Ezen a héten elkezdődhet a pedagógusok immunizálása – nyilatkozta Valeriu Gheorghita. Az országos oltási kampány vezetője szerint már kidolgozták az erre vonatkozó protokollumot.

Ennek értelmében a tanügyi alkalmazottak soron kívül juthatnak a vakcinához, azaz nem kell regisztráljanak az előjegyzési platformon, hanem minden tanintézményben összesítik az igénylők számát, majd a tanfelügyelőségek a megyei közegészségügyi intézményekkel közösen állapítják meg a sorrendet. Valeriu Gheorghita elmondta: megyénként két helyszínt alakítanak ki a pedagógusok oltására. Hozzátette: az eddigi adatok szerint mintegy 60 ezer emberről van szó, leszámítva azokat, akik már megkapták a vakcinát, illetve programáltatták magukat.