Ezt Alexandru Nazare pénzügyminiszter jelentette be.
Continue Reading

Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Adásunkban Markó Béla A szeretet pokla című új szonettkötetét ajánljuk figyelmükbe, majd Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatójának újabb chișinăui rendezéséről hallhatnak. Műsorunk végén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júniusi lapszámait ismertetjük.

Valószínűleg korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad az ország élén, miután az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a politikai pártokat a kormányválság megoldásához. Ma van a parlamenti ülésszak utolsó napja, holnaptól pedig vakációra mennek a honatyák.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délután úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között. Az Agerpres hírügynökség által idézett szövetségi elnök hangsúlyozta, július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert az országnak működőképes kormányra van szüksége, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. Kelemen Hunor szerint ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök ugyancsak hétfőn azt nyilatkozta: a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány alakítására, Ilie Bolojan liberális pártelnök azonban nem értett egyet ezzel. Grindeanu hangsúlyozta, jelenleg nagyon nehéz enyhíteni a feszültséget a politikai színtéren, de Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége.
" ["post_title"]=> string(59) "Elhúzódik az új, teljes jogkörű kormány megalakulása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elhuzodik-az-uj-teljes-jogkoru-kormany-megalakulasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465046" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(465048) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 13:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:30:00" ["post_content"]=> string(848) "A védelmi minisztérium kedden közölte: egy tulceai lakos a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette, hogy drónmaradványokra bukkant Rachelu település térségében. A helyszínre kiérkezett szakemberek megállapították, hogy a roncsokon robbanótöltet is van; ezt kedden reggel ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. Az ügyet a konstancai ítélőtáblai ügyészség vizsgálja.
Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a roncsdarabok egy olyan dróntól származnak, amelyet az ukrán kikötői infrastruktúra ellen 2026 áprilisában végrehajtott támadások során vetett be Oroszország, tehát a galaci drónbecsapódás előtt kerültek romániai területre - tájékoztatott a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(72) "Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "robbanotoltettel-felszerelt-dront-talaltak-hetfon-tulcea-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:38:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:38:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465048" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(464961) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 14:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 11:01:00" ["post_content"]=> string(2564) "Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.


Ezt Alexandru Nazare pénzügyminiszter jelentette be.
Continue Reading
Adásunkban beszámolunk a bukaresti Liszt Intézet által szervezett Irodalmi szálak elnevezésű kortárs irodalmi és műfordítói minifesztiválról, majd ismertetjük a kolozsvári…
Continue Reading
Helikoptereket, rakétákat, páncélozott járműveket, légvédelmi rendszereket és drónokat vásárol Románia a SAFE-hitelkeretéből – ismertette Radu Miruță védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.…
Continue Reading
Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország megyéinek több mint felében.…
Continue Reading
A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Silviu Vexler képviselő szerint az elmúlt időszakban antiszemita indulatoktól fűtött „nyilvános lincselés” zajlott a…
Continue Reading
Európai elfogatóparancsot adott ki a bukaresti törvényszék egy 45 éves török állampolgár, Atas Abdullah ellen, miután a férfi nem tért…
Continue Reading
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint komolyan árt a kormány hitelességének, hogy egyes koalíciós pártok ellenzéki szerepben próbálnak fellépni a kabineten belül.…
Continue Reading
A hírt Radu Marinescu igazságügyi miniszter jelentette be, miután Temes megyében három kiskorú – köztük egy 13 éves fiú –…
Continue Reading
Az amerikai Fehér Ház komoly politikai nyomással néz szembe, miután Minneapolisban szövetségi bevándorlási ügynökök halálosan megsebesítettek egy tüntetőt. A kormányzat…
Continue Reading
Donald Trump amerikai elnök bejelentette: 25 százalékra emeli több dél‑koreai importtermék vámját, mivel Szöul szerinte nem ratifikálta elég gyorsan a…
Continue Reading
Keir Starmer brit miniszterelnök nyolc év után elsőként látogat Kínába, hogy helyreállítsa a két ország kapcsolatát – írja a Reuters.…
Continue Reading
India és az Európai Unió hosszú évek tárgyalásai után megállapodott egy átfogó szabadkereskedelmi egyezményben, amely jelentősen csökkenti a vámokat a…
Continue ReadingFebruár 13-án lezárja Románia szuverén hitelminősítésének felülvizsgálatát a Fitch Ratings – jelentette be Alexandru Nazare. Az eredményt a pénzpiacok zárása után teszik közzé – tette hozzá a pénzügyminiszter, aki szerint a kormány ismertette a hitelminősítő képviselőivel azokat az intézkedéseket, amelyekkel tavaly sikerült a költségvetési hiányt az eredetileg vállalt 8,4 százalékos cél alá, a GDP 7,65 százalékára csökkenteni.
A Fitch Ratings tavaly augusztusban megerősítette Románia „BBB mínusz” (befektetésre ajánlott) besorolását, és fenntartotta a negatív kilátásokat.
" ["post_title"]=> string(102) "Február 13-án lezárja Románia szuverén hitelminősítésének felülvizsgálatát a Fitch Ratings" ["post_excerpt"]=> string(54) "Ezt Alexandru Nazare pénzügyminiszter jelentette be." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "februar-13-an-lezarja-romania-szuveren-hitelminositesenek-felulvizsgalatat-a-fitch-ratings" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-28 12:15:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-28 10:15:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459008" ["menu_order"]=> int(1207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(458882) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 12:00:00" ["post_content"]=> string(2274) "Adásunkban beszámolunk a bukaresti Liszt Intézet által szervezett Irodalmi szálak elnevezésű kortárs irodalmi és műfordítói minifesztiválról, majd ismertetjük a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat januári lapszámait.

Az Irodalmi szálak kortárs irodalmi és műfordítói minifesztivál évről évre román és magyar szerzők egymás nyelvére lefordított műveit mutatja be a közönségnek. Az esemény első napján, január 21-én a Liszt Intézetben három román nyelvű kötet magyar fordítását ismertették. Daniel Bănulescu Minden idők legjobb regénye című művét Szonda Szabolcs fordításában, Doina Gecse Borgovan Haza: úton című önéletrajzi ihletésű prózakötetét Vallasek Júlia tolmácsolásában és Hanna Bota Ha minden nap csütörtök című, dokumentarista jellegű kötetét Forró Eszter fordításában. Másnap, január 22-én a Román Nemzeti Irodalmi Múzeum adott otthont a minifesztivának. Ott mutatták be a harminc erdélyi magyar költő verseit tartalmazó, Concert de gală című román nyelvű antológiát Andrei Dósa fordításában, illetve Kondor Vilmos Budapest Noir című regényének román kiadását, amely Bara Hajnal fordításában jelent meg. Ugyancsak ekkor ismertették Andrei Dósa Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség című kötetét, amely Horváth Benji fordításában látott napvilágot magyar nyelven.
" ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2026. január 27-e" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "mozaik-2026-januar-27-e" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-23 14:16:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-23 12:16:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458882" ["menu_order"]=> int(1209) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3336 (24) { ["ID"]=> int(458994) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 13:09:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 11:09:22" ["post_content"]=> string(986) "Helikoptereket, rakétákat, páncélozott járműveket, légvédelmi rendszereket és drónokat vásárol Románia a SAFE-hitelkeretéből – ismertette Radu Miruță védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
Románia 9,53 milliárd eurós SAFE‑hitelkeretéből összesen 21 nagy védelmi beruházást finanszíroz a következő években. A 21 projektből 10 nemzetközi együttműködés, 11 pedig romániai önálló beszerzés.
A védelmi miniszter szerint a program lehetővé teszi, hogy a már korábban jóváhagyott haderőfejlesztési terveket kedvező uniós hitelből valósítsák meg.
A SAFE célja a román védelmi ipar „felélesztése”: nyugati technológiát hozó cégek és hazai vállalatok közösen építenek gyártókapacitásokat.
" ["post_title"]=> string(46) "Román védelmi beszerzés: mindent, ami mozog" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "roman-vedelmi-beszerzes-mindent-ami-mozog" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 13:09:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 11:09:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458994" ["menu_order"]=> int(1210) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(458992) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 13:05:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 11:05:02" ["post_content"]=> string(1086) "Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország megyéinek több mint felében.
Elsőfokú (sárga) riasztás szerda délig van érvényben Erdély csaknem egész területén, valamint a szomszédos munténiai és moldvai megyékben.
Másodfokú (narancssárga) riasztás hétfő este 18 és kedd 14 óra között érvényes több folyón a Kárpát-kanyart övező megyékben.
A hidrológusok szerint a vízállások több helyen meghaladhatják a készültségi szinteket, főként a hegyvidéki és dombvidéki vízgyűjtőkön.
A lakosságnak azt tanácsolják, hogy kerüljék a folyók közvetlen közelét, ne próbáljanak átkelni elöntött gázlókon vagy pallókon, és kövessék a helyi hatóságok utasításait.
" ["post_title"]=> string(47) "Árvízvédelmi készültség a fél országban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "arvizvedelmi-keszultseg-a-fel-orszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 13:05:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 11:05:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458992" ["menu_order"]=> int(1211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(458989) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 13:00:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 11:00:39" ["post_content"]=> string(953) "A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Silviu Vexler képviselő szerint az elmúlt időszakban antiszemita indulatoktól fűtött „nyilvános lincselés” zajlott a román parlamentben. A holokauszt nemzetközi emléknapján arra figyelmeztetett, hogy Romániában és világszerte erősödik az antiszemitizmus, miközben egyesek a gyűlölet normalizálására törekednek.
A holokauszt emléknap alkalmából közzétett üzenetében Nicușor Dan államfő hangsúlyozta: január 27‑e az emlékezés napja, és különösen fontos ma, amikor halványul a kollektív emlékezet, és újra teret nyernek a szélsőséges mozgalmak. Az elnök szerint a holokauszt tanulsága arra figyelmeztet, hogy minden generációnak kötelessége éberen fellépni az antiszemitizmus, a történelemhamisítás és a gyűlölet ellen.
" ["post_title"]=> string(77) "Antiszemita indulatoktól fűtött „nyilvános lincselés” a parlamentben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "antiszemita-indulatoktol-futott-nyilvanos-lincseles-a-parlamentben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 13:00:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 11:00:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458989" ["menu_order"]=> int(1212) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(458986) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 12:54:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:54:33" ["post_content"]=> string(1115) "Európai elfogatóparancsot adott ki a bukaresti törvényszék egy 45 éves török állampolgár, Atas Abdullah ellen, miután a férfi nem tért vissza a Rahova börtönbe a számára engedélyezett eltávozás lejárta után. A minősített emberölésért 22 év 10 hónapra ítélt elítélt a hétvégére kapott kimenőt, és hétfő délelőtt megállapították, hogy megszökött.
A rendőrség, a határrendészet és a bevándorlási hivatal is keresi, és értesítették a török nagykövetséget. A börtön közzétette a férfi személyleírását, és a lakosság segítségét kérik.
Az igazságügyi minisztérium vizsgálatot rendelt el: azt ellenőrzik, betartották‑e az előírásokat, és megfelelően járt‑e el a börtön személyzete. A tárca szerint az eltávozási engedélyeket szigorú szabályok alapján adják ki, és az elmúlt két évben nem fordult elő, hogy valaki hosszabb kimenőről ne tért volna vissza.
" ["post_title"]=> string(87) "Nem tért vissza a börtönbe – európai elfogatóparancs egy török elítélt ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "nem-tert-vissza-a-bortonbe-europai-elfogatoparancs-egy-torok-elitelt-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 12:54:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:54:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458986" ["menu_order"]=> int(1213) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(458980) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 12:47:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:47:13" ["post_content"]=> string(1032) "Ilie Bolojan miniszterelnök szerint komolyan árt a kormány hitelességének, hogy egyes koalíciós pártok ellenzéki szerepben próbálnak fellépni a kabineten belül. A kormányfő az RFI‑nek nyilatkozva úgy fogalmazott: nem lehet stabilitást és fejlődést biztosítani, ha a koalíciós partnerek a tárgyalóasztalnál együttműködnek, majd a nyilvánosság előtt egymást bírálják.
Bolojan szerint ez a kettős beszéd nemcsak a lakosság bizalmát gyengíti, hanem a miniszterek munkáját is megnehezíti. Arra a kérdésre, hogy felmerülhet‑e egy kisebbségi kormány, azt mondta: Romániának kiszámíthatóságra és felelős politikai hozzáállásra van szüksége.
A miniszterelnök a Fitch hitelminősítő képviselőivel is egyeztetett, és hangsúlyozta: az ország besorolása szempontjából a kormány stabilitása kulcsfontosságú.
" ["post_title"]=> string(52) "Bolojan: megrendülhet a koalícióba vetett bizalom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "bolojan-megrendulhet-a-koalicioba-vetett-bizalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 12:47:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:47:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458980" ["menu_order"]=> int(1214) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(458978) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 12:45:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:45:03" ["post_content"]=> string(1141) "A hírt Radu Marinescu igazságügyi miniszter jelentette be, miután Temes megyében három kiskorú – köztük egy 13 éves fiú – megölt egy 15 éves fiatalt. A 13 éves elkövető életkora miatt nem vonható felelősségre, ami országos felháborodást váltott ki.
A miniszter szerint a történtek megmutatták, hogy újra kell gondolni: alkalmasak‑e a jelenlegi törvények az ilyen súlyos esetek kezelésére.
A hetente ülésező munkacsoport több forgatókönyvet vizsgál. Az egyik a büntethetőségi korhatár 14 év alá csökkentése. A másik, hogy ne életkor döntsön, hanem az elkövető beszámítási képessége, szakértői vizsgálat alapján. Egy harmadik, köztes megoldás is felmerült: lenne alsó korhatár, de indokolt esetben ez alól kivételt lehetne tenni.
A testületben ügyészek, bírák, orvosok, civil szervezetek és a büntetés‑végrehajtás képviselői is helyet kapnak.
" ["post_title"]=> string(81) "Munkacsoport alakult a büntethetőség alsó korhatárának felülvizsgálatára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "munkacsoport-alakult-a-buntethetoseg-also-korhataranak-felulvizsgalatara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 12:45:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:45:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458978" ["menu_order"]=> int(1215) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(458975) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 12:39:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:39:31" ["post_content"]=> string(1427) "Az amerikai Fehér Ház komoly politikai nyomással néz szembe, miután Minneapolisban szövetségi bevándorlási ügynökök halálosan megsebesítettek egy tüntetőt. A kormányzat most igyekszik elhatárolni Donald Trump elnököt attól a kezdeti reakciótól, amelyben magas rangú tisztviselők „belföldi terroristának” nevezték az áldozatot, Alex Prettit. A felvételek szerint Pretti nem rántott fegyvert, csupán videózott.
A Fehér Ház szóvivője most azt mondja: meg kell várni a vizsgálat eredményét. A lövöldözés kétpárti felháborodást váltott ki Washingtonban, és még a Nemzeti Lőfegyverszövetség is Pretti mellett állt ki.
A politikai nyomás miatt a Kongresszus az ICE finanszírozásának visszatartását is kilátásba helyezte. Donald Trump közben Minneapolisba küldte határvédelmi főnökét, Tom Homant, és enyhítette korábbi bírálatait Minnesota kormányzójával szemben.
Ez már a második hasonló eset a hónapban, és mindkét ügyben a Fehér Ház visszavett a hangneméből, miután a videók ellentmondtak a kezdeti állításoknak. A kormányzat szerint senki sem akarja, hogy amerikaiak sérüljenek vagy életüket veszítsék az utcákon.
" ["post_title"]=> string(70) "A Fehér Ház menti a menthetőt a minesottai lövöldözés ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "a-feher-haz-menti-a-menthetot-a-minesottai-lovoldozes-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 12:39:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:39:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458975" ["menu_order"]=> int(1216) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(458972) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 12:29:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:29:24" ["post_content"]=> string(1251) "Donald Trump amerikai elnök bejelentette: 25 százalékra emeli több dél‑koreai importtermék vámját, mivel Szöul szerinte nem ratifikálta elég gyorsan a két ország tavalyi megállapodását.
A dél‑koreai kormány gyorsan reagált, hangsúlyozva, hogy továbbra is elkötelezett a 350 milliárd dolláros amerikai beruházási csomag végrehajtása mellett. A megállapodás azonban hatalmas terhet ró az országra: 200 milliárd dollárt készpénzben kellene átutalni, miközben a dél‑koreai deviza, a won a 2008‑as válság óta nem látott mélyponton van.
Trump fenyegetése meglepte Szöult, amely szerint semmi nem utalt amerikai elégedetlenségre. A háttérben amerikai technológiai érdekek is állhatnak: Washington rossz szemmel nézi a dél‑koreai hatóságok fellépését a Coupang, egy elektronikus áruház ellen.
A piacok hevesen reagáltak: gyengült a won, illetve visszaestek a nagy koreai autógyártók részvényei, mivel az autóipart érintené legérzékenyebben az amerikai vámemelés.
" ["post_title"]=> string(49) "Ma Dél-Koreát fenyegette meg az amerikai elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "ma-del-koreat-fenyegette-meg-az-amerikai-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 12:29:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:29:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458972" ["menu_order"]=> int(1217) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(458970) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 12:22:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:22:05" ["post_content"]=> string(1032) "Keir Starmer brit miniszterelnök nyolc év után elsőként látogat Kínába, hogy helyreállítsa a két ország kapcsolatát – írja a Reuters. A háromnapos út célja a gazdasági együttműködés erősítése, egyúttal a brit kormány igyekszik csökkenteni függőségét az Egyesült Államoktól, miután Trump elnök fenyegetéseket fogalmazott meg Grönland „átvételével” kapcsolatban.
Starmer a kínai kapcsolatok javításától várja, hogy növekedjen a brit export és javuljon az életszínvonal. Pekingben úgy látják, hogy London több területen – például a mesterséges intelligencia és a környezetvédelem kérdésében – közelebb áll hozzájuk, mint Washingtonhoz.
A látogatást ugyanakkor bírálatok is kísérik: brit és amerikai politikusok szerint a kínai befolyás növekedése nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.
" ["post_title"]=> string(70) "Érzékeny geopolitikai pillanatban utazik Pekingbe a brit kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "erzekeny-geopolitikai-pillanatban-utazik-pekingbe-a-brit-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 12:22:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:22:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458970" ["menu_order"]=> int(1218) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(458967) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-27 12:12:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 10:12:53" ["post_content"]=> string(1650) "India és az Európai Unió hosszú évek tárgyalásai után megállapodott egy átfogó szabadkereskedelmi egyezményben, amely jelentősen csökkenti a vámokat a két fél között.
Az EU‑export 96,6%-án csökkennek vagy megszűnnek a vámok. Ez évente mintegy 4 milliárd euró megtakarítást eredményez az európai vállalatoknak, és a Bizottság becslése szerint 2032‑re akár megduplázhatja az exportot Indiába.
India a vámok 99,5%-át csökkenti az EU‑ból érkező termékekre. A megállapodás különösen kedvez az európai autógyártóknak, mivel India fokozatosan 10%-ra mérsékli a jelenlegi, akár 110%-os autóvámokat.
A tárgyalásokra nyilvánvalóan rányomták bélyegüket az elmúlt hetek vitái a Mercosur-megállapodás körül, hiszen a felek kizárták az érzékeny agrártermékeket – például a szóját, marhahúst, cukrot, rizst és tejtermékeket – a vámcsökkentésből.
A tárgyalások ugyanakkor felgyorsultak, miután az Egyesült Államok 50%-os vámot vetett ki bizonyos indiai termékekre. Az EU és India egyaránt igyekszik csökkenteni függőségét az USA‑tól.
A végleges aláírás előtt 5–6 hónapos jogi felülvizsgálat következik, és az EU‑ban akár politikai akadályok is felmerülhetnek – ahogy a Mercosur‑egyezmény esetében is történt.
" ["post_title"]=> string(77) "Történelmi jelentőségű India–EU kereskedelmi megállapodás született" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "tortenelmi-jelentosegu-india-eu-kereskedelmi-megallapodas-szuletett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-27 17:54:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-27 15:54:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458967" ["menu_order"]=> int(1219) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(459008) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-28 12:15:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-28 10:15:26" ["post_content"]=> string(747) "Február 13-án lezárja Románia szuverén hitelminősítésének felülvizsgálatát a Fitch Ratings – jelentette be Alexandru Nazare. Az eredményt a pénzpiacok zárása után teszik közzé – tette hozzá a pénzügyminiszter, aki szerint a kormány ismertette a hitelminősítő képviselőivel azokat az intézkedéseket, amelyekkel tavaly sikerült a költségvetési hiányt az eredetileg vállalt 8,4 százalékos cél alá, a GDP 7,65 százalékára csökkenteni.
A Fitch Ratings tavaly augusztusban megerősítette Románia „BBB mínusz” (befektetésre ajánlott) besorolását, és fenntartotta a negatív kilátásokat.
" ["post_title"]=> string(102) "Február 13-án lezárja Románia szuverén hitelminősítésének felülvizsgálatát a Fitch Ratings" ["post_excerpt"]=> string(54) "Ezt Alexandru Nazare pénzügyminiszter jelentette be." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "februar-13-an-lezarja-romania-szuveren-hitelminositesenek-felulvizsgalatat-a-fitch-ratings" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-28 12:15:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-28 10:15:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459008" ["menu_order"]=> int(1207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39076) ["max_num_pages"]=> int(3257) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b7ad58297a517c9c5260f361ce055bb1" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0b9be958be297f98bc4f126199662067" }