Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Az adótörvénykönyv múlt év végén elfogadott módosítása értelmében a cégek és a munkavállalók mentesülnek a személyi jövedelemadó, az egészségbiztosítási- és a nyugdíj-hozzájárulás befizetése alól a távmunkához kapcsolódó juttatások esetében. Amennyiben az alkalmazottak otthonról végzik munkájukat a munkáltatók megtéríthetik a fűtést, a víz- és áramfogyasztást, valamint az internet-szolgáltatást.
A kormány ezen a héten kezdi el a tárgyalásokat a 2021-es állami költségvetés véglegesítéséről, és még a hónap végén benyújthatják a parlamentnek. Az új kormány 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal tervezi meg a jövő évi költségvetést. Florin Cîţu miniszterelnök szerint ez az érték nem fékezi a gazdaságot, de jelzi az új kormány elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció mellett.
A TAROM légitársaság az Országos Vészhelyzeti Bizottság tegnapi döntését figyelembe véve törölte mai járatait Anglia és Észak-Írország felé, a mára érvényes jeggyel rendelkezők a holnap induló járatokat vehetik igénybe. Erről a légitársaság levélben értesítette az érintetteket.
Másodfokú (narancssárga), havazásra vonatkozó riasztást adott ki ma az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 5 megyéjének hegyvidéki részeire, illetve…
36 ezer dózis koronavírus elleni védőoltást juttatnak el az ország minden megyéjébe, az oltóanyag kiszállítása vasárnap, január 3-án kezdődött – tájékoztat a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV).
Boldog Új Évet! A mai Észpresszóban Örkény István Egyperces novelláiból hallhatnak néhányat Mácsai Pál előadásában, valamint Krúdy Gyula Madame Louise…
2021 a Gyümölcsök és Zöldségek Nemzetközi Éve Erdélyben idén Báthory István fejedelemre emlékeznek Erdély fejedelmévé választásának 450. évfordulóján Benyovszky Móric…
Ünnepi műsorunkban újévi köszöntőt mond Kerekes László gyulafehérvéri római-katolikus segédpüspök, Kató Béla református- és Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, valamint Koszta István, evangélikus püspökhelyettes. Ezt követően Forró László az idei Magyarországi, erdélyi és nemzetközi évekről számol be.
A legutóbbi tájékoztatás óta 4322 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 21.528 tesztet végeztek el – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új esetekkel 632.263-ra nőtt a fertőzöttek száma.560.793 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak. Összesen 171 új halálesetet jelentettek, a vírus okozta betegség szövődményeiben elhunyt áldozatok száma így 15 767-re nőtt. Ez idáig 4.797.449 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 21.528-at az elmúlt 24 órában végeztek el, 15.313-at az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 6215-öt pedig kérésre.
Az egész világ figyelemmel kíséri a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét, amelyet több mint 90 országban közvetítenek televízión, milliós közönség számára.…
Az adótörvénykönyv múlt év végén elfogadott módosítása értelmében a cégek és a munkavállalók mentesülnek a személyi jövedelemadó, az egészségbiztosítási- és a nyugdíj-hozzájárulás befizetése alól a távmunkához kapcsolódó juttatások esetében. Amennyiben az alkalmazottak otthonról végzik munkájukat a munkáltatók megtéríthetik a fűtést, a víz- és áramfogyasztást, valamint az internet-szolgáltatást.
A cégek a távmunkát végző munkatársaknak, különféle beszerzésekre havi maximum 400 lejt fizethetnek ki. Az alkalmazottaknak nem kell számlákkal igazolniuk ez utóbbi juttatás jogos voltát. A cégek megtéríthetik a dolgozóiknak azon bútorok és irodai eszközök beszerzését, amelyek az otthonról végzett munkához szükségesek. Mindezeket a költségeket le lehet vonni a profitadóból. Hasonlóképpen teljesen adómentesek mindazok a kiadások, melyek a dolgozók koronavírus-tesztelésével és beoltásával kapcsolatosak.
A kormány ezen a héten kezdi el a tárgyalásokat a 2021-es állami költségvetés véglegesítéséről, és még a hónap végén benyújthatják a parlamentnek. Az új kormány 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal tervezi meg a jövő évi költségvetést. Florin Cîţu miniszterelnök szerint ez az érték nem fékezi a gazdaságot, de jelzi az új kormány elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció mellett.
A 2021-es állami költségvetés megengedi néhány, már életben lévő intézkedés meghosszabbítását június 30-ig. Ezek közé tartozik a munkavállalóknak, az egyéni munkaszerződés felfüggesztése alatt biztosított juttatás, valamint azoknak a munkáltatónak nyújtott támogatás is, akik megtartották az alkalmazottjaikat. Állami támogatást kapnának ezenkívül a vendéglátóipari egységek és a turisztikai ügynökségek is, ennek értéke 500 millió euró, amelyet európai uniós alapokból biztosítanak. Ezen a héten, az év első kormányülésén tárgyalnak majd a minimálbér tervezett emeléséről is. A kormányfő szerint a minimálbér az éves infláció mértékénél valamivel nagyobb arányban, mintegy 3,1 százalékkal emelkedik 2021-ben. A tervezet szerint a romániai bruttó minimálbér 2021-ben 70 lejjel, 2300 lejre emelkedik, a jelenleg 2230-ról, ami 1386 lejes nettónak felel meg.
A TAROM légitársaság az Országos Vészhelyzeti Bizottság tegnapi döntését figyelembe véve törölte mai járatait Anglia és Észak-Írország felé, a mára érvényes jeggyel rendelkezők a holnap induló járatokat vehetik igénybe. Erről a légitársaság levélben értesítette az érintetteket.
Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) vasárnap esti ülésén frissítette a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét, amelyekből a Romániába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk. Az elfogadott 1-es számú határozat előírja ugyanakkor a repülőjáratok újraindítását Nagy-Britanniába és Észak-Írországba, feloldva ezzel a december 20-án hozott ki és beutazási tilalmat. A bizottság határozatának értelmében 2021. január 4-én 19 órától indíthatók repülőjáratok az ország valamennyi repülőteréről Nagy-Britanniába és Észak-Írországba, illetve onnan vissza. Az onnan érkezők kötelesek felmutatni egy 48 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet, mutat még rá a határozat.
Másodfokú (narancssárga), havazásra vonatkozó riasztást adott ki ma az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 5 megyéjének hegyvidéki részeire, illetve egy elsőfokú (sárga), vegyes csapadékra vonatkozót további 13 megyére.
A meteorológiai előrejelzés szerint január 4-én este 6 órától kedd reggel 8 óráig sűrű havazás várható a Déli-Kárpátok 1700 méter fölötti régióiban, ahol a széllökések meghaladhatják a 80-100 kilométeres óránkénti sebességet, hóviharokat idézve elő, 50 méter alá csökkentve a látótávolságot. A narancssárga jelzésű figyelmeztetés Prahova, Dâmboviţa, Argeş, Vâlcea és Gorj megye hegyvidékére érvényes.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat arra figyelmeztet, hogy hétfő délután 2 órától szerda reggel 8 óráig országszerte esni fog az eső, Olténia nyugati és északi részében, Munténia északi felében és a Bánság déli részében a leeső csapadék mennyisége meghaladhatja a 25-35 litert négyzetméterenként, elszigetelten pedig a 40-60 litert is. A Keleti-Kárpátokban szintén megerősödik a szél, a széllökések sebessége eléri a 60-80 kilométert óránként, ugyanakkor a déli, keleti és középső országrészben helyenként szintén nagy szél várható, 45-55 kilométer/órás sebességű széllökésekkel. Sárga jelzésű riasztás alatt fog állni Kovászna, Buzău, Brassó, Prahova, Dâmboviţa, Vâlcea, Argeş, Szeben, Fehér, Gorj, Hunyad, Mehedinţi és Krassó-Szörény megye.
36 ezer dózis koronavírus elleni védőoltást juttatnak el az ország minden megyéjébe, az oltóanyag kiszállítása vasárnap, január 3-án kezdődött – tájékoztat a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV).
A közlemény szerint január 4-étől hétfőtől az egészségügyi dolgozók beoltására létrehozott összesen 370 romániai oltóközpont több mint 90 százalékában beindul a tevékenység, és a cél az, hogy a naponta beoltott személyek száma országos szinten elérje a 20 ezret. A hozzájuk tartozó oltóközpontok vakcinaigényét a megyei közegészségügyi igazgatóságok (DSP) összesítik, és az oltást megelőző napon 13 óráig elküldik azt annak a regionális központnak, amelynek körzetéhez tartoznak.
Boldog Új Évet! A mai Észpresszóban Örkény István Egyperces novelláiból hallhatnak néhányat Mácsai Pál előadásában, valamint Krúdy Gyula Madame Louise délutánjai című művét, amelyet Ambrus Attila József olvas fel. A Madame Louis című elbeszélést a szerző 1907-ben közölte a Budapesten megjelenő Hét szépirodalmi folyóirat szeptemberi illetve októberi számában. A műsorban elhangzó szövegek a Magyar Klasszikusok válogatott művei című hangoskönyv részei, - a felvételek a felovasó.wordpress. megbízásából készültek, 2013-ban, Pécsett.
Erdélyben idén Báthory István fejedelemre emlékeznek Erdély fejedelmévé választásának 450. évfordulóján
Benyovszky Móric emlékévet tartanak 2021-ben Magyarországon a felfedező, katona, író születésének 280. és halálának 235. évfordulója alkalmából
2021-ben Magyarországon hivatalosan Emlékév keretében ünnepelik Cziffra György világhírű magyar zongoraművész születésének 100. évfordulóját, amit az UNESCO nemzetközi szervezete is felvett a közösen ünnepelt évfordulók sorába
Idén jut el Bukarestbe a Harag György-emlékév vándorkiállítása
Egy hónapig lehet még jelentkezni az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjra 16 és 30 év közötti fiatalok európai vonatkozású projektjeikkel.
Ünnepi műsorunkban újévi köszöntőt mond Kerekes László gyulafehérvéri római-katolikus segédpüspök, Kató Béla református- és Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, valamint Koszta István, evangélikus püspökhelyettes.
Hallgassa meg a műsort!
unsplash.com/Januprasad
"
["post_title"]=>
string(68) "Szeretetben, egészségben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk!"
["post_excerpt"]=>
string(347) "Ünnepi műsorunkban újévi köszöntőt mond Kerekes László gyulafehérvéri római-katolikus segédpüspök, Kató Béla református- és Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, valamint Koszta István, evangélikus püspökhelyettes. Ezt követően Forró László az idei Magyarországi, erdélyi és nemzetközi évekről számol be."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "szeretetben-egeszsegben-gazdag-boldog-uj-esztendot-kivanunk"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-12-23 13:33:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-12-23 11:33:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395986"
["menu_order"]=>
int(22849)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3546 (24) {
["ID"]=>
int(396192)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2020-12-31 16:13:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-12-31 14:13:28"
["post_content"]=>
string(598) "
Januártól 20%-kal 214 lejre nő a gyereknevelési pótlék - írta csütörtökön Facebook-bejegyzésben Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
"A gyereknevelési pótlék 2021. január elsejétől 20%-kal nő, ahogyan azt megígértük. A 2 és 18 év közötti gyerekek havi 214 lejt fognak kapni januártól'"- említi meg Turcan. A két évet be nem töltött és a fogyatékkal élő gyerekeknek 427 lej fog járni, írta még a miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 4322 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 21.528 tesztet végeztek el - közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új esetekkel 632.263-ra nőtt a fertőzöttek száma.560.793 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak. Összesen 171 új halálesetet jelentettek, a vírus okozta betegség szövődményeiben elhunyt áldozatok száma így 15 767-re nőtt. Ez idáig 4.797.449 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 21.528-at az elmúlt 24 órában végeztek el, 15.313-at az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 6215-öt pedig kérésre.
Az elmúlt 24 órában 5152 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 1.048.500 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt. Ugyanakkor két esetben állapított meg bűncselekményt a betegségek leküzdésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása miatt. Az elmúlt 24 órában 3003 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és 437 a 0800 800 358-as zöldszámra.
A Stratégiai Kommunikácós Csoport (GCS) emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik. A lakosságot arra kérik, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, amelyről a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható.
Az elmúlt 24 órában Bukarestben igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet.
Az egész világ figyelemmel kíséri a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét, amelyet több mint 90 országban közvetítenek televízión, milliós közönség számára.
Az új esztendő első hangversenyét Riccardo Muti vezényli. A 79 esztendős, nápolyi születésű olasz maestro kivételes helyet foglal el a bécsi zenekar történetében, már több mint 500 alkalommal vezényelte a zenekart, ebből ötször már a hagyományos Újévi koncerten is. A Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje csokorba gyűjti minden jónak a legjavát: Már a Strauss dinasztia és kortársai örömteli és lendületes, de néha elmélkedő és elgondolkodtató szerzeményeiből összeállított zenei program is biztosítja, hogy jó hangulatban lépjünk be a még nagyon fiatal új esztendőbe. Magas művészi színvonalú előadásban csendül fel a legbécsibb zene, amelyet zeneszerző valaha írt, a keringőtől a polkáig.
A Musikverein Aranytermében a koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatt nem engedhetnek be a nézőket, de a Filharmonikusoknak nem kell lemondaniuk a tapsról. A nézők - online regisztrációt követően - világszerte számítógépen, tableten vagy okostelefonon keresztül csatlakozhatnak, hogy megtapsolják a Bécsi Filharmonikusokat. A koncert mindkét része végén hangrendszeren keresztül előben lesz hallható a taps, ugyanúgy mint a tévéközvetítés alatt is. Ez az összetartás szimbóluma, miközben a világ kulturális intézményeiben minden leállt.
Az adótörvénykönyv múlt év végén elfogadott módosítása értelmében a cégek és a munkavállalók mentesülnek a személyi jövedelemadó, az egészségbiztosítási- és a nyugdíj-hozzájárulás befizetése alól a távmunkához kapcsolódó juttatások esetében. Amennyiben az alkalmazottak otthonról végzik munkájukat a munkáltatók megtéríthetik a fűtést, a víz- és áramfogyasztást, valamint az internet-szolgáltatást.
A cégek a távmunkát végző munkatársaknak, különféle beszerzésekre havi maximum 400 lejt fizethetnek ki. Az alkalmazottaknak nem kell számlákkal igazolniuk ez utóbbi juttatás jogos voltát. A cégek megtéríthetik a dolgozóiknak azon bútorok és irodai eszközök beszerzését, amelyek az otthonról végzett munkához szükségesek. Mindezeket a költségeket le lehet vonni a profitadóból. Hasonlóképpen teljesen adómentesek mindazok a kiadások, melyek a dolgozók koronavírus-tesztelésével és beoltásával kapcsolatosak.