A közép-amerikai országban 33 341 embert öltek meg a belügyminisztérium hétfőn ismertetett statisztikája szerint. A szomorú rekordot jelző adatok szerint ez 15,5 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest. Eddig 2017 volt a legvéresebb év Mexikó újkori történetében 28 866 emberöléssel.
(tovább…) Continue ReadingMa áll össze az új vajdasági kormány
Johannis Washingtonban
Elmaradhat idén a Múzeumok Éjszakája program
Érettségi, rendkívüli szakasz
Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány megválasztása és a parlament főtitkárhelyettesének kinevezése.
A tartományi kormányalakító Maja Gojković, aki korábban a szerb kormány művelődési minisztere volt, illetve 2004 és 2008 között Újvidék polgármestere. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bejelentette, hogy a tartományi kormányban Szakállas Zsolt helyett, aki mostantól a vajdasági képviselőház főtitkárhelyettese lesz, Ótott Róbert tölti be az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkári, valamint a tartományi kormány alelnöki tisztségét. A tartományi képviselőház korábbi ülésén Juhász Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség intézőbizottságának elnökét választották meg házelnökké.
" ["post_title"]=> string(41) "Ma áll össze az új vajdasági kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ma-all-ossze-az-uj-vajdasagi-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-08 14:39:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 11:39:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(78) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/05/08/ma-all-ossze-az-uj-vajdasagi-kormany/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3109 (24) { ["ID"]=> int(438088) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-08 14:36:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 11:36:53" ["post_content"]=> string(1849) "Klaus Johannis államelnök munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol ma veszi át az Atlanti Tanács nevű agytröszt vezetőjétől a Distinguished International Leadership Award kitüntetést, amit a kimagasló pályafutása, Románia példamutató vezetése, valamint transzatlanti és európai vezetői szerepe elismeréseként kap.
A román államfőt kedden fogadta Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban. A tárgyalások során többek között arra is kitértek, hogy Románia nyitott arra, hogy a közeljövőben átadjon egy Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának. Klaus Johannis kitért arra is, hogy a NATO-tagállamok hadiipari termelését növelni kell, Románia jelenleg bruttó hazai termékének 2,5 százalékát fordítja védelemre, ami „rendkívül jó” arány, tekintve, hogy sok szövetséges ország „még a 2 százaléktól is nagyon messze áll”. Johannis arról is beszélt, hogy a soron következő csúcstalálkozón a NATO-nak határozottabban el kell köteleznie magát a keleti szárny védelme és elrettentő pozíciójának megerősítése mellett. Mivel a háború a Fekete-tenger térségében zajlik, ezért jobban kell fókuszálni erre a régióra, konkrét tervekre és stratégiákra van szükség, amelyek segítenek megelőzni a konfliktus kiterjedését és hozzájárulnak a békéhez – mondta Klaus Johannis Washingtonban.
" ["post_title"]=> string(22) "Johannis Washingtonban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "johannis-washingtonban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-08 14:36:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 11:36:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(64) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/05/08/johannis-washingtonban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3110 (24) { ["ID"]=> int(438087) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-08 14:32:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 11:32:32" ["post_content"]=> string(1846) "A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat idei kiadásának felfüggesztésére szólította fel a kulturális intézményekben dolgozókat a Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezet.
A múzeumokban és állami könyvtárakban dolgozókat tömörítő érdekvédelmi szervezetek bejelentették, hogy nem vesznek részt a május 18-ra tervezett Múzeumok Éjszakája programsorozatban, helyette aznap délután 17 órától a fővárosi Győzelem téren állnak sztrájkőrséget, addig japánsztrájkot tartanak.
A Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezetek által képviselt tiltakozók azt nehezményezik, hogy a kormány nem tartotta be a kulturális intézményekben dolgozók méltányos bérezésére vonatkozó ígéreteit. Közleményükben tájékoztatnak, hogy a szakminisztérium és a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokon leszögeztek egy sor olyan intézkedést, amely a múzeumok és könyvtárak alkalmazottainak bérezését szabályozza, de az ezt tartalmazó sürgősségi rendeletet máig nem fogadták el.
Az érdekvédelemi szervezet arra kérte a Romániai Múzeumok Országos Hálózata és a Múzeumigazgatók Egyesületét, hogy csatlakozzon a megmozduláshoz, és függessze fel az Múzeumok Éjszakája idei kiadását.
" ["post_title"]=> string(48) "Elmaradhat idén a Múzeumok Éjszakája program" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "elmaradhat-iden-a-muzeumok-ejszakaja-program" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-08 14:32:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 11:32:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(86) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/05/08/elmaradhat-iden-a-muzeumok-ejszakaja-program/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#2992 (24) { ["ID"]=> int(438085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-08 14:24:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 11:24:58" ["post_content"]=> string(921) "Május 7-től lehet jelentkezni az érettségi vizsga rendkívüli szakaszára. Erre az olimpiai csapatokban szereplő középiskolások, illetve az országos vizsgával egy időben zajló nemzetközi sport- és művészeti versenyeken részt vevő diákok jelentkezhetnek. Az Egyesült Államokban működő katonai akadémiákra felvételi vizsgát tevő középiskolások szintén részt vehetnek a különleges ülésszakon. A regisztráció péntekig, azaz május 10-ig tart, a vizsgákat május 21-30. között tartják.
" ["post_title"]=> string(33) "Érettségi, rendkívüli szakasz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "erettsegirendkivuli-szakasz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-08 15:02:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 12:02:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(69) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/05/08/erettsegirendkivuli-szakasz/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3111 (24) { ["ID"]=> int(438089) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-08 14:39:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 11:39:06" ["post_content"]=> string(1368) "Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány megválasztása és a parlament főtitkárhelyettesének kinevezése.
A tartományi kormányalakító Maja Gojković, aki korábban a szerb kormány művelődési minisztere volt, illetve 2004 és 2008 között Újvidék polgármestere. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bejelentette, hogy a tartományi kormányban Szakállas Zsolt helyett, aki mostantól a vajdasági képviselőház főtitkárhelyettese lesz, Ótott Róbert tölti be az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkári, valamint a tartományi kormány alelnöki tisztségét. A tartományi képviselőház korábbi ülésén Juhász Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség intézőbizottságának elnökét választották meg házelnökké.
" ["post_title"]=> string(41) "Ma áll össze az új vajdasági kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ma-all-ossze-az-uj-vajdasagi-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-08 14:39:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-08 11:39:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(78) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/05/08/ma-all-ossze-az-uj-vajdasagi-kormany/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31322) ["max_num_pages"]=> int(7831) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8553eace2d7980e50f0c46bffc8bc1af" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Mexikó: második éve dönt történelmi csúcsot a gyilkosságok száma
Menesztené az ANAF-főnököt
Az Országos Adó- és Pénzügyi Hatóság vezetőjének a menesztését kérte Viorica Dăncilă kormányfőtől Eugen Teodorovici. A pénzügyminiszter azt rója fel…
Continue ReadingÁtmeneti a lej mélyrepülése a szakértő szerint
Mindössze átmeneti a lej leértékelődése – véli a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Nagy Ágnes. Az euró középárfolyama hétfőn átlépte a 4,7 lejes határt, és ezzel újabb történelmi csúcsot ért el.
(tovább…) Continue ReadingMegvannak a bírói testületek
Sorshúzással jelölte ki az Legfelsőbb Bíróság csütörtökön a 2019-es évre érvényes öttagú bírói testületeit. A sorshúzást nyilvános ülésen, Cristina Tarcea,…
Continue ReadingVeszélyben Románia gazdasága?
Alig léptek hatályba az új adóügyi intézkedések, a gazdasági elemzők máris megkongatták a vészharangot. Szinte egyöntetűen azt állítják, hogy az…
Continue ReadingNemzetközi körözést adtak ki
Mivel továbbra sem bukkantak a decemberben jogerősen három év szabadságvesztésre ítélt korábbi RMDSZ-es szenátor, Olosz Gergely nyomára a román hatóságok,…
Continue ReadingEurópai ügyekről tanácskoznak Bukarestben
Az egész Európai Unió védelméért és kohéziójának megszilárdításáért szállt síkra Călin Popescu-Tăriceanu a Szenátus elnöke, hangsúlyozva az Európai Parlament szerepét az unió egészére és intézményeire kiterjedő együttműködésben.
(tovább…) Continue ReadingBronzért játszik Románia vasárnap Hollandia ellen
A román női kézilabda válogatott legfeljebb bronzéremmel térhet haza a franciaországi Európa-bajnokságról, ehhez azonban a vasárnap délután le kell győznie a holland csapatot, amelytől alig egy hete 29:24 arányú vereséget szenvedett a középdöntős csoportban.
Continue ReadingHarmadszor is változatlan a kormányfő javaslata
Levélben kérte a délelőtt Viorica Dăncilă miniszterelnök az államfőtől Lia-Olguţa Vasilescu és Mircea-Gheorghe Drăghici kinevezését a regionális fejlesztési és közigazgatási, valamint a szállításügyi minisztérium élére.
(tovább…) Continue ReadingA védelmi kiadások csökkentésével mérsékelték a deficitet
Felelőtlenség megvonni a hadseregtől az ország védelméhez szükséges eszközöket – jelentette ki Adrian Ţuţuianu szociáldemokrata szenátor a hadsereg felszerelési tervével kapcsolatosan.
(tovább…) Continue ReadingRomán konzulátus nyílt Manchesterben
Új konzulátust nyitott Nagy-Britanniában a román külügyminisztérium. A manchesteri hivatal célja megkönnyíti az ügyintézést az egyre szaporodó angliai román vendégmunkásoknak. (tovább…)
Continue ReadingUniós élvonalban Románia
Romániában volt a legnagyobb a kormányzati deficit az Európai Unió viszonylatában 2018 harmadik negyedévében.
(tovább…) Continue ReadingA közép-amerikai országban 33 341 embert öltek meg a belügyminisztérium hétfőn ismertetett statisztikája szerint. A szomorú rekordot jelző adatok szerint ez 15,5 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest. Eddig 2017 volt a legvéresebb év Mexikó újkori történetében 28 866 emberöléssel.
A tavalyi rekordszámú emberülést 26 816 regisztrált bűncselekmény során követték el, ami napi átlagban 94 gyilkosságot jelent. A statisztika szerint július volt a legvéresebb hónap 3058 halottal, a legerőszakosabb mexikói állam pedig Guanajuato volt 3290 erőszakos halállal. A statisztika kiemeli, hogy a gyilkosságok elkövetésénél leggyakrabban, vagyis 23 672 esetben tűzfegyvert használtak az elkövetők, vágó- és szúrófegyverek pedig 3221 ember életét oltották ki.
A közép-amerikai államban drogkartellek rivalizálnak egymással a befolyásért, terültekért és csempészútvonalakért. Egyes bűnszervezetekben emellett a vezetők letartóztatását vagy megölését követően belháborúk is zajlanak.
" ["post_title"]=> string(73) "Mexikó: második éve dönt történelmi csúcsot a gyilkosságok száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "mexiko-masodik-eve-dont-tortenelmi-csucsot-a-gyilkossagok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-22 09:53:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-22 07:53:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369999" ["menu_order"]=> int(18119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3060 (24) { ["ID"]=> int(369510) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-03 14:31:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-03 12:31:51" ["post_content"]=> string(865) "Az Országos Adó- és Pénzügyi Hatóság vezetőjének a menesztését kérte Viorica Dăncilă kormányfőtől Eugen Teodorovici. A pénzügyminiszter azt rója fel Ionuţ Mişának, hogy az általa vezetett intézmény nem teljesítette a 2018-as költségvetésben kitűzött célokat, azaz túlságosan alacsony az adóbehajtási ráta.
2018 első tizenegy hónapjában a bruttó hazai termék 2,7 százalékát tette ki az államháztartási hiány, amely mintegy két és félszer nagyobb a tavalyi év azonos időszakához mérten. Az államháztartási hiány abszolút számokban 5 milliárd lejjel nőtt tavaly novemberben és elérte a 26 milliárdot, ami 2 milliárd lejjel marad el a kormány által 2018-ra vállalt 28 milliárdos hiánytól.
" ["post_title"]=> string(30) "Menesztené az ANAF-főnököt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "menesztene-az-anaf-fonokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-03 14:31:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-03 12:31:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369510" ["menu_order"]=> int(18120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3059 (24) { ["ID"]=> int(369997) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-22 09:44:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-22 07:44:32" ["post_content"]=> string(1177) "Mindössze átmeneti a lej leértékelődése – véli a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Nagy Ágnes. Az euró középárfolyama hétfőn átlépte a 4,7 lejes határt, és ezzel újabb történelmi csúcsot ért el.
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának szerint a lej leértékelődésének egyik oka az, hogy Románia külső folyó fizetési mérleghiánya meredeken emelkedik. A nagyarányú energiaimport szintén hozzájárul a nemzeti valuta értékcsökkenéséhez, ahogyan az is, hogy az országnak továbbra sincs költségvetése az idei évre. A decemberben, előzetes egyeztetés nélkül meghozott adóügyi intézkedések, a bankadó bevezetése szintén nem tett jót az árfolyamnak.
Nagy Ágnes a Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozva úgy vélte, a lej térvesztése átmeneti, amint lesz költségvetése az országnak, illetve korrigálják a decemberi adóügyi intézkedéseket, a nemzeti valuta ismét megerősödik.
" ["post_title"]=> string(52) "Átmeneti a lej mélyrepülése a szakértő szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "atmeneti-a-lej-melyrepulese-a-szakerto-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-22 09:44:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-22 07:44:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369997" ["menu_order"]=> int(18121) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3049 (24) { ["ID"]=> int(369508) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-03 14:29:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-03 12:29:51" ["post_content"]=> string(437) "Sorshúzással jelölte ki az Legfelsőbb Bíróság csütörtökön a 2019-es évre érvényes öttagú bírói testületeit. A sorshúzást nyilvános ülésen, Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság elnöke jelenlétében tartották. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) döntése értelmében három büntetőjogi és három civil peres testületet sorsoltak ki.
" ["post_title"]=> string(31) "Megvannak a bírói testületek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "megvannak-a-biroi-testuletek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-03 14:29:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-03 12:29:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369508" ["menu_order"]=> int(18122) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#2998 (24) { ["ID"]=> int(369506) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-03 14:28:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-03 12:28:12" ["post_content"]=> string(870) "Alig léptek hatályba az új adóügyi intézkedések, a gazdasági elemzők máris megkongatták a vészharangot. Szinte egyöntetűen azt állítják, hogy az ország recesszióba kerül és idén a gazdasági válság szele fog tombolni Romániában. Állításuk szerint az új adóügyi intézkedések bizonyítják a legkonkrétabban azt, hogy mekkora a baj: a kormány nem tudja fedezni a beígért bér és nyugdíj-emeléseket, ezért adók kivetésével próbálkozik, ez azonban magasabb árakat eredményez, ami az állampolgárok zsebét terheli. Arra figyelmeztetnek, hogy a kormány nem hoz olyan intézkedéseket, amelyekkel a vállalkozói szférát bátorítaná. Állításuk szerint 2019-ben a lej tovább fog gyengülni az euróval szemben, ami 4 százalékkal magasabb inflációhoz fog vezetni.
" ["post_title"]=> string(32) "Veszélyben Románia gazdasága?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "veszelyben-romania-gazdasaga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-03 14:28:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-03 12:28:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369506" ["menu_order"]=> int(18124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#2999 (24) { ["ID"]=> int(369503) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-03 14:26:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-03 12:26:32" ["post_content"]=> string(1445) "Mivel továbbra sem bukkantak a decemberben jogerősen három év szabadságvesztésre ítélt korábbi RMDSZ-es szenátor, Olosz Gergely nyomára a román hatóságok, csütörtökön nemzetközi körözést is kiadtak ellene – közölte a rendőrség.
Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, vadul zajlik a nyomozás a befolyással üzérkedés miatt elítélt volt politikus kézre kerítésére.A Mediafax hírügynökség értesülései szerint Olosz Magyarországon tartózkodhat. Olosz ellen még decemberben országos körözést adtak ki. A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy a politikus korábban az energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be.
Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.Ugyanebben a korrupciós ügyben 2013-ban a bukaresti törvényszék hét év letöltendő szabadságvesztésre ítélte alapfokon a háromszéki politikust, de még ugyanebben az évben a fellebbezések nyomán érvénytelenítette döntését. A per később újrakezdődött.
" ["post_title"]=> string(32) "Nemzetközi körözést adtak ki" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "nemzetkozi-korozest-adtak-ki" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-03 14:26:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-03 12:26:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369503" ["menu_order"]=> int(18126) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3000 (24) { ["ID"]=> int(369986) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-21 14:10:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-21 12:10:19" ["post_content"]=> string(858) "Az egész Európai Unió védelméért és kohéziójának megszilárdításáért szállt síkra Călin Popescu-Tăriceanu a Szenátus elnöke, hangsúlyozva az Európai Parlament szerepét az unió egészére és intézményeire kiterjedő együttműködésben.
A közösségi és európai ügyekkel foglalkozó szervek elnökeinek Bukarestben zajló tanácskozásán Tariceanu elmondta, a Kelet és Nyugat, valamint az Észak és Dél közötti különbségeket visszafordíthatatlanul át kell alakítani, hogy megbirkózhassunk a populista és szélsőséges erők fellendülésével. Az EU-tagországok európai ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságainak konferenciája ma zárul Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(45) "Európai ügyekről tanácskoznak Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "europai-ugyekrol-tanacskoznak-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-21 14:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-21 12:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369986" ["menu_order"]=> int(18127) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3001 (24) { ["ID"]=> int(369094) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-15 20:10:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-15 17:10:22" ["post_content"]=> string(2552) "Az olimpiai bajnok orosz válogatott valamint a világbajnok, házigazda francia csapat jutott a női kézilabda Európa-bajnokság döntőjébe. Elsőként az orosz válogatott jutott döntőbe, miután 28-22-re legyőzte Románia csapatát a tegnap este 7 órakor kezdődött párizsi elődöntőben. A találkozót meglepetésre a románok kezdték jobban, sőt egy 5-1-es sorozattal elléptek ellenfelüktől, pedig legjobb játékosuk, Cristina Neagu súlyos térdsérülés miatt csak a lelátóról figyelhette a találkozót. Az oroszok Anna Vjahirjeva és Julija Managarova vezérletével a szünet előtt 17 másodperccel fordítottak, de az első félidő összképe alapján jobbnak tűnt Ambros Martín szövetségi kapitány együttese. A Győri Audi ETO KC élén négy alkalommal is Bajnokok Ligáját nyerő szakvezető jelenleg éppen a legjobb orosz klubcsapatot, a Rosztov-Dont irányítja, ez külön pikantériát adott a meccsnek. Egy 5-0-s széria végén az oroszok három góllal vezettek a második felvonás elején, majd egy újabb ötös sorozattal eldöntötték a találkozót, amit Horváth Péter és Marton Balázs személyében magyar játékvezetők dirigálták.A késő este pályára lépő világbajnok és házigazda francia csapat hasonló arányban, 27-21-ra legyőzte Hollandiát.
Öt perc elteltével dobta első gólját a hazai csapat, ám azt követően pontosabb, erőteljesebb támadójátékának köszönhetően egy 6-1-es sorozattal elhúzott ellenfelétől. A hollandok szigorítottak a védekezésükön, így a szünet előtt fel tudtak zárkózni 12-11-en. Bár a második félidő elején egyenlített az előző kontinenstornán ezüstérmes holland együttes, válaszként Siraba Dembélé vezérletével megint elléptek a franciák, és egy 7-1-es szériával már a meccs háromnegyedénél eldöntötték a fináléba jutást. A mezőny legjobbjának járó díjat a Siófok KC irányítója, Estelle Nze Minkó vehette át, aki mind a hat lövését gólra váltotta. A döntő két résztvevője, az orosz és a francia válogatott az Európa-bajnokság nyitómeccsén, illetve a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia döntőjében is találkozott egymással, mindkétszer az oroszok nyertek. Az olimpiai címvédő és négyszeres világbajnok orosz válogatott mindössze második alkalommal jutott Európa-bajnoki döntőbe. A franciák egy olimpiai és öt világbajnoki döntő után első alkalommal játszhatnak kontinensbajnoki finálét. " ["post_title"]=> string(53) "Bronzért játszik Románia vasárnap Hollandia ellen" ["post_excerpt"]=> string(280) "A román női kézilabda válogatott legfeljebb bronzéremmel térhet haza a franciaországi Európa-bajnokságról, ehhez azonban a vasárnap délután le kell győznie a holland csapatot, amelytől alig egy hete 29:24 arányú vereséget szenvedett a középdöntős csoportban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "bronzert-jatszik-romania-vasarnap-hollandia-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-15 20:10:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-15 17:10:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369094" ["menu_order"]=> int(18128) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3002 (24) { ["ID"]=> int(369984) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-21 14:09:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-21 12:09:44" ["post_content"]=> string(499) "Levélben kérte a délelőtt Viorica Dăncilă miniszterelnök az államfőtől Lia-Olguţa Vasilescu és Mircea-Gheorghe Drăghici kinevezését a regionális fejlesztési és közigazgatási, valamint a szállításügyi minisztérium élére.
A kormányfő leveléhez csatolta a Klaus Iohannis által korábban kifogásolt dokumentumokat is.
" ["post_title"]=> string(50) "Harmadszor is változatlan a kormányfő javaslata" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "harmadszor-is-valtozatlan-a-kormanyfo-javaslata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-21 14:09:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-21 12:09:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369984" ["menu_order"]=> int(18129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3046 (24) { ["ID"]=> int(369982) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-21 14:09:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-21 12:09:08" ["post_content"]=> string(956) "Felelőtlenség megvonni a hadseregtől az ország védelméhez szükséges eszközöket – jelentette ki Adrian Ţuţuianu szociáldemokrata szenátor a hadsereg felszerelési tervével kapcsolatosan.
Hozzátette, a védelmi kiadásokra szánt összegek el nem költésével a költségvetési hiányt tartják, hiszen ha nem 1,8, hanem 2 százalékot fordítottak volna a hadsereg felszerelésére, a költségvetési deficit meghaladta volna a 3 százalékot. A szenátor emlékeztetett, hogy 2017 augusztusában fogadta el a Legfelsőbb Védelmi Tanács a hadsereg felszerelésére vonatkozó tervet 2026-ig, majd felsorolta az eddig meghiúsult projekteket, köztük a Moreniben gyártott páncélosok megvásárlását vagy a multifunkcionális korvettekre kiírt versenytárgyalás törlését.
" ["post_title"]=> string(65) "A védelmi kiadások csökkentésével mérsékelték a deficitet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "a-vedelmi-kiadasok-csokkentesevel-mersekeltek-a-deficitet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-21 14:09:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-21 12:09:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369982" ["menu_order"]=> int(18131) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3042 (24) { ["ID"]=> int(369115) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-12-15 20:20:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-12-15 17:20:26" ["post_content"]=> string(1150) "Új konzulátust nyitott Nagy-Britanniában a román külügyminisztérium. A manchesteri hivatal célja megkönnyíti az ügyintézést az egyre szaporodó angliai román vendégmunkásoknak. Az eseményről tudósító külügyi közlemény megemlíti, hogy hamarosan – hasonló okok miatt – új konzulátus nyílik a németországi Stuttgartban is. Közben Theresa May brit kormányfővel tárgyalt Brüsszelben Klaus Iohannis államfő – jelenti az Agerpres. A találkozó napirendjén a Brexit mellett az Egyesült Királyságban élő és dolgozó román állampolgárok jogai szerepeltek. A román államfő reményét fejezte ki, hogy eredményesek lesznek a brit miniszterelnök erőfeszítései, és az Egyesült Királyság rendezett módon vonul ki az Európai Unióból. Iohannis ugyanakkor hangsúlyozta: az Angliában élő és dolgozó román állampolgárok jogait a Brexit után is biztosítani kell. Az államfő megerősítette: Románia támogatja az Európai Unió törekvését, hogy a királyság kilépése után szoros és széleskörű partnerség jöjjön létre Nagy-Britannia és az Unió között." ["post_title"]=> string(39) "Román konzulátus nyílt Manchesterben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "roman-konzulatus-nyilt-manchesterben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-12-15 21:17:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-12-15 18:17:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369115" ["menu_order"]=> int(18132) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3034 (24) { ["ID"]=> int(369980) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-21 14:08:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-21 12:08:30" ["post_content"]=> string(650) "Romániában volt a legnagyobb a kormányzati deficit az Európai Unió viszonylatában 2018 harmadik negyedévében.
Az Európai Statisztikai Hivatal adatai szerint az euróövezetben a hiány a GDP 0,5 százalékát tette ki, míg az egész unióban ez 0,6 százalékos volt. Romániában többi mint 1 százalékkal , a GDP 3,6 százalékára emelkedett a hiány, míg 12 uniós tagállamban többletet könyveltek el, a legnagyobbat Máltán, Portugáliában, Bulgáriában és Luxemburgban.
" ["post_title"]=> string(27) "Uniós élvonalban Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "unios-elvonalban-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-21 14:08:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-21 12:08:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369980" ["menu_order"]=> int(18133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3054 (24) { ["ID"]=> int(369999) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-01-22 09:48:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-01-22 07:48:50" ["post_content"]=> string(1271) "A közép-amerikai országban 33 341 embert öltek meg a belügyminisztérium hétfőn ismertetett statisztikája szerint. A szomorú rekordot jelző adatok szerint ez 15,5 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest. Eddig 2017 volt a legvéresebb év Mexikó újkori történetében 28 866 emberöléssel.
A tavalyi rekordszámú emberülést 26 816 regisztrált bűncselekmény során követték el, ami napi átlagban 94 gyilkosságot jelent. A statisztika szerint július volt a legvéresebb hónap 3058 halottal, a legerőszakosabb mexikói állam pedig Guanajuato volt 3290 erőszakos halállal. A statisztika kiemeli, hogy a gyilkosságok elkövetésénél leggyakrabban, vagyis 23 672 esetben tűzfegyvert használtak az elkövetők, vágó- és szúrófegyverek pedig 3221 ember életét oltották ki.
A közép-amerikai államban drogkartellek rivalizálnak egymással a befolyásért, terültekért és csempészútvonalakért. Egyes bűnszervezetekben emellett a vezetők letartóztatását vagy megölését követően belháborúk is zajlanak.
" ["post_title"]=> string(73) "Mexikó: második éve dönt történelmi csúcsot a gyilkosságok száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "mexiko-masodik-eve-dont-tortenelmi-csucsot-a-gyilkossagok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-01-22 09:53:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-01-22 07:53:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=369999" ["menu_order"]=> int(18119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31318) ["max_num_pages"]=> int(2610) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6da4e39ecb6e6703cddf1b2b4bca99bc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }