Az indítvány elfogadása mellett 115 képviselő, ellene 166 képviselő szavazott.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3451 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Az indítvány elfogadása mellett 115 képviselő, ellene 166 képviselő szavazott.
Continue ReadingA hatóságok kőolajfoltokat észleltek a Dunán a Vaskapu I. vízerőmű közelében – tájékoztatott a Román Vízügyi Igazgatóság.
(tovább…) Continue Reading
Meghirdette az RMDSZ pályázati kiírásait, ezek lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg. A Sajtó Szaktestülethez április 11-ig, a Művelődés Szaktestülethez…
Continue ReadingAz illetékes egyben figyelmeztetett, hogy Washington kifut az időből.
Continue Reading
Két év kihagyás után ma ismét megnyitotta kapuit Bukarestben a Román Közszolgálati Rádió Gaudeamus Könyvvására.
(tovább…) Continue Reading
Negyvenöt, Oroszország számára kémkedő diplomata listáját adta át a lengyel belbiztonsági ügynökség a varsói külügyminisztériumnak, az érintettek sürgős kiutasítását kérve…
Continue Reading
Egy friss tanulmány szerint a demokrácia világszerte visszaszorulóban van: a brit Economist Intelligence Unit (EIU) éves Demokrácia-indexe kimutatja, hogy 2021-ben a világ lakosságának csak 45,7 százaléka élt valamilyen demokráciában.
(tovább…) Continue Reading
A tájékoztatóban kiemelték: nem lehet kizárni, hogy a biztonsági szervek az eddiginél is nagyobb erőszakkal igyekeznek majd legyűrni a februári katonai hatalomátvétel ellen tiltakozó civil engedetlenségi mozgalmat, és még tovább fokozódik a kiszámíthatatlanság.
Continue ReadingAz Európai Színházi Unió (UTE) további két évre elnökévé választotta Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját – közölte a kolozsvári színház.
(tovább…) Continue Reading
Akkor is szeretünk titeket, ha nem ránk szavaztok – jelentette ki egy tegnap esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen Márki-Zay Péter. A magyarországi…
Continue Reading
A nyerges vontatókra helyezett páncélosokból és más katonai járművekből álló menetoszlopok csütörtökre virradóra, Nagylaknál lépték át a határt, majd hajnalban, a román katonai rendőrség kíséretében folytatták útjukat a román főváros, illetve a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogălniceanu légi támaszpont felé.
(tovább…) Continue ReadingA Kreml a tárgyalásokat gyakorlatiasnak és őszintének nevezte. A felek megállapodtak az együttműködés folytatásáról a megtárgyalt kérdésekben.
Continue ReadingA Képviselőház ma elutasította a Szociáldemokrata Párt (PSD) által Adriana Oros mezőgazdasági miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt.
Az indítvány elfogadása mellett 115 képviselő, ellene 166 képviselő szavazott.
A PSD mellett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői támogatták az indítvány elfogadását.
A hatóságok kőolajfoltokat észleltek a Dunán a Vaskapu I. vízerőmű közelében - tájékoztatott a Román Vízügyi Igazgatóság.
Az olajszennyezés 6 kilométer hosszan húzódik. Az igazgatóság azonnal kiküldött a helyszínre egy szakemberekből álló csapatot, hogy mintát vegyen és kiderítse a szennyezés forrását. A Hidroelectrica Rt. munkásai már az este elkezdték a semlegesítési munkálatokat, illetve olajfelszívó gátat telepítettek a szennyezés terjedésének megállítására.
" ["post_title"]=> string(24) "Olajszennyezés a Dunán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "olajszennyezes-a-dunan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-07 14:18:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-07 12:18:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421706" ["menu_order"]=> int(19944) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3785 (24) { ["ID"]=> int(413303) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-23 12:23:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-23 10:23:27" ["post_content"]=> string(828) "Meghirdette az RMDSZ pályázati kiírásait, ezek lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg. A Sajtó Szaktestülethez április 11-ig, a Művelődés Szaktestülethez és az Alkotói Ösztöndíjbizottsághoz április 12-ig lehet pályázatot benyújtani. A tavaszi kiírásokon csak online lehet pályázni a www.communitas.ro oldalon, ahol megtalálhatóak a pályázati feltételek is.
A Communitas Alapítvány tavaly pályázatokon keresztül 168 magánszemélyt és csaknem 700 civil szervezetet támogatott. Ennek köszönhetően 214 sajtótermék, könyv került az újságos- és a könyvesboltokba, valamint több mint 1000 művelődési, ifjúsági és sport rendezvény valósult meg.
" ["post_title"]=> string(68) "Megjelentek a Communitas Alapítvány tavaszi pályázati kiírásai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "megjelentek-a-communitas-alapitvany-tavaszi-palyazati-kiirasai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-23 12:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-23 10:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413303" ["menu_order"]=> int(19945) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(400722) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-31 13:08:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-31 10:08:14" ["post_content"]=> string(1661) "Irán nem fogja leállítani a 20 százalékos urándúsítást mielőtt az Egyesült Államok feloldaná a szankciókat - közölte tegnap az iráni állami televízió egy névtelenül nyilatkozó tisztségviselőre hivatkozva. Az állami televízió honlapján hozzátette, hogy a tisztségviselő szerint Irán tovább korlátozza majd a 2015-ös többhatalmi nukleáris megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítését, ha Washington nem törli el a büntetőintézkedéseket. Az illetékes egyben figyelmeztetett, hogy Washington kifut az időből. Irán ENSZ-képviselete a nap folyamán Twitter-oldalán bejelentette, hogy nincs szükség semmiféle javaslatra az amerikai vezetés részéről, amely ha újra csatlakozni akar az iráni atomprogrammal foglalkozó, a szankciók feloldását is szabályozó közös átfogó cselekvési tervhez (JCPOA), mindössze politikai döntésre van szükség részéről, miszerint teljes mértékben és haladéktalanul végre fogja hajtani az egyezményből fakadó kötelezettségeit.
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője tegnap újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett diplomáciai folyamat mellett. Mint mondta, ez azonban igénybe vehet némi időt. A Joe Biden elnök vezette új amerikai kormányzat február közepén közölte, kész tárgyalásokba bocsátkozni Iránnal, hogy megvitassák az Egyesült Államok visszatérését az atomalkuhoz, de ehhez előbb Teheránnak eleget kell tennie a szerződés előírásainak.
" ["post_title"]=> string(108) "Teherán elutasította, hogy felhagyjon az urándúsítással, mielőtt Washington feloldaná a szankciókat" ["post_excerpt"]=> string(72) "Az illetékes egyben figyelmeztetett, hogy Washington kifut az időből." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(97) "teheran-elutasitotta-hogy-felhagyjon-az-urandusitassal-mielott-washington-feloldana-a-szankciokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-31 13:08:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-31 10:08:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400722" ["menu_order"]=> int(19947) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(421704) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-07 14:17:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-07 12:17:08" ["post_content"]=> string(791) "Két év kihagyás után ma ismét megnyitotta kapuit Bukarestben a Román Közszolgálati Rádió Gaudeamus Könyvvására.
Az immár 29-ik alkalommal megszervezett rendezvénysorozatnak a Romexpo kiállítócsarnok ad otthont december 7-11. között. Pénteken délután 6 órától mutatják be a Humanitas kiadó standjánál a Bárdi Nándor és Pál Judit történészek szerkesztette a Lövészárkon túl (Dincolo de tranșee) című román nyelvű kötetet, amely különböző naplókból és visszaemlékezésekből közöl részleteket arról, hogy a magyarok miként élték meg az első világháborút és Trianont.
" ["post_title"]=> string(57) "Magyar vonatkozású könyvet is bemutatnak a Gaudeamuson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "magyar-vonatkozasu-konyvet-is-bemutatnak-a-gaudeamuson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-07 14:26:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-07 12:26:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421704" ["menu_order"]=> int(19948) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3782 (24) { ["ID"]=> int(413296) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-23 12:04:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-23 10:04:52" ["post_content"]=> string(807) "Negyvenöt, Oroszország számára kémkedő diplomata listáját adta át a lengyel belbiztonsági ügynökség a varsói külügyminisztériumnak, az érintettek sürgős kiutasítását kérve - közölte mai sajtóértekezletén Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokért felelős lengyel miniszter szóvivője.
A külügyminisztériumnak továbbított listán szereplő, diplomáciai státuszt élvező személyek valójában Lengyelország, valamint partnerei ellen folytatnak hírszerzési tevékenységet - mondta el Zaryn. A kiutasítandó személyek, valamint azok, akik együttműködtek velük, az Oroszországi Föderáció titkosszolgálatának a tisztviselői - tette hozzá a szóvivő.
" ["post_title"]=> string(53) "Orosz diplomatákat utasítanak ki Lengyelországból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "orosz-diplomatakat-utasitanak-ki-lengyelorszagbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-23 12:04:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-23 10:04:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413296" ["menu_order"]=> int(19949) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3464 (24) { ["ID"]=> int(411649) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-10 14:12:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-10 12:12:58" ["post_content"]=> string(1411) "Egy friss tanulmány szerint a demokrácia világszerte visszaszorulóban van: a brit Economist Intelligence Unit (EIU) éves Demokrácia-indexe kimutatja, hogy 2021-ben a világ lakosságának csak 45,7 százaléka élt valamilyen demokráciában.
Ez jelentős visszaesés az egy évvel korábbi adathoz képest, ami még 49,4 százalék volt - állapítja meg az EIU "Demokrácia-index 2021: a kínai kihívás" c. tanulmánya. Ráadásul a világ lakosainak mindössze 6,4 százaléka él "teljes demokráciában", ami szintén enyhe csökkenést jelent az előző évhez képest (6,8 százalék). Az emberek jóval több mint egyharmada, 37,1 százaléka él diktatúrában, ez enyhe növekedést jelent 2020-hoz képest. Az autoriter államok aránya az elmúlt években folyamatosan emelkedett. Továbbra is Norvégia a lista éllovasa: a tanulmány az öt kategóriából háromban is a skandináv országot értékelte a legjobbnak. Mögötte áll Új-Zéland, amely a negyedikről a második helyre lépett előre, majd a többi skandináv állam, Svédország, Finnország, Izland és Dánia következik. Németország a tavalyival megegyező pontszámmal a 15. helyen áll, és a "teljes jogú demokráciák" legmagasabb kategóriájába tartozik.
" ["post_title"]=> string(98) "A valódi demokráciát a Skandináv államokban találjuk egy felmérés szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-valodi-demokraciat-a-skandinav-allamokban-talaljuk-egy-felmeres-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-10 14:13:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-10 12:13:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411649" ["menu_order"]=> int(19950) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(400720) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-31 13:00:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-31 10:00:55" ["post_content"]=> string(1553) "A biztonsági helyzet erősödő kiszámíthatatlansága miatt ajánlatos távozni Mianmarból, amíg még lehet - áll a délkelet-ázsiai országról szóló német külügyminisztériumi tájékoztatóban, amelyet ma frissítettek.
A tájékoztatóban kiemelték: nem lehet kizárni, hogy a biztonsági szervek az eddiginél is nagyobb erőszakkal igyekeznek majd legyűrni a februári katonai hatalomátvétel ellen tiltakozó civil engedetlenségi mozgalmat, és még tovább fokozódik a kiszámíthatatlanság. Ezért minden német állampolgárnak "nyomatékosan javasolt távozni, amíg még lehet jegyet foglalni a menetrend szerinti repülőjáratokra". Addig is keresni kell egy biztonságos helyet, és lehetőleg ott kell maradni, és messze el kell kerülni a demonstrációkat és egyéb összejöveteleket, és azokat a területeket, amelyekre háborús helyzet miatti különleges jogrendet hirdettek - áll a tájékoztatóban.
Egy nappal korábban az Egyesült Államok kormánya elrendelte, hogy a Mianmarban dolgozó, nem nélkülözhetetlen amerikai tisztviselők és családtagjaik hagyják el az indokínai országot a februári puccs után kialakult biztonsági helyzet miatt. A mianmari hadsereg február 1-jén vette át a hatalmat a kormánytól. A puccs óta legkevesebb 510 ember halt meg a katonai junta elleni tüntetések leverésére indított műveletekben.
" ["post_title"]=> string(74) "Berlin Mianmar sürgős elhagyását javasolja a német állampolgároknak" ["post_excerpt"]=> string(283) "A tájékoztatóban kiemelték: nem lehet kizárni, hogy a biztonsági szervek az eddiginél is nagyobb erőszakkal igyekeznek majd legyűrni a februári katonai hatalomátvétel ellen tiltakozó civil engedetlenségi mozgalmat, és még tovább fokozódik a kiszámíthatatlanság. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "berlin-mianmar-surgos-elhagyasat-javasolja-a-nemet-allampolgaroknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-31 13:00:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-31 10:00:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400720" ["menu_order"]=> int(19951) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(421702) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-07 14:15:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-07 12:15:28" ["post_content"]=> string(1086) "Az Európai Színházi Unió (UTE) további két évre elnökévé választotta Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját - közölte a kolozsvári színház.
Az Európai Színházi Unió idei második közgyűlését Krakkóban tartották, ahol Tompa Gábor egyhangú szavazással kapott újabb kétéves mandátumot. Az újraválasztott elnök közölte: folytatni szeretné a korábbi mandátumaiban elkezdett munkát. Céljai között nemzetközi koprodukciók létrehozását, művészeti csereprogramok és műhelymunkák szervezését, az unió fesztiváljának rendszeressé tételét, valamint a nemzetközi szervezet új tagszínházakkal való bővítését említette. Az Európai Színházi Uniót 1990-ben alapította Jack Lang francia kulturális miniszter és Giorgio Strehler, a milanói Piccolo Teatro igazgatója. A szervezet azóta is Európa egyik legfontosabb színházi szövetsége.
" ["post_title"]=> string(55) "Tompa Gábor maradt az Európai Színházi Unió élén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "tompa-gabor-maradt-az-europai-szinhazi-unio-elen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-07 14:15:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-07 12:15:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421702" ["menu_order"]=> int(19952) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(413282) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-23 11:13:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-23 09:13:41" ["post_content"]=> string(1382) "Akkor is szeretünk titeket, ha nem ránk szavaztok - jelentette ki egy tegnap esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen Márki-Zay Péter. A magyarországi ellenzék miniszterelnök-jelöltje úgy véli, Gyurcsány Ferenc 2004-ben számításból kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen, mivel tudta, hogy a határon túliak úgysem rá szavaznának. Szerinte ugyancsak számításból adott állampolgárságot és szavazati jogot Orbán Viktor, aki felmérte, hogy számíthat a szavazatukra.
"Mi vagyunk az elsők, akik szívvel-lélekkel támogatjuk a határon túli magyarságot, akkor is szeretjük és akkor is támogatjuk az itteni magyarok állampolgárságát, szavazati jogát, ha nem ránk szavaznak" - jelentette ki. A politikus újságírói kérdésre elmondta, meg kell őrizni a határon túli magyar közösségek jelenlegi támogatási szintjét, de úgy vélte: a támogatásokat politikamentesen, korrupciómentesen kell adni, arra, amire a magyar közösségek kérik.
A magyarországi ellenzék miniszterelnökjelöltje ma délelőtt Marosvásárhelyen újságíróknak és civileknek beszélt arról, hogy szerinte Orbán Viktor miatt asszimilálódni fognak az erdélyi magyarok.
" ["post_title"]=> string(70) "Márki-Zay Péter: Akkor is szeretünk titeket, ha nem ránk szavaztok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "marki-zay-peter-akkor-is-szeretunk-titeket-ha-nem-rank-szavaztok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-23 13:11:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-23 11:11:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413282" ["menu_order"]=> int(19953) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(411646) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-10 14:10:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-10 12:10:05" ["post_content"]=> string(1288) "A nyerges vontatókra helyezett páncélosokból és más katonai járművekből álló menetoszlopok csütörtökre virradóra, Nagylaknál lépték át a határt, majd hajnalban, a román katonai rendőrség kíséretében folytatták útjukat a román főváros, illetve a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogălniceanu légi támaszpont felé.
Az amerikai védelmi minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt mintegy ezer katonát vezényel át Németországból Romániába. A védelmi tárca közleménye szerint a Romániában állomásozó NATO-csapatok megerősítésére érkező amerikai katonai kontingens a Task Force Cougar (Puma harci kötelék) nevet viseli, gerincét pedig a németországi Vilseckben állomásozó 2. páncélos lovasezred Stryker harcjárművekkel felszerelt gépkocsizó lövészzászlóalja képezi, amelyet tüzér, utász-, és más támogató alegységek egészítenek ki. Hamarosan további amerikai haditechnikát szállító konvojok és a zászlóalj katonái is megérkeznek Romániába – közölte Vasile Dîncu védelmi miniszter.
" ["post_title"]=> string(139) "Megérkezett Romániába a NATO-csapaterősítést szolgáló első, hadifelszerelést szállító amerikai katonai konvoj" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(108) "megerkezett-romaniaba-a-nato-csapaterositest-szolgalo-elso-hadifelszerelest-szallito-amerikai-katonai-konvoj" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-10 14:10:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-10 12:10:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411646" ["menu_order"]=> int(19954) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(400718) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-31 12:57:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-31 09:57:51" ["post_content"]=> string(1395) "A délkelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséről, a Szputnyik V vakcina uniós bejegyzésének és gyártásának kilátásairól, valamint a Navalnij-ügyről tárgyalt tegnap videokonferencia keretében Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő.
A Kreml által az elmúlt éjszaka kiadott tájékoztatás szerint az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban a három vezető megerősítette, hogy a 2015-ös minszki megállapodásba foglalt intézkedéscsomag megvalósításának nincs alternatívája. Putyin hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Kijev maradéktalanul tegyen eleget a korábban a legfelső szinten elért megállapodásokban vállalt kötelezettségeinek, és mindenek előtt kezdjen párbeszédet Donyeckkel és Luhanszkkal, valamint rendezze a Donyec-medence különleges státusának jogi vonatkozásait. Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint a felek méltatták a szíriai tűzszünet betartását és fontosnak nevezték, hogy az országban egységes átmeneti kormány jöjjön létre.
A Kreml a tárgyalásokat gyakorlatiasnak és őszintének nevezte. A felek megállapodtak az együttműködés folytatásáról a megtárgyalt kérdésekben.
" ["post_title"]=> string(88) "Kreml: Ukrajnáról, a vakcináról és Navalnijról tárgyalt Putyin, Merkel és Macron" ["post_excerpt"]=> string(158) "A Kreml a tárgyalásokat gyakorlatiasnak és őszintének nevezte. A felek megállapodtak az együttműködés folytatásáról a megtárgyalt kérdésekben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "kreml-ukrajnarol-a-vakcinarol-es-navalnijrol-targyalt-putyin-merkel-es-macron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-31 12:57:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-31 09:57:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400718" ["menu_order"]=> int(19955) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(400724) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-31 13:18:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-31 10:18:27" ["post_content"]=> string(523) "A Képviselőház ma elutasította a Szociáldemokrata Párt (PSD) által Adriana Oros mezőgazdasági miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt.
Az indítvány elfogadása mellett 115 képviselő, ellene 166 képviselő szavazott.
A PSD mellett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői támogatták az indítvány elfogadását.