Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
A Temes megyei hatóságok folytatják az illegális migráció leküzdését. Temesváron nemrég helyezték üzembe a Szerbiából érkező külföldiek karantén központját, amelyeket a helyi hatóságok nemkormányzati szervek segítségével működtetnek.
Nem terrorcselekmény történt Budapesten csütörtök este, amikor három rendõrt megkéseltek a XI. kerületi Lecke utcában – hangsúlyozta a Központi Nyomozó Fõügyészség vezetõje az ügyben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap a parlament ülésén bejelentette, hogy hamarosan törvényjavaslatot terjeszt a törvényhozás elé, amely alapján különleges jogi…
A világ hét legfejlettebb országának külügyminiszterei Londonban tanácskoznak a globális fenyegetésekkel szemben közös fellépésről, előkészítve a jövő hónapban esedékes csúcstalálkozót.
Nem zárható ki, hogy 2022-re úgy emlékezünk majd vissza, mint arra az érve, amikor beléptünk a veszélyek korába, Magyarország azonban az összes veszélyre aktívan reagált – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az Országos Útigazgatóság megkezdte az 1-es országúton Azuga településen lévő híd teljes felújítását, holnaptól korlátozzák a nehéz gépjárművek közlekedését.
A Tengerpart mindenkinek program keretében akár 70 százalék kedvezménnyel is meg lehet szállni egyes tengerparti üdülőhelyeken a főszezon kezdetéig, azaz…
A szaktárca azt követően közölte ezt Facebook-oldalán, miután az online nyilvánosságot egy Suceava megyei majomhimlő-gyanús eset kezdte el foglalkoztatni. Az…
A Temes megyei hatóságok folytatják az illegális migráció leküzdését. Temesváron nemrég helyezték üzembe a Szerbiából érkező külföldiek karantén központját, amelyeket a helyi hatóságok nemkormányzati szervek segítségével működtetnek.
November óta több mint 2000 személyt helyeztek el ilyen központokba. Németh Zoltán Temes megyei prefektus szerint növelték a határőrségen dolgozók számát és tovább intézkednek a tiltott határátlépők azonosítása érdekében. A temesvári hatóságok két karantén központot működtetnek, ahol naponta 150 külföldit helyeznek el.
Nem terrorcselekmény történt Budapesten csütörtök este, amikor három rendõrt megkéseltek a XI. kerületi Lecke utcában - hangsúlyozta a Központi Nyomozó Fõügyészség vezetõje az ügyben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
Fürcht Pál fõügyész közölte: a KNYF több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bûntette miatt nyomoz, amely bûncselekmény két sértett esetében kísérleti szakban maradt. A támadót õrizetbe vették, ezekben a percekben hallgatják ki - közölte Fürcht Pál. A rendõrség korábbi tájékoztatása szerint a támadó egy késsel három rendõrt megszúrt, majd az utcára menekült. Ott az egyik járõr figyelmeztetõlövést követõen lábon lõtte õt, majd elfogták. A mentõszolgálat munkatársai a három sérült rendõrt, valamint a lábon lõtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendõr, Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendõrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt.
Az uniós ügyekért felelős francia miniszter tegnap egy rádióadásban kijelentette, hogy Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz 15–20 évig is tarthat. Kifejtette, hogy nem kéne illúziókkal és hazugságokkal hitegetni az ukránokat, miszerint 6 hónapon, egy vagy két éven belül belépnek az EU-ba, hanem el kell olvasni a szerződés alján az apróbetűs részt. A csatlakozás egy nagyon hosszú folyamat lesz. A miniszter ezzel párhuzamosan arról beszélt, hogy egy olyan politikai közösséget kell kínálni az ukránoknak, amelyhez előbb csatlakozhatnak, amiről korábban már Emmanuel Macron is beszélt. A francia elnök a május 9-i Európa-napon vázolta fel elképzelését a leendő európai politikai közösségről, és ő is arról beszélt, hogy Ukrajna uniós csatlakozása akár évtizedekig is tarthat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont erre reagálva világossá tette, hogy országának nem ilyen alternatív megoldásokra van szüksége. Tegnap Kijevben járt a lengyel elnök és a Zelenszkijjel tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az Európai Uniónak meg kell nyitnia kapuit Ukrajna előtt, és tagjelölti státust kell neki adnia a júniusi EU-csúcson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap a parlament ülésén bejelentette, hogy hamarosan törvényjavaslatot terjeszt a törvényhozás elé, amely alapján különleges jogi státust adnak Lengyelország állampolgárainak Ukrajna területén - számoltak be ukrán híradások. Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő az UNIAN hírügynökség tájékoztatása szerint elmondta, hogy a tervezet jelenleg kidolgozás alatt áll a külügyminisztériumban, és hasonló lesz a Lengyelországban az Ukrajnából ideiglenesen áttelepült személyek támogatásáról hozott törvényhez.
A világ hét legfejlettebb országának külügyminiszterei Londonban tanácskoznak a globális fenyegetésekkel szemben közös fellépésről, előkészítve a jövő hónapban esedékes csúcstalálkozót.
A brit házigazdák által javasolt témák között szerepel egy gyorsreagálási mechanizmus bevezetése Oroszország és Kína propagandájának és félretájékoztatásának leküzdése érdekében. A brit kormány tárgyalni szeretne a G7 csúcstalálkozón a koronavírus elleni oltásokhoz való méltányos hozzáférés biztosításáról, a klímavédelmi intézkedésekről, valamint az éhség és az élelmiszerügyi bizonytalanság megelőzését célzó új intézkedésekről.
Nem zárható ki, hogy 2022-re úgy emlékezünk majd vissza, mint arra az érve, amikor beléptünk a veszélyek korába, Magyarország azonban az összes veszélyre aktívan reagált - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A miniszterelnök emlékeztetett: a pandémia után háború jött, amit egy energiaválság követett. A rossz brüsszeli szankciók pedig jelentős inflációt okoztak, eközben ismét nő a migrációs nyomás a határainkon. A szankciós politikáról szólva a kormányfő szerint valakinek végre azt kellene mondania Brüsszelben: "emberek, ezt elszúrtuk", hagyjuk abba, mert ebből nagy baj lesz. Ha ez megtörténne, az energiaárak azonnal leesnének, és vele együtt az infláció is azonnal megfeleződne - érvelt. Hozzátette, az európai emberek kárvallottjai az elhibázott szankciós politikának és a háborúnak. Gazdaságilag a legnagyobb vesztese az egész konfliktusnak Európa.
Románia 385 ezer védőmaszkot, 9.936 arcvédő pajzsot és 8.150 védőruhát küld Ukrajnának. A felszerelésekre azért van szüksége a szomszédos országnak, mert számos kórházat leromboltak, tárolt egészs az ott tárolt egészségügyi felszerelések és fogyóanyagok megsemmisültek. Az ukrajnai kórházak zsúfoltakká váltak, sok a sebesült. Az ukrajnai hatóságok a SARS-CoV-2 világjárvány közös kezelését is irányító Euroatlanti Katasztrófa-elhárítási és Koordinációs Központ révén is kérték a nemzetközi közösség segítségét.
Becslések szerint a háború kitörése óta a román-ukrán határon az utasforgalom hat-hétszeresére nőtt a közúti és legkevesebb tízszeresére a vasúti átkelőhelyeken. Vasárnap, május 22-én az előző naphoz képest több mint 17 százalékkal csökkent a Romániába érkezett ukrán menekültek száma - közölte ma a határrendészet. Az elmúlt 24 órában 90.247 személy lépett be Romániába, közülük 7903-an ukrán állampolgárok voltak. Az ukrán-román határátkelőknél 3.733, a Moldovai Köztársasággal közös határátkelőknél 1.041 ukrán állampolgár lépett be az országba. A háború kezdetétől vasárnap éjfélig 1.003.246 ukrán állampolgár érkezett Romániába.
Az Országos Útigazgatóság megkezdte az 1-es országúton Azuga településen lévő híd teljes felújítását, holnaptól korlátozzák a nehéz gépjárművek közlekedését.
Ennek értelmében a 7,5 tonnánál nagyobb összsúlyú áruszállító gépkocsik éjszaka sem használhatják az 1-es országút Ploiesti és Brassó közötti szakaszát, hanem kizárólag a Cheiát Négyfaluval összekötő 1A jelzésű úton közlekedhetnek. Az azugai hidat majdnem 100 éve építették, a teljes felújítás pedig várhatóan december közepéig tart. A korlátozások értelmében a kamionok holnaptól Ploiesti felől Busteni település kijáratáig, Brassó felől pedig Predeal kijáratáig közlekedhetnek az 1-es országúton.
A lengyel parlament igazságügyi reformot fogadott el, amely felszabadíthatná az országnak szánt több milliárd eurós európai alapokat - írja a Reuters.
Ennek ellenére az államfő és a kormányoldal közötti nézeteltérések továbbra is akadályt jelenthetnek a reform életbeültetésében. A törvényt még a szenátusnak is meg kell szavaznia, ahol az ellenzék van törékeny többségben. Mint ismeretes, a jogállamisággal kapcsolatosan Brüsszel és Varsó között kialakult vita következtében az Európai Unió nem folyósította az országnak a helyreállítási alapokból származó finanszírozást.
A Tengerpart mindenkinek program keretében akár 70 százalék kedvezménnyel is meg lehet szállni egyes tengerparti üdülőhelyeken a főszezon kezdetéig, azaz június 19-ig. A legtöbb programban részt vevő szálloda Mamaia-n és Eforie-n található. A szállodai szállás díjak 34 lejnél kezdődnek egy személy számára egy éjszakára, 5 éjszakára szóló üdülési csomag megvásárlása esetén. Naponta mintegy 4 ezer szálláshely áll a program iránt érdeklődő turisták rendelkezésére. A kedvezményes árak mellett az előszezon előnye, hogy ilyenkor kevésbé zsúfoltak az üdülő- és a napozó helyek, és szép az idő - hangsúlyozta az Idegenforgalmi Vállalkozók Szövetsége. Szállást foglalni a Tengerpart mindenkinek program keretében a helyszinen, a szállodákban, az utazási irodákban vagy interneten is lehet, üdülési csekkel is lehet fizetni.
A szaktárca azt követően közölte ezt Facebook-oldalán, miután az online nyilvánosságot egy Suceava megyei majomhimlő-gyanús eset kezdte el foglalkoztatni. Az egészségügyi minisztérium azt is közölte, hogy a majomhimlő nem terjed könnyen; a vírus a sérült bőrön vagy nyálkahártyán, a légutakon, szemen, orron, szájon, valamint a testnedveken keresztül jut be a szervezetbe, közeli és hosszas testi érintkezés révén.
A Temes megyei hatóságok folytatják az illegális migráció leküzdését. Temesváron nemrég helyezték üzembe a Szerbiából érkező külföldiek karantén központját, amelyeket a helyi hatóságok nemkormányzati szervek segítségével működtetnek.
November óta több mint 2000 személyt helyeztek el ilyen központokba. Németh Zoltán Temes megyei prefektus szerint növelték a határőrségen dolgozók számát és tovább intézkednek a tiltott határátlépők azonosítása érdekében. A temesvári hatóságok két karantén központot működtetnek, ahol naponta 150 külföldit helyeznek el.