Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Miszknek semmi érdeke egy háború kirobbantásában, a konfliktus csakis akkor törhet ki, ha Fehéroroszországot vagy közeli szövetségesét, Oroszországot közvetlen támadás éri – jelentette ki Alekszadr Lukasenkó fehérorosz elnök a lakossághoz és a parlamenthez intézett beszédében.
Az elmúlt 24 órában 3743-mal nőtt az új fertőzöttek száma 13 552 teszt elvégzése nyomán, amiből 5650 gyorsteszt volt. A fertőzésben 60 személy vesztette életét – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Ausztria és Svédország jár élen uniós viszonylatban az újrahasznosítható energiaforrások tekintetében. Az Európai Statisztikai Hivatal adatai szerint 2019-ben az unió bruttó energiafogyasztásának 37 százalékát biztosították újrahasznosítható forrásokból, 3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Először érte rakétatámadás pénteken reggel az eddig biztonságosnak hitt Luckot és Dnyiprót. Ezek a városok korábban nem álltak tüzérségi vagy rakétatűz alatt. A román és a magyar határtól kevesebb mint 200 kilométerre fekvő nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk környékén is harcok dúlnak. A helyi média robbanásokról számolt be.
Az Egészségügyi Minisztérium a közegészségügyi hatóság és az egészségügyi igazgatóságok képviselőivel, valamint közegészségügyi és járványügyi szakértőkkel találkozik a települések karanténba helyezése kritériumainak megváltoztatása érdekében.
Az olasz parlamenti képviselők remélik, hogy – öt napos szavazást követően – ma sikerül megállapodni az új köztársasági elnök személyéről, csupán 6 nappal Sergio Mattarella jelenlegi államfő mandátumának lejárta előtt.
Jelentősen csökkent péntek reggelre az üzemanyagok ára. A bukaresti benzinkutaknál valamennyi terméktípus literenkénti ára 9 lej alatt volt az üzemanyagár-figyelő adatai szerint. A normál benzin legtöbb 8,25 lejbe került, a legdrágább üzemanyagtípus, a prémium dízel ára pedig 8,84 lej volt.
Hetvenkét órával meghosszabbították az eredetileg vasárnap éjfélkor lejáró karantént Temesváron és a környező négy községben. A megyeszékhely mellett Újszentest, Gyüreget, Mosnicatelepet és Győrödöt érinti a döntés.
Ukrajna kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel bármikor, amikor neki alkalmas, akár az ország semlegességéről is – nyilatkozta a CNN amerikai hírtelevíziónak Igor Zsovka, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök irodájának helyettes vezetője.
Miszknek semmi érdeke egy háború kirobbantásában, a konfliktus csakis akkor törhet ki, ha Fehéroroszországot vagy közeli szövetségesét, Oroszországot közvetlen támadás éri - jelentette ki Alekszadr Lukasenkó fehérorosz elnök a lakossághoz és a parlamenthez intézett beszédében.
Hozzátette, a februári orosz-fehérorosz közös hadgyakorlat segít Minszknek, hogy megértse, hova kell összpontosítsa erejét, Fehéroroszországnak pedig védenie kell az Ukrajnával közös déli határát. Az Interfax hírügynökség szerint Lukasenkó azt mondta, Fehéroroszországnak az Oroszországgal kötött államszövetségi megállapodások értelmében be kell kapcsolódnia egy esetleges konfliktusba, amennyiben közvetlen támadás éri Oroszországot. Az amerikai hatóságok szerdán figyelmeztették a minszki hatóságokat, hogy súlyos következményei lesznek, ha megengedik, hogy orosz csapatok használják az ország területét Ukrajna lerohanásához.
Az elmúlt 24 órában 3743-mal nőtt az új fertőzöttek száma 13 552 teszt elvégzése nyomán, amiből 5650 gyorsteszt volt. A fertőzésben 60 személy vesztette életét - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Az egészségügyi intézményekben 12 215 személyt kezelnek, ebből 1339-cet az intenzív osztályon. Eddig Romániában 900 858 koronavírusos fertőzött volt, ebből 808 754 beteg kigyógyult a betegségből. Mától Arad megyében is meghaladta a 3 ezreléket a fertőzöttségi arány, ezzel tíz megyében érvényes a vörös forgatókönyv. Zölden öt megye, Buzau, Hargita, Suceava, Vaslui és Vrancea maradtak. Az országos fertőzöttségi arány 3,62 ezrelék.
Közös légi hadgyakorlatot tartott ma Dél-Koreai és az Egyesült Államok válaszul a néhány órával korábban végrehajtott észak-koreai rakétakilövésre.
A dél-koreai védelmi minisztérium azt közölte, hogy a műveletben dél-koreai F-35A típusú vadászrepülőgépeket és az amerikai hadsereg F-16-os gépeit is bevetették. A hadsereg tájékoztatása szerint a műveleten az észak-koreai rakétalétesítmények esetleges célbavételét gyakorolták.
Észak-Korea pénteken hajnalban lőtt ki interkontinentális ballisztikus rakétát, amely Tokió szerint több száz kilométert tett meg, és körülbelül 210 kilométerre Hokkaido szigettől csapódott be a tengerbe.
"
["post_title"]=>
string(101) "Közös hadgyakorlattal válaszolt Dél-Korea és az Egyesült Államok a phenjani rakétakilövésre"
["post_excerpt"]=>
string(130) "A hadsereg tájékoztatása szerint a műveleten az észak-koreai rakétalétesítmények esetleges célbavételét gyakorolták. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(91) "kozos-hadgyakorlattal-valaszolt-del-korea-es-az-egyesult-allamok-a-phenjani-raketakilovesre"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2022-11-18 13:41:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2022-11-18 11:41:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421279"
["menu_order"]=>
int(20480)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3463 (24) {
["ID"]=>
int(411217)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2022-01-28 12:48:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-01-28 10:48:38"
["post_content"]=>
string(986) "
Ausztria és Svédország jár élen uniós viszonylatban az újrahasznosítható energiaforrások tekintetében. Az Európai Statisztikai Hivatal adatai szerint 2019-ben az unió bruttó energiafogyasztásának 37 százalékát biztosították újrahasznosítható forrásokból, 3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Ausztria és Svédország energiaszükségletének több mint kétharmadát nyeri ki újrahasznosítható forrásokból. 50 százalék fölötti az arány Dániában, Portugáliában, Horvátországban és Lettországban, míg Cipruson, Magyarországon és Máltán csak a szükséges energia 10 százalékát biztosítják újrahasznosítható forrásokból. Másrészt tavaly napenergiával biztosították az uniós fogyasztás 14 százalékát. Ez az arány 2008-ban még csak 1 százalék volt.
Először érte rakétatámadás pénteken reggel az eddig biztonságosnak hitt Luckot és Dnyiprót. Ezek a városok korábban nem álltak tüzérségi vagy rakétatűz alatt. A román és a magyar határtól kevesebb mint 200 kilométerre fekvő nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk környékén is harcok dúlnak. A helyi média robbanásokról számolt be.
Az orosz védelmi minisztérium péntek reggel megerősítette, hogy támadást indítottak Ivano-Frankivszk és Luck térségében. Moszkvai védelmi tisztviselők állítása szerint „nagy pontosságú, nagy hatótávolságú támadásaik” két katonai repülőteret céloznak.
A Nexta ukrán televízió szerint Dnyipróban egy rakéta egy óvoda és egy lakóépület közelében csapódott be, egy másik pedig egy cipőgyárat talált el.
❗Around 06:10 in Novokodatsky, a district of #Dnipro, there were three #airstrikes on the city, namely a hit near a kindergarten and an apartment building, and a hit on a two-story shoe factory with subsequent combustion.
Az Egészségügyi Minisztérium a közegészségügyi hatóság és az egészségügyi igazgatóságok képviselőivel, valamint közegészségügyi és járványügyi szakértőkkel találkozik a települések karanténba helyezése kritériumainak megváltoztatása érdekében.
A szakértők megállapították, hogy a fertőzöttségi arány a tesztek számától függ, ahol kevés a vizsgálat ott az arány is alacsony és nem tükrözi a valós helyzetet. Az Egészségügyi Minisztérium képviselői azt mondták, hogy a pozitív tesztek arányán kívül a kórházak zsúfoltságát is figyelembe veszik a karantén bevezetésekor.
Kihirdette a vasárnapi szerbiai kisebbségi önkormányzati választások végleges eredményeit az ország választási bizottsága, a testület egyben azt is közölte, hogy az egyetlen induló, a Magyar Összefogás lista 40 960 szavazatot kapott.
Ez azt jelenti, hogy a következő négy esztendőben is a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás nevű lista vezeti a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT). A testület jogköre a művelődés, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és az oktatás területére terjed ki. A Magyar Összefogás most mind a 35 mandátumot megszerezte.
A 2011-es népszámlálási adatok szerint Szerbiában 254 ezer magyar élt, az idei népszámlálás eredményei még nem ismertek.
"
["post_title"]=>
string(98) "A Magyar Összefogás irányítja a jövőben is a szerbiai magyarok kisebbségi önkormányzatát"
["post_excerpt"]=>
string(62) "A Magyar Összefogás most mind a 35 mandátumot megszerezte. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(88) "a-magyar-osszefogas-iranyitja-a-jovoben-is-a-szerbiai-magyarok-kisebbsegi-onkormanyzatat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2022-11-18 13:39:52"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2022-11-18 11:39:52"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421277"
["menu_order"]=>
int(20484)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3687 (24) {
["ID"]=>
int(411205)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2022-01-28 12:47:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-01-28 10:47:37"
["post_content"]=>
string(1231) "
Az olasz parlamenti képviselők remélik, hogy - öt napos szavazást követően - ma sikerül megállapodni az új köztársasági elnök személyéről, csupán 6 nappal Sergio Mattarella jelenlegi államfő mandátumának lejárta előtt.
Hosszú ideig a jelenlegi kormányfő Mario Draghi volt a legesélyesebb, de most attól tartanak, hogy távozása a miniszterelnöki székből kedvezőtlen lenne az európai reziliencia építési program keretében ígért több milliárd eurós összeg lehívásához szükséges reformok végrehajtásában. Olaszország a legnagyobb kedvezményezettje a programnak, majdnem 200 milliárd euróra számíthat. Az államelnök-választás tegnap este tartott negyedik fordulója sem hozott konkrét eredményt, 441-en tartózkodtak és 261-en üres szavazócédulát dobtak az urnába. Olaszországban az államfőt 7 évre választják a parlament tagjai és a 20 tartomány küldöttei. A voksolás negyedik napjától az abszolút többség, vagyis 505 szavazat megszerzése is elegendő az új államelnök megválasztásához.
Jelentősen csökkent péntek reggelre az üzemanyagok ára. A bukaresti benzinkutaknál valamennyi terméktípus literenkénti ára 9 lej alatt volt az üzemanyagár-figyelő adatai szerint. A normál benzin legtöbb 8,25 lejbe került, a legdrágább üzemanyagtípus, a prémium dízel ára pedig 8,84 lej volt.
Szerdán hosszú sorok alakultak ki a benzinkutaknál, miután az autósok körében elterjedt a hír, hogy 10-11 lejre emelkedhet az üzemanyagok ára, sőt a közösségi oldalakon szerda este egy olyan fotó is terjedt, amely szerint egy tenkei benzinkút 12,99 lejre emelte az árait.
Indokolatlan a tizenegy lejes benzinár által okozott pánik – véli Bende Sándor RMDSZ-es képviselő, az alsóház ipari és szolgáltatási bizottságának elnöke. A politikus szerint az ukrajnai háború felerősítheti az árakra gyakorolt nyomást, viszont Románia várhatóan nem fog szembesülni energiaellátási problémákkal, akkor sem, ha zavar keletkezne az orosz gázszállításban.
Hetvenkét órával meghosszabbították az eredetileg vasárnap éjfélkor lejáró karantént Temesváron és a környező négy községben. A megyeszékhely mellett Újszentest, Gyüreget, Mosnicatelepet és Győrödöt érinti a döntés.
A határozatot az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője hozta meg az egészségügyi minisztériummal való egyeztetést követően, miután a Temes megyei vészhelyzeti bizottság egy nappal korábbi ülésén - a megyei közegészségügyi igazgatóság és az Országos Közegészségügyi Intézet ajánlása ellenére - nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget a vesztegzár hét nappal való meghosszabbítására vonatkozó javaslat.Bukarestben is folyamatosan nőt a fertőzési arány az elmúlt hetekben és most meghaladja a 5 ezreléket. Amennyiben ez a mutató 6 ezrelék fölé emelkedik a főváros is karanténba kerülhet – jelentette ki Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter.
A minél előbbi tűzszünet elérésén dolgozik a vatikáni diplomácia, amely kész közvetíteni a felek között Ferenc pápa nyilatkozata szerint, aki harmadik világháborúnak nevezte az ukrajnai konfliktust a La Stampa című olasz napilapban ma megjelent interjúban.
Ferenc pápa kijelentette, abszurd harmadik világháború zajlik, mely mögött a hatalomvágy és a fegyverkereskedelem húzódik. Úgy vélte, ha egy évre felfüggesztenék a fegyverek gyártását és kereskedelmét, fel lehetne számolni az éhezést a világban. A pápa a világban tapasztalható éhezést botránynak, szégyennek, bűncselekménynek nevezte. "(..) a békét kell akarnunk, nem csak pillanatnyi tűzszünetet, amely az újrafegyverkezéshez kell" - jelentette ki Ferenc pápa.
Receptként javasolta a szívek fegyvertelenítését, az erőszak hatástalanítását: "mindannyiunknak pacifistának kell lennünk" – mondta.
"
["post_title"]=>
string(60) "Ferenc pápa: Kijev és Moszkva között lehetséges a béke"
["post_excerpt"]=>
string(134) ""(..) a békét kell akarnunk, nem csak pillanatnyi tűzszünetet, amely az újrafegyverkezéshez kell" - jelentette ki Ferenc pápa. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(53) "ferenc-papa-kijev-es-moszkva-kozott-lehetseges-a-beke"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2022-11-18 13:44:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2022-11-18 11:44:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421283"
["menu_order"]=>
int(20488)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3691 (24) {
["ID"]=>
int(412843)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2022-03-11 09:16:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-03-11 07:16:46"
["post_content"]=>
string(2373) "
Ukrajna kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel bármikor, amikor neki alkalmas, akár az ország semlegességéről is - nyilatkozta a CNN amerikai hírtelevíziónak Igor Zsovka, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök irodájának helyettes vezetője.
Bár az ukrán és az orosz külügyminiszter csütörtökön, a törökországi Antalyában tartott megbeszélései nem hoztak komoly áttörést, Ukrajna kezdettől fogva nem volt túl optimista – mondta Igor Zsovka, az elnöki hivatal helyettes vezetője.
„Nagyon jó, hogy találkoztak, de sajnos kijelenthetjük, hogy nem Oroszország külügyminisztere hozza meg a végső döntést. A végső döntést a háború leállításáról, a tűzszünetről, a csapatok kivonásáról csak egy személy hozza meg” – mondta, nyilvánvalóan Putyinra utalva.
Érvelése szerint az elnökök találkozása azért is fontos, mert az alskbb szinteken zajló tárgyalások során megkötött megállapodásokat nem tartják be az oroszok.
Zsovka elmondta, Ukrajna nyitott a semlegességre, „ha a NATO-blokk egyelőre nem áll készen Ukrajna elfogadására”.
"Ukrajnának ugyanakkor kemény biztonsági garanciákra van szüksége, hogy ezek a szörnyű háborúk, ez a szörnyű agresszió ne ismétlődhessen meg a jövőben" - tette hozzá.
Zsovkva hozzátette, hogy Ukrajna Putyinnal és szomszédaival együtt akar dolgozni egy olyan rendszer létrehozásán, amelyet "Európa megújult biztonsági rendszerének" nevezett.
„Hazám, az ukrán nép megérdemli, hogy az európai család részévé váljon… Ukrajna egész Európa biztonságáért küzd. Tehát amikor (a francia) elnök (Emmanuel) Macron a lehetséges európai biztonságról beszél, hogyan beszélhet anélkül, hogy Zelenszkij elnök ülne az asztalnál? Zelenszkij elnök és Ukrajna nélkül az Európai Unióban?” - érvelt az ukrán elnökhelyettes.
Miszknek semmi érdeke egy háború kirobbantásában, a konfliktus csakis akkor törhet ki, ha Fehéroroszországot vagy közeli szövetségesét, Oroszországot közvetlen támadás éri - jelentette ki Alekszadr Lukasenkó fehérorosz elnök a lakossághoz és a parlamenthez intézett beszédében.
Hozzátette, a februári orosz-fehérorosz közös hadgyakorlat segít Minszknek, hogy megértse, hova kell összpontosítsa erejét, Fehéroroszországnak pedig védenie kell az Ukrajnával közös déli határát. Az Interfax hírügynökség szerint Lukasenkó azt mondta, Fehéroroszországnak az Oroszországgal kötött államszövetségi megállapodások értelmében be kell kapcsolódnia egy esetleges konfliktusba, amennyiben közvetlen támadás éri Oroszországot. Az amerikai hatóságok szerdán figyelmeztették a minszki hatóságokat, hogy súlyos következményei lesznek, ha megengedik, hogy orosz csapatok használják az ország területét Ukrajna lerohanásához.