A 2025-2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – közölte az európai projektekért…
Continue Reading

Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Adásunkban Markó Béla A szeretet pokla című új szonettkötetét ajánljuk figyelmükbe, majd Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatójának újabb chișinăui rendezéséről hallhatnak. Műsorunk végén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júniusi lapszámait ismertetjük.

Valószínűleg korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad az ország élén, miután az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a politikai pártokat a kormányválság megoldásához. Ma van a parlamenti ülésszak utolsó napja, holnaptól pedig vakációra mennek a honatyák.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délután úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között. Az Agerpres hírügynökség által idézett szövetségi elnök hangsúlyozta, július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert az országnak működőképes kormányra van szüksége, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. Kelemen Hunor szerint ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök ugyancsak hétfőn azt nyilatkozta: a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány alakítására, Ilie Bolojan liberális pártelnök azonban nem értett egyet ezzel. Grindeanu hangsúlyozta, jelenleg nagyon nehéz enyhíteni a feszültséget a politikai színtéren, de Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége.
" ["post_title"]=> string(59) "Elhúzódik az új, teljes jogkörű kormány megalakulása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elhuzodik-az-uj-teljes-jogkoru-kormany-megalakulasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465046" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(465048) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 13:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:30:00" ["post_content"]=> string(848) "A védelmi minisztérium kedden közölte: egy tulceai lakos a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette, hogy drónmaradványokra bukkant Rachelu település térségében. A helyszínre kiérkezett szakemberek megállapították, hogy a roncsokon robbanótöltet is van; ezt kedden reggel ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. Az ügyet a konstancai ítélőtáblai ügyészség vizsgálja.
Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a roncsdarabok egy olyan dróntól származnak, amelyet az ukrán kikötői infrastruktúra ellen 2026 áprilisában végrehajtott támadások során vetett be Oroszország, tehát a galaci drónbecsapódás előtt kerültek romániai területre - tájékoztatott a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(72) "Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "robbanotoltettel-felszerelt-dront-talaltak-hetfon-tulcea-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:38:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:38:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465048" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(464961) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 14:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 11:01:00" ["post_content"]=> string(2564) "Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.


A 2025-2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – közölte az európai projektekért…
Continue Reading
A döntés automatikusan született meg, miután a kormány ellen benyújtott két bizalmatlansági indítványt elutasította a parlament. A miniszterelnök, Sébastien Lecornu…
Continue Reading
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőtestületi tagjainak többsége támogatásáról biztosította Ilie Bolojan pártelnököt. Az alakulat hétfőn késő este kiadott közleménye…
Continue Reading
Kérte a nyugdíjazását a bukaresti ítélőtábla alelnöke, aki többek szerint megerősítette, hogy a legfelsőbb bíróság elnökének a hivatalát jóval meghaladó…
Continue Reading
A szenátus elnöke továbbra is a liberális Mircea Abrudean. Az új alelnökök: Liviu Mazilu és Paul Stănescu a PSD-ből, Laurențiu…
Continue Reading
A magyarországi Demokratikus Koalíció (DK) benyújtja a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről és „az arányos választási rendszer helyreállításáról” szóló törvényjavaslatát…
Continue Reading
Negyvenegyre emelkedett a crans-montanai szilveszteri tűzvész halálos áldozatainak száma. A helyi hatóságok közlése szerint egy 18 éves svájci fiatal a…
Continue Reading
Orosz dróntalálat ért egy szülészetet tegnap a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjában, legkevesebb hatan megsebesültek – közölte Ivan Fedorov, a Zaporizzsja megyei közigazgatás…
Continue Reading
A Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatja, hogy a kormánykoalíció sürgősségi eljárásban fogadtassa el a gazdaságélénkítő intézkedéseket, valamint a nyugdíjasokat és más…
Continue Reading
A kormány két lehetőséget fontolgat az adminisztratív reform és a gazdasági helyreállítási csomag előmozdítására: vagy sürgősségi kormányrendelettel vagy parlamenti felelősségvállalással…
Continue Reading
Ma kezdődik az idei első rendes parlamenti ülésszak. Mindkét házban megválasztják a házbizottságok új tagjait. Új házelnököt nem választanak, ugyanis…
Continue Reading
Egymástól eltérő hangnemet ütött meg Cătălin Predoiu belügyminiszter és Raed Arafat belügyi államtitkár a kiskorúaknak az online tartalmakhoz való hozzáférése…
Continue ReadingA 2025-2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – közölte az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium.
Az uniós alapokból finanszírozott tanszertámogatásban a hátrányos helyzetű óvodások és iskolások részesülnek.
A minisztériumi közlemény értelmében a kártyákra hétfőn feltöltött összeg egy része az előző tanévre, a másik része a jelenlegi tanévre jár. A 2024-2025-ös tanévre 115 ezer, az idei tanévre 620 kedvezményezettnek utaltak tanszertámogatást.
" ["post_title"]=> string(61) "Átutalták a folyó iskolai évre járó tanszertámogatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "atutaltak-a-folyo-iskolai-evre-jaro-tanszertamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 09:15:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 07:15:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459197" ["menu_order"]=> int(1131) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(459195) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 09:12:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 07:12:06" ["post_content"]=> string(1137) "A döntés automatikusan született meg, miután a kormány ellen benyújtott két bizalmatlansági indítványt elutasította a parlament.
A miniszterelnök, Sébastien Lecornu pénteken élt az alkotmány 49.3-as cikkelyével, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy parlamenti szavazás nélkül fogadjon el törvényeket.
A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés és a baloldali pártok egy része emiatt kezdeményezett bizalmatlansági indítványt – sikertelenül, miután a Szocialisták a kormány mellé álltak. Cserébe több engedményt kaptak, köztük a nyugdíjkorhatár-emelés elhalasztását a 2027-es elnökválasztás utánra.
Franciaországban lassan három éve nincs stabil többség. A jelenlegi miniszterelnök két elődje is a költségvetés körüli vitákba bukott bele, miközben az országra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy fékezze az államadósság növekedését.
" ["post_title"]=> string(90) "Hónapokig tartó politikai patthelyzet után újra van költségvetése Franciaországnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "honapokig-tarto-politikai-patthelyzet-utan-ujra-van-koltsegvetese-franciaorszagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 09:12:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 07:12:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459195" ["menu_order"]=> int(1132) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3354 (24) { ["ID"]=> int(459193) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 09:03:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 07:03:02" ["post_content"]=> string(2361) "A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőtestületi tagjainak többsége támogatásáról biztosította Ilie Bolojan pártelnököt. Az alakulat hétfőn késő este kiadott közleménye szerint az országos politikai büró tagjai közül 47-en támogatták Ilie Bolojant, hárman ellene szavaztak. A bizalmi szavazást maga a pártelnök kérte.
A vezető testület ugyanakkor elutasította Bolojan javaslatát, amely szerint menesztették volna a legutóbbi választásokon a leggyengébben teljesítő tíz megyei szervezet vezetőségét.
Az ülésen Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Nazare pénzügyminiszter ismertették a gazdaságélénkítő intézkedéseket tartalmazó csomag főbb irányvonalait. A pénzügyi tárca vezetője elmondta, a csomagot úgy állították össze, hogy összhangban legyen Románia makrogazdasági céljaival.
Az intézkedéscsomag két részre osztható. Az egyik az állami támogatások rendszerének átalakítását célozza, a másik a mikrovállalkozásokat, illetve a teljes üzleti szférát érintő adókedvezményekről szól.
A Szociáldemokrata Párt ragaszkodik hozzá, hogy az általa javasolt szolidaritási csomagot beépítsék az idei állami költségvetésbe, jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke. Az alternatíva az lenne, hogy a kormány külön csomagban, parlamenti felelősségvállalással fogadja el a kért intézkedéseket.
A csomag célja a nyugdíjasok és más kiszolgáltatott csoportok védelme a megszorítások hatásaitól. Grindeanu azt is közölte, hogy lezárultak a tárgyalások a gazdaságélénkítő csomagról és a közigazgatási reformról, és a PSD támogatja, hogy a kormány sürgősségi eljárásban fogadja el ezeket.
A liberálisok szerint meg kell vizsgálni a Szociáldemokrata Párt által javasolt szolidaritási csomag költségvetési vonzatát, nehogy veszélybe kerüljenek az elmúlt időszakban elért eredmények a pénzügyi egyensúly helyreállítása terén.
" ["post_title"]=> string(69) "Támogatásáról biztosította Ilie Bolojant a PNL vezetőtestülete" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "tamogatasarol-biztositotta-ilie-bolojant-a-pnl-vezetotestulete" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 09:03:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 07:03:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459193" ["menu_order"]=> int(1133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(459190) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 08:58:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 06:58:59" ["post_content"]=> string(1554) "Kérte a nyugdíjazását a bukaresti ítélőtábla alelnöke, aki többek szerint megerősítette, hogy a legfelsőbb bíróság elnökének a hivatalát jóval meghaladó befolyása van az igazságszolgáltatásra.
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási osztályát vezeti. Az ő nevéhez fűződik továbbá a Nicolae Ciucă plágiumügyében hozott vitatott döntés. A bíró azzal az indokkal függesztette fel a volt miniszterelnök doktori dolgozatának vizsgálatát, hogy az elmarasztalás destabilizálná a kormányt.
Ionela Tudor nyugdíjazási kérelmét február 5-én tárgyalja a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM).
Emlékezetes, hogy egy tavaly decemberi sajtótájékoztatón – amelyen a bukaresti ítélőtábla vezetése reagált a Recorder tényfeltáró riportjára - különös jelenet zajlott. Miközben az elnök, Liana Arsenie válaszolt a kérdésekre, a mellette ülő Ionela Tudor a telefonjára nézett, majd azt mondta: „Hívott… Hívott Lia, megyek beszélek vele”, és kiment. Visszatérve egy üzenetet is felolvasott, amely szerint „kizárt, hogy Predoiu közbelépett”. A jelenet többek szerint megerősítette azt a feltételezést, hogy egyes bírák a legfelsőbb bíróság elnöke, Lia Savonea informális befolyása alatt állhatnak.
" ["post_title"]=> string(48) "Nyugdíjba vonul Nicolae Ciucă kedvenc bírója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "nyugdijba-vonul-nicolae-ciuca-kedvenc-biroja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 08:59:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 06:59:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459190" ["menu_order"]=> int(1134) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(459188) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 08:42:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 06:42:26" ["post_content"]=> string(1103) "A szenátus elnöke továbbra is a liberális Mircea Abrudean. Az új alelnökök: Liviu Mazilu és Paul Stănescu a PSD-ből, Laurențiu Plăeșu az AUR-ból és Mihai Coteț a PNL-ből. A titkári és háznagyi tisztségeket többek között Doina Federovici, Vasile Blaga, Cristian Ghinea és Novák Levente töltik be.
A képviselőház is jóváhagyta új házbizottságát. Alelnök lett Natalia Intotero, Geanina Șerban, Adrian Cozma és Cătălin Drulă. A titkárok és háznagyok között Ovidiu Ganț, Simona Bucura Oprescu és Magyar Lóránd is szerepel. A házelnöki tisztséget Sorin Grindeanu szociáldemokrata elnök tölti be.
A frakciók bejelentették új vezetőiket is a tavaszi ülésszakra. A képviselőházban névváltoztatást jelentett be a Fiatal Emberek Pártjának frakciója, amely ezentúl Egyesülve Romániáért néven működne, ám a párt elnöke tiltakozott a döntés ellen, eljárási vitát jelezve.
" ["post_title"]=> string(85) "A parlament megválasztotta a két házbizottságot az idei első rendes ülésszakra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "a-parlament-megvalasztotta-a-ket-hazbizottsagot-az-idei-elso-rendes-ulesszakra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 08:42:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 06:42:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459188" ["menu_order"]=> int(1135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(459185) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-02 14:40:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:40:31" ["post_content"]=> string(630) "A magyarországi Demokratikus Koalíció (DK) benyújtja a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről és "az arányos választási rendszer helyreállításáról" szóló törvényjavaslatát - jelentette be tegnap Dobrev Klára, a párt elnöke. Hozzátette: ezt a javaslatot az eddigiektől eltérően nemcsak a kormányváltás után, hanem még a jelenlegi parlamenti ciklusban is be fogják nyújtani. Mint mondta, már mintegy félmillió határon túli regisztrált az április 12-i magyarországi parlamenti választásokra és ez szerinte nem véletlen.
" ["post_title"]=> string(62) "A DK megszüntetné a határon túli magyarok szavazati jogát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "a-dk-megszuntetne-a-hataron-tuli-magyarok-szavazati-jogat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-02 14:40:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:40:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459185" ["menu_order"]=> int(1136) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(459183) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-02 14:39:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:39:22" ["post_content"]=> string(599) "Negyvenegyre emelkedett a crans-montanai szilveszteri tűzvész halálos áldozatainak száma. A helyi hatóságok közlése szerint egy 18 éves svájci fiatal a kórházban hunyt el sérülései következtében. A Le Constellation bárban január elsején keletkezett tüzet az eddigi vizsgálatok szerint tűzijáték okozta, amely meggyújtotta az alagsor hangszigetelő anyagát. A korábbi hivatalos jelentés 40 halottról és 116 sérültről szólt, közülük sokan továbbra is kórházi ellátásra szorulnak több európai országban.
" ["post_title"]=> string(93) "Negyvenegyre emelkedett a crans-montanai szilveszteri tűzvész halálos áldozatainak száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "negyvenegyre-emelkedett-a-crans-montanai-szilveszteri-tuzvesz-halalos-aldozatainak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-02 14:39:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:39:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459183" ["menu_order"]=> int(1137) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3575 (24) { ["ID"]=> int(459181) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-02 14:37:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:37:01" ["post_content"]=> string(831) "Orosz dróntalálat ért egy szülészetet tegnap a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjában, legkevesebb hatan megsebesültek - közölte Ivan Fedorov, a Zaporizzsja megyei közigazgatás vezetője. Előzőleg Dnyipróban egy férfi és egy nő halt meg orosz dróncsapásokban. A dél-ukrajnai Herszonban a városközpontot is találat érte. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: januárban Oroszország több mint 6000 drónt, mintegy 5500 irányított légibombát és 158 rakétát lőtt ki Ukrajnára. Az elnök szerint a támadások célpontjai elsősorban az energetikai hálózat, a vasút és polgári létesítmények voltak. Az ukrán elnök azt is közölte, hogy az ukrán-orosz-amerikai megbeszélések az Egyesült Arab Emírségekben a héten folytatódnak.
" ["post_title"]=> string(94) "A héten folytatódnak az ukrán-orosz-amerikai tárgyalások az Egyesült Arab Emírségekben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "a-heten-folytatodnak-az-ukran-orosz-amerikai-targyalasok-az-egyesult-arab-emirsegekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-02 14:37:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:37:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459181" ["menu_order"]=> int(1138) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(459179) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-02 14:34:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:34:17" ["post_content"]=> string(949) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatja, hogy a kormánykoalíció sürgősségi eljárásban fogadtassa el a gazdaságélénkítő intézkedéseket, valamint a nyugdíjasokat és más kiszolgáltatott kategóriákat védő szolidaritási csomagot - döntötte el tegnap esti ülésén a PSD Országos Politikai Tanácsa. Hangsúlyozták, hogy a gazdaságélénkítési csomag elengedhetetlen a munkahelyek megőrzéséhez és a romániai vállalkozások túléléséhez. A szolidaritási csomag pedig legalább részleges védelmet biztosít a megszorítások által leginkább érintett kisnyugdíjasoknak, alacsony jövedelmű családoknak, fogyatékossággal élőknek. A PSD egy 3 milliárd 390 millió lejes intézkedéscsomagot javasol több mint 5 millió kedvezményezett számára, ezen belül pedig célzott pénzügyi támogatást 2,8 millió nyugdíjasnak jövedelemsávok szerint.
" ["post_title"]=> string(99) "A PSD több mint 3 milliárd lejes intézkedéscsomagot javasol a kisjövedelműek megsegítésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "a-psd-tobb-mint-3-milliard-lejes-intezkedescsomagot-javasol-a-kisjovedelmuek-megsegitesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-02 14:34:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:34:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459179" ["menu_order"]=> int(1139) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(459177) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-02 14:32:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:32:35" ["post_content"]=> string(549) "A kormány két lehetőséget fontolgat az adminisztratív reform és a gazdasági helyreállítási csomag előmozdítására: vagy sürgősségi kormányrendelettel vagy parlamenti felelősségvállalással akarja elfogadtatni a két csomagot. Ilie Bolojan miniszterelnök nemrég kijelentette, hogy ő a sürgősségi rendeletet részesíti előnyben, mivel ez lehetővé tenné a projektek gyorsabb hatályba lépését. A kormány várhatóan a hét elején hoz döntést ebben a kérdésben.
" ["post_title"]=> string(129) "Két lehetőséget fontolgat a kormány az adminisztratív reform és a gazdasági helyreállítási csomag elfogadása ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(116) "ket-lehetoseget-fontolgat-a-kormany-az-adminisztrativ-reform-es-a-gazdasagi-helyreallitasi-csomag-elfofadasa-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-02 17:50:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 15:50:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459177" ["menu_order"]=> int(1140) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(459175) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-02 14:31:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:31:07" ["post_content"]=> string(780) "Ma kezdődik az idei első rendes parlamenti ülésszak. Mindkét házban megválasztják a házbizottságok új tagjait. Új házelnököt nem választanak, ugyanis Mircea Abrudean szenátusi és Sorin Grindeanu képviselőházi házelnök a parlament megalakulásakor négyéves mandátumot kapott. Ebben a parlamenti ülésszakban a kormánykoalíció prioritásai között szerepel a közigazgatási kiadáscsökkentő csomag, a gazdaságélénkítő intézkedések, valamint a 2026-os költségvetés elfogadása. Az ellenzék bejelentette, hogy egyszerű indítványok benyújtására készül a külügyminiszter és a védelmi miniszter ellen, illetve bizalmatlansági indítvány benyújtását is kilátásba helyezte.
" ["post_title"]=> string(41) "Kezdődik a tavaszi parlamenti ülésszak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "kezdodik-a-tavaszi-parlamenti-ulesszak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-02 14:31:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:31:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459175" ["menu_order"]=> int(1141) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(459173) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-02 14:30:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:30:04" ["post_content"]=> string(1335) "Egymástól eltérő hangnemet ütött meg Cătălin Predoiu belügyminiszter és Raed Arafat belügyi államtitkár a kiskorúaknak az online tartalmakhoz való hozzáférése korlátozása tekintetében. Raed Arafat államtitkár úgy véli, hogy a közösségimédia-hálózatok nagy kockázatot jelentenek a gyermekek és serdülők számára, és szerinte ideje, hogy a törvényhozók felelősséget vállaljanak egy olyan jogi keret létrehozásáért, amely korlátozza a 15-16 év alattiak hozzáférését ezekhez az online platformokhoz. Cătălin Predoiu belügyminiszter ugyanakkor kijelentette: nem támogatja általában a tiltást, így a kiskorúak online tartalmakhoz való hozzáférésének való megtiltását sem. Szerinte egy ilyen intézkedést a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel nagyon nehéz végrehajtani. Predoiu szerint az online platformok felelősségteljes használata számos előnnyel jár, ráadásul sok iskolai és iskolán kívüli tevékenység az internet használatával zajlik – magyarázta. Hozzátette: a teljes tilalom csak frusztrációt és túlzott kíváncsiságot kelt, a gyerekek végül titokban, útmutatás és védelem nélkül használnák ezeket a platformokat – közölte Cătălin Predoiu belügyminiszter.
" ["post_title"]=> string(110) "Predoiu és Arafat nem ért egyet a kiskorúak online tartalmakhoz való hozzáférésének korlátozásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(98) "predoiu-es-arafat-nem-ert-egyet-a-kiskoruak-online-tartalmakhoz-valo-hozzaferesenek-korlatozasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-02 14:30:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-02 12:30:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459173" ["menu_order"]=> int(1142) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(459197) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 09:15:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 07:15:54" ["post_content"]=> string(766) "A 2025-2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – közölte az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium.
Az uniós alapokból finanszírozott tanszertámogatásban a hátrányos helyzetű óvodások és iskolások részesülnek.
A minisztériumi közlemény értelmében a kártyákra hétfőn feltöltött összeg egy része az előző tanévre, a másik része a jelenlegi tanévre jár. A 2024-2025-ös tanévre 115 ezer, az idei tanévre 620 kedvezményezettnek utaltak tanszertámogatást.
" ["post_title"]=> string(61) "Átutalták a folyó iskolai évre járó tanszertámogatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "atutaltak-a-folyo-iskolai-evre-jaro-tanszertamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 09:15:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 07:15:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459197" ["menu_order"]=> int(1131) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39076) ["max_num_pages"]=> int(3257) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c95393c1400875af4b0c22f36ce6e111" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9a6147372df1ef89bb5ee0294da1a3d2" }