Négy nap alatt mintegy 80 irodalmi, könyves, zenés eseményt kínál a SepsiBook könyvvásár és irodalmi fesztivál ahol 40 erdélyi és…
Continue Reading

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3395 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3390 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(467618) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:55" ["post_content"]=> string(1065) "Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
" ["post_title"]=> string(31) "Gyorsan behozható a lemaradás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "gyorsan-behozhato-a-lemaradas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467618" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3389 (24) { ["ID"]=> int(467624) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:24" ["post_content"]=> string(1164) "Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39779) ["max_num_pages"]=> int(9945) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ae31214fb526fb2c0f0740554f2e836" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ce59264621cbfb390e9d717c2b301e" }
Négy nap alatt mintegy 80 irodalmi, könyves, zenés eseményt kínál a SepsiBook könyvvásár és irodalmi fesztivál ahol 40 erdélyi és…
Continue Reading
Mától folytatódik a tanítás, ahol pedig a járványhelyzet megengedi, visszatérnek a tanulók az osztálytermekbe, a végzős osztályok kivételével. A végzős osztályokban május 10-től folytatódik a félév.
(tovább…) Continue Reading
A zöld személygépkocsik tavalyi piaci részesedése elérte a 21,7 százalékot. A forgalomba írt új gépkocsik száma 6,8 százalékos növekedést mutatott 2021-hez képest, az elektromos autóknál viszont 49 százalékos volt az emelkedés – közölte a Gépkocsitermelők és Importőrök Egyesülete.
(tovább…) Continue Reading
A Babeș- Bolyai Tudományegyetemen az 1991/1992-es tanévben indult újra a román nyelvű, majd az 1992/1993-as tanévben magyar nyelvű felsőfokú színházművészeti…
Continue Reading
A Román Állami Rádió Gaudeamus Könyvkaravánjának utolsó állomása idén Temesvár lesz, ahol május 25 és 29 között, a Szabadság téren…
Continue Reading
Tavalyhoz képest legalább 30 százalékkal nőttek a melegházak létesítésének költségei, miközben az állami támogatás kevesebb, mint 2022-ben.
(tovább…) Continue Reading
Jóváhagyta az Európai Bizottság a leromlott állapotú erdők regenerálását célzó 100 millió eurós romániai programot – közölte az uniós végrehajtó…
Continue ReadingKihirdette ma Klaus Iohannis államelnök az offshore-törvényt, amely a nyíltvízi, a szárazföldi kőolaj- és földgázmezők feltárását és kitermelését is szabályozza…
Continue Reading
Az Országos Adóhatóságnál vagy az ágazati munkáltatói szövetségeknél panaszolhatják be a vendéglátóipari alkalmazottak munkaadójukat, ha nem kapják meg tőlük a borravaló adózott összegét – közölte a Romániai Szállodaipari Szövetség elnöke.
(tovább…) Continue ReadingRobert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerint elérhető közelségbe került a megállapodás az orosz kőolaj európai uniós embargójáról. A Zöldek politikusa a ZDF német országos közszolgálati televízió hétfő késő esti híradójában elmondta, hogy az Európai Bizottság folyamatosan tárgyal a tagországokkal, és „napokon belül áttörés” történhet.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt évben mintegy 3,5 millió lej büntetést fizettek a politikai pártok a 2021-es könyvelési nyilvántartásukban tapasztalt szabálytalanságok miatt.
(tovább…) Continue ReadingEgy hétfőn megrendezett virtuális találkozó alkalmával mintegy 20 ország ígéretet tett arra, hogy újabb fegyverszállítmányokat juttat el Ukrajnába – jelentette be sajtótájékoztatóján Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.
(tovább…) Continue ReadingNégy nap alatt mintegy 80 irodalmi, könyves, zenés eseményt kínál a SepsiBook könyvvásár és irodalmi fesztivál ahol 40 erdélyi és magyarországi kiadó mintegy 30 standon mutatja be a könyveit. A rendezvények helyszíne a Sepsi Aréna, ahova menetrendszerű buszjárat szállítja az érdeklődőket a fesztivál négy napja alatt. A Sepsi Arénában berendezett helyszíneken, a könyvvásár mellett lesz állandó, játékos gyerekfelügyelet, továbbá olvasás-fejlesztő programok, bemutatkoznak kortárs szerzők és népszerű műveik, lesznek képzések pedagógusoknak és szülőknek, bemutatják az erdélyi és ezen belül a háromszéki kultúra sokszínűségét, lesznek kerekasztal-beszélgetések, illetve olyan események, ahol találkozik az irodalom a zenével, az irodalom a sporttal és az irodalom a gasztronómiával. A SepsiBook május 26-án, csütörtökön déltől gyerek- és ifjúsági programokkal indul. A rendezvényt hivatalosan délután 17 órakor nyitja meg Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor megyei tanácselnök, Szonda Szabolcs, a rendezvény programigazgatója, valamint Vida Gábor író és Mircea Dinescu költő.

Mától folytatódik a tanítás, ahol pedig a járványhelyzet megengedi, visszatérnek a tanulók az osztálytermekbe, a végzős osztályok kivételével. A végzős osztályokban május 10-től folytatódik a félév.
A távolságtartási szabályokat továbbra is szigorúan be kell tartani, illetve érvényesek a korábban megállapított forgatókönyvek is. Ahol az elmúlt 14 napban regisztrált új fertőzések száma nem haladja meg ezer lakosonként az egyet, az iskolalátogatást nem korlátozzák.
Ha a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1 ezreléket, de a településen nem rendeltek el vesztegzárat, az óvodások és elemi iskolások, a különleges oktatási igényű gyerekek, valamint a vizsga előtt álló, végzős osztályok tanulói látogathatják az iskolát, a többiek online oktatásra térnek át.
Az óvodások valamint a végzős évfolyamokat az iskolások június 25-én fejezik be a félévet.
A nyolcadik osztályosok képességvizsgáját június 22-25. között tartják, az érettségi vizsgák pedig június 28. és július 1. között lesznek.
" ["post_title"]=> string(43) "Véget ért az egy hónapos tavaszi szünet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "veget-ert-az-egy-honapos-tavaszi-szunet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-05 10:34:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-05 07:34:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401912" ["menu_order"]=> int(16352) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(422775) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-13 13:36:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-13 11:36:29" ["post_content"]=> string(998) "A zöld személygépkocsik tavalyi piaci részesedése elérte a 21,7 százalékot. A forgalomba írt új gépkocsik száma 6,8 százalékos növekedést mutatott 2021-hez képest, az elektromos autóknál viszont 49 százalékos volt az emelkedés - közölte a Gépkocsitermelők és Importőrök Egyesülete.
A Romániában forgalomba írt gépjárművek sorában az első helyen a Dacia áll, majd a Ford és a Renault következik. A forgalomba helyezett járművek 84 százaléka személygépkocsi volt, a benzinüzeműek 1,2 százalékkal, a dízel üzeműek pedig 5 százalékkal csökkentek 2021-hez képest. Az egyesület adatai szerint a személygépkocsik 59 százalékát jogi személyek 41 százalékát pedig magánszemélyek vásárolták. A könnyű haszongépjárműveknél tavaly 14,9 százalékos csökkenést regisztráltak.
" ["post_title"]=> string(48) "Egyre több a természetbarát személygépkocsi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "egyre-tobb-a-termeszetbarat-szemelygepkocsi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-13 13:36:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-13 11:36:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422775" ["menu_order"]=> int(16353) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(415370) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-25 13:29:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-25 10:29:33" ["post_content"]=> string(1603) "A Babeș- Bolyai Tudományegyetemen az 1991/1992-es tanévben indult újra a román nyelvű, majd az 1992/1993-as tanévben magyar nyelvű felsőfokú színházművészeti oktatás. Az ünnep az intézményes emlékezet újraélesztésére, illetve aszakmai és művészeti szempontok újragondolására is alkalmat nyújt. A Színház 30 a BBTE közösségének évfordulós ünnepsége is, a nyilvánosság számára pedig a színművészeti oktatás kolozsvári hagyományát eleveníti fel, amely komoly európai hagyománnyal rendelkező, kiválóságra törekvő, nyitott egyetem keretei között éledt újra. A rendezvény hivatalos megnyitójára 2022. május 26-án, csütörtökön 11.00 órától a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Aula Magna termében kerül sor. Este, a kolozsvári Egyetemiek Házában a színművészet-szakos hallgatók előadásait tekinthetik meg az érdeklődők aSzínház és Filmművészeti Kar Végzős évfolyamainak fesztiválja keretében, amely egy hónapon keresztül (május 21. – június 29.) zajlik, ennek során a színház szakos, valamint a film és média szakos hallgatók színpadi produkcióit, filmjeit, digitális munkáittekinthetik meg az érdeklődők.

A Román Állami Rádió Gaudeamus Könyvkaravánjának utolsó állomása idén Temesvár lesz, ahol május 25 és 29 között, a Szabadság téren látogathatják a könyv és rádiókedvelők a könyves seregeszemlét. A könyvvásár bánáti kiadását a Román Állami Rádió szervezi, a Gaudeamus csapattal, illetve a temesvári regionális stúdió segítségével, illetve a városi önkormányzat támogatásával. Több mint negyven könyvkiadó, könyvügynökség vesz részt az idei seregszemlén, akik a szépiodalom mellett oktató jellegű, vagy ismeretterjesztő műveket is kínálnak, ugyanakkor a könyves eseményeket zámos képzőművészeti és zenei akció egészíti ki. A rendezvény fővédnöke Cristian Rudic, a temesvári Nemzeti Opera menedzsere.Az esemény hivatalos megnyitója ma délben 12 órakor volt, a vásár naponta reggel 10 és este 21 óra között várja látogatóit, a belépés minden rendezvényre ingyenes, illetve élőben követhető a www.gaudeamus.ro – honlapon.

Tavalyhoz képest legalább 30 százalékkal nőttek a melegházak létesítésének költségei, miközben az állami támogatás kevesebb, mint 2022-ben.
A védett területeken előállított zöldségek termelését idén is támogatja az állam, de termelőnként csak 3 ezer euróval, a tavalyi 4 ezer euróhoz képest és csak egyetlen termelési ciklusban, a tavasziban. A termelők szerint a drágulás miatt egyre több a kiadásuk és az állami segély növekedésére számítottak. Ugyanakkor elégedettek, mert a segély eltörlése egyenértékű lett volna a csőddel a jelenlegi gazdasági helyzetben. A zöldségtermelők április 1-ig nyújthatják be kéréseiket a mezőgazdasági igazgatóságoknak. A támogatás elnyeréséhez legalább 3 tonna paradicsomot kell eladniuk június 30-ig.
" ["post_title"]=> string(45) "Csökken a támogatás, de még jó, hogy van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "csokken-a-tamogatas-de-meg-jo-hogy-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-13 13:35:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-13 11:35:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422773" ["menu_order"]=> int(16357) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(415368) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-25 13:23:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-25 10:23:55" ["post_content"]=> string(994) "
Jóváhagyta az Európai Bizottság a leromlott állapotú erdők regenerálását célzó 100 millió eurós romániai programot – közölte az uniós végrehajtó testület. A programot a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz révén finanszírozzák. A program célja, hogy támogassa az erdőtulajdonosokat az erdő regenerálásában az erdőtüzek, kedvezőtlen időjárási jelenségek, kártevők és katasztrófák által tönkretett területeken. A program a magán- és állami erdőtulajdonosoknak és társulásaiknak nyújtott közvetlen támogatások formájában valósul meg, lebonyolítása 2026. június 30-ig tart.

Kihirdette ma Klaus Iohannis államelnök az offshore-törvényt, amely a nyíltvízi, a szárazföldi kőolaj- és földgázmezők feltárását és kitermelését is szabályozza – tájékoztatott az Elnöki Hivatal. A törvényt a múlt héten fogadta el döntő házként a képviselőház, miután a szenátus is jóváhagyta. A jogszabály a kőolajkutatási, -fejlesztési, -hasznosítási tevékenységekre vonatkozó egyedi adózási rendszert módosítja. Ennek értelmében a földgázkitermelés nyomán a jövedelem 60 százaléka az államot, 40 százaléka a befektetőket illeti majd.

Az Országos Adóhatóságnál vagy az ágazati munkáltatói szövetségeknél panaszolhatják be a vendéglátóipari alkalmazottak munkaadójukat, ha nem kapják meg tőlük a borravaló adózott összegét - közölte a Romániai Szállodaipari Szövetség elnöke.
A HORA vendéglátóipari munkáltatói szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a törvény 4000 lejes bírsággal bünteti azokat a vállalatokat, amelyek nem fizetik ki az alkalmazottaknak a begyűjtött borravaló 90 százalékát. A vendéglátóipari ágazat munkáltatói szövetségeinek képviselői kedvezően nyilatkoztak a sajtótájékoztatón az új törvényről.
" ["post_title"]=> string(31) "Pontosítás borravaló ügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "pontositas-borravalo-ugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-13 13:34:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-13 11:34:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422771" ["menu_order"]=> int(16361) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(415329) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-24 13:07:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-24 10:07:14" ["post_content"]=> string(1983) "Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerint elérhető közelségbe került a megállapodás az orosz kőolaj európai uniós embargójáról. A Zöldek politikusa a ZDF német országos közszolgálati televízió hétfő késő esti híradójában elmondta, hogy az Európai Bizottság folyamatosan tárgyal a tagországokkal, és "napokon belül áttörés" történhet.
Már csak néhány tagállam, "mindenekelőtt Magyarország jelez problémákat" - tette hozzá a német alkancellár, kiemelve: tudomásul kell venni, hogy országonként eltérő a függőség az orosz kőolajimporttól. Mint mondta, lehetséges olyan megoldás, amely figyelembe veszi ezeket a különbségeket, de ehhez "Magyarországon is történnie kell valaminek".
Hangsúlyozta, hogy az embargó önmagában nem elég, mert nem gyengíti automatikusan Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Ezt mutatja, hogy az Egyesült Államokban elrendelt embargó hatására emelkedésnek indult az olaj világpiaci ára, "vagyis Putyin az utóbbi hetekben kevesebb olajat adott el, de több bevétele keletkezett". Ezt "természetesen el kell kerülni", ezért az EU-n túlmutató nemzetközi megállapodásokat kell kötni arról, hogy a piaci szereplők mekkora árat hajlandóak fizetni az orosz kőolajért - tette hozzá Robert Habeck.
Az elképzelés arról szól, hogy "az emberek összefognak, és azt mondják, hogy nem fizetnek meg bármilyen árat". Ez csak akkor működik, ha nagyon sok ország csatlakozik, különben ki lehet játszani a rendszert - fejtette ki a német alkancellár, hozzátéve, hogy "éppen ebben vannak még hiányosságok", de az Európai Bizottság és az Egyesült Államok dolgozik a javaslaton.
" ["post_title"]=> string(69) "Napokon belül áttörés történhet az orosz olajembargó ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "napokon-belul-attores-tortenhet-az-orosz-olajembargo-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-24 13:08:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-24 10:08:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415329" ["menu_order"]=> int(16363) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(422769) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-13 13:33:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-13 11:33:21" ["post_content"]=> string(1449) "Az elmúlt évben mintegy 3,5 millió lej büntetést fizettek a politikai pártok a 2021-es könyvelési nyilvántartásukban tapasztalt szabálytalanságok miatt.
Az Állandó Választási Hatóság jelentése szerint 163 politikai pártot büntettek könyvelési, az adományokkal kapcsolatos, vagy az állami támogatás nem rendeltetésszerű felhasználásában tapasztalt szabálytalanságok következtében. A legnagyobb bírságot, 60 ezer lejt a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt kapta, amelytől 154 ezer lejt is elkoboztak. Utána a Mentsük meg Romániát Szövetség következik 30 ezer lejjel és 15 ezer lej elkobzott összeggel. A Románok Egységéért Szövetség az AUR az a parlamenti párt, amelytől a legnagyobb összeget, több mint 60 ezer lejt koboztak el és 15 ezer lejre büntették. A kormánykoalíciót alkotó pártok közül a Nemzeti Liberális Pártra 25, az RMDSZ-re 20 és a Szociáldemokrata Pártra 15 ezer lejes pénzbírságot rótt ki az Állandó Választási Hatóság. A hivatal nemrég jelentette be, hogy átutalta a politikai pártoknak a januárra járó állami támogatást 20 millió lej értékben. Romániában jelenleg 189 politikai alakulat szerepel a pártok nyilvántartásában - közölte az Állandó Választási Hatóság.
" ["post_title"]=> string(47) "Szabálytalanságokért büntették a pártokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "szabalytalansagokert-buntettek-a-partokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-13 13:33:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-13 11:33:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422769" ["menu_order"]=> int(16365) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3489 (24) { ["ID"]=> int(415326) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-24 13:03:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-24 10:03:45" ["post_content"]=> string(1979) "Egy hétfőn megrendezett virtuális találkozó alkalmával mintegy 20 ország ígéretet tett arra, hogy újabb fegyverszállítmányokat juttat el Ukrajnába - jelentette be sajtótájékoztatóján Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.
Több ország rendkívül szükséges tüzérségi lőszereket, partvédelmi rendszereket, harckocsikat és egyéb páncélozott járműveket adományoz. Mások új kötelezettségvállalásokkal álltak elő az ukrán katonai erők kiképzésével, valamint a katonai rendszereik fenntartásával kapcsolatban - mondta Austin a védelmi minisztériumban a találkozó után.
Az új fegyverszállítmányokat bejelentető országok között volt például Olaszország, Dánia, Görögország, Norvégia és Lengyelország is. Dánia például hajók ellen bevethető támadórakétákat, Csehország pedig helikoptereket, harckocsikat és rakétarendszereket ajánlott fel.
Az úgynevezett Ukrajnai Kapcsolattartó Csoport (Ukraine Contact Group) találkozóján 47 ország miniszterei és védelmi vezetői vettek részt. A csoportot – nyugati szövetséges katonai vezetőkkel egyetértésben, a németországi Ramsteinben található bázison – áprilisban hozta létre az Egyesült Államok, azzal a céllal, hogy segítsék Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítését.
Az ENSZ becslései szerint Oroszország február 24-én elindított Ukrajna elleni háborújában legalább 3930 civil vesztette életét és 4532-en megsebesültek. Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint közel 6,5 millió ember menekült el más országokba, és több mint 7,7 millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására.
" ["post_title"]=> string(71) "Mintegy 20 ország ígért újabb fegyverszállítmányokat Ukrajnának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "mintegy-20-orszag-igert-ujabb-fegyverszallitmanyokat-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-24 13:03:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-24 10:03:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415326" ["menu_order"]=> int(16366) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3480 (24) { ["ID"]=> int(415371) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-25 13:32:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-25 10:32:25" ["post_content"]=> string(1488) "Négy nap alatt mintegy 80 irodalmi, könyves, zenés eseményt kínál a SepsiBook könyvvásár és irodalmi fesztivál ahol 40 erdélyi és magyarországi kiadó mintegy 30 standon mutatja be a könyveit. A rendezvények helyszíne a Sepsi Aréna, ahova menetrendszerű buszjárat szállítja az érdeklődőket a fesztivál négy napja alatt. A Sepsi Arénában berendezett helyszíneken, a könyvvásár mellett lesz állandó, játékos gyerekfelügyelet, továbbá olvasás-fejlesztő programok, bemutatkoznak kortárs szerzők és népszerű műveik, lesznek képzések pedagógusoknak és szülőknek, bemutatják az erdélyi és ezen belül a háromszéki kultúra sokszínűségét, lesznek kerekasztal-beszélgetések, illetve olyan események, ahol találkozik az irodalom a zenével, az irodalom a sporttal és az irodalom a gasztronómiával. A SepsiBook május 26-án, csütörtökön déltől gyerek- és ifjúsági programokkal indul. A rendezvényt hivatalosan délután 17 órakor nyitja meg Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor megyei tanácselnök, Szonda Szabolcs, a rendezvény programigazgatója, valamint Vida Gábor író és Mircea Dinescu költő.
