Holnap újabb találkozót tartanak, hétfőn pedig a jövő évi költségvetésről tárgyalnak – számolt be az ülést követően a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3464 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Holnap újabb találkozót tartanak, hétfőn pedig a jövő évi költségvetésről tárgyalnak – számolt be az ülést követően a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu.
Continue Reading
Idén 119 éve, hogy aradon megszületett minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar férfi színésze, Jávor Pál. Szombathelyi iskolai éveit leszámítva 17 éves koráig élt Aradon.
(tovább…) Continue Reading
Ligia Deca oktatási miniszter ma bejelentette, fontolóra veszi, hogy az iskola döntésétől függő tantervet olyan tantervvé alakítja át, amelyet a…
Continue Reading
A Natura Stúdió vendége Kolozsi Attila kőröspataki fazekas és kályhaépítő mester.
Continue Reading
Kemény hangvételű nyilatkozatban bírálta Ferenc pápa az Európai Uniót, miután az Európai Bizottság egy munkadokumentuma azt javasolta, tiltsák ki a…
Continue Reading
Február 13–17. között tartották – a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésben – a XXIX. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatót.
(tovább…) Continue Reading
A tervek szerint négy egységet állítanának át napenergiára.
Continue Reading
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség megyei központjai megkezdték az állattartóknak nyújtott állami támogatás különbözeti összegeinek átutalását, illetve a szeptemberben…
Continue Reading
Az idei téli ünnepekre összesen 33.996 karácsonyfának való fenyőt kínál eladásra a Romsilva. Az országos erdészeti igazgatóság mai tájékoztatása szerint…
Continue Reading
Az oltásokat a Cantacuzino intézet központi raktárában tárolják és innen osztják szét.
Continue ReadingAz EB alelnöke Daniela Gîtman külügyi államtitkárral, Gabriela Firea családügyi miniszterrel, a főváros polgármesterével és a parlament két házának európai ügyekkel foglalkozó bizottságával is találkozik.
Continue Reading
Romániában 1.789.539-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 1.279 új esetet jelentettek. Bukarestben 179 új fertőzöttről számoltak…
Continue ReadingA kormánykoalícióhoz tartozó pártok minden megvitatott kérdésben megállapodtak tegnapi tanácskozásukon. Holnap újabb találkozót tartanak, hétfőn pedig a jövő évi költségvetésről tárgyalnak - számolt be az ülést követően a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Marcel Ciolacu elmondta, hogy a mai nap folyamán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter eljuttatja a koalíciós pártok elnökeihez a Covid-igazolvány törvénytervezetét.
A koalíciós ülést követően Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke közölte: megállapodtak az országos helyreállítási tervre vonatkozó kormányrendelet végleges formájáról, amely - a politikus szerint - lehetőséget biztosít a regionális fejlesztési ügynökségek bevonására bizonyos ágazatokban, például az oktatási, egészségügyi és szociális reformmal kapcsolatos projektek esetében.
A koalícióban megállapodás született tegnap arról is, hogy a prefektusokat ugyanabból a pártból fogják kinevezni, amelykhez a megyei tanácselnök is tartozik. A bukaresti prefektus szociáldemokrata párti lesz - közölte tegnap este Florin Cîţu. Hozzátette: a prefektusok kinevezésekor 'lehet egy-két kivétel, de ez lesz az alapszabály'. A PNL elnöke egyelőre nem kívánt nyilatkozni az esetleges kivételekről.
" ["post_title"]=> string(40) "Megállapodások a kormánykoalícióban" ["post_excerpt"]=> string(190) "Holnap újabb találkozót tartanak, hétfőn pedig a jövő évi költségvetésről tárgyalnak - számolt be az ülést követően a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "megallapodasok-a-kormanykoalicioban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-09 10:16:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-09 08:16:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409655" ["menu_order"]=> int(22037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(397972) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-18 11:31:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 09:31:11" ["post_content"]=> string(986) "Idén 119 éve, hogy aradon megszületett minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar férfi színésze, Jávor Pál. Szombathelyi iskolai éveit leszámítva 17 éves koráig élt Aradon.
Szülővárosában három évvel ezelőtt emléktáblát avattak azon a házon, amelyről újabban derítették ki, hogy a szülőháza lehet, vagy legalábbis arra a címre anyakönyvezték. A korábbi években Jávor-napokat tartottak a színész születésének évfordulóján, de idén, a koronavírus-járvány miatt ez elmarad. Pataky Lehel Zsolt a korábbi interjúkból készített válogatással emlékezik Jávor Pálra.
Ligia Deca oktatási miniszter ma bejelentette, fontolóra veszi, hogy az iskola döntésétől függő tantervet olyan tantervvé alakítja át, amelyet a tanulók választanak ki az iskola kínálatából. Deca kifejtette, a tanulók érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel folytatott megbeszéléseken egyértelművé vált, hogy a fiatalok több rugalmasságot igényelnek, valamint azt, hogy nagyobb beleszólásuk legyen a tanulási folyamatba.
A tanterv, amelyet a tervek szerint az iskola kínálata alapján a tanulók igényei szerint állítanának össze, egyaránt tartalmazna országos szintű opcionális tantárgyakat és olyan választható tantárgyakat is, amelyek az illető iskola kínálatában szerepelnek - mondta mai sajtótájékoztatóján az új tárcavezető.
Deca arról is beszámolt, hogy a tanügyi törvénytervezethez több mint 9000 módosító javaslat érkezett, a minisztérium jelenleg ezeket tanulmányozza.
" ["post_title"]=> string(92) "Ligia Deca: Több mint 9 ezer módosító javaslat érkezett a tanügyi törvénytervezethez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ligia-deca-tobb-mint-9-ezer-modosito-javaslat-erkezett-a-tanugyi-torvenytervezethez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-13 14:18:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-13 11:18:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420052" ["menu_order"]=> int(22040) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(409608) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-08 17:13:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 15:13:16" ["post_content"]=> string(2030) "A ház lelke ott van, ahol a tűz ég – tartottánk eleink, akik a tűznek kivételes jelentőséget tulajdonítottak.


Mai adásunk vendége is úgy véli, a család számára, a tűzhely a világ közepe. Egy egész világot fel lehet építeni sárból és agyagból. A mai félórában elsősorban Kolozsi Attila kőröspataki fazekas- és kályhaépítő mesterrel ismerkedünk, de segédje, a szovátai Tóth Csaba, is megszólal.
Hallgassa meg a műsort!

Kemény hangvételű nyilatkozatban bírálta Ferenc pápa az Európai Uniót, miután az Európai Bizottság egy munkadokumentuma azt javasolta, tiltsák ki a hivatali kommunikációból a karácsony kifejezést.
A katolikus egyházfő ciprusi és görögországi látogatása után újságíróknak azt mondta a történtekkel kapcsolatban: a történelemben már annyi diktatúra próbált így cselekedni. Gondoljunk csak Napóleonra. Gondoljunk a náci diktatúrára, valamint a kommunistákra. Szerinte a történelem során egyik ilyen „anakronizmus” sem működött. Úgy fogalmazott, az Európai Uniónak óvatosnak kell lennie, nem léphet az ideológiai gyarmatosítás útjára, mert ez megosztja az országokat és bukásra ítéli az uniót.
Kijelentette azt is, hogy az EU-nak tiszteletben kellene tartania a tagországok belső struktúráit, azok sokszínűségét és nem szabadna megpróbálnia egységesíteni őket. „Veszélyes, ha van egy szuperhatalom, amely gazdasági, kulturális és szociális értelemben is diktál a többi országnak” – érvelt a katolikus egyházfő.
" ["post_title"]=> string(71) "Ferenc pápa: Az EU nem léphet az ideológiai gyarmatosítás útjára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "ferenc-papa-az-eu-nem-lephet-az-ideologiai-gyarmatositas-utjara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-08 14:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409633" ["menu_order"]=> int(22042) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(397968) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-18 11:29:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 09:29:30" ["post_content"]=> string(750) "Február 13–17. között tartották – a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésben – a XXIX. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatót.
A járvány miatt a hagyományőrző csoportok idén csak saját településükön vonultak fel és mutatták be jellegzetes téltemető szokásaikat. Biró István a csíkborzsovai és a kászonaltízi farsangbúcsúztatón járt, az ő összeállítását hallják.
A növekvő energiaárak okán napenergiára vált a háromszéki vízszolgáltató. A Közüzemek Rt. fotovoltaikus rendszereket telepítene. A tervek szerint négy egységet állítanának át napenergiára: így a sepsiszentgyörgyi szennyvíztelepet, amely a legnagyobb energiafogyasztó, a sepsiszentgyörgyi vízházat, a kézdivásárhelyi szennyvízfeldolgozót és vízházat – közölte Kozsokár Attila igazgató.
Kozsokár szerint a környezetvédelmi alapnál vagy az országos helyreállítási terv keretében pályáznak és abban bíznak, hogy ez a négy rendszer már jövőben működhet, majd Kovászna és Bodzaforduló egységeit is átállítanák napenergiára.
" ["post_title"]=> string(55) "Napenergiára tér át a háromszéki vízszolgáltató" ["post_excerpt"]=> string(66) "A tervek szerint négy egységet állítanának át napenergiára." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "napenergiara-ter-at-a-haromszeki-vizszolgaltato" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-13 13:53:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-13 10:53:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420050" ["menu_order"]=> int(22044) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(409631) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-08 14:06:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 12:06:47" ["post_content"]=> string(548) "A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség megyei központjai megkezdték az állattartóknak nyújtott állami támogatás különbözeti összegeinek átutalását, illetve a szeptemberben és a harmadik negyedévben benyújtott kérésekért járó támogatás folyósítását.
Az ügynökség közlése szerint több mint 3,461 millió lejt engedélyeztek kifizetésre az állami költségvetésből 105 kérelmezőnek.
" ["post_title"]=> string(36) "Állami támogatás állattartóknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "allami-tamogatas-allattartoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-08 14:06:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 12:06:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409631" ["menu_order"]=> int(22045) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(409629) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-08 14:04:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 12:04:07" ["post_content"]=> string(1217) "Az idei téli ünnepekre összesen 33.996 karácsonyfának való fenyőt kínál eladásra a Romsilva. Az országos erdészeti igazgatóság mai tájékoztatása szerint az áruba bocsátandó fenyők közül 22.551 jegenyefenyő, 11.445 lucfenyő. Hetven százalékuk a Romsilva csemetekertjeiből kerül ki, a többit erdőritkítási munkálatok során vágták ki.
A fenyő fajtájától és méretétől függően idén is 15 és 35 lej között változnak az árak. Egy legfeljebb 1,3 méter magas lucfenyő darabjáért 15 lejt kérnek, a 2 és 3 méter közötti jegenyefenyőért 35 lejt kell majd fizetni. A három méternél magasabb fenyőkre vonatkozó igénylések különleges rendelésnek minősülnek - jegyzi meg a Romsilva.
A karácsonyfának való fenyők az erdészeti hivataloknál vásárolhatók meg, és a magánszemélyek előnyt élveznek a vásárláskor.
A Romsilva mintegy 3,13 millió hektár erdőt ügykezel, ez az ország erdős felületeinek 48 százalékát teszi ki.
" ["post_title"]=> string(77) "Karácsonyfákat kínál eladásra a Romsilva, az árak 15 lejtől kezdődnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "karacsonyfakat-kinal-eladasra-a-romsilva-az-arak-15-lejtol-kezdodnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-08 14:04:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 12:04:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409629" ["menu_order"]=> int(22046) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(397964) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-18 11:21:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 09:21:53" ["post_content"]=> string(343) "A szállítmány 163 ezer 200 dózist tartalmaz – tájékoztatott a koronavírus elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság.
Az oltásokat a Cantacuzino intézet központi raktárában tárolják és innen osztják szét.
" ["post_title"]=> string(65) "Újabb AstraZeneca vakcinaszállítmány érkezik ma az országba" ["post_excerpt"]=> string(96) "Az oltásokat a Cantacuzino intézet központi raktárában tárolják és innen osztják szét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ujabb-astrazeneca-vakcinaszallitmany-erkezik-ma-az-orszagba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-18 11:21:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 09:21:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397964" ["menu_order"]=> int(22047) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(420048) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-13 13:51:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-13 10:51:43" ["post_content"]=> string(895) "Hazánkba látogat ma Dubravka Suica, az Európai Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnöke - közölte az EB bukaresti képviselete.
Dubravka Suica ma Nicolae Ciucă román miniszterelnökkel az Európa jövőjéről szóló konferenciát követő tervekről, valamint a demokráciáról, a munkaerő mobilitásáról, a demográfiai változásokról, a gyermekek jogairól és a nemek közötti egyenlőségről szóló csúcstalálkozóról folytat megbeszélést.
A nap folyamán az EB alelnöke Daniela Gîtman külügyi államtitkárral, Gabriela Firea családügyi miniszterrel, a főváros polgármesterével és a parlament két házának európai ügyekkel foglalkozó bizottságával is találkozik.
" ["post_title"]=> string(36) "Hazánkba látogat ma Dubravka Suica" ["post_excerpt"]=> string(226) "Az EB alelnöke Daniela Gîtman külügyi államtitkárral, Gabriela Firea családügyi miniszterrel, a főváros polgármesterével és a parlament két házának európai ügyekkel foglalkozó bizottságával is találkozik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "hazankba-latogat-ma-dubravka-suica" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-13 13:51:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-13 10:51:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420048" ["menu_order"]=> int(22048) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(409626) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-08 13:21:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 11:21:17" ["post_content"]=> string(644) "Romániában 1.789.539-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 1.279 új esetet jelentettek. Bukarestben 179 új fertőzöttről számoltak be. Országos szinten a fertőzöttségi ráta 1,14 ezrelékre csökkent. Ma 100 koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetről számoltak be a hatóságok. A járvány kezdete óta 57.360-an hunytak el és 1.707.968-an gyógyultak meg. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 4.959személyt kezelnek, közülük 807-et intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában országszerte 42.676 tesztet végeztek el.
" ["post_title"]=> string(54) "Koronavírus: 1.279 új fertőzött és 100 haláleset" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "koronavirus-1-279-uj-fertozott-es-100-halaleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-08 13:21:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 11:21:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409626" ["menu_order"]=> int(22049) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(409655) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-09 10:16:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-09 08:16:13" ["post_content"]=> string(1498) "A kormánykoalícióhoz tartozó pártok minden megvitatott kérdésben megállapodtak tegnapi tanácskozásukon. Holnap újabb találkozót tartanak, hétfőn pedig a jövő évi költségvetésről tárgyalnak - számolt be az ülést követően a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Marcel Ciolacu elmondta, hogy a mai nap folyamán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter eljuttatja a koalíciós pártok elnökeihez a Covid-igazolvány törvénytervezetét.
A koalíciós ülést követően Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke közölte: megállapodtak az országos helyreállítási tervre vonatkozó kormányrendelet végleges formájáról, amely - a politikus szerint - lehetőséget biztosít a regionális fejlesztési ügynökségek bevonására bizonyos ágazatokban, például az oktatási, egészségügyi és szociális reformmal kapcsolatos projektek esetében.
A koalícióban megállapodás született tegnap arról is, hogy a prefektusokat ugyanabból a pártból fogják kinevezni, amelykhez a megyei tanácselnök is tartozik. A bukaresti prefektus szociáldemokrata párti lesz - közölte tegnap este Florin Cîţu. Hozzátette: a prefektusok kinevezésekor 'lehet egy-két kivétel, de ez lesz az alapszabály'. A PNL elnöke egyelőre nem kívánt nyilatkozni az esetleges kivételekről.
" ["post_title"]=> string(40) "Megállapodások a kormánykoalícióban" ["post_excerpt"]=> string(190) "Holnap újabb találkozót tartanak, hétfőn pedig a jövő évi költségvetésről tárgyalnak - számolt be az ülést követően a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "megallapodasok-a-kormanykoalicioban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-09 10:16:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-09 08:16:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409655" ["menu_order"]=> int(22037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9dca6786334411ef71fe6c79bf215ffa" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:7ce13240092d22633a32d4fea0c2be9c" }