NATO hadgyakorlat kezdődik ma több mint 2.400 román, bolgár, görög, holland, lengyel, spanyol, török és amerikai katona részvételével a Fekete-tengeren, a Román Haditengerészet szervezésében.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3573 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
NATO hadgyakorlat kezdődik ma több mint 2.400 román, bolgár, görög, holland, lengyel, spanyol, török és amerikai katona részvételével a Fekete-tengeren, a Román Haditengerészet szervezésében.
(tovább…) Continue Reading
A hulladékot szállító kamiont fuvarlevele szerint egy olasz cégtől szállított műanyagot és gumit egy román vállalat számára.
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 31 683 fertőzéses esetet és 71 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 59 797-re emelkedett – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 3 565 fertőzéses esetet és 67 halálesetet regisztrálta, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 64 226-ra emelkedett- közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingMódosítani fogják az országos oltásplatformot annak érdekében, hogy mutassa a várakozási időt valamint azt, hogy az oltásra jelentkezőt milyen vakcinával immunizálják.
(tovább…) Continue Reading
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Marcel Boloşt javasolja a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztérium élére – jelentette be ma Florin Cîţu pártelnök.
Continue ReadingSzergej Lavrov arról is beszélt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utasítana el találkozót Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, hogy megvitassanak bizonyos „konkrét kérdéseket”.
Continue ReadingMa kezdődik a próbaérettségi, március 29-én pedig a nyolcadikosok képességfelmérő próbavizsgája. Azokon a településeken, amelyek a próbafelmérések idején a járvány miatt vesztegzár alatt lesznek, egy későbbi időpontban fognak vizsgázni a diákok, de még május 15-e előtt.
(tovább…) Continue ReadingA műsor témái:
Continue Reading
COP szóban forgó közvéleménykutatása során a minta mérete 1.162 fő volt. Hibahatár: 2,9%.
Continue Reading
Oroszország kilép az Európa Tanácsból (ET) – jelentette be ma az orosz külügyminisztérium.
Continue Reading
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 6,6 százalék volt.
Continue ReadingNATO hadgyakorlat kezdődik ma több mint 2.400 román, bolgár, görög, holland, lengyel, spanyol, török és amerikai katona részvételével a Fekete-tengeren, a Román Haditengerészet szervezésében.
A Sea Shield-21 elnevezésű gyakorlaton 18 hadihajó, 10 repülőgép vesz részt megerősítendő a szövetség jelenlétét a Fekete-tengeren. Mától hét napon át valódi háborús helyzeteket szimulálnak a gyakorlat résztvevői víz alatt, vízen, szárazföldön és levegőben egyaránt – közölte Mihai Panait ellentengernagy, a Román Hadiflotta parancsnoka. A moszkvai sajtó szerint Oroszország mind a hat, a Fekete-tengeren állomásozó tengeralattjáróját mozgósította a NATO-hadgyakorlat idejére. Ez precedens nélküli, emelték ki orosz források.
" ["post_title"]=> string(31) "Példátlan orosz mozgósítás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "peldatlan-orosz-mozgositas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-22 14:31:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-22 12:31:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399189" ["menu_order"]=> int(20491) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(421275) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-18 13:37:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-18 11:37:36" ["post_content"]=> string(813) "Több mint 22 tonna műanyag- és gumihulladékot tartóztattak fel és fordítottak vissza származási országába, Olaszországba a román határőrök Borsnál - közölte a nagyváradi határrendészet.
A hulladékot szállító kamiont fuvarlevele szerint egy olasz cégtől szállított műanyagot és gumit egy román vállalat számára. Mivel gyanú merült fel a szállítmány törvényességére vonatkozóan, a határőrök a Környezetvédelmi Őrség Bihar megyei parancsnokságának szakértőitől kértek segítséget.
Az ellenőrzések során kiderült, hogy a kamion valójában 22.790 kg műanyag- és gumihulladékot szállított.
" ["post_title"]=> string(82) "Több mint 22 tonna műanyag- és gumihulladékot fordítottak vissza a határtól" ["post_excerpt"]=> string(138) "A hulladékot szállító kamiont fuvarlevele szerint egy olasz cégtől szállított műanyagot és gumit egy román vállalat számára." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "tobb-mint-22-tonna-muanyag-es-gumihulladekot-forditottak-vissza-a-hatartol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-18 13:37:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-18 11:37:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421275" ["menu_order"]=> int(20492) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(411198) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-27 13:57:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-27 11:57:18" ["post_content"]=> string(567) "Az elmúlt 24 órában 31 683 fertőzéses esetet és 71 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 59 797-re emelkedett - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Eddig 18.799.834 koronavírusteszt eredményének feldolgozásáról érkezett jelentés, ebből 100 952-őt az elmúlt 24 órában készítettek. Az elmúlt 24 órában 100 952 tesztet dolgoztak fel hazánkban.
" ["post_title"]=> string(57) "GCS: Az elmúlt 24 órában 100 952 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(301) "Az elmúlt 24 órában 31 683 fertőzéses esetet és 71 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 59 797-re emelkedett - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "gcs-az-elmult-24-oraban-100-952-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-27 13:57:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-27 11:57:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411198" ["menu_order"]=> int(20493) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(412838) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-10 14:42:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-10 12:42:34" ["post_content"]=> string(723) "Az elmúlt 24 órában 3 565 fertőzéses esetet és 67 halálesetet regisztrálta, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 64 226-ra emelkedett- közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 630 személyt ápolnak intenzív osztályokon.
Eddig 21 466 696 koronavírusteszt eredményének feldolgozásáról érkezett jelentés, ebből 26 199-et az elmúlt 24 órában készítettek. Az elmúlt 24 órában több mint 35 907 ezer tesztet dolgoztak fel hazánkban.
" ["post_title"]=> string(60) "GCS: Több mint 35 907 ezer tesztet dolgoztak fel hazánkban" ["post_excerpt"]=> string(247) "Az elmúlt 24 órában 3 565 fertőzéses esetet és 67 halálesetet regisztrálta, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 64 226-ra emelkedett- közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "gcs-tobb-mint-35-907-ezer-tesztet-dolgoztak-fel-hazankban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-10 14:42:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-10 12:42:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412838" ["menu_order"]=> int(20494) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(399187) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-22 14:29:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-22 12:29:39" ["post_content"]=> string(881) "Módosítani fogják az országos oltásplatformot annak érdekében, hogy mutassa a várakozási időt valamint azt, hogy az oltásra jelentkezőt milyen vakcinával immunizálják.
Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampány koordinátora azt nyilatkozta, az a céljuk, hogy elejét vegyék azoknak az eseteknek, hogy az állampolgárok hosszú várakozási idő után lemondjanak az oltásról, miután kiderül, hogy melyik gyártó koronavírus elleni vakcináját kapják. A katonaorvos leszögezte, teljes mértékben az átláthatóság híve, az állampolgároknak tudniuk kell, hogy milyen szérumra és mennyi időt kell várniuk. Valeriu Gheorghiţă elmondása szerint a módosításokat áprilisban fogják bevezetni.
" ["post_title"]=> string(27) "Változik az oltásplatform" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "valtozik-az-oltasplatform" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-22 14:29:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-22 12:29:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399187" ["menu_order"]=> int(20495) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(411196) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-27 13:50:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-27 11:50:56" ["post_content"]=> string(525) "A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Marcel Boloşt javasolja a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztérium élére - jelentette be ma Florin Cîţu pártelnök.
Florin Roman kutatási miniszter december 15-én mondott le tisztségéből. Klaus Johannis államfő december 17-én írta alá a Virgil Popescu energiaügyi minisztert ügyvivő kutatási tárcavezetőnek kinevező rendeletet.
" ["post_title"]=> string(41) "A liberálisok Marcel Boloşt javasolják" ["post_excerpt"]=> string(191) "A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Marcel Boloşt javasolja a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztérium élére - jelentette be ma Florin Cîţu pártelnök. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "a-liberalisok-marcel-bolost-javasoljak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-27 13:50:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-27 11:50:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411196" ["menu_order"]=> int(20497) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(412831) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-10 13:54:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-10 11:54:22" ["post_content"]=> string(957) "Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az egész világot manipulálják az orosz hadsereg által elkövetett rémtettekről szóló hamis hírekkel. Lavrov ma délelőtt a Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott törökországi megbeszélése után nyilatkozott, és hamisaknak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint az orosz hadsereg tegnap szülészetre mért volna csapásokat Mariupolban. A szóban forgó épületben Lavrov szerint már nem voltak egészségügyi dolgozók és szülőanyák, hanem valójában az azoviak néven ismert ukrán ultranacionalista zászlóalj fegyvereseinek táborhelye volt.
Az orosz külügyminiszter arról is beszélt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utasítana el találkozót Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, hogy megvitassanak bizonyos "konkrét kérdéseket".
" ["post_title"]=> string(59) "Lavrov: Az egész világot manipulálják a hamis hírekkel" ["post_excerpt"]=> string(195) "Szergej Lavrov arról is beszélt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utasítana el találkozót Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, hogy megvitassanak bizonyos "konkrét kérdéseket"." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "lavrov-az-egesz-vilagot-manipulaljak-a-hamis-hirekkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-10 13:54:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-10 11:54:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412831" ["menu_order"]=> int(20498) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(399185) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-22 14:28:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-22 12:28:48" ["post_content"]=> string(1059) "Ma kezdődik a próbaérettségi, március 29-én pedig a nyolcadikosok képességfelmérő próbavizsgája. Azokon a településeken, amelyek a próbafelmérések idején a járvány miatt vesztegzár alatt lesznek, egy későbbi időpontban fognak vizsgázni a diákok, de még május 15-e előtt.
Az egészségügyi óvintézkedések betartásáért az iskolák vezetősége úgy is dönthet, hogy azokon a napokon, amikor a próbafelméréseket tartják, a többi osztály online tartja az órákat. Országos szinten mintegy 7500 tanuló nem vehet részt a próbaérettségin a járványhelyzet indokolta korlátozások miatt - közölte vasárnap este az oktatási miniszter. A kormányfő a parlamentben délelőtt azt mondta, országos viszonylatban 200 karanténban lévő településen élő diák hagyhatja el lakhelyét, hogy más településen vegyen részt a ma kezdődő próbaérettségin.
" ["post_title"]=> string(45) "Elhagyhatják a karantént az érettségizők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "elhagyhatjak-a-karantent-az-erettsegizok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-22 14:28:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-22 12:28:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399185" ["menu_order"]=> int(20499) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(421201) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-18 12:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-18 10:00:00" ["post_content"]=> string(834) "A műsor témái:
A Románok Egyesüléséért Szövetség a második legnépszerűbb politikai alakulat Romániában – derül ki az INSCOP január 10-18. között végzett közvéleménykutatásából.
A szélsőséges párt esetében a 2021 októbere óta a szavazási szándék a 18%-ról 20,6%-ra emelkedett, ezzel az AUR megelőzte a Nemzeti Liberális Pártot, melynek támogatottsága 18,9%-ról 16,6%-ra csökkent. A Szociáldemokrata Párt továbbra is a legnépszerűbb romániai párt, ám november végi kormányralépése óta vesztett népszerűségéből, támogatottsága október óta 36,6%-ról 34,3%-ra csökkent. A már ellenzéki pártként működő Mentsétek meg Romániát Szövetség esetében a népszerűség 12,2%-ról 12,5-re emelkedett.
Az INSCOP szóban forgó közvéleménykutatása során a minta mérete 1.162 fő volt. Hibahatár: 2,9%.
" ["post_title"]=> string(39) "Az AUR a második legnépszerűbb párt" ["post_excerpt"]=> string(99) "COP szóban forgó közvéleménykutatása során a minta mérete 1.162 fő volt. Hibahatár: 2,9%." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "az-aur-a-masodik-legnepszerubb-part" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-27 13:48:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-27 11:48:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411194" ["menu_order"]=> int(20501) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(412829) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-10 13:49:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-10 11:49:38" ["post_content"]=> string(1528) "Oroszország kilép az Európa Tanácsból (ET) - jelentette be ma az orosz külügyminisztérium. "Oroszország nem fog részt venni abban, hogy a NATO-országok és
az őket engedelmesen követő EU Európa legrégebbi szervezetét a nyugati felsőbbrendűség és önimádat bűvigéinek újabb platformjává alakítsa. Hadd élvezzék egymással a kommunikációt, Oroszország nélkül" - hangzott a külügyminisztérium közleménye.
Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőházának elnökhelyettese a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy egy ország ET-tagsága a szervezet alapokmányának 7. cikke értelmében a folyó pénzügyi év végén szűnik meg, ha kilépési szándékáról az érintett tagállam az adott év első kilenc hónapjában értesíti az ET főtitkárát. Rámutatott, hogy a kilépés az az Emberi Jogok Európai Egyezményének egyidejű felmondásával jár.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak megerősítette, hogy Oroszország kilép az ET összes mechanizmusából.
Oroszország már tavaly tavasszal is kilátásba helyezte az ET-ből történő kilépését amiatt, hogy az EJEB tiltakozott Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki orosz politikus ügyében. Moszkva politikai elfogultsággal vádolta meg az intézményt.
" ["post_title"]=> string(81) "Dmitrij Peszkov: Oroszország kilép az Európa Tanács összes mechanizmusából" ["post_excerpt"]=> string(99) "Oroszország kilép az Európa Tanácsból (ET) - jelentette be ma az orosz külügyminisztérium. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "dmitrij-peszkov-oroszorszag-kilep-az-eupai-tanacs-osszes-mechanizmusabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-10 15:41:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-10 13:41:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412829" ["menu_order"]=> int(20502) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(421273) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-18 11:49:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-18 09:49:46" ["post_content"]=> string(901) "A hazai építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,9 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben az egy évvel korábbihoz képest – közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 6,6 százalék volt.
Az első kilenc hónapban a növekedés főleg a karbantartási és javítási munkálatok emelkedésének volt köszönhető, amelyek 17,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A felújítások volumene 12,9 százalékkal, az új építéseké 5,8 százalékkal nőtt. Az épületek típusa szerint a nem lakóépületeknél 19,4 százalékos, az ipari létesítményeknél 5,4 százalékos növekedést jegyeztek fel, míg a lakóépületeknél 4 százalékos bővülést.
" ["post_title"]=> string(78) "Az építőipari termelés 8,9 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben" ["post_excerpt"]=> string(99) "A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 6,6 százalék volt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "az-epitoipari-termeles-89-szazalekkal-nott-az-elso-haromnegyedevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-18 11:49:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-18 09:49:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421273" ["menu_order"]=> int(20504) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(399189) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-22 14:30:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-22 12:30:23" ["post_content"]=> string(941) "NATO hadgyakorlat kezdődik ma több mint 2.400 román, bolgár, görög, holland, lengyel, spanyol, török és amerikai katona részvételével a Fekete-tengeren, a Román Haditengerészet szervezésében.
A Sea Shield-21 elnevezésű gyakorlaton 18 hadihajó, 10 repülőgép vesz részt megerősítendő a szövetség jelenlétét a Fekete-tengeren. Mától hét napon át valódi háborús helyzeteket szimulálnak a gyakorlat résztvevői víz alatt, vízen, szárazföldön és levegőben egyaránt – közölte Mihai Panait ellentengernagy, a Román Hadiflotta parancsnoka. A moszkvai sajtó szerint Oroszország mind a hat, a Fekete-tengeren állomásozó tengeralattjáróját mozgósította a NATO-hadgyakorlat idejére. Ez precedens nélküli, emelték ki orosz források.
" ["post_title"]=> string(31) "Példátlan orosz mozgósítás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "peldatlan-orosz-mozgositas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-22 14:31:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-22 12:31:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399189" ["menu_order"]=> int(20491) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b6e252fe78e014038b6185dff2668532" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6eca22548722456728d104c4b0aa7c22" }