Oroszország számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO-tagsága – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Oroszország számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO-tagsága – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.
(tovább…) Continue ReadingAz orosz hadsereg hétfőn éjjel is folytatta az ukrán főváros, Kijev és a keleti Harkiv ostromát, még ha kisebb intenzitással is, mint napközben.
(tovább…) Continue ReadingA csecsemők számára megfelelő védelmet nyújt a koronavírussal beoltott szoptatós anyák teje – állítják izraeli tudósok. A kutatás szerint azok…
Continue Reading
Románia továbbra is vonzó célpont a külföldi befektetők számára – véli Nicolae Ciucă miniszterelnök, aki szerint az ország gazdasága számos új lehetőséget kínál a vállalkozóknak.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Bizottság betiltotta az E171 kódjelű titán-dioxid élelmiszer-adalékanyagként történő használatát, a tilalom hat hónapos átmeneti időszakot követően július elején lép majd életbe – közölte a brüsszeli testület.
(tovább…) Continue ReadingMilos Zeman cseh államfő a szóvivője szerint pozitívan viszonyul ahhoz a lehetőséghez, hogy cseh állampolgárok törvényes kivételt kaphassanak, és Ukrajnába utazhassanak harcolni. Zeman a kérdést csütörtökön megvitatja Petr Fiala kormányfővel és kikéri a védelmi, a belügyi és a külügyi tárca véleményét is – közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő hétfőn a CTK hírügynökséggel.
(tovább…) Continue ReadingVisszakerül a helyi rendőrség a polgármesteri hivatalok alárendeltségébe – jelentette be a közszolgálati televízió tegnap esti műsorában belügyminiszter. Lucian Bode…
Continue ReadingRománia biztosítja jelenleg a Moldovai Köztársaság villamosenergia-szükségletének több mint 90 százalékát – közölte Bogdan Aurescu külügyminiszter.
(tovább…) Continue ReadingFlorin Spătaru a forgalmuk 4 százalékának megfelelő összeggel büntetné azokat az energiaszolgáltatókat, amelyek nem tartják tiszteletben az árplafon bevezetéséről és a részleges számlakompenzációról rendelkező jogszabályt.
(tovább…) Continue Reading
Az ENSZ idén, a skóciai Glasgow-ban tervezett klímavédelmi csúcstalálkozója jelenti a világ utolsó reményét, és rejtegeti a legjobb lehetőséget a…
Continue Reading
Egyre nagyobb az esély arra, hogy Hollandia támogassa Románia schengeni csatlakozását – jelentette ki Victor Negrescu európai parlamenti képviselő.
(tovább…) Continue Reading
Harminc napra hatósági felügyelet alá helyezte az ügyészség azt a bukaresti rendőrt, aki csütörtökön egy gyalogátjárón halálra gázolt egy 13 éves lányt a főváros első kerületében.
(tovább…) Continue ReadingOroszország számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO-tagsága – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.
Lavrov „valós vörös vonal”-nak nevezte az észak-atlanti szövetség megjelenése közvetlenül Oroszország határain, „különösen figyelembe véve az ukrán vezetés irányvonalát.
Az orosz külügyminiszter hozzátette: még ha Ukrajna a NATO-n kívül marad is, köthet kétoldalú megállapodásokat az amerikaiakkal, a britekkel és más nyugati országokkal, amelyek katonai létesítményeket, bázisokat létesítenek az Azovi-tengeren. „Ez számunkra szintén elfogadhatatlan, mert olyan csapásmérő fegyverek telepítése a szomszédaink, adott esetben Ukrajna területére, amelyek Oroszországra nézve fenyegetést jelentenének, egy másik vörös vonal” – fűzte hozzá az orosz diplomácia vezetője.
" ["post_title"]=> string(52) "Moszkva folytatja a "vörös vonalak" húzogatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "moszkva-folytatja-a-voros-vonalak-huzogatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-15 16:56:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:56:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410773" ["menu_order"]=> int(21025) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(412366) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-01 11:03:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-01 09:03:00" ["post_content"]=> string(3508) "Az orosz hadsereg hétfőn éjjel is folytatta az ukrán főváros, Kijev és a keleti Harkiv ostromát, még ha kisebb intenzitással is, mint napközben.
Az éjszaka folyamán az oroszok körbevették az Ukrajna déli részén található Herszont, és ellenőrzőpontokat állítottak fel az utakon. A kikötőváros Ukrajna déli részén fekszik, Krímtől északnyugatra, a Dnyeper folyó torkolatánál, Nova Kahovka és Mikolajiv között található. A két város közül utóbbit még mindig tartják az ukránok, előbbi azonban már korábban orosz kézre került.
A BBC arról számolt be, hogy legalább 70 ukrán katona meghalt egy orosz légicsapásban vasárnap. Az ukrán hivatalos források által megerősített tájékoztatás szerint a támadás a Szumi régióban található Oktirkában történt, a város jelenleg is ostrom alatt van. Hétfőn a mentők még mindig a romok között kutattak a túlélők után. Az ukrán kormány azt állította, hogy az oroszok Oktirkában egy olajraktárt támadtak "a leghalálosabb nem nukleáris bombaként ismert vákuumbombával". "A termobár fegyverek használata sérti a genfi egyezményeket" - tették hozzá.
Közben műholdfotókon látható, hogy Ukrajna fővárosától északra 65 kilométer hosszan húzódik az orosz erők konvoja. A Maxar Technologies műholdfelvételei szerint a páncélozott járművekből, harckocsikból, tüzérségből és támogató járművekből álló hatalmas konvoj 25 kilométerre volt Kijev központjától, és körülbelül 65 kilométer hosszan húzódott.

A Maxar-fotókon szárazföldi erők és szárazföldi támadóhelikopter egységek bevetése is látható Fehéroroszország déli részén.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy az orosz csapatok fokozták Ukrajna lövöldözését, és ezt arra irányuló erőfeszítésnek nevezte, hogy kormányát engedményekre kényszerítse a hétfői tárgyalásokon. Zelenszkij hétfőn késői videóbeszédében azt mondja, hogy „a megbeszélések a területünk, városaink bombázása és ágyúzása mellett zajlottak. Nyilvánvaló volt az ágyúzás és a tárgyalási folyamat szinkronizálása. Úgy gondolom, hogy Oroszország ezzel az egyszerű módszerrel próbál nyomást gyakorolni (Ukrajnára) – mondta.
Kanada egy időre beszünteti az olajvásárlást az oroszoktól, és helyette fegyvert küld a háború sújtotta Ukrajnába.
" ["post_title"]=> string(57) "65 kilométer hosszú orosz konvoj közeledik Kijev felé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "65-kilometer-hosszu-orosz-konvoj-kozeledik-kijev-fele" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-01 11:26:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-01 09:26:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412366" ["menu_order"]=> int(21026) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(398746) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-10 12:18:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-10 10:18:25" ["post_content"]=> string(694) "A csecsemők számára megfelelő védelmet nyújt a koronavírussal beoltott szoptatós anyák teje - állítják izraeli tudósok. A kutatás szerint azok a kismamák, akik megkapták a COVID-19 elleni oltást, átadják csecsemőiknek a vírusfertőzés kivédésére alkalmas antitesteket. A COVID-19 betegségre vonatkozó irodalom egyelőre nagyon hiányos, az izraeli kutatók ezúttal az anyatej szerepét vizsgálták a fertőzés megelőzésében. A kísérletben 10 nő vett részt. A szakemberetk azt tapasztalták, hogy az első adag vakcinától 14 napra, a másodiktól 7 napra jelentek meg a nők szervezetében az antitestek.
" ["post_title"]=> string(63) "Az anyatej szerepe a koronavírusos fertőzés megelőzésében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-anyatej-szerepe-a-koronavirusos-fertozes-megelozeseben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-10 12:18:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-10 10:18:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398746" ["menu_order"]=> int(21027) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(420880) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-07 14:53:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-07 12:53:21" ["post_content"]=> string(960) "Románia továbbra is vonzó célpont a külföldi befektetők számára - véli Nicolae Ciucă miniszterelnök, aki szerint az ország gazdasága számos új lehetőséget kínál a vállalkozóknak.
A kormányfő szerint az év első kilenc hónapjában létesített külföldi tőkéjű cégek számának egyharmados növekedése azt igazolja, hogy a kormányzati intézkedésekkel sikerült ellensúlyozni a Románia közelében dúló háború okozta instabilitás hatásait. Az országos cégbíróság statisztikáit idézve Nicolae Ciucă rámutatott, a legtöbb külföldi tőkéjű vállalatot olasz befektetők alapították. A legnagyobb értékű összalaptőkéjük azonban a holland cégeknek van. Mindkét állam hagyományosan hazánk legjelentősebb gazdasági partnerei közé tartozik.
" ["post_title"]=> string(68) "A miniszterelnök szerint hazánk vonzó a külföldi befektetőknek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "a-miniszterelnok-szerint-hazank-vonzo-a-kulfoldi-befektetoknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-07 14:53:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-07 12:53:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420880" ["menu_order"]=> int(21028) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(410771) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-15 16:55:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:55:33" ["post_content"]=> string(1254) "Az Európai Bizottság betiltotta az E171 kódjelű titán-dioxid élelmiszer-adalékanyagként történő használatát, a tilalom hat hónapos átmeneti időszakot követően július elején lép majd életbe - közölte a brüsszeli testület.
Az Európai Bizottság határozata azt jelenti, hogy nyártól a gyártók nem adhatnak hozzá titán-dioxidot az általuk előállított élelmiszertermékekhez.
Az uniós bizottság döntését az indokolta, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) tavaly május elején közzétett szakvéleményében arra a következtetésre jutott, hogy a titán-dioxid a továbbiakban már nem tekinthető biztonságosnak. Az Európai Bizottság határozatát az uniós tagállamok egyhangúlag támogatták – közölték.
A titán-dioxidot számos élelmiszer, köztük a pékáruk, a szendvicskrémek, a levesek, a szószok és a salátaöntetek, illetve az étrend-kiegészítők fehérre színezésére használják – tették hozzá.
" ["post_title"]=> string(49) "Újabb élelmiszer-adalék került tiltólistára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ujabb-elelmiszer-adalek-kerult-tiltolistara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-15 16:55:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:55:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410771" ["menu_order"]=> int(21029) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(412363) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-01 10:46:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-01 08:46:49" ["post_content"]=> string(2178) "Milos Zeman cseh államfő a szóvivője szerint pozitívan viszonyul ahhoz a lehetőséghez, hogy cseh állampolgárok törvényes kivételt kaphassanak, és Ukrajnába utazhassanak harcolni. Zeman a kérdést csütörtökön megvitatja Petr Fiala kormányfővel és kikéri a védelmi, a belügyi és a külügyi tárca véleményét is - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő hétfőn a CTK hírügynökséggel.
Jakub Janda, az Európai Értékek nevű agytröszt igazgatója szerint már több száz cseh állampolgár jelezte, hogy szeretne Ukrajnába menni és ott az oroszok ellen harcolni. Janda felszólította az érdeklődőket, hogy a közös fellépés érdekében vetessék nyilvántartásba magukat.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő néhány napja szólította fel a külföldi állampolgárokat, hogy kapcsolódjanak be Ukrajna védelmébe. Csehországban törvény tiltja a külföldi hadseregekben történő szolgálatot, erre csakis elnöki engedély alapján van lehetőség. Vezető cseh politikusok most azt mérlegelik, hogy Ukrajna esetében módosítanák a jogszabályt - jegyezte meg a hírügynökség.
A dánok tették lehetővé elsőként, hogy állampolgáraik csatlakozhassanak az Ukrajnában zajló háborúhoz. Mette Frederiksen miniszterelnök kiemelte, hogy ez minden, Dániában élő ukránra, és azokra is vonatkozik, akik úgy érzik, hogy önkéntesen segíteni akarnak a frontvonalon.
London nevében támogatta Zelenszkij ötletét Liz Truss brit külügyminiszter is. Ben Wallace brit védelmi miniszter azonban hétfőn a BBC-nek bírálta a külügyminiszter előző napi kijelentését, s úgy fogalmazott: "vannak ennél jobb módszerek is" az ukrajnai biztonság támogatására azok számára, akik nem részesültek megfelelő kiképzésben és nem szereztek katonai tapasztalatokat a brit hadseregben.
" ["post_title"]=> string(64) "Zeman engedélyezné, hogy csehek Ukrajnába mehessenek harcolni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "zeman-engedelyezne-hogy-csehek-ukrajnaba-mehessenek-harcolni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-01 13:10:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-01 11:10:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412363" ["menu_order"]=> int(21030) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(398744) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-10 12:15:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-10 10:15:02" ["post_content"]=> string(870) "Visszakerül a helyi rendőrség a polgármesteri hivatalok alárendeltségébe - jelentette be a közszolgálati televízió tegnap esti műsorában belügyminiszter. Lucian Bode ma terjeszti az országos vészhelyzeti bizottság elé a vonatkozó határozattervezetet. A tárcavezető azzal indokolta a döntést, hogy a municípiumok országos szövetsége hivatalosan kérte a belügyminisztériumtól a helyi rendőrség visszahelyezését az önkormányzatok alárendeltségébe. Bode ugyanakkor indítványozza, hogy a közrendészethez átvezényelt mintegy 700 csendőr is kerüljön vissza saját egységéhez.
A helyi rendőrséget és a csendőrség egy részét a szükségállapot bevezetésekor helyezték a belügyminisztérium alárendeltségébe.
" ["post_title"]=> string(80) "Ismét a polgármesteri hivatalok alárendeltségébe kerül a helyi rendőrség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "ismet-a-polgarmesteri-hivatalok-alarendeltsegebe-kerul-a-helyi-rendorseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-10 12:15:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-10 10:15:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398744" ["menu_order"]=> int(21031) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(420878) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-07 14:49:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-07 12:49:42" ["post_content"]=> string(961) "Románia biztosítja jelenleg a Moldovai Köztársaság villamosenergia-szükségletének több mint 90 százalékát - közölte Bogdan Aurescu külügyminiszter.
A tárcavezető szerint Moldova nagyon nehéz helyzetben van energetikai szempontból, hiszen az ország mind a földgáz, mind a villamosenergia tekintetében teljes egészében külső forrásoktól függ. A tárcavezető emlékeztetett: amióta Ukrajna az orosz rakétatámadások következtében leállította az áramexportot, Románia szállít villamosenergiát Moldovának. A miniszter hozzátette, emellett fűtőolajat és 130 ezer köbméter tűzifát is küldtek a keleti szomszédnak. A külügyminiszter arra kérte a nemzetközi közösséget, nyújtson támogatást Moldovának, hogy a szabad piacon vásárolhasson energiát.
" ["post_title"]=> string(37) "Románia látja el árammal Moldovát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "romania-latja-el-arammal-moldovat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-07 14:49:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-07 12:49:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420878" ["menu_order"]=> int(21032) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(410769) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-15 16:54:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:54:04" ["post_content"]=> string(640) "Florin Spătaru a forgalmuk 4 százalékának megfelelő összeggel büntetné azokat az energiaszolgáltatókat, amelyek nem tartják tiszteletben az árplafon bevezetéséről és a részleges számlakompenzációról rendelkező jogszabályt.
A tárcavezető megengedhetetlennek nevezte, hogy az energiaszolgáltatók több millió fogyasztót károsítsanak meg. Elmondta, hogy jövő héten terjeszti a kormány elé a bírságok felső határának növelését célzó javaslatát.
" ["post_title"]=> string(73) "Szigorúbban büntetné a gazdasági miniszter az energiaszolgáltatókat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "szigorubban-buntetne-a-gazdasagi-miniszter-az-energiaszolgaltatokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-15 16:54:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:54:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410769" ["menu_order"]=> int(21033) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(398742) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-10 12:10:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-10 10:10:13" ["post_content"]=> string(2368) "Az ENSZ idén, a skóciai Glasgow-ban tervezett klímavédelmi csúcstalálkozója jelenti a világ utolsó reményét, és rejtegeti a legjobb lehetőséget a klímaválság kezelésére - jelentette ki tegnap Brüsszelben John Kerry korábbi amerikai külügyminiszter. Joe Biden elnök klímavédelmi különmegbízottja szerint az új amerikai kormányzat világossá tette, hogy a klímaválság az egyik legfontosabb kihívás, és az Egyesült Államok új lendületet kíván adni a klímavédelemről Európával folyatott tárgyalásoknak. John Kerry, aki az Európai Bizottság vezetőivel tárgyalt, leszögezte: Washington és Brüsszel újraindított együttműködése esélyt jelent a gazdasági modellek megreformálására, ami egy "új ipari forradalom" kezdetét jelentheti, valamint nagyszerű lehetőséget tartogat a zöldebb gazdaságok kialakítására is.
Frans Timmermans, a brüsszeli testület európai zöld megállapodásért felelős ügyvezető alelnöke szükségesnek nevezte, hogy a glasgow-i ENSZ-klímacsúcsra minél több érintett szereplőt mozgósítsanak, és elérjék, hogy csatlakozzanak a klímavédelmi célkitűzések megvalósításához. Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig aróól beszélt, hogy a brüsszeli testület örömmel vette tudomásul Washington újbóli csatlakozását a párizsi klímaegyezményhez.
A tanácskozást követően az Európai Bizottság vezetői és az amerikai különmegbízott közös nyilatkozatott adtak ki, amelyben hangsúlyozták: elkötelezettek az EU és az Egyesült Államok erős szövetségének megújítása mellett az éghajlati válság kezelésében. A nyilatkozat szerint az Egyesült Államok megismételte a 2015. decemberi párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodásban tett vállalását, amely szerint meg kívánja valósítani, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, sőt ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot. Továbbá növelni kívánja a 2030-ra vonatkozó törekvéseit azáltal, hogy az 1990-es értékekhez képest legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
" ["post_title"]=> string(50) "A világ utolsó reménye a glasgow-i klímacsúcs" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "a-vilag-utolso-remenye-a-glasgow-i-klimacsucs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-10 12:10:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-10 10:10:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398742" ["menu_order"]=> int(21035) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(420876) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-07 14:47:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-07 12:47:21" ["post_content"]=> string(1227) "Egyre nagyobb az esély arra, hogy Hollandia támogassa Románia schengeni csatlakozását - jelentette ki Victor Negrescu európai parlamenti képviselő.
A politikus közölte, információi holland törvényhozóktól származnak, és a parlamenti pártok közötti informális egyeztetésen hangzottak el. Az EP-képviselő szerint három lehetséges forgatókönyvről tárgyalnak. Az egyik szerint a tagállamok felkérhetik az Európai Bizottságot, dolgozzon ki egy speciális ellenőrzési mechanizmust, amely keretében bizonyos rendelkezések megsértése esetén felfüggesztenék a schengeni tagsággal járó jogok egy részét. A másik forgatókönyv értelmében továbbra is az igazságszolgáltatási reformoktól tennék függővé a felvételt. Ebben az esetben azt is mérlegelik, hogy válasszák szét Bulgária és Románia csatlakozását. A harmadik forgatókönyv szerint a Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról szóló döntést a 2023 márciusában tartandó hollandiai választások utánra halasztják - magyarázta Negrescu.
" ["post_title"]=> string(90) "Negrescu: egyre nagyobb az esély, hogy Hollandia támogassa a schengeni csatlakozásunkat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "negrescu-egyre-nagyobb-az-esely-hogy-hollandia-tamogassa-a-schengeni-csatlakozasunkat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-07 14:47:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-07 12:47:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420876" ["menu_order"]=> int(21036) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(410767) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-15 16:53:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:53:30" ["post_content"]=> string(1174) "Harminc napra hatósági felügyelet alá helyezte az ügyészség azt a bukaresti rendőrt, aki csütörtökön egy gyalogátjárón halálra gázolt egy 13 éves lányt a főváros első kerületében.
A gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított rendőrt pénteken kihallgatta a vádhatóság, majd az ügyészek úgy döntöttek, hogy a gyanúsított szabadlábon védekezhet, de harminc napra hatósági felügyelet alá helyezik. Erre az időre a gépjárművezetéstől is eltiltották.
A vádhatóság szerint a rendőr a hivatali gépkocsija megkülönböztető fényjelzését bekapcsolva, a településeken megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott, amikor elgázolta a két szabályosan közlekedő gyereket, akik közül az egyik a helyszínen meghalt. A gyanúsított nem teljesített küldetést, indokolatlanul használta a villogót és száguldozott, semmilyen mentség nincs a tettére – nyilatkozta az ügyészség szóvivője.
" ["post_title"]=> string(89) "Szabadlábon védekezhet az a bukaresti rendőr, aki halálra gázolt egy 13 éves lányt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "szabadlabon-vedekezhet-az-a-bukaresti-rendor-aki-halalra-gazolt-egy-13-eves-lanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-15 16:53:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:53:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410767" ["menu_order"]=> int(21037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(410773) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-15 16:56:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:56:44" ["post_content"]=> string(1122) "Oroszország számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO-tagsága – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.
Lavrov „valós vörös vonal”-nak nevezte az észak-atlanti szövetség megjelenése közvetlenül Oroszország határain, „különösen figyelembe véve az ukrán vezetés irányvonalát.
Az orosz külügyminiszter hozzátette: még ha Ukrajna a NATO-n kívül marad is, köthet kétoldalú megállapodásokat az amerikaiakkal, a britekkel és más nyugati országokkal, amelyek katonai létesítményeket, bázisokat létesítenek az Azovi-tengeren. „Ez számunkra szintén elfogadhatatlan, mert olyan csapásmérő fegyverek telepítése a szomszédaink, adott esetben Ukrajna területére, amelyek Oroszországra nézve fenyegetést jelentenének, egy másik vörös vonal” – fűzte hozzá az orosz diplomácia vezetője.
" ["post_title"]=> string(52) "Moszkva folytatja a "vörös vonalak" húzogatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "moszkva-folytatja-a-voros-vonalak-huzogatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-15 16:56:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-15 14:56:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410773" ["menu_order"]=> int(21025) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a31cafcf9364edc3d3057b5249ddf5af" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:252369a7ad984990000a943c2e894670" }