Az országos helyreállítási terv keretében 2,11 milliárd lejből újítják fel a Kolozsvár-Biharpüspöki vasútvonal Kissebes és Élesd közötti 52,74 kilométeres szakaszát – jelentette be ma Sorin Grindeanu.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3458 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Az országos helyreállítási terv keretében 2,11 milliárd lejből újítják fel a Kolozsvár-Biharpüspöki vasútvonal Kissebes és Élesd közötti 52,74 kilométeres szakaszát – jelentette be ma Sorin Grindeanu.
Continue Reading
A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai közlése szerint az utóbbi 24 órában 16.610 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 58 koronavírussal összefüggésbe hozható…
Continue ReadingRománia más európai uniós tagállamokkal összehangoltan kivonul a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) – jelentette be szerdán Adrian Câciu román pénzügyminiszter.
(tovább…) Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 5010 új esetet diagnosztizáltak, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 850 362-re emelkedett – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
(tovább…) Continue ReadingA gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről ma dönt a fővárosi törvényszék.
Continue Reading
Az egészségügyi miniszter elutasította azokat a híreszteléseket, amelyek szerint exponenciálisan nő a COVID-19-cel fertőzött gyerekek száma. Alexandru Rafila a kormányülés…
Continue ReadingA román légierő MiG-21 Lancer típusú vadászgépe a Fekete-tenger partvidékén, Konstanca megyében zuhant le szerda este. A védelmi minisztérium (MAPN) közlése szerint a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontról 19 óra 50 perckor felszállt vadászrepülőgép nem sokkal 20 óra után tűnt el a radarernyőkről.
(tovább…) Continue ReadingA műsor témái: Történelminek minősített látogatást tett a Ferenc pápa Irakban. Közvita folyik Nagy Britanniában a BBC jövőjéről. Az oltóanyagok…
Continue ReadingEmanuel Ungureanu feljelentette az egészségügyi tárca több más tisztviselőjét is.
Continue Reading
A kormány ismét bevezeti a kényszerszabadságért járó juttatásokat azoknak az alkalmazottaknak, akiknek tevékenységét a járvány miatt tiltják be – jelentette…
Continue ReadingA szenátus szerdán megszavazta azt a jogszabályt, amely arra kötelezi a különböző internetes kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat és tárhely-szolgáltatókat, hogy a hatóságok kérésére tegyék elérhetővé felhasználóik üzeneteit és beszélgetéseit.
(tovább…) Continue Reading
A kedvezményezettek körét módosítással terveznek kiterjeszteni többek között az egyházakra, az egyszülős, illetve a sokgyermekes családokra, az orvosi segédeszközökre szorulókra, a fővárosi metróvállalatra és a vízművekre – mutatott rá a PSD elnöke.
Continue ReadingAz országos helyreállítási terv keretében 2,11 milliárd lejből újítják fel a Kolozsvár-Biharpüspöki vasútvonal Kissebes és Élesd közötti 52,74 kilométeres szakaszát - jelentette be ma Sorin Grindeanu.
A szállításügyi miniszter közölte: a román vasúttársaság (CFR) vezérigazgatója, Ion Simu Alexandru a spanyol, francia és török tervező és kivitelező cégeket egyesítő vállalatcsoporttal aláírta ma a szerződést.
A vállalatcsoportnak hat hónap áll rendelkezésére a tervezéshez, és 36 hónap a kivitelezéshez.
" ["post_title"]=> string(26) "Aláírták a szerződést" ["post_excerpt"]=> string(221) "Az országos helyreállítási terv keretében 2,11 milliárd lejből újítják fel a Kolozsvár-Biharpüspöki vasútvonal Kissebes és Élesd közötti 52,74 kilométeres szakaszát - jelentette be ma Sorin Grindeanu. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "alairtak-a-szerzodest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-10 12:51:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-10 10:51:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420980" ["menu_order"]=> int(20892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(410882) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-19 13:23:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-19 11:23:08" ["post_content"]=> string(680) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai közlése szerint az utóbbi 24 órában 16.610 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 58 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. Ebből 2 haláleset korábban következett be.
Az új esetekkel 1.944.916-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta 59.385-en hunytak el és 1.793.668-an gyógyultak meg.
Az elmúlt 24 órában országszerte több mint 78 ezer tesztet végeztek el.
" ["post_title"]=> string(54) "Koronavírus: 16.610 új fertőzött és 58 haláleset" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "koronavirus-16-610-uj-fertozott-es-58-halaleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-19 14:24:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-19 12:24:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410882" ["menu_order"]=> int(20893) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(412489) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-03 11:08:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-03 09:08:35" ["post_content"]=> string(1556) "Románia más európai uniós tagállamokkal összehangoltan kivonul a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) - jelentette be szerdán Adrian Câciu román pénzügyminiszter.
A tárcavezető az uniós pénzügyminiszterek szerdai informális tanácskozásán jelentette be ezt, hozzátéve, hogy Bukarest lépését összehangolja Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Bulgáriával.
Románia határozottan támogatja az Oroszországgal szemben elfogadott európai uniós szankciókat, hiszen fontos, hogy ebben a válságban minden tagállam hozzájáruljon az EU alapvető értékeinek védelméhez - mondta. Hozzátette: ugyanakkor gyors megoldásokat kell találni a terhek és a kockázatok megosztása érdekében, amelyek ebből a válsághelyzetből fakadnak.
A jelenleg budapesti székhelyű, 1970-ben alapított Nemzetközi Beruházási Bank részvényesei között van Bulgária, Kuba, Csehország, Magyarország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia és Vietnam. Az IBEC a volt KGST elszámoló és finanszírozó bankja, központja Moszkvában van, részvényesei között van Oroszország, Bulgária, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Csehország, Mongólia és Vietnam.
" ["post_title"]=> string(71) "Románia kivonul két nemzetközi bankból, hogy az oroszokat büntesse" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "romania-kivonul-ket-nemzetkozi-bankbol-hogy-az-oroszokat-buntesse" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-03 11:08:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-03 09:08:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412489" ["menu_order"]=> int(20894) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(398870) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-12 14:41:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-12 12:41:23" ["post_content"]=> string(774) "Az elmúlt 24 órában 5010 új esetet diagnosztizáltak, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 850 362-re emelkedett – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Összesen 108 új halálesetet jelentettek, az áldozatok száma így 21 360-ra nőtt. A járvány kezdete óta 777 715-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma 51 287-re emelkedett. Jelenleg 1166 beteget kezelnek intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában több mint 37 ezer teszt eredményét dolgozták fel, ezek közül több mint tízezer gyorsteszt volt.
" ["post_title"]=> string(71) "Koronavírus Romániában: 5000 fölött a napi új fertőzések száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "koronavirus-romaniaban-5000-folott-a-napi-uj-fertozesek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-12 14:41:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-12 12:41:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398870" ["menu_order"]=> int(20895) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(420978) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-10 12:50:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-10 10:50:07" ["post_content"]=> string(788) "Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt bűnvádi eljárást indított a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Román Ökologista Párt (Partidul Ecologist Român - PER) elnöke, Dănuţ Pop ellen – közölték igazságszolgáltatási források.
Az ügyészek szerint a gyanúsított 2021 novembere és 2022 februárja között körülbelül tízezer eurót kért és kapott egy személytől, akinek megígérte, hogy befolyását latba vetve álláshoz juttatja egy parlamenti képviselő irodájában.
A DNA kérte a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését, erről ma dönt a bukaresti törvényszék.
" ["post_title"]=> string(68) "Bűnvádi eljárást indult a Román Ökologista Párt elnöke ellen" ["post_excerpt"]=> string(97) "A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről ma dönt a fővárosi törvényszék." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "bunvadi-eljarast-indult-a-roman-okologista-part-elnoke-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-10 12:50:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-10 10:50:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420978" ["menu_order"]=> int(20896) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(410880) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-19 13:20:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-19 11:20:54" ["post_content"]=> string(1396) "Az egészségügyi miniszter elutasította azokat a híreszteléseket, amelyek szerint exponenciálisan nő a COVID-19-cel fertőzött gyerekek száma. Alexandru Rafila a kormányülés elején hangsúlyozta, a tanügyminiszter rendelkezésére bocsátotta az adatokat, amelyek szerint tegnap 11 gyereket kezeltek a kórházak intenzív osztályain, tízzel kevesebbet, mint előző nap. Az ilyen ellátásra szoruló kiskorúak a kórházban ápolt gyerekek 2 százalékát jelentik. Hangsúlyozta, az esetszámok jelentős növekedése ellenére a kórházba utalt betegek aránya továbbra is alacsony. A beutalások naponta 2-3 százalékkal nőnek, amit gond nélkül tud kezelni az egészségügyi rendszer.
Alexandru Rafila elmondta, az Egészségügyi Minisztérium megváltoztatta a világjárvány kezelési stratégiáját úgy, hogy nagyobb hozzáférést biztosítson a teszteléshez és az egészségügyi állapot felméréséhez. Országos szinten 123 járóbeteg központ kialakítására írtak alá szerződést a megyei egészségbiztosító pénztárakkal, további száz ilyen központ megnyitását kell elvégezni. A hét végéig megnyitják mind a 230 koronavírusos fertőzötteket azonosító járóbeteg központot - tette hozzá az egészségügyi miniszter.
" ["post_title"]=> string(87) "Rafila cáfolja, hogy exponenciálisan nőne a COVID-19-cel fertőzött gyerekek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "rafila-cafolja-hogy-exponencialisan-none-a-covid-19-cel-fertozott-gyerekek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-19 13:20:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-19 11:20:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410880" ["menu_order"]=> int(20897) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(412485) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-03 10:58:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-03 08:58:03" ["post_content"]=> string(2057) "A román légierő MiG-21 Lancer típusú vadászgépe a Fekete-tenger partvidékén, Konstanca megyében zuhant le szerda este. A védelmi minisztérium (MAPN) közlése szerint a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontról 19 óra 50 perckor felszállt vadászrepülőgép nem sokkal 20 óra után tűnt el a radarernyőkről.
A bázisról elindult a légierő IAR 330 Puma helikoptere az esetlegesen katapultált pilóta keresésére. A helikopter 20 perccel később szintén eltűnt a radarernyőkről, miután a pilóta jelentette, hogy az időjárási viszonyok kedvezőtlenek, majd parancsot kapott, hogy térjen vissza a támaszpontra.
A hírtelevíziók által megszólaltatott szemtanúk szerint havazás és ónos eső volt a térségben.
Constantin Spînu, a hadsereg szóvivője később közölte: megtalálták a lezuhant helikopter roncsait 11 kilométernyire a Kogălniceanu támaszponttól. A fedélzeten lévő hét katona egyike sem élte túl a balesetet.
A vadászrepülő roncsainak és pilótájának felkutatására földi keresőegységek indultak. A roncsokat két óra elmúltával megtalálták, de a pilóta sorsáról szerdán éjfélig nem érkezett jelentés.
Vasile Dincu védelmi miniszter kizárta a lehetőséget, hogy találat érte volna a vadászgépet. Leszögezte: a légtér megfigyelése folyamatos. Az utóbbi 25 évben a román légierő több mint húsz MiG-21-ese hajtott végre kényszerleszállást vagy zuhant le.
Folyamatban van a légierő korszerűsítése, másodkézből vásárolt, használt F16-os vadászgépekkel. A megrendelt F16-osok közül eddig 17 érkezett meg Romániába.
" ["post_title"]=> string(78) "Nyolc román katona halt meg egy vadászgép és egy helikopter lezuhanásakor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "nyolc-roman-katona-halt-meg-egy-vadaszgep-es-egy-helikopter-lezuhanasakor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-03 10:58:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-03 08:58:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412485" ["menu_order"]=> int(20898) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(398867) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-12 12:20:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-12 10:20:48" ["post_content"]=> string(668) "A műsor témái:
Történelminek minősített látogatást tett a Ferenc pápa Irakban.
Közvita folyik Nagy Britanniában a BBC jövőjéről.
Az oltóanyagok hiánya politikai vitákat generált. Moszkvát „vakcina-diplomáciával” vádolják az Egyesült Államokban.
Feljelentette tegnap az egészségügyi minisztert a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Emanuel Ungureanu. Erről a Facebook-oldalán számolt be az ellenzéki politikus. Közlése szerint Alexandru Rafila mellett feljelentette az egészségügyi tárca több más tisztviselőjét is.
Ungureanu úgy véli, ha a minisztérium illetékesei kidolgozták volna a kórházi fertőzések visszaszorításáról szóló 2021/3-as törvény alkalmazási szabályait, „többtucatnyi halálesetet lehetett volna megelőzni” – írja az Agerpres.
" ["post_title"]=> string(71) "Feljelentette tegnap az egészségügyi minisztert az USR képviselője" ["post_excerpt"]=> string(90) "Emanuel Ungureanu feljelentette az egészségügyi tárca több más tisztviselőjét is. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "feljelentette-tegnap-az-egeszsegugyi-minisztert-az-usr-kepviseloje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-10 12:48:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-10 10:48:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420976" ["menu_order"]=> int(20900) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(410878) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-19 13:18:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-19 11:18:45" ["post_content"]=> string(738) "A kormány ismét bevezeti a kényszerszabadságért járó juttatásokat azoknak az alkalmazottaknak, akiknek tevékenységét a járvány miatt tiltják be - jelentette be a miniszterelnök. Nicolae Ciucă elmondta, a támogatás az alapbér 75 százalékának felel meg, de nem haladhatja meg az idei társadalombiztosítási törvényben előírt bruttó átlagbér 75 százalékát.
A kormányfő hozzátette, a támogatást a munkanélküli biztosítás költségvetéséből 2022. március 31-ig folyósítják, amennyiben a munkáltató a készenléti állapot idején felfüggeszti valakinek az egyéni munkaszerződését.
" ["post_title"]=> string(68) "Juttatásokat kapnak a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "juttatasokat-kapnak-a-kenyszerszabadsagra-kuldott-alkalmazottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-19 13:23:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-19 11:23:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410878" ["menu_order"]=> int(20901) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(412482) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-03 10:41:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-03 08:41:26" ["post_content"]=> string(1415) "A szenátus szerdán megszavazta azt a jogszabályt, amely arra kötelezi a különböző internetes kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat és tárhely-szolgáltatókat, hogy a hatóságok kérésére tegyék elérhetővé felhasználóik üzeneteit és beszélgetéseit.
A jogszabályt tavaly október elején fogadta el a kormány, két nappal azelőtt, hogy a parlament megbuktatta Florin Cîţu kormányát.
A szenátus ügydöntő házként voksolt a törvényről, így már csak az államelnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.
A kormány azzal indokolta a jogszabály elfogadását, hogy az gyakorlatba ülteti az 2018. évi 1972. uniós irányelvet. Az ActiveWatch és másik tíz civil szervezet viszont azt állítja, hogy a szenátus kihasználta az orosz-ukrán fegyveres konfliktust és az alapos vita elutasításával elfogadta a jogszabályt, amely visszaéléseket tesz lehetővé. Szerintük a törvény gyakorlatilag azt követeli meg a szolgáltatóktól, hogy saját lehallgatási rendszert hozzanak létre, és azt hozzáférhetővé tegyék a hírszerzés vagy a bűnügyi hatóságok számára.
" ["post_title"]=> string(85) "A szenátus megszavazta a lehallgatások kiterjesztését lehetővé tevő törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "a-szenatus-megszavazta-a-lehallgatasok-kiterjeszteset-lehetove-tevo-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-03 10:41:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-03 08:41:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412482" ["menu_order"]=> int(20902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(420965) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-10 10:54:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-10 08:54:17" ["post_content"]=> string(1313) "Változatlanok maradnak az energiaár-sapkák a lakossági fogyasztók számára – jelentette be a koalíció döntését tegnap este Marcel Ciolacu.
A B1TV-nek nyilatkozva a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elmondta, továbbra is áfával együtt legtöbb 68 banit fizetnek kilowattóránként az áramért azok a háztartások, amelyeknek a múlt évben az átlagos havi fogyasztása nem haladta meg a 100 kilowattórát.
A kis-és középvállalkozások továbbra is 1 lejt fizetnek kilowattóránként a villamos energiáért. A kedvezményezettek körét módosítással terveznek kiterjeszteni többek között az egyházakra, az egyszülős, illetve a sokgyermekes családokra, az orvosi segédeszközökre szorulókra, a fővárosi metróvállalatra és a vízművekre – mutatott rá a PSD elnöke.
Marcel Ciolacu, szintén a B1TV-nek adott interjúban, úgy nyilatkozott, hogy 'nem fogja visszautasítani' a miniszterelnöki tisztséget jövő tavasszal, és ha Johannis elnök nem tartja tiszteletben a koalíciós megállapodást, előre hozott választások lesznek Romániában.
" ["post_title"]=> string(80) "Változatlanok maradnak az energiaár-sapkák a lakossági fogyasztók számára" ["post_excerpt"]=> string(277) "A kedvezményezettek körét módosítással terveznek kiterjeszteni többek között az egyházakra, az egyszülős, illetve a sokgyermekes családokra, az orvosi segédeszközökre szorulókra, a fővárosi metróvállalatra és a vízművekre – mutatott rá a PSD elnöke." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "marcel-ciolacu-valtozatlanok-maradnak-az-energiaar-sapkak-a-lakossagi-fogyasztok-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-10 12:46:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-10 10:46:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420965" ["menu_order"]=> int(20904) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(420980) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-10 12:51:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-10 10:51:15" ["post_content"]=> string(720) "Az országos helyreállítási terv keretében 2,11 milliárd lejből újítják fel a Kolozsvár-Biharpüspöki vasútvonal Kissebes és Élesd közötti 52,74 kilométeres szakaszát - jelentette be ma Sorin Grindeanu.
A szállításügyi miniszter közölte: a román vasúttársaság (CFR) vezérigazgatója, Ion Simu Alexandru a spanyol, francia és török tervező és kivitelező cégeket egyesítő vállalatcsoporttal aláírta ma a szerződést.
A vállalatcsoportnak hat hónap áll rendelkezésére a tervezéshez, és 36 hónap a kivitelezéshez.
" ["post_title"]=> string(26) "Aláírták a szerződést" ["post_excerpt"]=> string(221) "Az országos helyreállítási terv keretében 2,11 milliárd lejből újítják fel a Kolozsvár-Biharpüspöki vasútvonal Kissebes és Élesd közötti 52,74 kilométeres szakaszát - jelentette be ma Sorin Grindeanu. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "alairtak-a-szerzodest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-10 12:51:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-10 10:51:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420980" ["menu_order"]=> int(20892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ac10a97a24198949961bb3916312715c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:29a85bc168affe0eda1e70e69b269501" }