Felülvizsgálhatják a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását, ha a képviselőház is megszavazza Florin Roman liberális képviselő törvényjavaslatát, amelyet hétfőn változtatás nélkül fogadott el a szenátus.
(tovább…) Continue ReadingSzijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon
Szolgálati közlemény
Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost
Több mint fél százalékkal csökkent az infláció áprilisban
Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2953 (24) { ["ID"]=> int(438285) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:49" ["post_content"]=> string(280) "Holnap, május 15-én, karbantartási munkálatok miatt nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a botfalusi adótorony körzetében, az 1197 kHz-es középhullámú frekvencián. Hallgatóink megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438285" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#2954 (24) { ["ID"]=> int(438282) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:44:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:44:43" ["post_content"]=> string(1132) "A vádhatóság szerint a gyanúsítottak egy autópálya feletti hídról ledobtak egy csatornafedőt. A súlyos fémdarab áttörte a híd alatt áthaladó nyerges vontató szélvédőjét, és halálosan megsebesítette a román állampolgárságú sofőrt.
A kamiont a sofőr mellett ülő barátnője lefékezte, így nem sodródott le az útról – írja a namuri ügyészség közleményére hivatkozva az AFP.
Az eset szombatra virradóra történt az E42-es sztráda Liege és Namur közötti szakaszán.
A helyi sajtó szerint az öt fiatal drogok hatása alatt állt. Ezt az információt a namuri ügyészség nem kívánta kommentálni.
A gyanúsítottak közül ketten kiskorúak, és a tett színhelyéhez közeli Andenne községben laknak. A román sofőr egy spanyol fuvarozócég alkalmazottja volt.
" ["post_title"]=> string(62) "Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(101) "belgiumban-birosag-ele-allitanak-ot-fiatalt-akik-szombaton-szorakozasbol-megoltek-egy-roman-kamionost" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:45:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:45:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438282" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3103 (24) { ["ID"]=> int(438278) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:24:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:24:15" ["post_content"]=> string(1103) "A márciusi 6,61 százalékról 5,9 százalékra lassult áprilisban az éves infláció – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az élelmiszerek 2,07 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek 7,17 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 10,05 százalékkal nőtt 2023 áprilisához képest.
2023 decemberéhez viszonyítva 2,4 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak az idei negyedik hónapban. Az elmúlt egy évben pedig – 2023 májusától – átlagban 8,1 százalékos volt az emelkedés az előző egy évhez képest.
A Román Nemzeti Bank (BNR) legutóbbi jelentésében 4,7 százalékos inflációt jósolt az év végére, míg tavaly novemberben még 4,8 százalékos inflációval számolt 2024-re. A jegybank előrejelzése szerint 2025 végére 3,5 százalékra csökken az infláció.
" ["post_title"]=> string(65) "Több mint fél százalékkal csökkent az infláció áprilisban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "tobb-mint-fel-szazalekkal-csokkent-az-inflacio-aprilisban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:24:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:24:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438278" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2952 (24) { ["ID"]=> int(438287) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:20" ["post_content"]=> string(5937) "Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31378) ["max_num_pages"]=> int(7845) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "78dba659c0084dc4fc09bd64b31728ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Újraállamosítás „in integrum”?
Nem globális a felejtéshez való jog
Az Európai Bíróság szerint a Google-nek nem kell világszerte érvényesítenie a felejtéshez való jogot, amit az Európai Bíróság egyik 2014-es ítélete alapján vezették be. Ennek értelmében az internetes cégek bizonyos esetekben kötelezhetőek az online keresőmotorok eredményeiben megjelenő személyes információk eltávolítására.
(tovább…) Continue ReadingTörvénytelen a brit parlament felfüggesztése
Törvénysértőnek nyilvánította a londoni parlamenti ülésszak lezárását a brit legfelsőbb bíróság kedden ismertetett jogerős végzésében, és megsemmisítette az arról hozott döntést. John Bercow, az alsóház elnöke a végzés kihirdetése utáni közleményében az alsóházi ülésszak haladéktalan folytatását kezdeményezte.
(tovább…) Continue ReadingVI. Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia
Immár hatodik alkalommal gyűltek össze a közelmúltban az Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia meghívottjai Kolozsváron. Az EME Jog-, Közgazdaság-…
Continue ReadingA Brexit- miatt ugrott meg a részvétel az EP-választáson
A 2019-es, május végén tartott európai parlamenti választások részvételi arányának növekedésében szerepet játszott Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit), továbbá uniós szinten a szavazók 34 százaléka tartotta fontosnak a bevándorlás kérdését – közölte az Európai Parlament hétfőn közzétett felmérésében.
(tovább…) Continue ReadingAvramopoulos: Románia hamarosan a schengeni övezet tagja lesz
Románia hamarosan a schengeni övezet tagja lesz, ugyanis az ország majdnem minden vállalását teljesítette – jelentette ki ma Bukarestben Dimitris Avramopoulos, az Európai Bizottság migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztosa. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az Európai Bizottság biztosa minderről a román parlamentben sorra kerülő uniós és amerikai igazságügy- és belügyminiszterek találkozója előtt beszélt.
(tovább…) Continue ReadingVégleg sínre került a Minority Safe Pack
Elutasította a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzésével kapcsolatos román keresetet kedden az Európai Bíróság.
(tovább…) Continue ReadingRomániának nem kell tartania a 7-es cikkelytől
Románia nincs abban a helyzetben, hogy aktiválják az Európai Unió alapszerződésének 7-es cikkelyét – jelentette ki ma Bukarestben Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa.
(tovább…) Continue ReadingNagykoalíciós tárgyalások kezdődtek Izraelben
Nagykoalíciós tárgyalások kezdődtek Izraelben. Reuven Rivlin államelnök kérésére a két legnagyobb párt, a Beni Ganz vezette centrista Kék-fehér és a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likud próbálkozik közös platform kialakításával a megismételt, de világos eredményt nem hozó múlt keddi választások után.
(tovább…) Continue ReadingCioloș lett a liberális európai parlamenti frakció vezetője
Dacian Cioloș volt miniszterelnököt választotta vezetőjének ma az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) névre keresztelt liberális európai parlamenti frakció. A volt technokrata miniszterelnök, a Momentum, azaz a Mentsétek Meg Romániát (USR) és az Igazság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) szövetségének vezére 64 szavazatot kapott, míg riválisa, a holland Sophie in ‘t Veld 42-t.
(tovább…) Continue ReadingVilágbankos kölcsönből bővítik a háziorvosi ellátást
500 millió euró értékű programot indít a kormány a Világbank támogatásával az állampolgárok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének javítására, különös tekintettel a kevésbé fejlett régiókra. Az erről szóló kölcsönmegállapodást New Yorkban írták alá a felek, Viorica Dăncilă miniszterelnök Egyesült Államok-beli munkalátogatása keretében.
(tovább…) Continue ReadingMegbukott a kormány elleni bizalmatlansági indítvány
Nem kapott kellő támogatást tegnap délután a Nemzeti Liberális Párt bizalmatlansági indítványa a parlament két házának együttes ülésén. A Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták alkotta koalíció megbuktatását célzó indítvány mellett 200-an, ellene 7-en szavaztak, míg hárman tartózkodtak. Ezúttal az RMDSZ is a kormány leváltására voksolt. A Viorica Dăncilă miniszterelnök által vezetett kabinet elleni harmadik bizalmatlansági indítvány elfogadásához 233 támogató szavazatra lett volna szükség.
(tovább…) Continue ReadingFelülvizsgálhatják a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását, ha a képviselőház is megszavazza Florin Roman liberális képviselő törvényjavaslatát, amelyet hétfőn változtatás nélkül fogadott el a szenátus.
A felsőházi vita nyomán több ponton is módosult volna a tervezet, de mivel lejárt az alkotmányban megszabott határidő, a dokumentum hallgatólagos elfogadással, eredeti formájában került át a képviselőházhoz.
Az RMDSZ szerint egyértelműen magyarellenes kezdeményezésről van szó, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy többnyire a magyar embereknek visszaszolgáltatott területek tulajdonjogát kérdőjelezik meg, támadják meg a bíróságokon – közölte Császár Károly szenátor, a felsőház jogi bizottságának tagja. A tervezetről a végős szót a képviselőház mondja ki.
" ["post_title"]=> string(34) "Újraállamosítás "in integrum"?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "ujraallamositas-in-integrum" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-24 12:39:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:39:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376788" ["menu_order"]=> int(18564) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3145 (24) { ["ID"]=> int(376792) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-24 12:32:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:32:43" ["post_content"]=> string(1267) "Az Európai Bíróság szerint a Google-nek nem kell világszerte érvényesítenie a felejtéshez való jogot, amit az Európai Bíróság egyik 2014-es ítélete alapján vezették be. Ennek értelmében az internetes cégek bizonyos esetekben kötelezhetőek az online keresőmotorok eredményeiben megjelenő személyes információk eltávolítására.
A luxembourgi székhelyű törvényszék a francia adatvédelmi hatóság kérésére most megállapította, hogy a jelenleg hatályos uniós jog nem ír elő olyan kötelezettséget, amelynek alapján a Google-nak a keresőmotor valamennyi változatán el kell végeznie a törlést.
Az amerikai óriásvállalat üdvözölte a verdiktet, mondván, azon dolgoznak, hogy megtalálják a kényes egyensúlyt a nyilvánosság információhoz való legitim joga, az adatvédelem, valamint a magánélet védelmének joga között. Elemzők szerint az ítélet rendkívül fontos annak meghatározásában, hogy a közösségi jog alkalmazása kiterjedhet-e az Európai Unió területén kívülre is.
" ["post_title"]=> string(38) "Nem globális a felejtéshez való jog" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "nem-globalis-a-felejteshez-valo-jog" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-24 12:32:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:32:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376792" ["menu_order"]=> int(18566) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3144 (24) { ["ID"]=> int(376790) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-24 12:31:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:31:32" ["post_content"]=> string(1122) "Törvénysértőnek nyilvánította a londoni parlamenti ülésszak lezárását a brit legfelsőbb bíróság kedden ismertetett jogerős végzésében, és megsemmisítette az arról hozott döntést. John Bercow, az alsóház elnöke a végzés kihirdetése utáni közleményében az alsóházi ülésszak haladéktalan folytatását kezdeményezte.
Az alsóház ülésszaka két hete ért véget, miután Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását és új törvényhozási évad indítását október 14-én.
Johnsont az ellenzék azzal vádolta, hogy a lépéssel korlátozni akarta az október 31-i Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát, igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői megakadályozhassák a rendezetlen kilépést az Európai Unióból.
" ["post_title"]=> string(48) "Törvénytelen a brit parlament felfüggesztése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "torvenytelen-a-brit-parlament-felfuggesztese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-24 12:31:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:31:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376790" ["menu_order"]=> int(18568) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3127 (24) { ["ID"]=> int(374402) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 14:30:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 12:30:57" ["post_content"]=> string(1044) "Immár hatodik alkalommal gyűltek össze a közelmúltban az Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia meghívottjai Kolozsváron. Az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának, valamint a BBTE Földrajz Intézetének közös szervezésű rendezvényére a turizmus és a vendéglátás erdélyi magyar kutatói, illetve számos külföldi meghívott volt hivatalos. A rendezvényt követően László Tibor, kolozsvári kollégánk, az esemény főszervezője mellett, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának oktatóját, valamint - az üdülési jegyek kapcsán - egy kolozsvári utazási iroda munkatársát kérte mikrofon elé.
Hallgassa meg a műsort!
" ["post_title"]=> string(59) "VI. Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "vi-erdelyi-magyar-vendeglatas-es-turizmus-konferencia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 10:47:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 08:47:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374402" ["menu_order"]=> int(18569) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3092 (24) { ["ID"]=> int(376797) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-24 12:30:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:30:16" ["post_content"]=> string(1424) "A 2019-es, május végén tartott európai parlamenti választások részvételi arányának növekedésében szerepet játszott Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit), továbbá uniós szinten a szavazók 34 százaléka tartotta fontosnak a bevándorlás kérdését - közölte az Európai Parlament hétfőn közzétett felmérésében.
A jelentés szerint a választásokon az arra jogosultak 50,6 százaléka vett részt, amely 1994 óta a legmagasabb arány.
A megemelkedett részvétel főként a fiatalok fokozódó érdeklődésének köszönhető, a 25 év alattiak 14 százalékkal, a 25-39 év közöttiek 12 százalékkal többen vettek részt a választásokon, mint az azt megelőző, 2014-ben tartott voksolás alkalmával.
A felmérésből kiderült az is, hogy az európai válaszadók több mint kétharmada - 68 százaléka - szerint országuk jól járt az uniós tagsággal, ez 1983 óta a legmagasabb érték. Az európaiak többsége, 56 százaléka azzal is egyetért, hogy véleménye számít az unióban. Ez az érték hét százalékkal magasabb, mint 2019 elején volt, és egyben a legkedvezőbb eredmény 2002 óta.
" ["post_title"]=> string(60) "A Brexit- miatt ugrott meg a részvétel az EP-választáson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "a-brexit-miatt-ugrott-meg-a-reszvetel-az-ep-valasztason" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-24 12:38:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:38:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376797" ["menu_order"]=> int(18570) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3100 (24) { ["ID"]=> int(374436) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 14:08:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 12:08:23" ["post_content"]=> string(1240) "Románia hamarosan a schengeni övezet tagja lesz, ugyanis az ország majdnem minden vállalását teljesítette - jelentette ki ma Bukarestben Dimitris Avramopoulos, az Európai Bizottság migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztosa. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az Európai Bizottság biztosa minderről a román parlamentben sorra kerülő uniós és amerikai igazságügy- és belügyminiszterek találkozója előtt beszélt.
Avramopoulos szerint még mindig vannak megoldandó technikai és gyakorlati kérdések, amiket teljesíteni kell. Ugyanez vonatkozik Bulgáriára és Horvátországra is - mondta a biztos.
Dimitris Avramopoulos optimistának mutatkozott a tekintetben is, hogy Romániát hamarosan felveszik az Egyesült Államokba való könnyebb beutazást lehetővé tevő Visa Waiver programba is. Az EU-USA partnerség rendkívül fontos, a bukaresti találkozón megvitatják a vízumok kérdését is - nyilatkozta a sajtónak Avramopoulos.
" ["post_title"]=> string(63) "Avramopoulos: Románia hamarosan a schengeni övezet tagja lesz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "avramopoulos-romania-hamarosan-a-schengeni-ovezet-tagja-lesz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 14:08:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 12:08:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374436" ["menu_order"]=> int(18571) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3099 (24) { ["ID"]=> int(376786) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-24 12:28:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:28:58" ["post_content"]=> string(906) "Elutasította a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzésével kapcsolatos román keresetet kedden az Európai Bíróság.
Az Európai Bizottság 2017. március 29-én hosszú jogi huzavona után részlegesen nyilvántartásba vette a kisebbségi szervezetek által összeállított kezdeményezést, Románia azonban eljárási okokra hivatkozva megtámadta a határozatot az EU luxembourgi székhelyű törvényszékén, a döntés megsemmisítését kérve.
A bírói fórum most megállapította, hogy a kérdéses határozat a brüsszeli testület hatáskörébe tartozik, amely azt kellőképpen megindokolta, így a román beadványt el kell utasítani.
" ["post_title"]=> string(43) "Végleg sínre került a Minority Safe Pack" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "vegleg-sinre-kerult-a-minority-safe-pack" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-24 12:29:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:29:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376786" ["menu_order"]=> int(18572) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3098 (24) { ["ID"]=> int(374434) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 14:07:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 12:07:03" ["post_content"]=> string(688) "Románia nincs abban a helyzetben, hogy aktiválják az Európai Unió alapszerződésének 7-es cikkelyét - jelentette ki ma Bukarestben Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa.
A 7. cikkely azokra az esetekre van, amikor úgy találják, hogy egy országban súlyos helyzet alakult ki, és esetleg a jogállam rendszeres megsértésére kerülhet sor, de jelenleg nem ez a helyzet Romániában - nyilatkozta Vera Jourová.
" ["post_title"]=> string(49) "Romániának nem kell tartania a 7-es cikkelytől" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "romanianak-nem-kell-tartania-a-7-es-cikkelytol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 14:07:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 12:07:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374434" ["menu_order"]=> int(18573) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3102 (24) { ["ID"]=> int(376783) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-24 12:01:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:01:58" ["post_content"]=> string(1067) "Nagykoalíciós tárgyalások kezdődtek Izraelben. Reuven Rivlin államelnök kérésére a két legnagyobb párt, a Beni Ganz vezette centrista Kék-fehér és a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likud próbálkozik közös platform kialakításával a megismételt, de világos eredményt nem hozó múlt keddi választások után.
Az izraeli államfő szerint a választások eredménye azt mutatja, hogy a szavazók nagykoalíciót szeretnének, és nem akarnak újabb előrehozott választást a patthelyzet megoldására. Ezért hétfő este jeruzsálemi rezidenciájára invitálta a legtöbb szavazatot szerzett két párt vezetőjét, és tudatta velük, hogy egységkormányról szóló nagykoalíciós tárgyalásokat szeretne, még mielőtt bárkit is felkérne kormányfőnek és megbízna a következő izraeli kabinet megalakítására.
" ["post_title"]=> string(50) "Nagykoalíciós tárgyalások kezdődtek Izraelben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "nagykoalicios-targyalasok-kezdodtek-izraelben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-24 12:02:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:02:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376783" ["menu_order"]=> int(18574) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3097 (24) { ["ID"]=> int(374429) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 14:03:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 12:03:29" ["post_content"]=> string(1043) "Dacian Cioloș volt miniszterelnököt választotta vezetőjének ma az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) névre keresztelt liberális európai parlamenti frakció. A volt technokrata miniszterelnök, a Momentum, azaz a Mentsétek Meg Romániát (USR) és az Igazság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) szövetségének vezére 64 szavazatot kapott, míg riválisa, a holland Sophie in 't Veld 42-t.
Frederick Federley svéd képviselő tegnap visszalépett, miután egyértelművé vált a korábbi román kormányfő győzelme. Cioloș mögött többek között Emmanuel Macron francia elnök pártja és a spanyol Állampolgárok (Ciudadanos) is felsorakozott.
Az újonnan megalakult európai progresszív alakulat, a Renew Europe “új remény Európa és minden európai számára" - írta Dacian Cioloș a Twitteren.
" ["post_title"]=> string(64) "Cioloș lett a liberális európai parlamenti frakció vezetője" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ciolos-lett-a-liberalis-europai-parlamenti-frakcio-vezetoje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 14:03:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 12:03:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374429" ["menu_order"]=> int(18575) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3096 (24) { ["ID"]=> int(376781) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-24 11:45:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 09:45:23" ["post_content"]=> string(1510) "500 millió euró értékű programot indít a kormány a Világbank támogatásával az állampolgárok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének javítására, különös tekintettel a kevésbé fejlett régiókra. Az erről szóló kölcsönmegállapodást New Yorkban írták alá a felek, Viorica Dăncilă miniszterelnök Egyesült Államok-beli munkalátogatása keretében.
A kormány közleménye szerint a program elsősorban a háziorvosi rendszer javítását célozza, lehetőséget teremt a rendelők fejlett orvostechnikai eszközökkel való ellátására és az orvosi személyzet továbbképzésére. Ennek eredményeként a nehezebben megközelíthető térségek lakói is hozzáférhetnek majd az egészségügyi szolgáltatásokhoz.
A Világbank Romániáért és Magyarországért felelős országmenedzsere, Tatiana Proskuryakova emlékeztetett: noha Románia ért el eredményeket az utóbbi években, az Európai Unió szintjén még mindig itt a legmagasabb az olyan haláleseteknek száma, amelyek megelőzhetők lennének megfelelő egészségügyi ellátással. Most itt a lehetőség a helyzet javítására – mutatott rá a Világbank képviselője.
" ["post_title"]=> string(61) "Világbankos kölcsönből bővítik a háziorvosi ellátást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "vilagbankos-kolcsonbol-bovitik-a-haziorvosi-ellatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-24 11:45:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 09:45:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376781" ["menu_order"]=> int(18576) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3095 (24) { ["ID"]=> int(374415) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-19 13:48:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 11:48:38" ["post_content"]=> string(1209) "Nem kapott kellő támogatást tegnap délután a Nemzeti Liberális Párt bizalmatlansági indítványa a parlament két házának együttes ülésén. A Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták alkotta koalíció megbuktatását célzó indítvány mellett 200-an, ellene 7-en szavaztak, míg hárman tartózkodtak. Ezúttal az RMDSZ is a kormány leváltására voksolt. A Viorica Dăncilă miniszterelnök által vezetett kabinet elleni harmadik bizalmatlansági indítvány elfogadásához 233 támogató szavazatra lett volna szükség.
A Szociáldemokrata Párt üdvözölte a szavazás eredményét, amely azt bizonyítja, hogy a kormány stabil támogatottságnak örvend a parlamentben – olvasható az alakulat közleményében. A PSD ki fogja használni ezt az esélyt arra, hogy tovább folytassa a kormányprogram gyakorlatba ültetését: a jövedelmek emelését és a beruházások folytatását, közöttük az európai alapokból finanszírozott projekteket - tájékoztat közleményében a Szociáldemokrata Párt.
" ["post_title"]=> string(56) "Megbukott a kormány elleni bizalmatlansági indítvány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "megbukott-a-kormany-elleni-bizalmatlansagi-inditvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-19 14:10:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-19 12:10:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374415" ["menu_order"]=> int(18577) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3125 (24) { ["ID"]=> int(376788) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-09-24 12:39:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:39:30" ["post_content"]=> string(1079) "Felülvizsgálhatják a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását, ha a képviselőház is megszavazza Florin Roman liberális képviselő törvényjavaslatát, amelyet hétfőn változtatás nélkül fogadott el a szenátus.
A felsőházi vita nyomán több ponton is módosult volna a tervezet, de mivel lejárt az alkotmányban megszabott határidő, a dokumentum hallgatólagos elfogadással, eredeti formájában került át a képviselőházhoz.
Az RMDSZ szerint egyértelműen magyarellenes kezdeményezésről van szó, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy többnyire a magyar embereknek visszaszolgáltatott területek tulajdonjogát kérdőjelezik meg, támadják meg a bíróságokon – közölte Császár Károly szenátor, a felsőház jogi bizottságának tagja. A tervezetről a végős szót a képviselőház mondja ki.
" ["post_title"]=> string(34) "Újraállamosítás "in integrum"?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "ujraallamositas-in-integrum" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-09-24 12:39:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-09-24 10:39:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376788" ["menu_order"]=> int(18564) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31374) ["max_num_pages"]=> int(2615) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "01f30489187993aaf2d586c5087d6355" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }