Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Az Európai Unió 13 tagállamában nem érte el az 1000 eurót a minimálbér 2022. január 1-jén, két tagállamban kevéssel 1000 euró fölött volt, további hat országban pedig meghaladta az 1500 eurót – derül ki az Eurostat pénteki adataiból.
Az inflációs ráta Németországban az előzetes adattal megegyezően 5,1 százalék volt februárban a januári 4,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált végleges adatai szerint. A fogyasztói árak havi bázison 0,9 százalékkal emelkedtek februárban.
Váratlan látogatásra érkezett Afganisztánba vasárnap Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a hivatalba lépését követő első külföldi körútja részeként.
Adásunkban Püsök Botond Túl közel (Too Close) című dokumentumfilmje alkotóival, Darabos György magyarországi fotográfussal, valamint Karda-Markaly Arankával, a Csíki Székely…
Az ukrán orosz határon azonos a helyzet, mint 2021 áprilisában, amikor Moszkva 100 ezer katonát sorakoztatott fel – jelentette ki Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter.
A kormány magyar fenntartja a benzinárstopot – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Budapesten, rendkívüli Kormányinfón. Gulyás Gergely szerint ugyanakkor a 7,5 tonna feletti gépjárműveket és a 3,5 tonna feletti külföldi rendszámú teherautókat csak a nagynyomású kútoszlopoknál lehet tankolni, ahol a gázolajat piaci alapon értékesítik.
Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos abban bízik, hogy Európa júliusra eléri a megfelelő számú beoltottat ahhoz, hogy a közösségen belül kialakulhasson a nyájimmunitás. Aggasztó mértékben növekszik azonban a koronavírusfertőzöttek száma, ami azt eredményezi, hogy egyre több ország dönt a korlátozó intézkedések újbóli bevezetése vagy azok szigorítása mellett.
A járvány miatt idén sem biztos, hogy vásárokon lehet eladni a bárányokat, ezért a juhászok inkább az arab országokba adják el az állatokat, ahonnan tavalyhoz képest 10 százalékkal nagyobb árat kapnak értük.
Az Európai Unió 13 tagállamában nem érte el az 1000 eurót a minimálbér 2022. január 1-jén, két tagállamban kevéssel 1000 euró fölött volt, további hat országban pedig meghaladta az 1500 eurót - derül ki az Eurostat pénteki adataiból.
Az év elején 13 keleti és déli uniós tagállamban volt 1000 euró alatti a minimálbér: Bulgáriában (332 euró), Lettországban (500 euró), Romániában (515 euró), Magyarországon (542 euró), Horvátországban (624 euró), Szlovákiában (646 euró), Csehországban (652 euró), Észtországban (654 euró), Lengyelországban (655 euró), Litvániában (730 euró), Görögországban (774 euró), Máltán (792 euró) és Portugáliában (823 euró). A hat tagállam, ahol nincs minimálbér: Dánia, Olaszország, Ciprus, Ausztria, Finnország és Svédország. Az EU 21 tagállamában a legmagasabb minimálbér csaknem hétszer nagyobb a legalacsonyabbnál.
Az inflációs ráta Németországban az előzetes adattal megegyezően 5,1 százalék volt februárban a januári 4,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált végleges adatai szerint. A fogyasztói árak havi bázison 0,9 százalékkal emelkedtek februárban.
Az inflációt a kínálati szűk keresztmetszetek miatt a termelői árak évi 25,0 százalékos növekedése befolyásolta, különösen az energiatermékeknél. "A koronavírussal kapcsolatos hatásokat egyre inkább háttérbe szorítják az Ukrajna elleni orosz támadás hatásai" - hangsúlyozta Georg Thiel, a Szövetségi Statisztikai Hivatal elnöke. "A jelenlegi áremelkedések, különösen az ásványolajtermékek esetében, még nem tükröződnek a 2022. februári eredményekben."
Az energia nélkül az inflációs ráta februárban 3,3 százalék, az energia és az élelmiszerek nélkül 3,0 százalék lett volna.
Váratlan látogatásra érkezett Afganisztánba vasárnap Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a hivatalba lépését követő első külföldi körútja részeként.
A tárcavezető többek között Asraf Gáni afgán elnökkel is találkozott Kabulban, és aggodalmukat fejezték ki a fokozódó erőszak miatt, hangsúlyozva, hogy a megoldást a tartós és igazságos béke jelentené. Szakértők szerint a látogatás célja a rendezés felgyorsítása a dél-ázsiai országban.
Adásunkban Püsök Botond Túl közel(Too Close) című dokumentumfilmje alkotóival, Darabos György magyarországi fotográfussal, valamint Karda-Markaly Arankával, a Csíki Székely Múzeum új igazgatójával hallhatnak beszélgetést.
Az ukrán orosz határon azonos a helyzet, mint 2021 áprilisában, amikor Moszkva 100 ezer katonát sorakoztatott fel - jelentette ki Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter.
Az Oroszországgal fennálló feszültség megvitatásáért ülésező ukrán parlamentben Rezinkov elmondta, a reakció más, hiszen jelenleg a hibrid intézkedések erősebbek, főként a hírszerzés esetén, ami kedvezőtlenül hat a makrogazdasági helyzetre. A Reznikovot idéző EFE spanyol hírügynökség szerint jelenleg az ukrán határon mintegy 112 ezer orosz katona állomásozik, a légi és tengeri személyzettel együtt pedig mintegy 130 ezer fő. Tavaly áprilisban 126 ezer orosz katonát vezényeltek az ukrán-orosz határra. Hozzátette, Kijev figyelemmel kíséri a csapatmozgást Fehéroroszország területén, ahol február 10-20 között jelentős orosz-fehérorosz hadgyakorlatot tartanak, amit a nyugati országok aggasztónak minősítenek.
A kormány magyar fenntartja a benzinárstopot - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Budapesten, rendkívüli Kormányinfón. Gulyás Gergely szerint ugyanakkor a 7,5 tonna feletti gépjárműveket és a 3,5 tonna feletti külföldi rendszámú teherautókat csak a nagynyomású kútoszlopoknál lehet tankolni, ahol a gázolajat piaci alapon értékesítik.
A személygépkocsik és a 7,5 tonna alatti magyar teherautók továbbra is 480 forintos literenkénti áron juthatnak üzemanyaghoz, hasonlóan a mezőgazdasági erőgépekhez, függetlenül attól, hány tonnát nyomnak. Ez 7 lej alatti benzinárnak felel meg.
A vonatkozó rendelet tegnap este tízkor életbe lépett – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a rendkívüli Kormányinfón.
Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos abban bízik, hogy Európa júliusra eléri a megfelelő számú beoltottat ahhoz, hogy a közösségen belül kialakulhasson a nyájimmunitás. Aggasztó mértékben növekszik azonban a koronavírusfertőzöttek száma, ami azt eredményezi, hogy egyre több ország dönt a korlátozó intézkedések újbóli bevezetése vagy azok szigorítása mellett.
Tovább nő a feszültség Európában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások miatt, a hétvégén több nagyvárosban is komoly tüntetések voltak a rendelkezések ellen – egy részüket csak komoly rendőri fellépéssel lehetett kordában tartani. A szerb fővárosban, Belgrádban tüntetők terrornak nevezték a korlátozásokat, a bolgár fővárosban, Szófiában többnyire maszk nélkül tüntettek a nyitás mellett, Bukarestben keresztekkel és ikonokkal vonultak fel több százan az oltás ellen tüntetve, míg a horvátországi Zágrábban a korlátozások ellen tüntetők a demokráciát féltve vonultak utcára. A németországi Kasselben már nem először tüntettek, ezúttal a beszámolók szerint több mint 20 ezren vonultak az utcákra, többnyire maszk nélkül. A nagy erőkkel kivonuló rendőrség többeket őrizetbe vett. Bécsben is többezres tömeg tüntetett, őket paprikasprayvel oszlatta fel a helyi rendőrség. Az elégedetlenség tegnapi hulláma Franciaországban egybe esett az immár harmadjára bevezetett vesztegzárral, amely az ország nagy részét érinti 21 millió emberrel, beleértve Párizst is. Várhatóan azonban más országrészekben is lesznek szigorítások, amint megtelnek a kórházak intenzív osztályai. Lengyelország viszont már a negyedik szükségállapotot éli át, ennek ellenére Varsóban megtartották a Szabadság menete nevű tiltakozó felvonulást.
Oroszország nem akar háborút, de nem is fogja engedni, hogy biztonsági érdekeit figyelmen kívül hagyják - jelentette ki az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov a négy oroszországi rádiónak adott interjúban hangsúlyozta, amennyiben Oroszországtól függ, akkor nem lesz háború, de nem engedhetik meg, hogy semmibe vegyék az ország érdekeit.
Az enyhe tél miatt az élősködők áttelelnek, így az előző évinél még nagyobb számban, illetve már kora tavasszal találkozhatunk például kullancsokkal.
A kullancscsípések nagyobb részével nincs is baj, de egy-egy fertőzött példány komoly betegséget okozhat. Ezért nem mindegy, hogyan próbáljuk meg eltávolítani a vérszívókat – hívta fel a figyelmet Lakos András infektológus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Elmondta, rengeteg népi hiedelem van arról, hogy hogyan érdemes a kullancsot eltávolítani, de ezek általában nem megfelelő eljárások.
Ha kullancsot találunk, minél előbb távolítsuk el, mert minél több időt tölt a bőrben, annál nagyobb a veszélye a fertőzésnek. Semmiképpen se nyomjuk össze a testét, ugyanis ha összepréseljük a kullancsot, nagyobb az esélye, hogy belénk kerül a kórokozó.
Ne használjunk krémeket, olajt, zsírt, kölnit, fertőtlenítő szereket, ne tekergessük a kullancsot, és ne fertőtlenítsük a csípés helyét eltávolítás után sem. Az utóbbi azért fontos, mert ha a kullancs fertőzött volt, a fertőtlenítő szer már úgysem érheti utol a vérpályában és a bőr mélyebb rétegeiben az esetlegesen szaporodó baktériumokat, viszont helyi irritációt okozhat, ennek következtében pedig téves diagnózist állíthat fel az orvos.
Jó tudni, hogy a kullancs által okozott legijesztőbb betegség, a Lyme-kór ellen már jó ideje létezik vakcina.
A járvány miatt idén sem biztos, hogy vásárokon lehet eladni a bárányokat, ezért a juhászok inkább az arab országokba adják el az állatokat, ahonnan tavalyhoz képest 10 százalékkal nagyobb árat kapnak értük.
A Beszterce-Naszód megyei pásztorok azt mondják, lesz bárány a katolikus és az ortodox húsvétra Romániában is, de 20-30 százalékkal drágábban, mint tavaly, azaz 25-30 lejes árra számítanak kilogrammonként. A Sajó völgyében élő pásztorok már adtak el külföldre bárányt az arab országokba és semmi gond nem volt. Azt mondják jobb árat kaptak értük, mert kiküszöbölték a közvetítőket. A Sajó-menti pásztorok képviselője szerint tavaly sikerült kiküszöbölni azokat a közvetítőket, akik olcsón felvásárolták az állatokat és drágán adták el az arab országoknak. Jelenleg közvetlenül az exportőröknek adják el a bárányt, ami változtatott a helyzeten és a piac is stabil volt a járvány dacára.
Beigazolódott, hogy szabotázs történt az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetékeknél szeptember végén, miután robbanóanyag nyomára bukkantak a rongálás helyszínén - közölte ma a svéd ügyészség.
A közlemény szerint az összetett és átfogó nyomozás végén fog kiderülni, hogy meg tudnak-e nevezni gyanúsítottat az ügyben.
A vezetékrendszerek Oroszországot és Németországot kötik össze a Balti-tenger alatt. A robbanások pillanatában mindkét vezetékpár üzemen kívül volt.
"
["post_title"]=>
string(100) "Svéd ügyészség: beigazolódott, hogy szabotázs történt az Északi Áramlat gázvezetékeknél"
["post_excerpt"]=>
string(136) "A közlemény szerint az összetett és átfogó nyomozás végén fog kiderülni, hogy meg tudnak-e nevezni gyanúsítottat az ügyben."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(85) "sved-ugyeszseg-beigazolodott-hogy-szabotazs-tortent-az-eszaki-aramlat-gazvezetekeknel"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2022-11-18 13:42:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2022-11-18 11:42:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421281"
["menu_order"]=>
int(20476)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3774 (24) {
["ID"]=>
int(411226)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2022-01-29 09:55:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-01-29 07:55:19"
["post_content"]=>
string(1082) "