Az idei első három hónapban mintegy 40 százalékkal, 28 978-ra nőtt a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a belügyminisztérium járműnyilvántartó igazgatósága.

Márciusban csaknem 26 százalékkal több járművet, 15 450-et helyeztek forgalomba a tavalyi harmadik hónaphoz mérten, ebből 11 025 személygépkocsi volt.

A jelentős növekedés azzal magyarázható egyebek mellett, hogy a kormány az idén a megszokottnál korábban, február elején indította el a roncsautóprogramot, ezért megnőtt az új autók eladása. Az idei program egyik újdonsága az, hogy személyenként két öreg járművet is ki lehet vonni a forgalomból.

A statisztikából az is kiderült, hogy az idei első három hónapban csaknem 21 százalékkal kevesebb, 80 209 használt járművet helyeztek forgalomba.