az elmúlt 24 órában 30, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezzel 4748-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

" ["post_title"]=> string(53) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelentese-15" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-28 14:25:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:25:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392805" ["menu_order"]=> int(21755) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(392800) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 14:23:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:23:52" ["post_content"]=> string(3739) "

A Központi Választási Iroda által közzétett részleges eredmények  értelmében  a Nemzeti Liberális Párt  15, a Szociáldemokrata Párt 13, a Mentsétek meg Romániát Szövetség 4,  az RMDSZ 3 megyeszékhelyen szerzett polgármesteri széket. Az RMDSZ három megyeszékhelyen – Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben – szerezte meg a polgármesteri széket. Két várost független jelöltek vezetnek: Marosvásárhelyt és Bukarestet, a Német Demokrata Fórum pedig 1 polgármesteri tisztséget tudhat magáénak.

A CURS és az Avangarde közvélemény-kutató intézet által készített exit poll felmérések, valamint a még nem végleges de hivatalos eredmények alapján is a hivatalban lévő bukaresti főpolgármester, Gabriela Firea kihívója, Nicuşor Dan nyerte el Bukarest főpolgármesteri tisztségét a következő négy évre.

Emil Boc, Kolozsvár jelenlegi polgármestere  a Nemzeti Liberális Párt színeiben újabb négy éves mandátumhoz jutott miután a szavazatok legalább 75 százalékát szerezte meg, kihívói közül Emanuel Ungureanu és Csoma Botond körülbelül 8-9 százalékát kapta a voksoknak a vasárnapi önkormányzati választásokon. A még nem végleges eredmények tükrében a 27 fős  városi tanácsban a Nemzeti Liberális Párt 17 mandátumot szerzett a, az RMDSZ-nek 3, az USR-PLUS-nak 4, míg a PSD-nek 2 mandátum jut.

A brassói USR-PLUS párhuzamos szavazatszámlálása alapján a politikai szövetség polgármesterjelöltje, Allen Coliban kapta a legtöbb voksot a vasárnapi helyhatósági választáson.  Az USR-PLUS hétfő hajnali adatai szerint 82,4 százalékos feldolgozottság mellett Allen Coliban a szavazatok 41,16 százalékát kapta meg, őt követi csaknem 5 százalékos lemaradással a liberális párti George Scripcaru. 

Az eddigi adatok alapján Temesváron az USR-PLUS polgármesterjelöltje, Dominic Fritz a szavazatok 54,88 százalékát kapta meg, őt a PNL-s Nicolae Robu követi 34,10 százalékkal.

Marosvásárhelyen Soós Zoltán, a magyar pártok által támogatott független polgármesterjelölt nyerte a polgármester-választást. A győztes megköszönte a szavazóknak a megelőlegezett bizalmat megismételve, hogy minden vásárhelyi polgármestere akar lenni, nemzetiségtől függetlenül. Soós Zoltán személyében hosszú évek óta lesz újra magyar polgármestere Marosvásárhelynek. Szatmárnémetiben a jelenleg tisztségben levő Kereskényi Gábor, míg Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester kapott újabb négy éves megbízatást a szavazópolgároktól.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a szavazatok nagy többségét megszerezve nyerte el Csíkszereda polgármesteri székét az RMDSZ jelöltje, Korodi Attila, aki Ráduly Róbert Kálmánt követi a megyeszékhely élén. A városi tanács testületében a választási eredmények véglegesítése előtt ugyancsak nagyarányú RMDSZ-többség körvonalazódik.

Oltean Péter személyében első alkalommal lesz RMDSZ-es polgármestere a Bákó megyében található Gyimesbükk községnek. A magyarság számaránya alig éri el a 50 százalékot az 1968-as megyésítés alkalmával a moldvai megyéhez csatolt településnek.

" ["post_title"]=> string(136) "Az újrázó városvezetők mellett számos településen jutott első mandátumához polgármester - helyhatósági választások 2020:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(117) "az-ujrazo-varosvezetok-mellett-szamos-telepulesen-jutott-elso-mandatumahoz-polgarmester-helyhatosagi-valasztasok-2020" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-28 14:23:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:23:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392800" ["menu_order"]=> int(21756) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3526 (24) { ["ID"]=> int(392797) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 14:09:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:09:24" ["post_content"]=> string(649) "

A Szociáldemokrata Párt 20, a Nemzeti Liberális Párt 17, míg az RMDSZ 4 megyében adhatja a megyei tanácselnököt az önkormányzati választások nem végleges eredményei szerint. A 2016-os eredményekhez viszonyítva a szociáldemokraták 8 megyét veszítettek, míg a Nemzeti Liberális Párt 9 megyét nyert. Az RMDSZ elveszítette Bihar megyét, de 4 megyei tanácselnök kezdi a politikai alakulat színeiben újabb négy éves mandátumát: Hargita megyében Borboly Csaba, Kovászna megyében Tamás Sándor, Maros megyében Péter Ferenc, míg Szatmár megyében Pataki Csaba.

" ["post_title"]=> string(62) "Több megyében változik a tanácsok vezetése, összetétele" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "tobb-megyeben-valtozik-a-tanacsok-vezetese-osszetetele" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-28 14:09:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:09:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392797" ["menu_order"]=> int(21757) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(392794) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 14:03:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:03:11" ["post_content"]=> string(1334) "

A kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt és a magát szintén jobbközép erőként meghatározó Mentsétek meg Romániát Szövetség előretörését jelzik a tegnap tartott önkormányzati választások után ismertetett első exit-poll becslések. Az urnák lezárása után a Központi Választási Iroda által ismertetett első adatok szerint Romániában a rendszerváltás óta most volt a legalacsonyabb a részvétel.

A szeptember 27-én tartott önkormányzati választásokon mindössze 46,02 százalékos a részvétel. Országos szinten a legmagasabb részvétel Giurgiu (59,43 százalék), Olt (58,48) és Teleorman (58,12) megyében volt, a legkevesebben Bukarestben (36,93), valamint Iaşi (37,28) és Vaslui (37,40) megyében szavaztak. Az erdélyi megyék közül Arad megyében 45,08 százalék, Bihar megyében 52,23, Kolozs megyében 42,90, Szatmár megyében 45,02 százalékos volt a részvétel. Az idei helyhatósági választás több szempontból is rendhagyó volt: a járvány miatt három hónappal halasztották, most pedig rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajlott.

" ["post_title"]=> string(99) "Az alacsony részvételi arány ellenére nagy változásokat hoznak a helyhatósági választások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "az-alacsony-reszveteli-arany-ellenere-nagy-valtozasokat-hoznak-a-helyhatosagi-valasztasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-28 14:03:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 11:03:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392794" ["menu_order"]=> int(21758) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(392791) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 13:14:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 10:14:19" ["post_content"]=> string(3110) "

A decemberi parlamenti választások előfutárának tekinti a nemzetközi sajtó a tegnapi helyhatósági választásokat. A francia L’Obs szerint veszélyes próbatétel volt a tegnapi voksolás a kulcsfontosságú parlamenti választások előtt. Az Associated Press szerint a választásoknak a Nemzeti Liberális Párt erejét kellene felmutatniuk, amely a Szociáldemokrata Párt tavalyi bukása után kisebbségi kormányt vezet Romániában. 

Az osztrák Kleine Zeitung szerint a kormányzó liberálisok és az USR-PLUS Szövetség nyilvánvaló eredményekre alapozhatnak, míg a volt kommunistáknak fel kell adniuk eddigi vezető pozíciójukat. Mindenki Bukarestre figyel, de a román politika jövőjére utaló jelek a perifériáról is érkeznek – figyelmeztet az Osservatorio Balcani E Caucaso. Bukarest jobbra tér – írja szalagcímében a La Libre Belgique az exit-poll eredményeket elemezve. Az Euronews szerint a helyhatósági választásokra rányomta bélyegét a COVID válság, amelynek következtében 4 százalékkal esett vissza a bruttó nemzeti össztermék növekedésére vonatkozó előrejelzés, ami jelentős aggodalmat okozott a munkapiacon. 

A svájciak is népszavazáson kellett véleményt nyilvánítsanak tegnap egy nacionalista párt azon javaslatáról, hogy csökkentsék az ország területén élő és dolgozó uniós állampolgárok számát. A Washington Post szerint a svájciak elutasították a kezdeményezést. A Le Temps című helyi lap is arról cikkezik, hogy a svájciak 62 százalékkal mondtak nemet az egyoldalúságnak, de ettől függetlenül távolinak tűnik egy keret-egyezmég megkötése Svájc és a Európai Unió között. 

Örményország és Azerbajdzsán a háború küszöbén – írja szalagcímében a francia Le Monde, amely arról ír, hogy tegnap erőszakos összecsapások robbantak ki az azeri erők és a Jereván által támogatott Hegyi Karabahban élő szeparatisták között. A Washington Post arra figyelmeztet, hogy ez az újabb összecsapás ismét felélesztheti a 30 éves konfliktust. A The Guardian megállapítja, hogy Örményország statáriumot hirdetett és elrendelte a hadsereg teljes mozgósítását. A Ria Novosti szerint az örmény miniszterelnök annak lehetőségéről beszélt, hogy elismerik Hegyi Karabah enklávé függetlenségét. Azerbajdzsán ugyanakkor azt rója fel az örményeknek, hogy 14 békés állampolgárt sebesítettek meg az összecsapásokban. A Tassz hírügynökség az EBESZ elnökét idézi, aki tűzszünetre szólította fel a Hegyi Karabahban szemben álló feleket. A La Libre Belgiqueből megtudhatjuk, hogy miközben a két tábor egymást hibáztatja az összecsapások miatt, Moszkva, a másik közvetítő Franciaország és Brüsszel is azonnali fegyverszünetet szorgalmaztak.

" ["post_title"]=> string(46) "Választások, népszavazás és Hegyi Karabah" ["post_excerpt"]=> string(125) "Választások, népszavazás és összecsapások Hegyi Karabahban - főként ezzel foglalkozik a nemzetközi sajtó hétfőn." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "valasztasok-nepszavazas-es-hegyi-karabah" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-28 13:14:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 10:14:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392791" ["menu_order"]=> int(21759) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(392702) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-27 09:00:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-27 06:00:31" ["post_content"]=> string(701) "

Hallgassa meg Keresztes Zoltán gyergyószentmiklósi katolikus plébános igehirdetését!

Portik Tihamér felvétele a Gyergyószentmiklósi katolikus templomról
" ["post_title"]=> string(38) "Katolikus igehirdetés, szeptember 27." ["post_excerpt"]=> string(73) "Keresztes Zoltán gyergyószentmiklósi katolikus lelkész hirdet igét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "katolikus-igehirdetes-szeptember-27" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-25 12:12:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-25 09:12:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392702" ["menu_order"]=> int(21761) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(392773) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-26 13:13:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-26 10:13:09" ["post_content"]=> string(634) "

Mostanáig 97 554 koronavírusból meggyógyult személyt, és 121 235 igazolt fertőzöttet és tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 1 552-vel nőtt az igazolt esetek száma, és 54-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 4 687-re emelkedett. Jelenleg 512 személyt ápolnak az intenzív osztályokon. 

Eddig országszerte 2 352 650 tesztet végeztek, ebből 24 231-et az elmúlt 24 órában.

" ["post_title"]=> string(25) "A GCS szombati jelentése" ["post_excerpt"]=> string(152) "Az elmúlt 24 órában 1 552-vel nőtt az igazolt esetek száma, és 54-el a halottak száma - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "a-gcs-szombati-jelentese-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-26 13:13:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-26 10:13:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392773" ["menu_order"]=> int(21762) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(392771) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-26 11:46:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-26 08:46:47" ["post_content"]=> string(1306) "

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását tegnap a Moody's Investors Service.

A nemzetközi hitelminősítő szerint a magyar államadós-osztályzati kilátás pozitívra javításának fő tényezője az, hogy a magyar gazdaság a vele azonos "Baa3", illetve az eggyel jobb, "Baa2" besorolású gazdaságokhoz képest is erős teljesítményt mutatott az elmúlt idõszakban, és ez várható a továbbiakban is.

Indoklásában a Moody's hangsúlyozta: jóllehet az erőteljes gazdasági növekedést és az államadósság-csökkentés folyamatát a válság óhatatlanul kisiklatta, ez azonban korlátozottabb hatást gyakorolt Magyarország adósprofiljára, mint más országokéra.

A Moody's várakozása az, hogy 2021-től újrakezdődik az a javulási folyamat, amely a magyar költségvetési és államadósság-mérőszámokban a cég által 2018 novemberében végrehajtott legutóbbi adósosztályzati felülvizsgálat óta megfigyelhető volt.

" ["post_title"]=> string(49) "Moody's: Erős a magyar gazdaság teljesítménye" ["post_excerpt"]=> string(273) "Indoklásában a Moody's hangsúlyozta: jóllehet az erőteljes gazdasági növekedést és az államadósság-csökkentés folyamatát a válság óhatatlanul kisiklatta, ez azonban korlátozottabb hatást gyakorolt Magyarország adósprofiljára, mint más országokéra." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "moodys-eros-a-magyar-gazdasag-teljesitmenye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-26 11:46:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-26 08:46:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392771" ["menu_order"]=> int(21763) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(392839) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-28 19:10:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-28 16:10:46" ["post_content"]=> string(1647) "

Díszbemutatóval ünnepli fennállásának 120. évfordulóját október közepén a nagyváradi Szigligeti Színház.

Az évforduló alkalmából október 16-án viszik színre a Hamletet. Az egyik legismertebb William Shakespeare-drámát Telihay Péter jegyzi rendezőként, az előadás premierjét a koprodukciós partner játszóhelyén, a Gyulai Várszínházban tartották korábban - közölte hétfőn az erdélyi teátrum.

Október 21. és 25. között rendezik meg negyedik alkalommal az Infinite Dance Festivalt, amely a tánc- és mozgásművészet sokszínűségét kívánja bemutatni.

Az évad folytatásában szilveszterre Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózatával készülnek. Az évad utolsó nagytermi bemutatóját a nagyváradi származású Anca Bradu jegyzi, aki August Strindberg Álomjáték című drámáját rendezi. A svéd drámaíró magyar nyelvterületen ritkán játszott darabja a költészet, az álom és a valóság viszonyát tárgyalja egy szürreális misztériumjáték formájában.

Az új évad stúdióelőadásait O. Horváth Sári Gyerekjáték című ősbemutatója nyitotta. A szatmári Harag György Társulattal koprodukcióban létrehozott előadást Szilágyi Bálint rendezte. A Szigligeti Stúdióban tavasszal újabb bemutatóra készülnek, ennek megvalósítása azonban a járványhelyzet alakulásától függ.

" ["post_title"]=> string(81) "Fennállásának 120. évfordulóját ünnepli a nagyváradi Szigligeti Színház" ["post_excerpt"]=> string(119) "Díszbemutatóval ünnepli fennállásának 120. évfordulóját október közepén a nagyváradi Szigligeti Színház." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "fennallasanak-120-evfordulojat-unnepli-a-nagyvaradi-szigligeti-szinhaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-29 14:06:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-29 11:06:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392839" ["menu_order"]=> int(21751) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39702) ["max_num_pages"]=> int(3309) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "adf4ed621361e695dda09c347f8b9c13" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8bd8931f18fc8066b76052ca90bc282d" }