Mostanáig 725 526 személy gyógyult meg a koronavírusos fertőzésből az eddig regisztrált 781 329 betegből – közölte ma a Stratégiai…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3462 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Mostanáig 725 526 személy gyógyult meg a koronavírusos fertőzésből az eddig regisztrált 781 329 betegből – közölte ma a Stratégiai…
Continue Reading
Mennyire változnak a könyvtárak közfeladatai a 21. században és milyen stratégiákkal csalogatják be olvasóikat? – ezekre a kérdésekre keressük a…
Continue ReadingA venezuelai elnök nem közölt részleteket a megállapodásról.
Continue Reading
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke nyerte az RMDSZ Maros megyei szervezetének tisztújító szavazását.
Continue ReadingUniós viszonylatban Romániában van az egyik legmagasabb teljes hiteldíjmutató, azaz 30 341% egy 180 eurós hitelnél, amelyet nem bankjellegű pénzügyi közvetítőtől igényelnek egy hónapos futamidővel – derül ki a brüsszeli Finance Watch kérésére a Credere Egyesület által készített tanulmányból.
(tovább…) Continue ReadingAz október 5-i pedagógusok világnapja alkalmából díjazták tegnap délután a Hargita megyei pedagógusokat. Hargita Megye Tanácsa, a tanfelügyelőség, a Romániai Magyar…
Continue Reading
Adrian Câciu tájékoztatása szerint a kormány az üzleti szféra részéről érkező jelzések alapján gondolta meg magát.
Continue Reading
Románia nem tér le jövőre az Európai Bizottsággal egyeztetett hiánycsökkentési pályáról – jelentette be a pénzügyminiszter a tegnapi kormányülést követően.
Continue ReadingEgyáltalán nem volt elsietve az igazságügyi törvények parlamenti vitája, a két ház összesen mintegy nyolcezer módosító indítványt vitatott meg egyenként – nyilatkozta a Bukaresti Rádiónak Császár Károly szenátor, az igazságyügyi törvénytervezeket tárgyaló speciális bizottság RMDSZ-es tagja.
Continue Reading
Marius Budăi munkaügyi miniszter szerint ez az intézkedés segít majd megküzdeni a nyugdíjasoknak a drágulásokkal.
Continue Reading
vtől 2026-ig az utalványokat kizárólag elektronikus formában bocsátják ki.
Continue Reading
Ezen a héten elkezdődhet a pedagógusok immunizálása – nyilatkozta Valeriu Gheorghita. Az országos oltási kampány vezetője szerint már kidolgozták az erre vonatkozó protokollumot.
(tovább…) Continue ReadingMostanáig 725 526 személy gyógyult meg a koronavírusos fertőzésből az eddig regisztrált 781 329 betegből – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 1634 új fertőzés és 47 haláleset volt. A legtöbb új fertőzött, 455 továbbra is Bukarestben van. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 7461 személyt kezelnek, közülük 972-őt intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában 10 255 tesztet dolgoztak fel, ebből 3976 gyorsteszt.
" ["post_title"]=> string(43) "GCS: 1634 új eset és 47 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "gcs-1634-uj-eset-es-47-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-22 14:46:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-22 12:46:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398137" ["menu_order"]=> int(21819) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(420034) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-18 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-18 11:00:00" ["post_content"]=> string(710) "Mennyire változnak a könyvtárak közfeladatai a 21. században és milyen stratégiákkal csalogatják be olvasóikat? - ezekre a kérdésekre keressük a választ mai műsorunkban Máté Erzsébettel, a kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár munkatársával közösen. Ezt követően megtudhatják, mi az októberi hónap műtárgya a Csíki Székely Múzeumban, majd szó lesz Ujj János Kisebbségi felekezetek aradi templomai című könyvéről.
Légi összeköttetésről írt alá megállapodást Venezuela és Fehéroroszország - jelentette be tegnap Nicolás Maduro venezuelai elnök.
"Fehéroroszország Venezuelán keresztül hozzáférést kap Latin-Amerikához és a karib térséghez, Venezuela pedig Fehéroroszországon keresztül a világhoz" - mondta Maduro a fehérorosz-venezuelai bizottság ülésén, amelyet egy helyi televízió közvetített. Maduro nem közölt részleteket a megállapodásról, ugyanakkor azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a légiösszeköttetésnek köszönhetően több turista érkezhet majd a dél-amerikai országba.
A venezuelai elnök szerint a bizottsági ülésen többek között az élelmiszertermelés, az olajipar, a kereskedelem területén, valamint egy teherautókat és traktorokat gyártó üzem helyreállítása kapcsán is megállapodások születtek. Mindkét ország nyugati szankciók hatálya alatt áll. Venezuela egyszerre küzd súlyos gazdasági és politikai válsággal.
" ["post_title"]=> string(85) "Légi összeköttetésről írt alá megállapodást Venezuela és Fehéroroszország" ["post_excerpt"]=> string(67) "A venezuelai elnök nem közölt részleteket a megállapodásról." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "legi-osszekottetesrol-irt-ala-megallapodast-venezuela-es-feheroroszorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-18 11:06:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-18 09:06:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409993" ["menu_order"]=> int(21821) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(409987) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-18 10:43:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-18 08:43:10" ["post_content"]=> string(729) "Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke nyerte az RMDSZ Maros megyei szervezetének tisztújító szavazását.
A tisztségre december 15-ig lehetett pályázni, és két személy nyújtotta be jelentkezését: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ Maros megyei szervezetének jelenlegi elnöke, valamint Vass Levente, egészségügyi államtitkár. Az összesített eredmények alapján Péter Ferenc 187 szavazatot kapott, Vass Levente pedig 36 szavazatot.
A 273 küldöttből 227 volt jelen. A leadott 227 szavazatból 4 érvénytelen volt.
" ["post_title"]=> string(52) "Tisztújítás az RMDSZ Maros megyei szervezeténél" ["post_excerpt"]=> string(118) "Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke nyerte az RMDSZ Maros megyei szervezetének tisztújító szavazását. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "tisztujitas-az-rmdsz-maros-megyei-szervezetenel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-18 10:43:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-18 08:43:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409987" ["menu_order"]=> int(21822) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(398131) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-22 13:17:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-22 11:17:52" ["post_content"]=> string(1171) "Uniós viszonylatban Romániában van az egyik legmagasabb teljes hiteldíjmutató, azaz 30 341% egy 180 eurós hitelnél, amelyet nem bankjellegű pénzügyi közvetítőtől igényelnek egy hónapos futamidővel - derül ki a brüsszeli Finance Watch kérésére a Credere Egyesület által készített tanulmányból.
A dokumentum rávilágít a gondokra, amelyek között megemlíti bizonyos költségek eltitkolását vagy a fogyasztók költségesebb hitelekhez történő irányítását, ami nyilvánvalóan törvényszegést jelent. Két romániai bank hirdetett 8 százalékos kamattal hiteleket, nem tájékoztatva a fogyasztót, hogy bizonyos feltételek nem teljesítése esetén a kamat mintegy 14 százalék. A Credere Egyesület az Európai Bizottásg közbelépését kéri a romániai fogyasztók védelme érdekében. A Finance Watch európai közérdekű egyesület, amely fogyasztókat, szakszervezeteket, nemkormányzati szervezeteket és pénzügyi szakértőket tömörít egész Európából.
" ["post_title"]=> string(41) "Drágák a nem banki hitelek Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "dragak-a-nem-banki-hitelek-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-22 13:17:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-22 11:17:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398131" ["menu_order"]=> int(21823) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(420246) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-18 13:12:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-18 10:12:00" ["post_content"]=> string(1279) "Az október 5-i pedagógusok világnapja alkalmából díjazták tegnap délután a Hargita megyei pedagógusokat. Hargita Megye Tanácsa, a tanfelügyelőség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza tíz pedagógus kiemelkedő munkásságát ismerte el a Majláth Gusztáv Károly- és a Pro Civitate díjjal.


Mégsem változik a mikrovállalkozások besorolása, így az adózásuk sem módosul a jövő évben - jelentette be tegnap este a pénzügyminiszter.
Adrian Câciu tájékoztatása szerint a kormány az üzleti szféra részéről érkező jelzések alapján gondolta meg magát.
A módosítás következményeként jövőre számos vállalkozásnak az éves forgalmukra kivetett egy, illetve három százalékos adó helyett 16 százalékos profitadót kellett volna fizetniük.
Románia nem tér le jövőre az Európai Bizottsággal egyeztetett hiánycsökkentési pályáról - jelentette be a pénzügyminiszter a tegnapi kormányülést követően.
Adrian Câciu tájékoztatása szerint ezt a célt szolgálja két elfogadott sürgősségi rendelet is. Az egyik a jövő évi költségvetés sarokszámait rögzíti, a másik bizonyos adó- és pénzügyi intézkedéseket vezet be a 2022-es évre. A GDP-arányos állami bérkiadások jövőre 8 százalékra csökkennek az idei 9,4 százalékról, a GDP-arányos államadósságot pedig 49,8 százalékosra tervezik – adja hírül az Agerpres.
" ["post_title"]=> string(18) "Hiánycsökkentés" ["post_excerpt"]=> string(175) "Románia nem tér le jövőre az Európai Bizottsággal egyeztetett hiánycsökkentési pályáról - jelentette be a pénzügyminiszter a tegnapi kormányülést követően. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(15) "hianycsokkentes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-18 11:12:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-18 09:12:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409983" ["menu_order"]=> int(21826) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(420240) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-18 13:04:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-18 10:04:54" ["post_content"]=> string(2120) "A szenátus hétfői ülésén döntőházként megszavazta az igazságszolgáltatás megszervezéséről, a bírák és ügyészek jogállásáról, valamint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működéséről szóló törvénytervezetet.
Az igazságügyi törvények elfogadása és hatályba lépése az egyik feltétele annak, hogy Románia lehívhassa az Európai Unió helyreállítási alapjából a számára elkülönített forrásokat – emlékeztet közleményében Császár Károly Maros megyei szenátor, az igazságyügyi törvénytervezeket tárgyaló speciális bizottság RMDSZ-es tagja.
Kiemelte, hogy azokban a bírósági és ügyészségi kerületekben, ahol valamely nemzeti kisebbség aránya legalább 50 százalék, előnyt élveznek a kisebbség nyelvét beszélő jelöltek. „Továbbá, sikerült olyan módosításokat eszközölni a törvénytervezetben, amely biztosítja az igazságszolgáltatás függetlenségét, és reális garanciát jelentenek arra, hogy nem lesznek visszaélések ezen a területen” – mutatott rá az RMDSZ képviselője.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bejelentette, hogy alkotmányossági kifogást emel az igazságügyi törvények ellen, miután hiába kérték, hogy napolják el a három jogszabályjavaslat vitáját mindaddig, amíg azokat véleményezi a Velencei Bizottság.
Császár Károly a Bukaresti Rádiónak hangsúlyozta: az igazságügyi törvények parlamenti vitája egyáltalán nem volt elsietett, a két ház összesen mintegy nyolcezer módosító indítványt vitatott meg egyenként.
Januárban egyszeri szociális segélyt kapnak az 1600 lejes vagy ennél kisebb nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok – hagyta jóvá sürgősségi rendelettel a kormány tegnap.
Marius Budăi munkaügyi miniszter szerint ez az intézkedés segít majd megküzdeni a nyugdíjasoknak a drágulásokkal.
" ["post_title"]=> string(54) "Egyszeri szociális segélyt kapnak egyes nyugdíjasok" ["post_excerpt"]=> string(124) "Marius Budăi munkaügyi miniszter szerint ez az intézkedés segít majd megküzdeni a nyugdíjasoknak a drágulásokkal. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "egyszeri-szocialis-segelyt-kapnak-egyes-nyugdijasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-18 10:39:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-18 08:39:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409981" ["menu_order"]=> int(21829) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(409978) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-18 10:37:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-18 08:37:45" ["post_content"]=> string(791) "A közalkalmazottak 2026. december 31-ig évente egy 1450 lejes vakációs utalványban részesülnek. Erről tegnapi ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány - közölte a Turisztikai Minisztérium.
A jogszabály szerint nem fogadhatnak el vakációs utalványokat a 90 napnál régebbi adóhátralékkal rendelkező turisztikai egységek. A minisztérium közleménye szerint a 2019 januárja és 2020 decembere között kibocsátott vakációs utalványok érvényességi idejét meghosszabbították 2022. június 30-ig.
Jövő évtől 2026-ig az utalványokat kizárólag elektronikus formában bocsátják ki.
" ["post_title"]=> string(117) "Nem fogadhatnak el vakációs utalványokat a 90 napnál régebbi adóhátralékkal rendelkező turisztikai egységek" ["post_excerpt"]=> string(81) "vtől 2026-ig az utalványokat kizárólag elektronikus formában bocsátják ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(107) "nem-fogadhatnak-el-vakacios-utalvanyokat-a-90-napnal-regebbi-adohatralekkal-rendelkezo-turisztikai-egysegek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-18 10:37:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-18 08:37:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409978" ["menu_order"]=> int(21830) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(398113) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-22 12:58:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-22 10:58:02" ["post_content"]=> string(936) "Ezen a héten elkezdődhet a pedagógusok immunizálása – nyilatkozta Valeriu Gheorghita. Az országos oltási kampány vezetője szerint már kidolgozták az erre vonatkozó protokollumot.
Ennek értelmében a tanügyi alkalmazottak soron kívül juthatnak a vakcinához, azaz nem kell regisztráljanak az előjegyzési platformon, hanem minden tanintézményben összesítik az igénylők számát, majd a tanfelügyelőségek a megyei közegészségügyi intézményekkel közösen állapítják meg a sorrendet. Valeriu Gheorghita elmondta: megyénként két helyszínt alakítanak ki a pedagógusok oltására. Hozzátette: az eddigi adatok szerint mintegy 60 ezer emberről van szó, leszámítva azokat, akik már megkapták a vakcinát, illetve programáltatták magukat.
" ["post_title"]=> string(32) "Kezdődik a pedagógusok oltása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "kezdodik-a-pedagogusok-oltasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-22 13:55:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-22 11:55:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398113" ["menu_order"]=> int(21831) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(398137) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-22 14:46:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-22 12:46:44" ["post_content"]=> string(544) "Mostanáig 725 526 személy gyógyult meg a koronavírusos fertőzésből az eddig regisztrált 781 329 betegből – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 1634 új fertőzés és 47 haláleset volt. A legtöbb új fertőzött, 455 továbbra is Bukarestben van. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 7461 személyt kezelnek, közülük 972-őt intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában 10 255 tesztet dolgoztak fel, ebből 3976 gyorsteszt.
" ["post_title"]=> string(43) "GCS: 1634 új eset és 47 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "gcs-1634-uj-eset-es-47-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-22 14:46:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-22 12:46:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398137" ["menu_order"]=> int(21819) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "17398f370ae911f06aa05d9681f87053" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:27d1f0174a8aa442c821d9af7a75d4e5" }