Nem adja fel a tárgyalást Oroszországgal

A francia államfő bejelentette, hogy folytatja a párbeszédet Oroszországgal és arra biztatta Kínát, hogy foglaljon állást az ukrajnai háborúval kapcsolatosan. Emmanuel Macron az Élysée palotában adott fogadáson azt mondta, minden országnak állást kellene foglalnia a szuverenitás és területi integritás mellett, függetlenül a barátságoktól és szövetségektől.

(tovább…) Continue Reading

Meglepte az elemzőket a román GDP-növekedés

Az OTP Bank Románia elemzői szerint lassul a román gazdaság növekedése az idén a magas infláció, a stagnáló reálbérek, a globális növekedés mérséklődése és az orosz-ukrán konfliktus miatt, de az első negyedévi erős gazdasági eredmények elegendőek lesznek a becsült 4 százalékos éves GDP-növekedés eléréséhez, annak ellenére is, hogy a következő negyedévekben a gazdaság teljesítménye várhatóan visszaesik.

(tovább…) Continue Reading

Terjednek a megújuló energiaforrások

Az Európai Unióban a megújuló energiaforrásokból történő áramtermelés abszolút értékben közel 5 százalékkal nőtt 2021-ben 2020-hoz képest, de a bruttó villamosenergia-fogyasztás is emelkedett, főként a gazdaságnak a korlátozások feloldását követő fellendülése következtében.

(tovább…) Continue Reading

Második hetébe lépett a kiújult izraeli-palesztin konfliktus

Az izraeli hangulatról és a konfliktus kiéleződésének okairól Salamon Márton Lászlóval, a Bukaresti Rádió egykori jegyzetírójával beszélgettünk, aki jelenleg a Román Kulturális Intézet igazgatójaként családjával együtt Tel-Avivban él. Az interjú csütörtökön készült, amikor a rakétatámadások már harmadik napja tartottak.

Continue Reading
object(WP_Query)#3595 (55) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469997) [1]=> int(469999) [2]=> int(469995) [3]=> int(469993) [4]=> int(469991) } ["paged"]=> int(1368) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469991) [1]=> int(469993) [2]=> int(469995) [3]=> int(469997) [4]=> int(469999) } ["paged"]=> int(1368) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3597 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3738 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (469991,469993,469995,469997,469999) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 16404, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(423229) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-28 10:11:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:11:23" ["post_content"]=> string(785) "

A francia államfő bejelentette, hogy folytatja a párbeszédet Oroszországgal és arra biztatta Kínát, hogy foglaljon állást az ukrajnai háborúval kapcsolatosan. Emmanuel Macron az Élysée palotában adott fogadáson azt mondta, minden országnak állást kellene foglalnia a szuverenitás és területi integritás mellett, függetlenül a barátságoktól és szövetségektől.

Macron azt mondta, a szemrehányások dacára folytatja a párbeszédet Oroszországgal. A francia elnök azon kevés államfők egyike, aki fenntartotta a kapcsolatot Vlagyimir Putyinnal Ukrajna tavaly februári orosz lerohanása után is.

" ["post_title"]=> string(43) "Nem adja fel a tárgyalást Oroszországgal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-adja-fel-a-targyalast-oroszorszaggal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423229" ["menu_order"]=> int(17876) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(416463) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 13:43:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:43:57" ["post_content"]=> string(1305) "

Az OTP Bank Románia elemzői szerint lassul a román gazdaság növekedése az idén a magas infláció, a stagnáló reálbérek, a globális növekedés mérséklődése és az orosz-ukrán konfliktus miatt, de az első negyedévi erős gazdasági eredmények elegendőek lesznek a becsült 4 százalékos éves GDP-növekedés eléréséhez, annak ellenére is, hogy a következő negyedévekben a gazdaság teljesítménye várhatóan visszaesik.

A bank közleménye szerint meglepetést okoztak az első fél évben közölt makrogazdasági mutatók, hiszen a 2021 második felében jellemző stagnálást követően a piaci várakozások alapján inkább korrekcióra lehetett számítani a GDP-növekedést illetően. A különböző ágazati elemzések a szolgáltatások és a kereskedelem meglepően jó teljesítményét emelik ki, ami azzal magyarázható, hogy a járvány elmúltával élénkült a szolgáltatások iránti kereslet.

A pozitív kilátásokat ugyanakkor az segíti, hogy Románia várhatóan a GDP 3,5 százalékának megfelelő európai uniós forrásokhoz fog jutni.

" ["post_title"]=> string(47) "Meglepte az elemzőket a román GDP-növekedés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "meglepte-az-elemzoket-a-roman-gdp-novekedes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:44:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:44:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416463" ["menu_order"]=> int(17878) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(402407) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-18 10:45:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-18 07:45:18" ["post_content"]=> string(1016) "

Románia készen áll arra, hogy bevezesse a digitális zöldigazolványt, amely valamennyi uniós tagállamban használható lesz – jelentette be a Különleges Távközlési Szolgálat szóvivője.

Cătălin Chirca elmondta: a hatóság már dolgozik az informatikai rendszeren. Ennek egyik komponense egy weboldal, ahonnan bárki ingyenesen letöltheti az oltottságát igazoló iratot. Ez már működik. A rendszer másik része egy alkalmazás lesz, amely lehetővé teszi az oltási igazolványok hitelességének ellenőrzését.

A digitális zöldigazolvány megkönnyíti a biztonságos és szabad mozgást az EU-n belül a Covid19-világjárvány idején. Oltottság híján azt is tanúsíthatja, hogy az adott személy negatív teszteredményt kapott, vagy felgyógyult a Covid-19 betegségből.

" ["post_title"]=> string(53) "Románia készül a "vakcinaútlevél" elfogadására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "romania-keszul-a-vakcinautlevel-elfogadasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-18 10:45:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-18 07:45:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402407" ["menu_order"]=> int(17879) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(423227) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-28 10:10:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:10:23" ["post_content"]=> string(923) "

Memphis városában a rendõri erõszak ellen tüntetõk lezártak egy autópályát, miután a rendõrség nyilvánosságra hozta a felvételeket egy halálos kimenetelû közúti ellenõrzésrõl. Tennessee állam fõvárosában péntek estére hirdettek felvonulást.

Joe Biden elnök közleményt adott ki arról, hogy beszélt az áldozat, a 29 éves Tyre Nichols szüleivel. Arra figyelmeztette azokat, akik igazságot követelnek, hogy ne válasszák az erõszak és rombolás útját, mert az "erõszak soha nem elfogadható". Tyre Nicholst még január 7-én az esti órákban állították meg figyelmetlen vezetés miatt, majd a rendőrségi fellépés következtében rosszul lett, kórházba szállították és 3 nappal késõbb belehalt a sérülésekbe.

" ["post_title"]=> string(68) "Tennessé állam fővárosában tüntettek a rendőri erőszak ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tennesse-allam-fovarosaban-tuntettek-a-rendori-eroszak-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:42:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:42:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423227" ["menu_order"]=> int(17880) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(416460) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 13:41:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:41:49" ["post_content"]=> string(1305) "

Alig két és fél óra alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának első szakaszára szánt 25 millió lejes keret – közölte a programot finanszírozó Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) pénteken délután.

A tájékoztatás szerint 62 500, egyenként 400 lej értékű utalványt foglaltak le az igénylők. Ezeket hűtőszekrény, fagyasztóláda, mosógép és mosogatógép vásárlására fordíthatják.

Az utalványok érvényesítésére június 28-án, kedden kerül sor. A kedvezményezettek listáját közzéteszik a Környezetvédelmi Alap honlapján.

Nagyon fontos, hogy ezt követően egy héten belül lehet felhasználni a fizetési utalványokat a programban résztvevő kereskedőknél.

A program második szakasza július 1-jén 10 órakor kezdődik, ebben laptop és táblagép vásárlását támogatják. A harmadik szakasz július 8-án indul, ekkor klímaberendezések, szárítógépek és porszívók cseréjére nyújtanak támogatást.

" ["post_title"]=> string(65) "Rekordgyorsan elfogyott a háztartási gépekre adott támogatás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "rekordgyorsan-elfogyott-a-haztartasi-gepekre-adott-tamogatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:41:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:41:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416460" ["menu_order"]=> int(17881) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(416458) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 13:38:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:38:22" ["post_content"]=> string(1103) "

Az amerikai legfelsőbb bíróság érvénytelenítette az 1973-as Roe kontra Wade döntést, lehetővé téve a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.

Az 1973-as jogesetben a szövetségi legfelsőbb bíróság azt mondta ki, hogy alkotmányellenesnek számít az abortuszjog korlátozása.

A szövetségi legfelsőbb bíróság döntését a bíróság épülete előtt nagy tömegek várták, az abortusz kérdése ugyanis megosztja az amerikai törvényhozást és a társadalmat.

Az Egyesült Államok tagállamainak nagy része már többféle korlátozást bevezetett a művi terhesség-megszakítás szabályozására, a legfelsőbb bíróság döntése után azonban a tagállamok szabadon rendelkezhetnek az abortuszról, és nem minősül törvénytelennek, ha egy-egy tagállam betiltja azt.

" ["post_title"]=> string(63) "Eltörölte az abortuszjogot az amerikai legfelsőbb bíróság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "eltorolte-az-abortuszjogot-az-amerikai-legfelsobb-birosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:38:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:38:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416458" ["menu_order"]=> int(17882) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(423225) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-28 10:08:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:08:55" ["post_content"]=> string(1108) "

Az Európai Unióban a megújuló energiaforrásokból történő áramtermelés abszolút értékben közel 5 százalékkal nőtt 2021-ben 2020-hoz képest, de a bruttó villamosenergia-fogyasztás is emelkedett, főként a gazdaságnak a korlátozások feloldását követő fellendülése következtében.

Románia is azoknak a tagországoknak az egyike, ahol a felhasznált áram jelentős részét megújuló energiaforrásokból állították elő - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adataiból. A zöld áram több mint kétharmadát a szél- és a vízenergiából, a fennmaradó egyharmadot pedig napenergiából, szilárd bioüzemanyagokból és egyéb megújuló energiaforrásokból állították elő. 2021-ben Ausztriában és Svédországban a bruttó villamosenergia-fogyasztás több mint háromnegyedét megújuló energiaforrásokból termelték. Romániában ez az arány 42,4 százalékos volt.

" ["post_title"]=> string(39) "Terjednek a megújuló energiaforrások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "terjednek-a-megujulo-energiaforrasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:42:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:42:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423225" ["menu_order"]=> int(17884) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(416454) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 13:35:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:35:35" ["post_content"]=> string(1268) "

Oroszország tüzérségi és légicsapásokat intézett szombaton Szeverodonyeck és Liszicsanszk ellen, és eltaláltak egy vegyi üzemet, ahol civilek százai rekedtek – közölte egy ukrán tisztviselő a Reutersszel.

A luhanszki régió kormányzója, Szerhij Gaidai azt mondta, hogy az orosz erők megtámadták Szeverodonyeck ipari övezetét, és megpróbálták behatolni Liszicsanszkba, de az ukrán erők ezt visszaverték.

Közben az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője, Olekszandr Korunzsij közölte, hogy legalább tíz évbe fog telni a háború után, míg sikerül eltávolítani az ukrajnai aknákat és bombákat. Eddig 620 négyzetkilométert sikerült megtisztítani a robbanószerektől, köztük 2000 légi bombától, de közel 300 ezer négyzetkilométer, Ukrajna területének nagyjából a fele „szennyezettnek” mondható.

Az aknamentesítést a lakott területekkel és utakkal kezdték, az erdők, a folyók és a tengerpartok csak ezután következnek majd.

" ["post_title"]=> string(75) "Kivonulnak az ukránok Szeverodonyeckből, az oroszok Liszicsanszkot lövik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "kivonulnak-az-ukranok-szeverodonyeckbol-az-oroszok-liszicsanszkot-lovik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:35:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:35:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416454" ["menu_order"]=> int(17885) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(416451) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 13:28:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:28:00" ["post_content"]=> string(1347) "

Norvégia fővárosában, Oslóban két ember meghalt és 14 megsebesült mára virradóra egy éjszakai klubban és a közeli utcákon történt lövöldözésben. A London Pub egy népszerű meleg bár és éjszakai klub Oslo központjában - közli a Reuters.

Google Maps

A feltételezett elkövetőt elfogták – közölte a rendőrség újságírókkal. A gyanúsított ismert volt a hatóságok előtt - jelentette az NRK közszolgálati műsorszolgáltató, hozzátéve, hogy a tettes nem működik együtt a rendőrséggel.

A tetthely a London Pubtól egy szomszédos klubon át egy közeli utcáig terjedt, ahol a gyanúsítottat néhány perccel a lövöldözés kezdete után, szombat hajnalban elfogták - mondta Tore Barstad rendőrségi szóvivő az Aftenposten című újságnak.

" ["post_title"]=> string(40) "Mészárlás egy norvégiai melegbárban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "meszarlas-egy-norvegiai-melegbarban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:28:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:28:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416451" ["menu_order"]=> int(17886) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(402397) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-17 16:21:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-17 13:21:00" ["post_content"]=> string(2667) "

Nyolcadik napja záporoznak a rakéták Izraelre a Gázai övezetből, válaszul pedig az izraeli hadsereg harci repülőkről támadja a térséget uraló Hamász állásait. A közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásának hétfő reggelig 192 palesztin, köztük 58 gyerek esett áldozatul. Izrael tíz áldozatról számolt be, köztük két gyermekről. A sebesültek száma több százra tehető mindkét oldalon. Ahogy a most következő interjúban is elhangzik, az izraeli áldozatok lényegesen alacsonyabb száma elsősorban annak tudható be, hogy az Izrael által kifejlesztett Vaskupola légvédelmi rendszer még a levegőben elfogadja a  Gázából érkező rakéták legnagyobb részét, másrészt, ha a több ezer rakéta 10-15 százaléka be is csapódik lakott területen, az izraeli lakosság másodpercek alatt páncélozott biztonsági szobákba, óvóhelyekre vonul. Az izraeli hangulatról és a konfliktus kiéleződésének okairól Salamon Márton Lászlóval, a Bukaresti Rádió egykori jegyzetírójával beszélgettünk, aki jelenleg a Román Kulturális Intézet igazgatójaként családjával együtt Tel-Avivban él. Az interjú csütörtökön készült, amikor a rakétatámadások már harmadik napja tartottak.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök a biztonsági kabinet vasárnapi ülése után bejelentette, hogy Izrael tovább folytatja a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezetek, elsősorban a Hamász elleni Falak őrzője nevű hadműveletet.

Kijelentette, hogy a hadművelet, a nemzetközi nyomás ellenére, tovább folytatódik, de békítő üzenetet küldött az arab közösségeknek az elmúlt hét erőszakos zavargásai után.Benni Gantz védelmi miniszter a kabinetülés után arról beszélt, hogy az utóbbi napokban az izraeli hadsereg "halálcsapdává változtatta a gázai alagúthálózatot". A Gázai övezetben megsebesült civilek nagy számáról azt mondta, hogy a nemzetközi joggal összhangban cselekedtek, s kijelentette, hogy egyetlen szuverén állam sem reagálna Izraeltől eltérően, ha egy terrorszervezet válogatás nélkül lőné polgárait.

Aviv Kochavi vezérkari főnök szerint Izrael súlyos károkat okozott az alagútrendszer mellett a Hamász rakétagyártásában is.

" ["post_title"]=> string(64) "Második hetébe lépett a kiújult izraeli-palesztin konfliktus" ["post_excerpt"]=> string(358) "Az izraeli hangulatról és a konfliktus kiéleződésének okairól Salamon Márton Lászlóval, a Bukaresti Rádió egykori jegyzetírójával beszélgettünk, aki jelenleg a Román Kulturális Intézet igazgatójaként családjával együtt Tel-Avivban él. Az interjú csütörtökön készült, amikor a rakétatámadások már harmadik napja tartottak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "masodik-hetebe-lepett-a-kiujult-izraeli-palesztin-konfliktus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-17 20:09:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-17 17:09:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402397" ["menu_order"]=> int(17887) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(423222) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-27 15:05:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-27 13:05:01" ["post_content"]=> string(1800) "

A fővárosi központi zsinagógában emlékeztek meg a holokauszt nemzetközi emléknapján a felekezetek, a diplomáciai testület képviselői, politikusok és a romániai zsidó közösségek tagjai.

A felszólalók hangsúlyozták, hogy állandóan szükség van az intolerancia és a diszkrimináció minden válfajának állandó leküzdésére, illetve a tolerancia és a párbeszéd előmozdítására. Nicolae Ciucă miniszterelnök fejet hajtott az áldozatok előtt és megemlékezett azoknak a román állampolgároknak is a csodálatos gesztusaira, akik megvédték és segítették a meghurcolt zsidókat. Hozzátette, éberek maradunk és állást foglalunk az antiszemita megnyilvánulások és a háborús bűnösöket továbbra is dícsérők ellen. Marcel Ciolacu képviselőházi elnök az idegengyűlölet és az antiszemitizmus elleni harc szükségességét hangsúlyozta. Silviu Vexler képviselő, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke az emlékezet szerepéről beszélt a történelem alakulásában. Elmondta, tudatában kell legyünk annak, hogy minden döntésüknek következményei vannak és olyan életet kell építenünk, amelyben a holokauszt áldozatainak nem volt részük. Alina Gorghiu szenátusi elnök arról beszélt, hogy Romániában most dolgoznak az antiszemitizmus leküzdését célzó országos stratégián. Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Ezen a napon szabadították fel a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábort, az auschwitzi koncentrációs tábort.

" ["post_title"]=> string(40) "A holokauszt nemzetközi emléknapja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "a-holokauszt-nemzetkozi-emleknapja-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-27 15:05:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-27 13:05:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423222" ["menu_order"]=> int(17888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(416443) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 10:45:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 07:45:02" ["post_content"]=> string(3805) "

A legmagasabb állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát adományozza Klaus Iohannis államfő David Popovicinak, aki a budapesti vizes világbajnokságon két aranyérmet szerzett.

A 17 éves sportoló a férfi gyorsúszás 100 méteres és 200 méteres versenyszámában diadalmaskodott, utóbbiban új junior világrekordot állítva fel.

Az Elnöki Hivatal közleményében méltatja a fiatal sportoló tehetségét, elhivatottságát és profizmusát, hangsúlyozva, hogy David Popovici a fiatal generáció példaképe, igazi sportnagykövet, és az úszósport népszerűsítésébe fektetett energiája hatalmas nyereség az ország számára.

David Popovici edzőjét, Adrian Rădulescut a Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatával tünteti ki az államfő. A kitüntetéseket a Cotroceni-palotában adják át, az időpontot a későbbiekben közlik.

" ["post_title"]=> string(56) "Hivatalosan is "Románia Csillaga" a román sztárúszó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "hivatalosan-is-romania-csillaga-a-roman-sztaruszo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 10:46:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 07:46:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416443" ["menu_order"]=> int(17889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(423229) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-28 10:11:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:11:23" ["post_content"]=> string(785) "

A francia államfő bejelentette, hogy folytatja a párbeszédet Oroszországgal és arra biztatta Kínát, hogy foglaljon állást az ukrajnai háborúval kapcsolatosan. Emmanuel Macron az Élysée palotában adott fogadáson azt mondta, minden országnak állást kellene foglalnia a szuverenitás és területi integritás mellett, függetlenül a barátságoktól és szövetségektől.

Macron azt mondta, a szemrehányások dacára folytatja a párbeszédet Oroszországgal. A francia elnök azon kevés államfők egyike, aki fenntartotta a kapcsolatot Vlagyimir Putyinnal Ukrajna tavaly februári orosz lerohanása után is.

" ["post_title"]=> string(43) "Nem adja fel a tárgyalást Oroszországgal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-adja-fel-a-targyalast-oroszorszaggal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423229" ["menu_order"]=> int(17876) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "19b28faa783c32db522a7b1c238377f5" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5ab023d473c10ffdda6ff5c5f5591c93" }