Légi összeköttetésről írt alá megállapodást Venezuela és Fehéroroszország – jelentette be tegnap Nicolás Maduro venezuelai elnök.

„Fehéroroszország Venezuelán keresztül hozzáférést kap Latin-Amerikához és a karib térséghez, Venezuela pedig Fehéroroszországon keresztül a világhoz” – mondta Maduro a fehérorosz-venezuelai bizottság ülésén, amelyet egy helyi televízió közvetített. Maduro nem közölt részleteket a megállapodásról, ugyanakkor azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a légiösszeköttetésnek köszönhetően több turista érkezhet majd a dél-amerikai országba.

A venezuelai elnök szerint a bizottsági ülésen többek között az élelmiszertermelés, az olajipar, a kereskedelem területén, valamint egy teherautókat és traktorokat gyártó üzem helyreállítása kapcsán is megállapodások születtek. Mindkét ország nyugati szankciók hatálya alatt áll. Venezuela egyszerre küzd súlyos gazdasági és politikai válsággal.