Több száz vidéki településen nincs családorvos. A Családorvosok Országos Szövetségének adatai szerint a vidéken dolgozó családorvosok fele 60 év feletti.…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3615 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3625 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3793 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3511 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }Több száz vidéki településen nincs családorvos. A Családorvosok Országos Szövetségének adatai szerint a vidéken dolgozó családorvosok fele 60 év feletti.…
Continue Reading
Egy ukrán szakértő szerint szokatlanul sok, legalább 3000 delfin pusztult el a Fekete-tengerben a háború kezdete óta a szonártechnika alkalmazása…
Continue Reading
Joe Biden amerikai elnök vasárnap, a G7 csoport németországi csúcstalálkozója keretében jelentette be, hogy kormánya az oregoni NuScale Power társasággal…
Continue ReadingA hatóságok továbbra is keresik azt a román halászhajót, amely a Fekete tengeren tűnt el.
(tovább…) Continue Reading
Az Országos Adóhatóság bejelentette, hogy elhalasztotta az ÖMV Petromnál végzett ellenőrzés lezárását, amit azt követően kezdett, hogy az olajipari vállalat képviselői azt állították, rájuk nem vonatkozik a szolidaritási adóval kapcsolatos törvény.
(tovább…) Continue Reading
Az erre vonatkozó támogatási program éretlmében a szőlőtermesztők hektáronként 1200 eurós segélyt kaphatnak.A támogatásra a 2022-ben csemegeszőlőt termesztő gazdák jogosultak.…
Continue Reading
Az egészségügyi minisztérium BCG oltásokat, hepatitis B illetve diftéria-tetanusz-szamárköhögés elleni oltásokat szándékozik vásárolni összesen 155 millió lej értékben.Az első kiírás…
Continue ReadingFegyelmi eljárást indítanak az egészségügyi minisztériumi alkalmazottai ellen, akik felelősek a COVID-19-hez köthető halálesetek téves jelentése miatt. Ezt a tárcát vezető Ioana Mihăilă közölte a parlamentben tegnap délután, a képviselők interpellációira válaszolva.
(tovább…) Continue Reading
Legkevesebb heten meghaltak egy jeruzsálemi zsinagógánál végrehajtott fegyveres terrorakcióban, többen megsebesültek, a merénylõt lelõtték – jelentette a 12-es kereskedelmi televízió Izraelben péntek este.
(tovább…) Continue ReadingAz érettségi részletes eredményeit ma délelőtt tették közzé. A legjobb érettségi átlagot idén országos szinten Kolozs megye produkálta (85,1 százalék),…
Continue ReadingAz üzemanyagok árát elsősorban globális tényezők befolyásolják, így a kormány literenkénti 50 banis ártámogatásának korlátozott hatása lehet – véli Bálint Csaba közgazdász. A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagját egyebek mellett arról kérdeztük, hogy az adott helyzetben milyen mértékben képes ellenőrizni az árak emelkedése irányába ható tényezőket a jegybank, illetve hozzá kell-e szoknia a tartós pénzromláshoz az ezredforduló környékén született fiatal generációnak, amely számára kvázi ismeretlen volt a jelenség. Bálint Csaba hangsúlyozta: az infláció kezelhető, felelős döntésekkel olyan szinten tartható, ami nem forgatja fel a fogyasztók és a cégek mindennapjait.
Continue ReadingElső házként elutasította tegnap a szenátus azt a tervezetet, amelynek értelmében fizetett szabadnap járna azoknak, akik beoltatják magukat koronavírus ellen.
(tovább…) Continue ReadingTöbb száz vidéki településen nincs családorvos. A Családorvosok Országos Szövetségének adatai szerint a vidéken dolgozó családorvosok fele 60 év feletti. Szilágy megyében például az emberek 20-40 kilométert kell utazzanak egy küldő papírért vagy egy egyszerű orvosi vizsgálatért, a páciensek pedig többnyire idős személyek.
" ["post_title"]=> string(40) "Jelentős a családorvos hiány vidéken" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "jelentos-a-csaladorvos-hiany-videken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:14:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:14:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423235" ["menu_order"]=> int(17864) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(416487) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-27 14:45:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-27 11:45:16" ["post_content"]=> string(1846) "
Egy ukrán szakértő szerint szokatlanul sok, legalább 3000 delfin pusztult el a Fekete-tengerben a háború kezdete óta a szonártechnika alkalmazása és a robbanások miatt, amelyek megzavarják a tengeri emlősök érzékeny navigációs rendszerét, így azok nem tudnak elegendő halat elejteni és legyengülve hajlamosabbá válnak a fertőző betegségekre.Ivan Ruszev, a dél-ukrajnai Tuzlovi Limánok Nemzeti Park - a Dunától a Dnyeszterig terjedő, Fekete-tengerbe ömlő folyók torkolatvidékét magában foglaló természetvédelmi terület - kutatási igazgatója főleg a román és a bolgár tengerparton talált delfintetemekre alapozta számítását.A szokatlanul nagy számban elpusztult delfineken bombák és aknák okozta égési sérülések , fertőző betegségek és többnapos éhezés nyomai láthatók - írta Facebook-oldalán a tudós, aki felszólította a tenger mentén élő embereket, hogy jelentsenek minden elpusztult állatot.Aggodalmát fejezte ki az elhalt delfinek növekvő száma miatt a Török Tengeri Kutatási Alapítvány is, amely szerint a háború "pusztító hatással" van a tengeri ökoszisztémára. Az alapítvány szerint a háború máris "biodiverzitási válságot" okozott, egyebek közt kipusztítva a veszélyeztetett vörös algát, tengeri harci övezetté változtatva a halak és delfinek táplálkozási helyét.A háború előtt egy nemzetközi kutatócsoport 253 ezerre becsülte a Fekete-tengerben élő delfinek számát.

Joe Biden amerikai elnök vasárnap, a G7 csoport németországi csúcstalálkozója keretében jelentette be, hogy kormánya az oregoni NuScale Power társasággal közösen 14 millió dollárral támogatja az SMR-típusú atomerőmű Romániába telepítését célzó mérnöki és tervezési tanulmányok kidolgozását. A nukleáris beruházás a G7-csúcstalálkozón útjára indítandó globális infrastrukturális és beruházási partnerség egyik lényeges eleme. Az amerikai elnök bejelentését üdvözölte a román államfő, a miniszterelnök és az energiaügyi miniszter. Klaus Iohannis elnök szerint a kisméretű moduláris atomreaktorok telepítése Románia energetikia biztonságának megteremtését szolgálja, ami az amerikai–román stratégiai partnerség egyik legfontosabb célkitűzése. Nicolae Ciucă kormányfő úgy vélte, a polgári nukleáris program fejlesztése ösztönzőleg hat Románia gazdasági fejlődésére, továbbá hozzájárul az ország szénmentesítési céljai eléréséhez. Az amerikai NuScale a Bukaresttől 90 kilométernyire fekvő Dâmbovița megyei Doicești község egykori hőerőművének helyén építi meg Európa első kisméretű moduláris atomreaktorát.

A hatóságok továbbra is keresik azt a román halászhajót, amely a Fekete tengeren tűnt el.
A legénység három tagját megtalálták, további kettőt még keresnek. A tengeri mentőszolgálat és a belügyminisztérium helikoptereket is bevetett tegnap, de nem jártak sikerrel. A hajó elsüllyedése kapcsán a hatóságok sötétben tapogatóznak, ugyanis a legénység nem adott le vészjelzést, az ilyen típusú hajókat pedig nem kötelező helymeghatározóval felszerelni – közölte a Tengerészeti Hatóság.
" ["post_title"]=> string(46) "Elsüllyedt egy halászhajó a Fekete-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "elsullyedt-egy-halaszhajo-a-fekete-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-18 11:02:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-18 08:02:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402416" ["menu_order"]=> int(17867) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(423233) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-28 10:13:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:13:13" ["post_content"]=> string(757) "Az Országos Adóhatóság bejelentette, hogy elhalasztotta az ÖMV Petromnál végzett ellenőrzés lezárását, amit azt követően kezdett, hogy az olajipari vállalat képviselői azt állították, rájuk nem vonatkozik a szolidaritási adóval kapcsolatos törvény.
Az adóhatóság közlése szerint az Európai Bizottságtól várnak pontosítást az energiaügyi vállalatokra kiszabott szolidaritási adóról és csak ezt követően tudják megállapítani, hogy az ÖMV Petrom vállalatra érvényes-e az európai irányelv, amelyet a kormány sürgősségi rendelettel léptetett életbe.
" ["post_title"]=> string(50) "Brüsszeltől várja a megoldást az adóhatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "brusszeltol-varja-a-megoldast-az-adohatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:13:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:13:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423233" ["menu_order"]=> int(17868) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3501 (24) { ["ID"]=> int(416485) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-27 14:19:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-27 11:19:24" ["post_content"]=> string(972) "
Az erre vonatkozó támogatási program éretlmében a szőlőtermesztők hektáronként 1200 eurós segélyt kaphatnak.A támogatásra a 2022-ben csemegeszőlőt termesztő gazdák jogosultak. Támogatást azok a természetes személyek, egyéni vállalkozók, illetve családi vállalkozások igényelhetnek, amelyek eleget tesznek a következő követelménynek: a kérvényeket július 15-ig kell iktatni a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon, a termőterületnek legalább 1000 négyzetméter és legfeljebb 10 hektár nagyságúnak kell lennie és el kell érniük a hektáronkénti legkevesebb 6000 kg-os termést.

Az egészségügyi minisztérium BCG oltásokat, hepatitis B illetve diftéria-tetanusz-szamárköhögés elleni oltásokat szándékozik vásárolni összesen 155 millió lej értékben.Az első kiírás 400 ezer dózis BCG (tuberkulózis elleni) oltásra vonatkozik, a szerződés becsült értéke 2.532.000 lej. A minisztérium július 26-áig fogadja az árajánlatokat.A második kiírás a hepatitis B elleni gyermekoltás beszerzését célozza. A tárca legkevesebb 130 ezer, legtöbb 954 ezer dózist akar vásárolni, melyeket négy év alatt kell beszállítani.A kombinált (DTPa) oltás esetében a keretszerződés legalább 200 ezer, legtöbb 820 ezer dózist ír elő.

Fegyelmi eljárást indítanak az egészségügyi minisztériumi alkalmazottai ellen, akik felelősek a COVID-19-hez köthető halálesetek téves jelentése miatt. Ezt a tárcát vezető Ioana Mihăilă közölte a parlamentben tegnap délután, a képviselők interpellációira válaszolva.
A minisztert a Szociáldemokrata Párt kérésére annak kapcsán idézték be a képviselőházba, hogy kiderült, lényeges eltérés van a koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetek valós száma és a jelentésekben szereplő adatok között. Ioana Mihăilă ismertette a vizsgálóbizottság megállapításait, ami szerint hozzávetőleg hétezer COVID 19-haláleset nem került be a hatósági nyilvántartásába. A tárcavezető szerint a téves adatok mögött emberi mulasztás álhatott, de nem zárta ki, hogy a nyilvántartási rendszer módszertana nem volt érthető a felhasználók számára. Azt ugyanis a világjárvány kezdete óta több alkalommal is módosították.
A Szociáldemokrata Párti képviselők elégedetlen a miniszter válaszával. Alexandru Rafila szociáldemokrata törvényhozó kifejtette: a COVID-19 világjárvány sikeres leküzdése a hatóságokba és az egészségügyi személyzetbe vetett bizalomtól függ. A közvélemény valóban bízik az egészségügyi személyzetben, amely az utóbbi 14 hónap alatt bizonyította szakmai hozzáértését, ugyanez viszont már nem mondható el a hatóságokról – vélekedett az ellenzéki képviselő, aki szerint a Stratégiai Kommunikációs Csoport nem egyszerűsítette a hatósági közléseket, inkább összekuszálta a dolgokat.
" ["post_title"]=> string(63) "Kivizsgálás indul a Covid-statisztikák meghamisítása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "kivizsgalas-indul-a-covid-statisztikak-meghamisitasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-18 10:51:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-18 07:51:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402413" ["menu_order"]=> int(17871) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3498 (24) { ["ID"]=> int(423231) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-28 10:12:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:12:23" ["post_content"]=> string(1043) "Legkevesebb heten meghaltak egy jeruzsálemi zsinagógánál végrehajtott fegyveres terrorakcióban, többen megsebesültek, a merénylõt lelõtték - jelentette a 12-es kereskedelmi televízió Izraelben péntek este.
A merénylõ egy zsinagóga kapujánál kezdett lövöldözni az onnan távozó, korábban a szombatot fogadó imádkozókra. A Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász terrorszervezet szóvivõje bejelentette, hogy a jeruzsálemi merénylet válasz volt az izraeli hadsereg Dzseninben, Ciszjordánia északi részében végrehajtott, kilenc palesztin halálával végzõdõ csütörtöki razziájára. Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök biztosította a lakosságot, hogy gyorsan intézkednek a kelet-jeruzsálemi zsinagógánál elkövetett merényletet követően. Óva intette az izraelieket, hogy saját maguk próbálják megtorolni a merényletet.
" ["post_title"]=> string(25) "Merénylet Jeruzsálemben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "merenylet-jeruzsalemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:12:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:12:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423231" ["menu_order"]=> int(17872) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3783 (24) { ["ID"]=> int(416483) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-27 14:14:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-27 11:14:49" ["post_content"]=> string(1407) "
Az érettségi részletes eredményeit ma délelőtt tették közzé. A legjobb érettségi átlagot idén országos szinten Kolozs megye produkálta (85,1 százalék), utána Iași (81,7%), Galac (81,6%), Brăila (81,3%) és Bukarest (77,4%) következik. A legrosszabbul Ilfov (47%), Giurgiu (55%) és Călărași (53%) teljesített. Ez az elmúlt 10 év legjobb eredménye - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.'Gratulálni szeretnék mind a 89.000 diáknak, akik sikeresen vizsgáztak az érettségi mostani szessziójában.Az elmúlt tíz évben, 2013 óta ez a legjobb eredmény' - mondta Cîmpeanu. Az óvások benyújtása hétfőn 12 és 18 óra között történik. A végleges eredményeket július elsején teszik közzé. Az oktatási minisztérium adatai szerint összesen 126 454 tanuló iratkozott fel idén az érettségire, közülük 111 329-en ebben az évben, 15 125-en korábbi években fejezték be tanulmányaikat. A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.

Az üzemanyagok árát elsősorban globális tényezők befolyásolják, így a kormány literenkénti 50 banis ártámogatásának korlátozott hatása lehet – véli Bálint Csaba közgazdász. A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagját egyebek mellett arról kérdeztük, hogy az adott helyzetben milyen mértékben képes ellenőrizni az árak emelkedése irányába ható tényezőket a jegybank, illetve hozzá kell-e szoknia a tartós pénzromláshoz az ezredforduló környékén született fiatal generációnak, amely számára kvázi ismeretlen volt a jelenség. Bálint Csaba hangsúlyozta: az infláció kezelhető, felelős döntésekkel olyan szinten tartható, ami nem forgatja fel a fogyasztók és a cégek mindennapjait.
Első házként elutasította tegnap a szenátus azt a tervezetet, amelynek értelmében fizetett szabadnap járna azoknak, akik beoltatják magukat koronavírus ellen.
A javaslat 64 támogató szavazatot kapott a kezdeményező USR-PLUS, valamint a Szociáldemokrata Párt részéről, a többi párt képviselője a tervezet ellen voksolt, négyen tartózkodtak. A javaslat elfogadásához 69 támogató szavazatra lett volna szükség.
Az USR-PLUS törvényhozói által benyújtott törvényjavaslat értelmében a koronavírus elleni oltás beadásának napján az alkalmazottak fizetett szabadnapot kapnának a törvény által megszabott pihenőszabadságon felül. A tanulók, egyetemisták és katonák igazoltan hiányozhatnának az oltás napján. Ugyanúgy az oltásra jelentkező gyerek egyik szülője is szabadnapra lenne jogosult, amennyiben gyermeke nem töltötte be a 14. életévét, vagy 26 év alatti fogyatékkal élő. A második dózissal történő immunizálás napján szintén szabadnap járna. A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.
" ["post_title"]=> string(45) "Nem kapnak szabadnapot, akik oltakozni mennek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "nem-kapnak-szabadnapot-akik-oltakozni-mennek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-18 10:47:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-18 07:47:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402410" ["menu_order"]=> int(17875) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(423235) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-28 10:13:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:13:58" ["post_content"]=> string(406) "Több száz vidéki településen nincs családorvos. A Családorvosok Országos Szövetségének adatai szerint a vidéken dolgozó családorvosok fele 60 év feletti. Szilágy megyében például az emberek 20-40 kilométert kell utazzanak egy küldő papírért vagy egy egyszerű orvosi vizsgálatért, a páciensek pedig többnyire idős személyek.
" ["post_title"]=> string(40) "Jelentős a családorvos hiány vidéken" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "jelentos-a-csaladorvos-hiany-videken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:14:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:14:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423235" ["menu_order"]=> int(17864) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ccaae70665c2486d551d310fe1185222" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dc7b90c8d690c78811a8af5333dbedcf" }