Európai megállapodás az energiapiac szabályozásáról

Az Európai Unió tagországainak energiaügyekért felelős miniszterei megállapodásra jutottak arról, hogy extra illetékekkel kell számolniuk azoknak az uniós energiacégeknek – különösen azoknak az áramtermelő vállalatoknak -, amelyek aránytalanul sok nyereségre tesznek szert az ukrajnai háború miatt megemelkedett energiaárakból – közölte az Európai Bizottság energiaügyi biztosa.

(tovább…) Continue Reading

Már amerikai, brit és orosz vakcinával is oltanak Európában, mégis lassan halad a program

Már több mint 12 millióan megkapták az első védőoltásukat az Egyesült Királyságban. Ez a legjobb arány Európában. A brit hatóságok mégsem elégedettek, mert a kisebb települések lakói nem jelentkeztek a védettségért. A szakértők szerint vidéken sokkal több a járványtagadó és akadnak helyek, ahol maguk a papok agitálnak a vakcina ellen. Bár az a legfontosabb, hogy a nagyvárosok ne alakuljanak gócponttá, a falvak nélkül, nem érhető el a kívánt 60%-os átoltottság.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3513 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467587) [1]=> int(467605) [2]=> int(467603) [3]=> int(467600) [4]=> int(467598) } ["paged"]=> int(1662) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467587) [1]=> int(467598) [2]=> int(467600) [3]=> int(467603) [4]=> int(467605) } ["paged"]=> int(1662) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3688 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3687 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467587,467598,467600,467603,467605) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 19932, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(397535) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-08 20:28:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 18:28:58" ["post_content"]=> string(1355) "

Hamarosan indul a kifizetés a Szülőföldön magyarul 2019/2020-as évi program keretében benyújtott igénylések után.

Mint ismert, a koronavírus-világjárvány miatt októberig meghosszabbították a kérelmek benyújtási időszakát.

A kései leadásra való tekintettel az igényléseket két részre osztva hagyták jóvá. Jelen pillanatban az első körben jóváhagyott kifizetések történnek meg, 48 374 szülőt fognak nemsokára levélben értesíteni – közölte a Maszol portállal Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor.

Arra kérnek mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el az értesítőt. Ez tartalmazza az átutalás dátumát, és a teendőket, amennyiben valami probléma van a bankszámlával.

Hozzáfűzte, az OTP Bank kérése, hogy a járványhelyzetre való tekintettel csak akkor menjenek be a bankba érdeklődni vagy pénzt felvenni, amennyiben ez föltétlenül szükséges, avagy ha konkrétan felszólítást kapnak arra. Igyekezzenek online, telefonon érdeklődni inkább, és a pénzt automatánál felvenni, vagy kártyáról használni.

" ["post_title"]=> string(70) "Elkezdik kifizetni az oktatási-nevelési támogatást a tavalyi évre" ["post_excerpt"]=> string(124) "Hamarosan indul a kifizetés a Szülőföldön magyarul 2019/2020-as évi program keretében benyújtott igénylések után." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "elkezdik-kifizetni-az-oktatasi-nevelesi-tamogatast-a-tavalyi-evre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-08 20:28:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 18:28:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397535" ["menu_order"]=> int(20256) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(419669) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:36:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:36:11" ["post_content"]=> string(657) "

Nincs konfliktusban a romániai jogrend az európaival - jelentette ki Marian Enache, az alkotmánybíróság elnöke az Európai Unió Bíróságának elnökével, Koen Lenaerts-cal tartott találkozója után. Az alkotmánybíráság közleménye szerint a felek a jogi párbeszédet megerősítő intézményközi együttműködésről tárgyaltak. A találkozón Marian Enache hangsúlyozta, nincs szó konfliktusról vagy hierarchiáról a román alkotmányos jogrend és az európai jogrend között, inkább a két jogrend összeegyeztethetősége és egymást kiegészítő jellege van napirenden.

" ["post_title"]=> string(87) "Alkotmánybíróság elnöke: nincs konfliktus a hazai és az európai jogrend között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "alkotmanybirosag-elnoke-nincs-konfliktus-a-hazai-es-az-europai-jogrend-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:36:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:36:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419669" ["menu_order"]=> int(20257) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(397533) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-08 19:43:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 17:43:13" ["post_content"]=> string(2627) "

Egy friss felmérés szerint a lakosság több mint 55 százaléka beoltatná magát az idén koronavírus ellen, a megkérdezettek csaknem 40 százaléka pedig nem, a többiek még nem döntöttek, vagy nem válaszoltak.

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politika-közigazgatás és kommunikációtudományi karának közös felméréséből kiderült, hogy a harminc év alattiaknál 42, a 60 év felettieknél pedig már 72 százalékos az oltási hajlandóság.

Az oltást elutasítók csaknem fele állította, hogy döntése végleges. Több mint harminc százalékuk a mellékhatásoktól tartva, 27 százalékuk az oltóanyag hatékonyságát megkérdőjelezve, 15 százalékuk az immunizálással kapcsolatos információhiányra hivatkozva utasítja el az oltást, 13 százalékuk pedig nem hisz a SARS-CoV-2-vírus létezésében.

A megkérdezettek több mint két harmada azonban valós egészségügyi veszélynek tartja a világjárványt, és csaknem 77 százalékuk ért egyet azzal, hogy az oltás a leghatékonyabb módja egy betegséggel szembeni védekezésnek. A válaszadók 83 százaléka szerint a Covid-19 elleni oltás beadása csak önkéntes alapon történhet, 16 százalékuk viszont kötelezővé tenné.

A felmérés szerint az országban 54 százalékos a bizalom a Covid-vakcinákra vonatkozó európai uniós engedélyezési eljárásokban. A megkérdezettek 50 százaléka bízik az Egyesült Államok, 45 százalékuk a Románia, illetve 26-26 százalékuk a Kína vagy Oroszország által engedélyezett koronavírus elleni oltásokban.

A 2,8 százalékos hibahatárral készült felmérést január 13. és február 3. között végezték 1200 résztvevő bevonásával.

Egy másik - az Ipsos.Digital közvélemény-kutató által végzett - felmérés szerint a világjárvány kezdete óta Romániában több mint kétszer annyi szappan fogy, mint korábban, a kézfertőtlenítő szerek használata 110 százalékkal emelkedett. A megkérdezettek átlagosan naponta legalább nyolcszor mosnak kezet a korábbi négyhez képest, és kétharmaduk azt állította, a koronavírus-járvány után is ugyanilyen rendszeresen fogja fertőtleníteni a kezét.

" ["post_title"]=> string(64) "A lakosság több mint fele beoltatná magát koronavírus ellen" ["post_excerpt"]=> string(221) "Egy friss felmérés szerint a lakosság több mint 55 százaléka beoltatná magát az idén koronavírus ellen, a megkérdezettek csaknem 40 százaléka pedig nem, a többiek még nem döntöttek, vagy nem válaszoltak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-lakossag-tobb-mint-fele-beoltatna-magat-koronavirus-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-08 19:43:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 17:43:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397533" ["menu_order"]=> int(20258) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(419667) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:33:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:33:17" ["post_content"]=> string(408) "

A jelenlegi 250 lejről 360 lejre emelte a távhő gigakalóriánkénti lakossági árát pénteki ülésén a csíkszeredai városi tanács. Korodi Attila polgármester az Agerpresnek elmondta, hogy a világjárvány okozta nehézségekre való tekintettel az elmúlt két évben nem emelkedett a távhő ára, de most elkerülhetetlen volt a drágítás.

" ["post_title"]=> string(34) "Csíkszeredában drágul a távhő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "csikszeredaban-dragul-a-tavho" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:33:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:33:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419667" ["menu_order"]=> int(20259) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(397581) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-08 16:31:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 14:31:00" ["post_content"]=> string(563) "

A jelenléti oktatás újraindulásával párhuzamosan az oktatási felelősöknek gondoskodniuk kell az internetes oktatásból kimaradt, főleg vidéki diákok felzárkóztatásáról – hangsúlyozta a Bukaresti Rádiónak adott interjúban Szabó Ödön, a képviselőház oktatásügyi bizottságának alelnöke.

" ["post_title"]=> string(61) "Szabó Ödön: Gondoskodni kell a lemaradások behozásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "szabo-odon-gondoskodni-kell-a-lemaradasok-behozasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 17:36:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 15:36:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397581" ["menu_order"]=> int(20260) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(419665) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:32:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:32:01" ["post_content"]=> string(1203) "

Az Európai Unió tagországainak energiaügyekért felelős miniszterei megállapodásra jutottak arról, hogy extra illetékekkel kell számolniuk azoknak az uniós energiacégeknek - különösen azoknak az áramtermelő vállalatoknak -, amelyek aránytalanul sok nyereségre tesznek szert az ukrajnai háború miatt megemelkedett energiaárakból - közölte az Európai Bizottság energiaügyi biztosa.

Kadri Simson közölte: a megállapodás a piaci bevételeket megawattóránként 180 euróban maximálja azon villamosenergia-termelők esetében, amelyek úgynevezett inframarginális, azaz alacsonyabb költségű technológiákat alkalmaznak a villamos energia előállítására. Közölte továbbá, a szakminiszterek megállapodtak a villamosenergia-kereslet csökkentéséről is. Eszerint azon nappali órákban, amikor az energiafogyasztás a legdrágább és a gáztüzelésen alapuló villamosenergia-termelés jelentősen kihat az árra, legalább 5 százalékos kötelező csökkentés lép életbe bizonyos csúcsidőszakokban.

" ["post_title"]=> string(58) "Európai megállapodás az energiapiac szabályozásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "europai-megallapodas-az-energiapiac-szabalyozasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:32:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:32:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419665" ["menu_order"]=> int(20261) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3605 (24) { ["ID"]=> int(397580) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-08 16:27:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 14:27:00" ["post_content"]=> string(826) "

Az online oktatásnak a rengeteg negatívum mellett pozitív oldalai is voltak, mindenekelőtt az, hogy a digitális eszközök játékszerből munkaeszközzé avanzsáltak - összegezte az elmúlt iskolai szemeszter tapasztalatait a Magyar Szülők Szövetségének elnöke. A hétfőtől újrainduló iskolalátogatás kapcsán Csíky Csengelétől arról érdeklődtünk először, hogy miként viszonyul a Magyar Szülők Szövetsége a minisztérium döntéséhez.

" ["post_title"]=> string(65) "A pohár tele felére koncentrál a magyar szülők képviselője" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "a-pohar-tele-felere-koncentral-a-magyar-szulok-kepviseloje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 17:35:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 15:35:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397580" ["menu_order"]=> int(20262) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(419663) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:29:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:29:37" ["post_content"]=> string(772) "

Floridában már legkevesebb 42 halálos áldozatot találtak meg az Ian-hurrikán után a mentőegységek - közölték az állam hatóságai.

A hurrikán ismét elérte a szárazföldet Dél-Karolina partjainál, károkat és áradásokat okozott, de ereje meg sem közelítette a dél-nyugat-floridai pusztítást. Az Ian-hurrikán Dél-Karolinában óránként 70 mérföldes sebességgel ért partot, és folyamatosan veszít erejéből, ahogy észak felé halad. A vihar szerdán éjjel 4-es erősségű hurrikánként óránként 240 kilométeres széllökésekkel csapott le Florida dél-nyugati partvidékére.

" ["post_title"]=> string(67) "Negyvenkettőre nőtt a Ian-hurrikán halálos áldozatainak száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "negyvenkettore-nott-a-ian-hurrikan-halalos-aldozatainak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:29:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:29:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419663" ["menu_order"]=> int(20263) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(397530) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-08 14:43:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 12:43:25" ["post_content"]=> string(1413) "

Már több mint 12 millióan megkapták az első védőoltásukat az Egyesült Királyságban. Ez a legjobb arány Európában. A brit hatóságok mégsem elégedettek, mert a kisebb települések lakói nem jelentkeztek a védettségért. A szakértők szerint vidéken sokkal több a járványtagadó és akadnak helyek, ahol maguk a papok agitálnak a vakcina ellen. Bár az a legfontosabb, hogy a nagyvárosok ne alakuljanak gócponttá, a falvak nélkül, nem érhető el a kívánt 60%-os átoltottság.

Eközben a Dél-afrikai Köztársaságban leállították az AstraZeneca hatóanyag használatát, mivel úgy tűnik, hogy az nem hatékony az országban terjedő új mutációval szemben. Az oxfordi gyártó azzal védekezett, hogy a szer csak enyhébb tünetek esetén hatástalan, és most az a fontos, hogy a súlyos betegek meggyógyuljanak.

Miután az uniós utánpótlás akadozni kezdett Magyarország Moszkva felé fordult. Eddig 40 ezer orosz gyártmányú Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra és a kormány további kétmillióra számít.

Így Magyarország lehet az első az Unióban ahol az orosz hatóanyaggal oltanak.

" ["post_title"]=> string(95) "Már amerikai, brit és orosz vakcinával is oltanak Európában, mégis lassan halad a program" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "mar-amerikai-brit-es-orosz-vakcinaval-is-oltanak-europaban-megis-lassan-halad-a-program" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-08 14:43:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 12:43:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397530" ["menu_order"]=> int(20264) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3608 (24) { ["ID"]=> int(419661) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:27:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:27:47" ["post_content"]=> string(546) "

Svédország újra engedélyezte fegyverek és harci felszerelések eladását Törökországnak.

A korlátozás feloldása egyike volt azon feltételeknek, melyeket Törökország szabott ahhoz, hogy támogassa Svédország felvételét a NATO-ba. Svédország azután állította le fegyverexportját Törökországba, hogy a török csapatok 2019-ben behatoltak Észak-Szíria területére.

" ["post_title"]=> string(59) "Svédország ismét szállít fegyvereket Törökországnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "svedorszag-ismet-szallit-fegyvereket-torokorszagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:27:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:27:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419661" ["menu_order"]=> int(20265) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(397527) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-08 14:36:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 12:36:22" ["post_content"]=> string(674) "

Elsőfokú (sárga) szélriasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) több erdélyi és máramarosi megyére. A meteorológusok szerint ma délutánig Kolozs, Beszterce-Naszód és Máramaros megye 1800 méter fölötti vidékein időszakosan megerősödik a szél, a széllökések sebessége meghaladhatja az óránkénti 90 kilométert, Brassó megyében (többek között Brassó, Zernyest, Feketehalom, Barcarozsnyó, Törcsvár, Vidombák, Keresztényfalva településeken) pedig óránként 55-65 kilométeres, elszigetelten pedig 70-75 kilométeres sebességgel is fújhat a szél.

" ["post_title"]=> string(63) "Szélriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "szelriasztast-adott-ki-az-orszagos-meteorologiai-szolgalat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-08 14:36:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 12:36:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397527" ["menu_order"]=> int(20266) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3610 (24) { ["ID"]=> int(419598) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-02 09:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-02 06:00:00" ["post_content"]=> string(654) "

Hallgassa meg Tamás-Nagy Emese istvánházi református lelkész igehirdetését!

Istvánházi református templom
" ["post_title"]=> string(37) "Református igehirdetés, október 2." ["post_excerpt"]=> string(65) "Tamás-Nagy Emese istvánházi református lelkész hirdet igét!" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "reformatus-igehirdetes-oktober-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-02 14:19:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-02 11:19:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419598" ["menu_order"]=> int(20267) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(397535) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-08 20:28:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 18:28:58" ["post_content"]=> string(1355) "

Hamarosan indul a kifizetés a Szülőföldön magyarul 2019/2020-as évi program keretében benyújtott igénylések után.

Mint ismert, a koronavírus-világjárvány miatt októberig meghosszabbították a kérelmek benyújtási időszakát.

A kései leadásra való tekintettel az igényléseket két részre osztva hagyták jóvá. Jelen pillanatban az első körben jóváhagyott kifizetések történnek meg, 48 374 szülőt fognak nemsokára levélben értesíteni – közölte a Maszol portállal Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor.

Arra kérnek mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el az értesítőt. Ez tartalmazza az átutalás dátumát, és a teendőket, amennyiben valami probléma van a bankszámlával.

Hozzáfűzte, az OTP Bank kérése, hogy a járványhelyzetre való tekintettel csak akkor menjenek be a bankba érdeklődni vagy pénzt felvenni, amennyiben ez föltétlenül szükséges, avagy ha konkrétan felszólítást kapnak arra. Igyekezzenek online, telefonon érdeklődni inkább, és a pénzt automatánál felvenni, vagy kártyáról használni.

" ["post_title"]=> string(70) "Elkezdik kifizetni az oktatási-nevelési támogatást a tavalyi évre" ["post_excerpt"]=> string(124) "Hamarosan indul a kifizetés a Szülőföldön magyarul 2019/2020-as évi program keretében benyújtott igénylések után." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "elkezdik-kifizetni-az-oktatasi-nevelesi-tamogatast-a-tavalyi-evre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-08 20:28:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-08 18:28:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397535" ["menu_order"]=> int(20256) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39765) ["max_num_pages"]=> int(3314) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f50fa33ec7977904adce40c7fd3b1535" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b34a5db08c807de35ee95653e334d56d" }