Nagy többséggel megszavazta a törvényhozók speciális nyugdíjának eltörlését tegnap a Parlament együttes ülése
Continue Reading

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(467618) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:55" ["post_content"]=> string(1065) "Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
" ["post_title"]=> string(31) "Gyorsan behozható a lemaradás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "gyorsan-behozhato-a-lemaradas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467618" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(467624) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:24" ["post_content"]=> string(1164) "Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39779) ["max_num_pages"]=> int(9945) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ae31214fb526fb2c0f0740554f2e836" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ce59264621cbfb390e9d717c2b301e" }Nagy többséggel megszavazta a törvényhozók speciális nyugdíjának eltörlését tegnap a Parlament együttes ülése
Continue Reading
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete hétvégén Gyergyószárhegyen tartotta őszi, tisztújító közgyűlését. Ez alkalommal osztották ki az újságíró szervezet szakmai díjait. Életmű díjat kapott Józsa Erika, Ausztráliában élő televíziós újságíró, akit a távolság ellenére rengeteg szál köt még most is Romániához.
Az amerikai elnök gazdasági és más szankciókat, illetve a NATO keleti régiójának katonai megerősítését helyezte kilátásba, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát.…
Continue Reading
Eltörlik az általános kültéri maszkviselés kötelezettségét, megszüntetik az éjszakai kijárási tilalmat és az üzletek nyitva tartását is meghosszabbítják – jelentette…
Continue Reading
Adásunkban a marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő és alkotó Tófalvi Zselykével, az Amikor hazajössz című prózakötet szerzőjével beszélget Szuszámi Zsuzsa. Ezt…
Continue ReadingMegszavazta a német Zöldek tagságának többsége a szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) kötött koalíciós szerződést, így elhárult az utolsó akadály Németország következő szövetségi kormányának megalakítása elől.
(tovább…) Continue Reading
A Natura Stúdió mai adásában a Gelencén zajló tájérték felmérésről szólunk.
Continue ReadingA brit kormány friss rendelete alapján indulás előtt is koronavírustesztet kell végezniük az Angliába belépő 12 évnél idősebb utasoknak. London az intézkedést a koronavírus nemrégiben azonosított, a korábbi változatokhoz képest jelentős mutációkat tartalmazó omikron variánsának felbukkanásával indokolta.
(tovább…) Continue ReadingA képviselőház döntő házként fogadta el azt a törvénytervezetet, amely szerint 2022. december 31-ig kötelesek felszerelni a fűtési költségmegosztás céljára alkalmazott hőfogyasztásmérőt.
(tovább…) Continue Reading
Elutasította ma a képviselőház plénuma Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt.
(tovább…) Continue Reading
Kihalás fenyegeti Európában a beporzásban a második legfontosabb szerepet betöltő zengőlégyfélék egyharmadát – közölte a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN). A beporzórovarokra…
Continue Reading
Újabb szabályok lépnek érvénybe december 10-étől a Romániába érkezők számára. Az intézkedés 2022. január 8-áig hatályos.
(tovább…) Continue ReadingNagy többséggel megszavazta a törvényhozók speciális nyugdíjának eltörlését tegnap a Parlament együttes ülése. A szavazáson az összes különnyugdíj eltörlését szorgalmazó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem vett részt, "szemfényvesztésnek" minősítve a speciális juttatások összértékének alig 1,38 százalékáról rendelkező döntést.
A tavaly már megszavazták egyszer az összes különnyugdíj eltörlését, de a jogszabály elbukta a normakontrollt. A Hotnews.ro hírportál szerint az Alkotmánybíróság várhatóan most is megmenti a törvényhozók különnyugdíját, ugyanis a tegnap megszavazott jogszabály a lap szerint visszamenőleges hatályú, amennyiben felfüggeszti a már korábban megítélt parlamenti nyugdíj-kiegészítések kifizetését.
" ["post_title"]=> string(71) "Eltörölték speciális nyugdíj-kiegészítésüket a törvényhozók" ["post_excerpt"]=> string(123) "Nagy többséggel megszavazta a törvényhozók speciális nyugdíjának eltörlését tegnap a Parlament együttes ülése" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "eltoroltek-specialis-nyugdij-kiegeszitesuket-a-torvenyhozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-18 10:38:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 08:38:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397947" ["menu_order"]=> int(19892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(420016) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-13 11:58:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-13 08:58:53" ["post_content"]=> string(4803) "A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete hétvégén Gyergyószárhegyen tartotta őszi, tisztújító közgyűlését. Ez alkalommal osztották ki az újságíró szervezet szakmai díjait. Életmű díjat kapott Józsa Erika, Ausztráliában élő televíziós újságíró, akit a távolság ellenére rengeteg szál köt még most is Romániához.
Ugyancsak életmű díjjal tüntették ki Nagy Miklós Kundot, a Marosvásárhelyi Rádió egykori munkatársát, a marosvásárhelyi Népújság napilap kulturális mellékletének szerkesztőjét, művészeti írót.
A televíziós újságírásért odaítélt Csép Sándor díjat idén Antal Joós Erika, az Erdély TV munkatársa kapta.
Az írott sajtóban folytatott tevékenységért járó Szilágyi Aladár díjat idén egy olyan újságíró kapta, akinek neve ritkán van leírva a sajtóba, mégis rá alapoznak az újságírók, Gazda Árpád, a Magyar Távirati Iroda erdélyi tudósítója.
A Balló Áron pályakezdő díjat idén a Maszol portál munkatársa, Lőrincz Anna kapta.
A sajtóban dolgozó háttérmunkásoknak, tipográfusoknak, tördelőknek, operatőröknek, webfejlesztőknek és egyéb műszaki munkatársaknak évente kisztott Benkő J. Zoltán-díjat idén Benedek-Székedy Sándor, a Hargita Népe napilap korrektora kapta.
A médiamenedzsment díjat idén megosztva ítélték oda a marosvásárhelyi Népújság és a kolozsvári Szabadság napilapok kiadóinak. Újvári Ildikó, a Szabadság napilap főszerkesztője:
A fiatal rádiós újságíróknak járó Tomcsányi emlékdíjat idén Biró István, a Bukaresti Rádió Hargita megyei tudósítója kapta.
Ugyanezen az ünnepségen adták át a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészet Központ Pro Cultura et Arte díját, amellyel az elmúlt évben a sajtóban megjelent kulturális témakörű cikkek, riportok, interjút szerzőit tüntetik ki. A díjat Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója adta át.
Idén két újságírót díjazott a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, Szuszámi Zsuzsát, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjét, illetve Kulcsár Andreát, a közszolgálati televízió marosvásárhelyi szerkesztőségének munkatársát. Kulcsár Andreát hallják:
Az amerikai elnök gazdasági és más szankciókat, illetve a NATO keleti régiójának katonai megerősítését helyezte kilátásba, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát. Joe Biden több mint két órán át tárgyalt videokapcsolaton keresztül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki Szocsiból, téli rezidenciájából jelentkezett be.
Az esetleges szankciók közé tartozik, hogy Washington kérésére Németország lemondaná az Oroszországból gázt szállító Északi Áramlat 2 vezeték üzembe helyezését. Oroszország tagadja, hogy Ukrajna lerohanását tervezné, de a műholdképek jelentős csapatösszevonásokat mutatnak a határ közelében, már nagyjából 100 ezer orosz katona állomásozik ott.
A Kreml közleménye szerint Putyin közölte Bidennel: nem kell Oroszországra áthárítani a felelősséget, a NATO veszélyes kísérleteket tesz az ukrán terület birtokba vételére, és növeli katonai potenciálját az orosz határok közelében. Ezért, mint mondta, Oroszország komolyan érdekelt abban, hogy hiteles, jogilag rögzített garanciákat kapjon, amelyek kizárják a NATO keleti terjeszkedését és azt, hogy az Oroszországgal határos országokban támadó fegyverrendszereket helyezzenek el.
" ["post_title"]=> string(71) "Több mint kétórás videokonferencián tanácskozott Putyin és Biden" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "tobb-mint-ketoras-videokonferencian-tanacskozott-putyin-es-biden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-08 09:29:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 07:29:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409599" ["menu_order"]=> int(19894) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(409596) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-08 09:02:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 07:02:44" ["post_content"]=> string(1906) "Eltörlik az általános kültéri maszkviselés kötelezettségét, megszüntetik az éjszakai kijárási tilalmat és az üzletek nyitva tartását is meghosszabbítják – jelentette be Raed Arafat államtitkár, az országos katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője. Zsúfolt helyeken - buszmegállókban, piacokon, vásárokon - továbbra is kötelező lesz azonban az orrot és szájat elfedő maszk viselése.
Az országos vészhelyzeti bizottság javaslata szerint a kereskedők és vendéglátósok egy órával meghosszabbíthatják nyitva tartásukat, a korábbi 21 óra helyett ezentúl 22 óráig fogadhatják vásárlóikat, vendégeiket. A nagy bevásárlóközpontok a nem csupán az oltottakat és a betegségen átesetteket fogadhatják, hanem a 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel, illetve 48 óránál nem régebbi antigén teszttel rendelkezőket is.
Egy másik javaslat szerint a mozik, színházak és sportrendezvények jelenlegi 30 százalékos helykihasználását 50 százalékosra emelik. Karácsonykor és szilveszterkor nem korlátozzák az éttermek nyitvatartását, viszont a vendéglátóhelyek csak 50 százalékos helykihasználással működhetnek, és csak oltottakat, betegségen átesetetteket, illetve olyanokat fogadhatnak, akik teszttel tudják igazolni, hogy negatívak.
Raed Arafat államtitkár azzal magyarázta a lazításokat, hogy az elmúlt két-három hétben folyamatosan csökkentek a fertőzöttségi számok. Az országos vészhelyzeti bizottság javaslatait a kormánynak is el kell fogadnia mai ülésén, az erről szóló határozatban még lehetnek módosítások - nyomatékosította a belügyminisztériumi államtitkár.
" ["post_title"]=> string(59) "Lazításokat javasol az országos vészhelyzeti bizottság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "lazitasokat-javasol-az-orszagos-veszhelyzeti-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-08 09:02:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-08 07:02:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409596" ["menu_order"]=> int(19895) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3541 (24) { ["ID"]=> int(409268) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-07 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 13:00:00" ["post_content"]=> string(501) "Adásunkban a marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő és alkotó Tófalvi Zselykével, az Amikor hazajössz című prózakötet szerzőjével beszélget Szuszámi Zsuzsa. Ezt követően a szerző felolvassa Tavaszi kikerics című írását.
Megszavazta a német Zöldek tagságának többsége a szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) kötött koalíciós szerződést, így elhárult az utolsó akadály Németország következő szövetségi kormányának megalakítása elől.
A párttagok 86 százaléka szavazott a koalíciós szerződés elfogadására – így a leendő koalícióban a Zöldek fogadták el a legalacsonyabb támogatottsággal a közös kormányzást megalapozó szerződést.
A pártszavazást heves viták kísérték. A szerződést főleg a párt balszárnya bírálta, szerintük a klímavédelemtől a menedékkérők társadalmi beilleszkedésének támogatásáig egy sor ügyben nem sikerült elég eredményt kiharcolni a leendő koalíciós partnereknél.
A kormányalakítás utolsó előtti állomásaként Berlinben hivatalosan aláírják a koalíciós szerződést, végül holnap a szövetségi parlament (Bundestag) megválasztja kancellárnak a szociáldemokrata Olaf Scholzot, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök pedig kinevezi a kormány minisztereit.
" ["post_title"]=> string(29) "Sínen az új német kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "sinen-az-uj-nemet-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-07 14:05:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 12:05:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409590" ["menu_order"]=> int(19899) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3544 (24) { ["ID"]=> int(419989) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-12 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:30:00" ["post_content"]=> string(1788) "Megtörténhet, hogy nem tulajdonítunk jelentőséget a szemünk előtt lévő értékeknek, kiváltképp akkor, ha mindennapi jelenlétük miatt életünk megszokott elemeivé válnak. Ámde, ami számunkra hétköznapivá fakult, az a más tájakról érkezők számára korántsem számít megszokottnak. Az értékmegőrzés feltételezi a természeti, kultúrtörténeti, táji örökség ismeretét. A tájértékek megőrzéséhez szükségszerű azok felmérése.
Mi van a természet adta értékek és az ember alkotta környezeti elemek halmazának közös metszetében? Ennek járnak utána a napokban a háromszéki Gelencén, ahol a helyi önkormányzat közreműködésével a budapesti Ars Topia Alapítvány csapata tájérték vizsgálatot tart.
Hallgassa meg a műsort!


A brit kormány friss rendelete alapján indulás előtt is koronavírustesztet kell végezniük az Angliába belépő 12 évnél idősebb utasoknak. London az intézkedést a koronavírus nemrégiben azonosított, a korábbi változatokhoz képest jelentős mutációkat tartalmazó omikron variánsának felbukkanásával indokolta.
A romániai idő szerint 6 órától érvényes szabályozás szerint az utazás megkezdéséhez minél közelebbi időpontban, az indulás előtt legfeljebb 48 órával kell elvégeztetni a koronavírus-tesztet. Ez lehet gyorsteszt (lateral flow test) vagy laboratóriumban kiértékelt PCR-teszt, de mindkét teszttípus elvégzéséről és eredményéről az utazóknak igazolást kell bemutatniuk.
Ezt a légitársaságoknak a beszállás előtt ellenőrizniük kell, és nem engedhetik a fedélzetre azokat, akiknek nincs 48 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztről szóló igazolásuk. A rendelkezés a koronavírus ellen teljesen beoltott beutazókra is vonatkozik.
" ["post_title"]=> string(60) "Az oltott beutazóktól is negatív tesztet kérnek a britek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "az-oltott-beutazoktol-is-negativ-tesztet-kernek-a-britek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-07 14:02:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 12:02:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409587" ["menu_order"]=> int(19902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3536 (24) { ["ID"]=> int(409579) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-07 13:19:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 11:19:18" ["post_content"]=> string(1064) "A képviselőház döntő házként fogadta el azt a törvénytervezetet, amely szerint 2022. december 31-ig kötelesek felszerelni a fűtési költségmegosztás céljára alkalmazott hőfogyasztásmérőt.
Ahol műszakilag megoldható és kifizetődő, oda minden fogasztónak külön kell költségmegosztót szerelni, ahol viszont nem lehetséges, ott a fűtőtestekre szerelt jeladókkal kell biztosítani az igénybe vett fűtési hőmennyiség díjának megosztását.
Eredetileg, a 121/2014-es törvény értelmében a költségmegosztókat legkésőbb 2021. december 31-ig kellett volna felszerelni, azonban a most elfogadott jogszabály egy évvel kitolja a határidőt. A döntést támogató képviselők azzal érveltek, hogy az energiaárak emelkedése által sújtott fogyasztókat nem kell további kiadásokkal terhelni ebben az időszakban.
" ["post_title"]=> string(84) "Egy év haladékot kaptak a tömbházlakók a hőfogyasztásmérők felszerelésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "egy-ev-haladekot-kaptak-a-tombhazlakok-a-hofogyasztasmerok-felszerelesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-07 13:22:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 11:22:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409579" ["menu_order"]=> int(19903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3538 (24) { ["ID"]=> int(397935) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 13:30:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 11:30:42" ["post_content"]=> string(459) "Elutasította ma a képviselőház plénuma Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt.
A Szociáldemokrata Párt indítványát 140-en szavazták meg a képviselők közül, 161-en ellene voksoltak, egy személy tartózkodott, két képviselő pedig nem szavazott.
" ["post_title"]=> string(78) "Megbukott az egészségügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítvány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "megbukott-az-egeszsegugyi-miniszter-ellen-benyujtott-egyszeru-inditvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-18 11:13:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 09:13:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397935" ["menu_order"]=> int(19904) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3537 (24) { ["ID"]=> int(420009) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-12 14:26:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:26:47" ["post_content"]=> string(1446) "Kihalás fenyegeti Európában a beporzásban a második legfontosabb szerepet betöltő zengőlégyfélék egyharmadát – közölte a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN). A beporzórovarokra a legnagyobb fenyegetést a klímaváltozás, az intenzív földművelés, a rovarirtószerek használata és az erdők nem fenntartható kiaknázása jelenti – közölte a kihalás fenyegette fajok vöröslistáját összeállító, svájci székhelyű szervezet. A zengőlegyek 890 európai faja közül 314 szerepel a három legveszélyeztetettebb kategória valamelyikében. A méhek után a legfontosabb beporzórovar - csoportnak számító zengőlegyek a méhekhez hasonlóan virágról virágra járnak, és nyaló-szívó szájszervükkel virágport és nektárt vesznek magukhoz, ezzel igen nagy szerepet töltenek be a virágok beporzásában. Bruno Oberle főigazgató szerint e rovaroknak csak akkor van esélyük a fennmaradásra, ha átalakítják és fenntarthatóvá teszik a gazdaságot, ezen belül főleg a mezőgazdaságot.

Újabb szabályok lépnek érvénybe december 10-étől a Romániába érkezők számára. Az intézkedés 2022. január 8-áig hatályos.
Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) hétfő este elfogadott határozata értelmében december 10-étől 14 napos karanténba kell vonulnia annak, aki az Európai Gazdasági Térségből vagy Svájcból utazik be Romániába:
- ha zöld vagy sárga zónából érkezik, és nem tudja bizonyítani oltottságát, a betegségből való kigyógyultságát, illetve nincs 72 órásnál nem régebbi negatív PCR-tesztje;
- ha vörös zónából érkezik, és nem tudja bizonyítani oltottságát, vagy azt, hogy átesett a betegségen.
Hetvenkét órásnál nem régebbi negatív teszt felmutatása mellett is 10 napos karanténba kell vonulnia annak a beutazónak, aki az Európai Gazdasági Térség vagy Svájc valamely piros zónás régiójából jön Romániába, és nem tudja bizonyítani sem oltottságát, sem a betegségből való kigyógyultságát.
Kivételt képeznek a 12 évnél fiatalabb gyerekek, illetve azok a 16 évesnél nem idősebb kiskorúak, akiknek negatív PCR-tesztjük van, függetlenül attól, hogy milyen besorolású országból érkeznek.
Szintén kivételt jelentenek az átutazók. Legtöbb 72 órát negatív PCR-teszt felmutatásával, legtöbb 24 órát akár teszt nélkül is eltölthetnek Románia területén az átutazók.
Szintén nem érinti a korlátozás a határ menti ingázó munkavállalókat, a diákokat, a sportversenyek vagy kulturális rendezvények résztvevőit és a közúti szállítókat.
" ["post_title"]=> string(34) "Változnak a beutazási szabályok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "valtoznak-a-beutazasi-szabalyok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-07 12:51:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 10:51:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409573" ["menu_order"]=> int(19907) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3539 (24) { ["ID"]=> int(397947) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-18 10:38:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 08:38:56" ["post_content"]=> string(924) "Nagy többséggel megszavazta a törvényhozók speciális nyugdíjának eltörlését tegnap a Parlament együttes ülése. A szavazáson az összes különnyugdíj eltörlését szorgalmazó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem vett részt, "szemfényvesztésnek" minősítve a speciális juttatások összértékének alig 1,38 százalékáról rendelkező döntést.
A tavaly már megszavazták egyszer az összes különnyugdíj eltörlését, de a jogszabály elbukta a normakontrollt. A Hotnews.ro hírportál szerint az Alkotmánybíróság várhatóan most is megmenti a törvényhozók különnyugdíját, ugyanis a tegnap megszavazott jogszabály a lap szerint visszamenőleges hatályú, amennyiben felfüggeszti a már korábban megítélt parlamenti nyugdíj-kiegészítések kifizetését.
" ["post_title"]=> string(71) "Eltörölték speciális nyugdíj-kiegészítésüket a törvényhozók" ["post_excerpt"]=> string(123) "Nagy többséggel megszavazta a törvényhozók speciális nyugdíjának eltörlését tegnap a Parlament együttes ülése" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "eltoroltek-specialis-nyugdij-kiegeszitesuket-a-torvenyhozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-18 10:38:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 08:38:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397947" ["menu_order"]=> int(19892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39775) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "59800cebe6e9bd2c4f56e1f7333b67be" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ee66dd9ec5bf23bb32f7ccff273e81" }