A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá. Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
„Durvábbnál durvább hazugságokat, nonszensz történeteket találnak ki nap mint nap” – így reagált Menczer Tamás külügyi államtitkár az ukrán Biztonsági és Védelmi Tanács (BVT) titkára, Olekszij Danilov kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin előre elárulta a magyar vezetésnek, hogy az oroszok lerohanják Ukrajnát, a magyar kormány pedig területeket akar szerezni Ukrajnától.
A fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszterjelenlétében történt meg tegnap az ótordai református templom technikai átadása. A templom restaurálása során…
A közlekedési minisztérium gazdasági-műszaki bizottsága tizenkét hidrogénüzemű, egyenként 160 férőhelyes vonat beszerzését hagyta jóvá, amelyek a dízelüzemű motorvonatokat váltanák ki több, nem villamosított dél-romániai útvonalon – jelentette be Irinel Ionel Scriosteanu közlekedési államtitkár.
Péntektől hétfő reggel 8 óráig 10 ezer személy kaphatja meg a Pfizer-BionTech koronavírus elleni vakcináját a regionális üzletközpontban kialakított 30…
Tizennyolc határsértőt találtak abban a spanyol rendszámú teherautóban, amelyik villanyoszlopnak hajtott Szarvas külterületén – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a 10 perc Bukarest című tájékoztató műsorban a járványhelyzetről, az egyelőre még életben maradó korlátozó intézkedésekről…
A Fennovoima finn-orosz konzorciumban részt vevő finn tulajdonosok felmondták ma az atomerőmű-építésről szóló szerződést a Roszatom orosz állami atomenergetikai céggel…
Az eddig véltnél kétszer gyorsabban emelkedik a tengerszint Új-Zéland egyes vidékein egy ma publikált kutatás szerint. A vízszintemelkedés egyebek közt…
„Durvábbnál durvább hazugságokat, nonszensz történeteket találnak ki nap mint nap” – így reagált Menczer Tamás külügyi államtitkár az ukrán Biztonsági és Védelmi Tanács (BVT) titkára, Olekszij Danilov kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin előre elárulta a magyar vezetésnek, hogy az oroszok lerohanják Ukrajnát, a magyar kormány pedig területeket akar szerezni Ukrajnától.
„Magyarország nyíltan felvállalja, hogy együttműködik Oroszországgal. Sőt, Putyin előre figyelmeztette, hogy megtámadják az országunkat. Valamiért azt gondolták, hogy megszerezhetik az országunk egy részét. Ez soha nem fog megtörténni. Majd meglátjuk, milyen következmények sújtják azt az országot a háború után” – mondta Danilov a Hromadske ukrán lap beszámolója szerint, amelyet a Telex idézett.
Az ukrán hivatalosság nyilatkozatára reagálva Menczer Tamás külügyi államtitkár azt írta Facebook-oldalán: „Döntésünk világos: nem szállítunk fegyvereket az Ukrajnában zajló háborúba. Ezt a kérdést a magyar emberek április 3-án meglehetősen világosan eldöntötték. Értjük, hogy ennek a döntésnek az ukrán kormány nem örül, de ezen a döntésen akkor sem fogunk változtatni, ha durvábbnál durvább hazugságokat, nonszensz történeteket találnak ki nap mint nap.”
A fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszterjelenlétében történt meg tegnap az ótordai református templom technikai átadása. A templom restaurálása során a cementvakolatot eltávolították, megerősítették az épület struktúráját, a faragott kőfelületeket letisztították és kiegészítették, restaurálták a szószéket, feltárták a falképeket, amelyek közül az északi kapun feltárt falképek a legkiemelkedőbbek. Felújították a gépészetet, és új padokkal rendezték be a templomot, amelynek tornya egyik legmagasabb Erdélyben.
A szakminiszter a sajtó érdeklődésre elmondta, hogy a restaurálási munkálatokhoz szükséges finanszírozást a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium biztosította a Regionális Operatív Programon keresztül. Tordán új stadion építésébe fogtak, Kolozsváron befejezik a zeneakadémia régóta elkezdett új épületét, amelyben egy 970 férőhelyes koncertterem, orgonaterem, tantermek és egy tornateremmel ellátott bentlakás is lesz. A sportcsarnok munkálatait februárban kezdték el, a közel 66 millió lejes finanszírozást az Országos Befektetési Vállalaton keresztül biztosítja a szaktárca. A kolozsvári zeneakadémia új épülete a monostori városrészen helyezkedik el, a munkálatok összértéke közel 128 millió lej. A befektetésnek köszönhetően a tanintézmény és a város egy új, korszerű koncertteremmel gazdagodik. Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter azt is elmondta, hogy az RMDSZ javaslatára a fejlesztési tárca felújítaná Mátyás király szülőházát. A szaktárcavezető tegnap az ingatlan jelenlegi tulajdonosával, a kolozsvári képzőművészeti egyetem rektorával és rektorhelyettesével találkozott.
Tizenkét használaton kívüli vasúti kocsi borult lángba Bukarestben. A helyszínre több tűzoltóautót küldtek – közölte mára virradóan a Bukarest-Ilfov kerületi katasztrófavédelem.
A tűzoltóknak egy óra elteltével sikerült megfékezniük a lángokat. Összesen 15 tűzoltóautó vett részt a lángok oltásában.
A közlekedési minisztérium gazdasági-műszaki bizottsága tizenkét hidrogénüzemű, egyenként 160 férőhelyes vonat beszerzését hagyta jóvá, amelyek a dízelüzemű motorvonatokat váltanák ki több, nem villamosított dél-romániai útvonalon – jelentette be Irinel Ionel Scriosteanu közlekedési államtitkár.
A kísérleti projekt áfa nélkül 973 millió euróra becsült költségét a nemzeti helyreállítási tervben (PNRR), vissza nem térítendő külső forrásokból fedezik.
A hidrogénvonatok félóránként járnak majd a bukaresti Északi pályaudvar és az Otopeni-i nemzetközi repülőtér, valamint Bukarest és Titu között, óránként Bukarest és Piteşti, valamint Bukarest és Târgovişte között, illetve naponta négyszer Bukarest és Craiova között.
Scriosteanu szerint azáltal, hogy a dízelüzemű vonatokat hidrogénüzeműekre cserélik, 600 ezer eurónyi értékben csökken a vasúti személyszállítás okozta környezetszennyezés, hiszen egyebek mellett évi 18 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás. Ez is a 2050-re kitűzött európai karbonsemlegesség elérését szolgálja – magyarázta Facebook-bejegyzésében a közlekedési államtitkár.
A hidrogénvonatok olyan elektromos motorvonatok, amelyek a fedélzetükön lévő, hidrogénnel táplált üzemanyagcellákkal képesek előállítani a működésükhöz szükséges energiát. A hidrogént az üzemanyagcellában égetik el a levegőből nyert oxigén segítségével, aminek melléktermékeként kizárólag víz és gőz keletkezik. A hidrogénvonat nem termel szén-dioxidot, vagy más, káros anyagokat, üzemeltetéséhez viszont hidrogén-töltőállamosokra van szükség.
Az Európai Bizottságtól (EB) tavaly szeptemberben hagyta jóvá a román helyreállítási tervet (PNRR). Románia összesen 29,2 milliárd eurót hívhat le a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk felszámolását célzó európai uniós pénzügyi csomagból, amiből 14,24 milliárd euró a vissza nem térítendő támogatás, 14,942 milliárd euró pedig kedvezményes hitel.
Péntektől hétfő reggel 8 óráig 10 ezer személy kaphatja meg a Pfizer-BionTech koronavírus elleni vakcináját a regionális üzletközpontban kialakított 30 oltópontnál. Az érdeklődők személyi igazolványuk felmutatásával, előzetes regisztráció nélkül is jelentkezhetnek az oltásra.
A péntektől vasárnapig tartó non stop oltási akció keretében több száz önkéntes, orvos és egészségügyi asszisztens, valamint orvostanhallgató végzi az immunizálást, így akarják elősegíteni, hogy a város élete visszatérjen a normális kerékvágásba. Az orvosok és a helyi közösség szerint e tömeges oltási kampány révén Temesvár lehet az ország első COVID-mentes városa. Az akció keretében a Pfizer-BionTech vakcináját használják, a második dózist egy hasonló maraton alkalmával adják majd be, 21 nap múlva.Az oltást a 16 éven felüli személyek kérhetik, kiskorúak esetében szükség van a szülő vagy a törvényes képviselő írásos hozzájárulására
Aláírta tegnap a Szállításügyi Minisztérium a kolozsvári metróvonal megépítésére vonatkozó 13 milliárd lej értékű finanszírozási szerződést – jelentette be Sorin Grindeanu. „Ez az elmúlt 30 év legnagyobb ilyen jellegű szerződése” - fogalmazott a tárcavezető.
A metróvonal 21,03 kilométer hosszú lesz, és Szászfenest köti össze a Szentgyörgyhegyi/Muncii út végével a Főtér, illetve a Mărăşti tér érintésével. A metróvonal Szászfenesen 6,3 kilométer, Kolozsváron 14,7 kilométer hosszú lesz.
Tizennyolc határsértőt találtak abban a spanyol rendszámú teherautóban, amelyik villanyoszlopnak hajtott Szarvas külterületén – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
A rendőrök ellenőrizni akarták a járművet, annak vezetője azonban nem állt meg, ki akarta vonni magát a rendőri intézkedés alól, és villanyoszlopnak ütközött.
A tehergépkocsit egy román állampolgár vezette és tizennyolc pakisztáni utazott benne. A balesetben valamennyien megsérültek – tájékoztatott a rendőrség.
Az utasok nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A rendőrök - a szükséges orvosi ellátások után – a román állampolgárságú sofőrt és utasait is előállították – írta a rendőrség.
Brüsszelben találkoznak ma az Európai Unió energiaügyi miniszterei. Ez az első ilyen összejövetel azóta, hogy Oroszország úgy döntött, leállítja a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába. Az EU célja az, hogy egységes maradjon és szolidaritást mutasson a blokkon belül, miközben keresi a módját annak, hogy hogyan kezelje Oroszország lépését.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a 10 perc Bukarest című tájékoztató műsorban a járványhelyzetről, az egyelőre még életben maradó korlátozó intézkedésekről beszél, az oltás, az átoltottság előnyeiről, illetve arról, hogy akik az oltásra való regisztráció kapcsán nehézségbe ütköznek bizalommal fordulhatnak segítségért a szövetség helyi irodáihoz. Kelemen Hunort hallják:
Az elmúlt időszakban több mozgássérült személy jelezte Makkai Péternek, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium államtitkárának, hogy beoltatná magát, de az általa választott oltóközpontba nem tud bemenni. Ezen a kellemetlen helyzeten változtatott az RMDSZ kezdeményezése abban, hogy most már a regisztrációs platformon feltüntetik, hogy mely oltóközpontok akadálymentesek, erről a következő térképen lehet tájékozódni: https://vaccinare-covid.gov.ro/platforma-programare/
Több mint 1500 halálos közúti baleset történt az idei év első 11 hónapjában. Lakosságarányosan nálunk történik a legtöbb emberéletet követelő baleset az Európai Unióban.
Az azonnali beavatkozás nélkülözhetetlen, amit elsősorban a neveléssel kellene kezdeni - mondta Sándor Gábor szállításügyi államtitkár.
A Fennovoima finn-orosz konzorciumban részt vevő finn tulajdonosok felmondták ma az atomerőmű-építésről szóló szerződést a Roszatom orosz állami atomenergetikai céggel - jelentette a Reuters hírügynökség. A Hanhikivi atomerőművet az azonos nevű félszigeten építette volna meg a Roszatom a Fennovoima megrendelésére. amelyben a finn részvényesek kétharmad részt birtokolnak, a Rosatom Energy International finnországi leányvállalata pedig 34 százalékot.
Az atomerőmű terve bizonytalanná vált, amikor az Ukrajna elleni orosz háború február 24-i kezdetekor a finn kormány a terv felülvizsgálatára kényszerült. A kormány az építési engedélyt eredetileg az idei év végén adta volna meg - írta a hírügynökség.
Az eddig véltnél kétszer gyorsabban emelkedik a tengerszint Új-Zéland egyes vidékein egy ma publikált kutatás szerint. A vízszintemelkedés egyebek közt a szigetország két legnagyobb városát, Wellingtont és Aucklandet veszélyezteti. Egyes térségekben évente már 3-4 milliméterrel emelkedik a tenger szintje - derül ki az adatokból, amelyeket hazai és külföldi tudósok tucatjai gyűjtöttek Új-Zéland tengerpartja mentén az elmúlt öt évben az NZ SeaRise című nagyszabású kutatási program keretében a kormány megbízásából.
A hatóságoknak a véltnél kevesebb idejük van a klímaváltozás következményeihez való alkalmazkodásra, így a part mentén élők áttelepítéséhez - hívták fel a figyelmet a kutatók.
Míg globálisan a tengerszint félméteres emelkedése várható 2100-ig, a csendes-óceáni szigetország jelentős részein közel egy méterrel is emelkedhet a vízszint a szárazföld süllyedése miatt - közölte Tim Naish, a wellingtoni Viktória Egyetem professzora. Egy ilyen emelkedés különösen katasztrofális hatással lenne a fővárosra, Wellingtonra, ahol a 2060-ig várt 30 centiméteres vízszintemelkedés már 2040-re bekövetkezhet.
A legveszélyeztetettebb régió az Északi-sziget délkeleti partvidéke, Új-Zéland legsűrűbben lakott övezete. Különösen sérülékeny az 1,7 millió lakosú Auckland, amelynek városközpontját és egyes elővárosait fenyegethetik az áradáso