Ma van a balkáni románság napja Romániában. A képviselőház tavaly szavazta meg azt a jogszabályt, amely a mai Görögország, Észak-Mecedónia, Albánia, Szerbia és Bulgária területén élő, nagyrészt asszimilált – meglenoromán és aromán nemzeti közösségekre utal, és amely rendelkezik arról, hogy a balkáni románság napjának megünneplését célzó rendezvények megszervezésére a román állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak.

A törvényt 2019-ben kezdeményező szociáldemokrata és kisebbségi képviselők szerint Románia 1906 és 1948 között is május 10-én ünnepelte a balkáni románság napját, annak az 1905-ös szultáni rendeletnek az emlékére, amely a Török Birodalom 17. kisebbségeként ismerte el az addig jogfosztott meglenoromán és aromán közösségeket.