A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
Az amerikai hadsereg korlátozott csapásokat mért egy iráni légvédelmi rendszerre - közölte Donald Trump amerikai elnök Floridában. Bár részleteket nem árult el, Trump "kisméretűnek" nevezte az akciót. Az Associated Press amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy az amerikai erők az Irán ellen 2025-ben végrehajtott csapások során nagyrészt megsemmisítette a síita állam légvédelmét. Mindeközben az iráni állami média robbanásokat jelentett a Hormuzi-szorosban lévő Kesm-szigetről, illetve közölték, hogy az iráni erők két amerikai drónt semmisítettek meg a térség fölött.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Florin Cîțu szombaton bejelentette, hogy távozik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki posztjáról. A szenátus elnöki posztját egyelőre megőrzi, mivel „senki nem kérte, hogy lemondjak”, idézi a távozó pártvezetőt a digi24 hírtelevízió.
„Figyelembe véve az intenzív terápiás osztályok telítettségét, indokoltnak tartanék egy kéthetes, nagyon szigorú korlátozást, amikor a házból nem szabad kimenni” – nyilatkozta dr. Fejér Szilárd kémikus kutató, akivel a járvány alakulásáról, a Proel Biotechnél végzett antitest-mérések eredményeiről, a járvány harmadik hullámának alakulásáról és az oltásokról beszélgettünk.
Az idei első három hónapban mintegy 40 százalékkal, 28 978-ra nőtt a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a belügyminisztérium járműnyilvántartó igazgatósága.
Jelentős globális hatalmakként az EU-nak és Kínának együtt kell működnie annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megállítsuk Oroszország ukrajnai háborúját – jelentette ki az Európai Tanács elnöke, Charles Michel az Európai Unió és Kína 23. kétoldalú csúcstalálkozóján, amelyet videokonferencia keretében tartottak meg.
Emellett kiszélesítik az oltásra jogosultak körét: mától minden 55 éven felüli francia feltétel nélkül kérheti a vakcinát – jelentette be Olivier Véran egészségügyi miniszter.
A latin-amerikai ország új elnöke, Dina Boluarte eddigi alelnök a nap folyamán megvizsgáltatja a kongresszussal , hogy megtarthatók-e a választások a korábban javasoltnál.
Pozsonyban tartott találkozójukat követően leszögezték: az ukrajnai háború destabilizálta az amúgy is törékeny agrár-élelmiszerpiacokat, ezért sürgősen át kell gondolni az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseit, és módosítani kell az időzítésüket, különösen azokat, amelyek jelentősen csökkentik az élelmiszertermelést – így a növényvédő szerek és műtrágyák használatának csökkentését, a nem termő, illetve az ökológiai gazdálkodásba bevont területek növelését.
Az Európai Unió Kínába irányuló exportjának értéke 2021-ben 223 milliárd euró volt, a 2011-es 127 milliárd euró után, ami átlagban 7 százalékos növekedést jelent évente – derül ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett adataiból.
Március második felében létrejött a Felvidéken a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról. Az új politikai tömörülés a Szövetség –…
Románia bányaüregekben akar földgázt tárolni – nyilatkozta pénteken Florin Spătaru gazdasági miniszter a parajdi sóbányában tett látogatásán. A tárcavezető rámutatott: Romániának nincs elég szokványos gáztárolási kapacitása.
Florin Cîțu szombaton bejelentette, hogy távozik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki posztjáról. A szenátus elnöki posztját egyelőre megőrzi, mivel "senki nem kérte, hogy lemondjak", idézi a távozó pártvezetőt a digi24 hírtelevízió.
A volt miniszterelnök egyértelműen a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött koalíciót okolja a pozíciója megingásáért.
„Számomra egyértelmű, hogy a PSD-vel való koalíciót nehéz volt megemészteni, ez nem volt természetes" - fogalmazott.
Egyúttal bírálta egykori támogatóit, azt állítva, hogy "úgy tűnik", egyedül ő maradt hű a liberális elvekhez”. Azt mondta: pénzügyminiszterként, majd miniszterelnökként és PNL-elnökként kijavította "a 2017-2019 között felgyülemlett problémákat", viszont az utódja, Nicolae Ciucă vezette kabinet ismét olyan intézkedéseket hoz, "amelyeknek bumeránghtásuk" lehet.
Florin Cîțu pénteken azt mondta, "csalódott", hogy kollégái mindössze hat hónap után a menesztését kezdeményezték.
Florin Cîțu barátja, Dan Vîlceanu is bejelentette, hogy lemond a PNL főtitkári tisztségéről, valamint a PNRR-ért is felelős európai beruházások és projektek minisztériuma éléről.
„Figyelembe véve az intenzív terápiás osztályok telítettségét, indokoltnak tartanék egy kéthetes, nagyon szigorú korlátozást, amikor a házból nem szabad kimenni” – nyilatkozta dr. Fejér Szilárd kémikus kutató, akivel a járvány alakulásáról, a Proel Biotechnél végzett antitest-mérések eredményeiről, a járvány harmadik hullámának alakulásáról és az oltásokról beszélgettünk.
A szakember hangsúlyozta: az AstraZeneca vakcinája által kiváltott súlyos mellékhatás valószínűsége nagyságrendekkel kisebb, mint a Covid-19 betegség által okozott komplikációké. Éppen ezért nem szabad adott esetben több hónapot várni egy Pfizer- vagy Moderna-oltásra, „pláne most, amikor olyan nagy az esélye, hogy megbetegedhetünk” a fertőzőbb brit koronavírus-variáns miatt.
Az egészségügyi miniszter közlése szerint országszerte vasárnap összesen hat szabad hely volt a kórházak intenzív terápiás osztályain, annak ellenére, hogy az újonnan diagnosztizált fertőzések száma lassan csökken. Fejér Szilárd szerint az ellentmondás csak látszólagos, hiszen egyrészt Romániában továbbra sem tesztelnek eleget – tehát a napi esetszámok nem feltétlenül tükrözik a valós helyzetet –, másrészt két- vagy akár háromhetes eltolódás is lehet a megfertőződés és a súlyos beteg kórházba kerülése között.
Rekordszámú, 363 újságírót börtönöztek be a idén világon azért, mert munkájukat végezték, a legtöbbet, 62-t Iránban - közölte ma egy amerikai érdekvédelmi csoport. Mintegy 20 százalékkal emelkedett a bebörtönzöttek száma a tavalyihoz képest a december 1-i adatok alapján az Újságírók Védelmének Bizottsága (Committee to Protect Journalists) friss jelentése szerint.
"A top öt bebörtönző" Irán, Kína, Mianmar, Törökország és Fehéroroszország" - írják a jelentésben.
Az idei első három hónapban mintegy 40 százalékkal, 28 978-ra nőtt a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a belügyminisztérium járműnyilvántartó igazgatósága.
Márciusban csaknem 26 százalékkal több járművet, 15 450-et helyeztek forgalomba a tavalyi harmadik hónaphoz mérten, ebből 11 025 személygépkocsi volt.
A jelentős növekedés azzal magyarázható egyebek mellett, hogy a kormány az idén a megszokottnál korábban, február elején indította el a roncsautóprogramot, ezért megnőtt az új autók eladása. Az idei program egyik újdonsága az, hogy személyenként két öreg járművet is ki lehet vonni a forgalomból.
A statisztikából az is kiderült, hogy az idei első három hónapban csaknem 21 százalékkal kevesebb, 80 209 használt járművet helyeztek forgalomba.
Jelentős globális hatalmakként az EU-nak és Kínának együtt kell működnie annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megállítsuk Oroszország ukrajnai háborúját – jelentette ki az Európai Tanács elnöke, Charles Michel az Európai Unió és Kína 23. kétoldalú csúcstalálkozóján, amelyet videokonferencia keretében tartottak meg.
A találkozón az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen hangsúlyozta: az ukrajnai orosz invázió nemcsak Európaszámára, hanem a világ többi részéhez fűződő kapcsolata szempontjából is döntő pillanat. „Tiszteletben kell tartani a nemzetközi jogot, valamint Ukrajna szuverenitását és területi integritását” – mondta az EB-elnök, hozzátéve, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Kína „különleges felelősséggel tartozik”, és „egyetlen európai polgár sem fogadná el, hogy bárki támogassa Oroszország háborús képességét”.
Hszi Csin-ping kínai elnök nem foglalt egyértelműen állást abban a kérdésben, hogy támogatja-e Oroszországot, ugyanakkor burkoltan bírálta az EU-t mondván, az Európai Uniónak önállóan kell benyomást alkotnia Kínáról, és független Kína-politikát kell alkalmaznia.
Ukrajna kérdését illetően Hszi hangsúlyozta: a válság gyökere az évek során felgyülemlett regionális feszültségekben keresendő, gyökeres megoldáshoz pedig az érintett felek jogos biztonsági aggályainak megválaszolására van szükség.
Hszi a kétoldalú kapcsolatokat értékelve hangsúlyozta: Kína és az Európai Unió kiterjedt közös érdekekkel rendelkezik, az együttműködésük pedig szilárd alapokon áll.
Emellett kiszélesítik az oltásra jogosultak körét: mától minden 55 éven felüli francia feltétel nélkül kérheti a vakcinát - jelentette be Olivier Véran egészségügyi miniszter.
Jelenleg az oktatásban dolgozók, az egészségügyi és szociális dolgozók, a tűzoltók, valamint a krónikus betegek és a 70 éven felüliek kérhetik az oltást.
Franciaországban a kezdetekben kizárólag a legveszélyeztetettebbek, azaz az idősotthonokban élők és a krónikus betegek, valamint a 75 éven felüliek részesülhettek az oltásban. Ennek köszönhetően az idősotthonokban élők 75 százaléka már mindkét dózist megkapta, de az otthonaikban élő, 75 évnél idősebbeknek még csak a 35 százaléka.
A kampány az elmúlt hónapban jelentősen felgyorsult, pénteken több mint félmillióan, szombaton csaknem 400 ezren kapták meg az oltás első adagját.
Eddig 10,5 millió francia (a lakosság 15,8 százaléka) kapta meg az első dózist a vakcinából, és mintegy 3,6 millióan (5,4 százalék) mindkét adagot.
A hadsereg veszi át a kulcsfontosságú infrastruktúra védelmét Peruban - jelentette be helyi idő szerint tegnap a limai védelmi minisztérium, ahol a korábbi elnök leváltása és őrizetbe vétele után folytatódtak az országos tüntetések.
A latin-amerikai ország új elnöke, Dina Boluarte eddigi alelnök a nap folyamán megvizsgáltatja a kongresszussal , hogy megtarthatók-e a választások a korábban javasoltnál. A volt alelnököt tegnap iktatták be államfőnek, miután Castillo megpróbálta feloszlatni a kongresszust, s válaszul a törvényhozás eltávolította hivatalából, majd nem sokkal később letartóztatták. A tiltakozásoknak öt tizenéves és egy 38 éves férfi esett áldozatul az ország ombudsmanja szerint.
A fővárosban tegnap zárva voltak az állami iskolák, valamint egy bíróság is, melynek épületét hétfőn kövekkel dobálták meg, emellett három repülőtér sem nyitott ki.
"
["post_title"]=>
string(68) "A hadsereg veszi át a fontosabb létesítmények védelmét Peruban"
["post_excerpt"]=>
string(182) "A latin-amerikai ország új elnöke, Dina Boluarte eddigi alelnök a nap folyamán megvizsgáltatja a kongresszussal , hogy megtarthatók-e a választások a korábban javasoltnál."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(62) "a-hadsereg-veszi-at-a-fontosabb-letesitmenyek-vedelmet-peruban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2022-12-14 12:40:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2022-12-14 10:40:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421931"
["menu_order"]=>
int(19588)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3701 (24) {
["ID"]=>
int(413697)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2022-04-02 10:50:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-04-02 07:50:28"
["post_content"]=>
string(1484) "
Pozsonyban tartott találkozójukat követően leszögezték: az ukrajnai háború destabilizálta az amúgy is törékeny agrár-élelmiszerpiacokat, ezért sürgősen át kell gondolni az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseit, és módosítani kell az időzítésüket, különösen azokat, amelyek jelentősen csökkentik az élelmiszertermelést – így a növényvédő szerek és műtrágyák használatának csökkentését, a nem termő, illetve az ökológiai gazdálkodásba bevont területek növelését.
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a mezőgazdaságnak hozzá kell járulnia az Európai Unió környezetvédelmi és éghajlati célkitűzéseihez, ez azonban nem veszélyeztetheti az élelmezésbiztonságot, az ágazat versenyképességét és a gazdálkodók jövedelmét, a fenntarthatóság mindhárom pillérét (környezeti, társadalmi, gazdasági) szem előtt kell tartani.
A Visegrádi Csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), valamint Bulgária, Észtország, Horvátország, Litvánia és Románia agrárkamaráinak és agrárszervezeteinek képviselői március 31. és április 1. között egyeztettek Pozsonyban. A találkozón részt vett Samuel Vlčan szlovák mezőgazdasági miniszter is.
Az Európai Unió Kínába irányuló exportjának értéke 2021-ben 223 milliárd euró volt, a 2011-es 127 milliárd euró után, ami átlagban 7 százalékos növekedést jelent évente – derül ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett adataiból.
A Kínából származó import értéke 2021-ben volt a legnagyobb (472 milliárd euró) és 2013-ban a legkisebb (239 milliárd euró). Ez átlagban 6 százalékos éves növekedésnek felel meg.
Ugyanakkor az Európai Unió és Kína közötti kereskedelemben az EU kereskedelmi mérlegének a hiánya a 2011-es 129 milliárd euróról 2021-re a rekordnak számító 249 milliárd euróra emelkedett.
2021-ben Kína volt az EU harmadik legnagyobb áruexport-célpontja, illetve Kína volt az EU legjelentősebb importpartnere.
Március második felében létrejött a Felvidéken a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról. Az új politikai tömörülés a Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viseli majd, és a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás egybeolvadásából jön létre. Az új szlovákiai magyar párt létrejöttéhez vezető megegyezést közel kétéves egységesítési folyamat előzte meg, de a konkrét bejegyzés még nem zárult le, miként további tagokat is várnak a Szövetségbe – mondja Forró Krisztián, az MKP elnöke, akit a célokról, a feladatokról és a felvidéki magyarok helyzetéről kérdezett Pataky Lehel Zsolt.
Robbanásokat jelentettek Kijev belvárosából mára virradóra, a fővárospolgármestere megerősítette a hírt. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, az ukrán légvédelem az orosz légierő 10 iráni gyártmányú drónját semmisítette meg Kijev és környéke fölött.
Az ukrán elnöki hivatal egyik tanácsadója, Kirilo Timosenko ugyancsak a Telegramon azt mondta, a robbanások megrongáltak két épületet a kerületben, ahol egyébként több kormányépület is található, valamint károk keletkeztek a Kijev mellett fekvő Visnyeve egyik lakóépületében is. Áldozatokról nem érkezett hír.
Románia bányaüregekben akar földgázt tárolni – nyilatkozta pénteken Florin Spătaru gazdasági miniszter a parajdi sóbányában tett látogatásán. A tárcavezető rámutatott: Romániának nincs elég szokványos gáztárolási kapacitása.
Az állami sóvállalat vezérigazgatója, Constantin Dan Dobrea elmondta, hogy Románia néhány milliárd köbméter tárolási kapacitással rendelkezik a bányaterekben. Az előnyök között említette az alacsonyabb tárolási költségek mellett, hogy a vágatokból annyiszor lehet felhozni a tárolt gázt, ahányszor szükség van rá. A klasszikus tárolókból ugyanis maximum évente kétszer lehet kivenni a nyersanyagot.
Az igazgató megemlítette, hogy valamennyi romániai sóbányának vannak használaton kívüli, gáztárolásra alkalmas üregei. A legmélyebbek – a marosújvári bányánál levők – az 1200 métert is meghaladják.
Románia évi gázfogyasztása 11-12 milliárd köbméter gáz.