Florin Cîțu szombaton bejelentette, hogy távozik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki posztjáról. A szenátus elnöki posztját egyelőre megőrzi, mivel „senki nem kérte, hogy lemondjak”, idézi a távozó pártvezetőt a digi24 hírtelevízió.

A volt miniszterelnök egyértelműen a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött koalíciót okolja a pozíciója megingásáért.

„Számomra egyértelmű, hogy a PSD-vel való koalíciót nehéz volt megemészteni, ez nem volt természetes” – fogalmazott.

Egyúttal bírálta egykori támogatóit, azt állítva, hogy „úgy tűnik”, egyedül ő maradt hű a liberális elvekhez”. Azt mondta: pénzügyminiszterként, majd miniszterelnökként és PNL-elnökként kijavította „a 2017-2019 között felgyülemlett problémákat”, viszont az utódja, Nicolae Ciucă vezette kabinet ismét olyan intézkedéseket hoz, „amelyeknek bumeránghtásuk” lehet.

Florin Cîțu pénteken azt mondta, „csalódott”, hogy kollégái mindössze hat hónap után a menesztését kezdeményezték.

Florin Cîțu barátja, Dan Vîlceanu is bejelentette, hogy lemond a PNL főtitkári tisztségéről, valamint a PNRR-ért is felelős európai beruházások és projektek minisztériuma éléről.