A Pénzügyminisztérium adati szerint március végén több mint 1 millió 260 ezer alkalmazottja volt az állami intézményeknek és hatóságoknak. A…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

A Pénzügyminisztérium adati szerint március végén több mint 1 millió 260 ezer alkalmazottja volt az állami intézményeknek és hatóságoknak. A…
Continue Reading
Románia lakossága fél százalékkal csökkent tavalyhoz képest és idén január elsején 22 090 000 fő volt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
(tovább…) Continue ReadingA katolikus egyház kétezer éves történetében meg nem fordult elő, hogy pápa temessen egy elhunyt egyházfőt.
Continue ReadingKedden lépett hivatalába Novák Katalin, Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. Az ünnepélyes beiktatási ünnepség szombaton, május 14-én lesz. Az Országgyűlés március…
Continue Reading
Ma van a balkáni románság napja Romániában. A képviselőház tavaly szavazta meg azt a jogszabályt, amely a mai Görögország, Észak-Mecedónia,…
Continue ReadingA temesvári fertőző kórház a nagyszebeni kutyaközponttal közösen indított projektet, amelynek segítségével hat kutyát tanítottak meg a COVID-19 fertőzés felfedezésére.
(tovább…) Continue Reading
A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán – közölte Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője.
Continue Reading
Több mint 5000 infrastruktúra fejlesztésre kötött szerződést fognak érinteni a tegnapi kormányülésen elfogadott rendelkezések – nyilatkozta Marcel Boloş európai projektekért…
Continue Reading
Idén is két fordulóban zajlik a háztartási gépek roncsprogramja, az első fordulót június-július, a másodikat pedig november-december periódusban szervezik meg…
Continue Reading
Nem tervezi az éjszakai kijárási tilalom feloldását a következő időszakban Florin Cîţu miniszterelnök, akinek fő célkitűzése, hogy június 1-ig 5…
Continue Reading
Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter leváltotta Mihăiță Ursut.
Continue ReadingAz amerikai konzervatív vonal már régóta terjed Romániában, többek között a reproduktív jogok terén, ha nem is hivatalos politika formájában, de különféle civil szervezetek, vallásos egyesületek révén – hívja fel a figyelmet dr. Vincze Enikő egyetemi tanár, akivel arról beszélgettünk, hogy milyen hatással lenne világszerte, ha az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága felülbírálná a nők abortuszhoz való jogát kodifikáló 1973-as precedenst.
(tovább…) Continue ReadingA Pénzügyminisztérium adati szerint március végén több mint 1 millió 260 ezer alkalmazottja volt az állami intézményeknek és hatóságoknak. A közalkalmazottak 64 százaléka a központi közigazgatásban tevékenykedett. A legnagyobb személyzeti állománnyal a Tanügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a Védelmi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium rendelkezik.
A munkavállalók teljes létszáma 5 millió körül van.
" ["post_title"]=> string(58) "Minden negyedik alkalmazott munkáltatója a román állam" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "minden-negyedik-alkalmazott-munkaltatoja-a-roman-allam" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-10 14:33:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 11:33:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414887" ["menu_order"]=> int(18862) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(401605) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-27 12:45:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-27 09:45:33" ["post_content"]=> string(646) "Románia lakossága fél százalékkal csökkent tavalyhoz képest és idén január elsején 22 090 000 fő volt - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A lakosság 56,3 százaléka városon lakik, a nők aránya pedig 51,2 százalék. Tovább mélyült tavaly a demográfiai elöregedés, a 65 év feletti lakosok 600 ezerrel többen vannak, mint a fiatalok. Az átlagéletkor majdnem 42 év, két hónappal több, mint tavaly január elsején - derül ki a statisztikai adatokból.
" ["post_title"]=> string(29) "Tovább öregedik a lakosság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "tovabb-oregedik-a-lakossag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-27 12:45:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-27 09:45:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401605" ["menu_order"]=> int(18863) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(422545) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-05 11:48:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-05 09:48:32" ["post_content"]=> string(984) "Megkezdődött XVI. Benedek nyugalmazott pápa gyászszertartása a római Szent Péter téren több tízezer hívő jelenlétében. A volt egyházfő búcsúztatását utódja, Ferenc pápa vezeti, az oltár előtti teendőket Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végzi el a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt. A gyászmisét 120 bíboros, 400 püspök és csaknem 4000 pap mutatja be. Ferenc pápa kerekesszéken érkezett fél 11-kor XVI. Benedek koporsójához, amelyen egy evangéliumot helyeztek el.
A katolikus egyház kétezer éves történetében meg nem fordult elő, hogy pápa temessen egy elhunyt egyházfőt.
XVI. Benedeket pápának kijáró szertartással búcsúztatják, amelyen a helyzet újszerűsége miatt kisebb változtatásokat hajtottak végre.
" ["post_title"]=> string(37) "Megkezdődött XVI. Benedek temetése" ["post_excerpt"]=> string(117) "A katolikus egyház kétezer éves történetében meg nem fordult elő, hogy pápa temessen egy elhunyt egyházfőt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "megkezdodott-xvi-benedek-temetese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-05 11:48:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-05 09:48:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422545" ["menu_order"]=> int(18864) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(414871) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-10 11:54:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 08:54:45" ["post_content"]=> string(1222) "Kedden lépett hivatalába Novák Katalin, Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. Az ünnepélyes beiktatási ünnepség szombaton, május 14-én lesz. Az Országgyűlés március 10-én választotta meg Novák Katalin volt családokért felelős tárca nélküli minisztert köztársasági elnökké. A magyarországi alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja és legfeljebb egy alkalommal újraválasztható.
Hétfő este a Magyar Honvédség ünnepélyes katonai ceremónia keretében köszönt el főparancsnokától, Áder János államfőtől, akinek kedden járt le második mandátuma. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott Áder Jánosnak munkásságáért, majd ajándékként egy háromszögre hajtott, a Magyar Honvédség emblémájával ellátott zászlót adott át az államfőnek. A budavári Szent György téren tartott ünnepség díszmenettel ért véget.
" ["post_title"]=> string(75) "Elfoglalta hivatalát Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "elfoglalta-hivatalat-novak-katalin-magyarorszag-koztarsasagi-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-10 11:54:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 08:54:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414871" ["menu_order"]=> int(18865) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(414869) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-10 11:43:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 08:43:20" ["post_content"]=> string(978) "Ma van a balkáni románság napja Romániában. A képviselőház tavaly szavazta meg azt a jogszabályt, amely a mai Görögország, Észak-Mecedónia, Albánia, Szerbia és Bulgária területén élő, nagyrészt asszimilált – meglenoromán és aromán nemzeti közösségekre utal, és amely rendelkezik arról, hogy a balkáni románság napjának megünneplését célzó rendezvények megszervezésére a román állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak.
A törvényt 2019-ben kezdeményező szociáldemokrata és kisebbségi képviselők szerint Románia 1906 és 1948 között is május 10-én ünnepelte a balkáni románság napját, annak az 1905-ös szultáni rendeletnek az emlékére, amely a Török Birodalom 17. kisebbségeként ismerte el az addig jogfosztott meglenoromán és aromán közösségeket.
" ["post_title"]=> string(40) "Május 10-e, a balkáni románság napja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "majus-10-e-a-balkani-romansag-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-10 14:13:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 11:13:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414869" ["menu_order"]=> int(18866) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(401599) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-27 12:18:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-27 09:18:33" ["post_content"]=> string(1009) "A temesvári fertőző kórház a nagyszebeni kutyaközponttal közösen indított projektet, amelynek segítségével hat kutyát tanítottak meg a COVID-19 fertőzés felfedezésére.
A kísérlet során az ebek 100 százalékban felismerték a fertőzött mintát. A temesvári Victor Babeş fertőző kórház közlése szerint arra kérték a pozitívnak tesztelt személyeket, hogy engedjék meg izzadság minta vételét hónaljukból, amit átadtak a kutyaidomítóknak. A bánsági kórház volt az első egészségügyi intézmény, amely a nagyszebeni kutyaközpont rendelkezésére bocsátott mintákat, később több Szeben megyei kórház is csatlakozott a kísérlethez. Amennyiben minden szükséges engedélyt beszereznek, az idomított kutyákat a nagyszebeni repülőtéren fogják használni a koronavírusos utasok felfedezésére.
" ["post_title"]=> string(44) "Kiszimatoltatják a COVID-19 fertőzötteket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "kiszimatoltatjak-a-covid-19-fertozotteket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-27 12:18:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-27 09:18:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401599" ["menu_order"]=> int(18867) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(422543) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-05 11:30:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-05 09:30:28" ["post_content"]=> string(1324) "Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra. A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán - mondta el az Agerpresnek Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője.
A vízügyi hatóság 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett e célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni.
Az újabb berendezések a part közelébe irányítják a folyón úszó hulladékot, amit utána kotrógéppel emelnek ki. Pásztor Sándor rámutatott, hogy a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj, előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet.
A Körösök vízgyűjtő medencéjének bihari szakaszát gyakrabban tisztítják és kormánytámogatással az Éren és a Berettyón is újabb hidrotechnikai berendezéseket terveznek felszerelni.
Több mint 5000 infrastruktúra fejlesztésre kötött szerződést fognak érinteni a tegnapi kormányülésen elfogadott rendelkezések – nyilatkozta Marcel Boloş európai projektekért felelős miniszter. Az árkiigazítások a közúti infrastruktúrára, víz- és csatornahálózatra, hulladékgazdálkodásra vonatkozó szerződésekre és a Regionális Fejlesztési Programon keresztül finanszírozott projektekre vonatkoznak. A tárcavezető szerint az árkiigazításra a folyamatban levő szerződések esetében a jelentősen megnőtt árak miatt van szükség.
" ["post_title"]=> string(92) "Árkiígazítások lesznek az infrastruktúra fejlesztésre kötött szerződések esetében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "arkiigazitasok-lesznek-az-infrastruktura-fejlesztesre-kotott-szerzodesek-eseteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-10 14:15:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 11:15:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414867" ["menu_order"]=> int(18869) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(414862) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-10 10:57:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 07:57:12" ["post_content"]=> string(1326) "Idén is két fordulóban zajlik a háztartási gépek roncsprogramja, az első fordulót június-július, a másodikat pedig november-december periódusban szervezik meg – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Idén 100 millió lejt különítettek el a környezetbarát háztartási gépek beszerzésének ösztönzésére. Mosó- és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztóládák, ruhaszárító gépek lecserélésére 400 lejes értékjegy, porszívókra 200 lejes értékjegy, laptopokra 500 lejes utalvány, táblagépekre pedig 300 lejes értékjegy jár.
A mostani roncsprogram újdonsága, hogy televíziókra nem lehet már vásárlási utalványokat igényelni, illetve az, hogy a korábbi két hétről egy hétre csökkent az az időtartam, amely alatt be lehet váltani a kereskedőknél a lefoglalt értékjegyeket.
A roncsprogram első fordulójában június 17-étől kezdődően hozhatnak létre felhasználói fiókot lakosok a a Környezetvédelmi Alap erre a célra létrehozott internetes felületén.
" ["post_title"]=> string(57) "Június 17-én indul a háztartási gépek roncsprogramja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "junius-17-en-indul-a-haztartasi-gepek-roncsprogramja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-10 14:15:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 11:15:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414862" ["menu_order"]=> int(18870) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(401597) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-27 12:00:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-27 09:00:18" ["post_content"]=> string(1148) "Nem tervezi az éjszakai kijárási tilalom feloldását a következő időszakban Florin Cîţu miniszterelnök, akinek fő célkitűzése, hogy június 1-ig 5 millió romániai lakost oltsanak be.
A helyi hatóságok képviselőivel tegnap tartott megbeszélésen javasolta, hogy minden hétvégén szervezzenek egy-egy oltási maratont, amilyent a hétvégén Temesváron tartottak. A miniszterelnök szerint megtörténhet, hogy június elsejétől már nem kötik a fertőzöttségi arányhoz a vendéglők működését. Hozzátette, ha koncertekre, családi eseményekre, külföldi vagy belföldi nyaralásra akarunk menni, illetve minden olyan tevékenységek végezni, amit a járvány előtt szabadott, az egyedüli megoldás az oltás. A kormányfő szerint még nem tárgyalnak arról, hogy töröljék a kötelező maszkhordást nyilvános helyeken, de beszélhetünk olyan eseményekről amelyeken a beoltott személyek vehetnek részt, például a vendéglők megnyitásáról, amennyiben a teljes személyzetet beoltották.
" ["post_title"]=> string(43) "Megnyithatnak a vendéglők a beoltottaknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "megnyithatnak-a-vendeglok-a-beoltottaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-27 12:00:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-27 09:00:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401597" ["menu_order"]=> int(18871) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(422541) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-05 10:56:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-05 08:56:20" ["post_content"]=> string(601) "Ismét új igazgatója van a Taromnak, Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter leváltotta Mihăiță Ursut. Az igazgató menesztéséhez hozzájárulhatott, hogy Sorin Grindeanunak négy órát kellett várnia egy Tarom járatra – adja hírül az economedia.ro.
A leváltott vezérigazgató utódja Costin Iordache, aki mostanáig pénzügyi igazgató volt a cégnél. Az elmúlt 15 évben ő a légitársaság 15. igazgatója. Ebben az időszakban a Tarom folyamatosan veszteséges volt.
" ["post_title"]=> string(37) "Ismét új igazgatója van a Taromnak" ["post_excerpt"]=> string(73) "Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter leváltotta Mihăiță Ursut." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "ismet-uj-igazgatoja-van-a-taromnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-05 10:56:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-05 08:56:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422541" ["menu_order"]=> int(18872) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(414855) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-09 17:07:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-09 14:07:00" ["post_content"]=> string(1295) "Az amerikai konzervatív vonal már régóta terjed Romániában, többek között a reproduktív jogok terén, ha nem is hivatalos politika formájában, de különféle civil szervezetek, vallásos egyesületek révén – hívja fel a figyelmet dr. Vincze Enikő egyetemi tanár, akivel arról beszélgettünk, hogy milyen hatással lenne világszerte, ha az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága felülbírálná a nők abortuszhoz való jogát kodifikáló 1973-as precedenst.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora - több könyv és tanulmány szerzője a feminizmus, reproduktív jogok és társadalmi egyenlőtlenségek témakörben - hozzátette: Romániában gyakorlatilag a rendszerváltás óta láthatunk olyan csoportosulásokat, amelyek "az élethez való jogra" hivatkozva be szeretnék tiltani az abortuszt, vagy stigmatizálják az abortuszhoz folyamodó nőket.
A Pénzügyminisztérium adati szerint március végén több mint 1 millió 260 ezer alkalmazottja volt az állami intézményeknek és hatóságoknak. A közalkalmazottak 64 százaléka a központi közigazgatásban tevékenykedett. A legnagyobb személyzeti állománnyal a Tanügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a Védelmi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium rendelkezik.
A munkavállalók teljes létszáma 5 millió körül van.
" ["post_title"]=> string(58) "Minden negyedik alkalmazott munkáltatója a román állam" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "minden-negyedik-alkalmazott-munkaltatoja-a-roman-allam" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-10 14:33:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-10 11:33:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414887" ["menu_order"]=> int(18862) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ac0df5fb4176824431f9f77bc8f8aab1" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dc0177dcf1810ec0d656dd13b417f3d9" }