Alig két és fél óra alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának első szakaszára szánt 25 millió lejes keret – közölte a programot finanszírozó Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) pénteken délután.
(tovább…) Continue Reading

Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
" ["post_title"]=> string(95) "A szenátus oktatási bizottsága megszavazta a külön középiskolai felvételi eltörlését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-szenatus-oktatasi-bizottsaga-megszavazta-a-kulon-kozepiskolai-felveteli-eltorleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467501" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(467499) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:43:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:43:30" ["post_content"]=> string(1751) "A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Romsilva átszervezése miatt a Silva szakszervezeti szövetség. Szerintük az állami erdészeti igazgatóság átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont.
A szakszervezeti szövetség képviselői közleményükben hangsúlyozzák: a kormány határozata 41-ről 19-re csökkenti a Romsilva erdészeti igazgatóságainak számát, és regionális szervezeti modellt vezet be, azonban a környezetvédelmi minisztérium nem mutatott be olyan szakmai elemzést vagy hatástanulmányt, amely igazolná, hogy a választott szervezeti struktúra a legmegfelelőbb. A szakszervezet úgy véli, hogy a túlméretezett regionális egységek létrehozása megszakíthatja az évtizedek alatt kialakult működési kapcsolatokat, ezért az átszervezést le kellene állítani, és a független audit következtetéseinek figyelembevételével újra kellene értékelni.
A Silva közlése szerint korábban az audit hét lehetséges modellt vizsgált 14 gazdasági, területi, irányítási és környezetvédelmi szempont alapján, és a 26 regionális igazgatóságból álló szerkezetet találta a legmegfelelőbbnek.
A szakszervezet szerint azért fordultak az ügyben a CSAT-hoz, mert a nemzetbiztonsági törvény a természeti erőforrások és az erdőállomány veszélyeztetéséhez, károsításához vagy pusztulásához vezető cselekedeteket és mulasztásokat is nemzetbiztonsági fenyegetésként határozza meg.
" ["post_title"]=> string(58) "A Romsilva átszervezése miatt a CSAT-hoz fordult a Silva" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-romsilva-atszervezese-miatt-a-csat-hoz-fordult-a-silva" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:43:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:43:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467499" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(467496) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:18:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:18:29" ["post_content"]=> string(1302) "Frissített belső szabályzat alapján működnek a hazai közoktatási intézmények a hétfőn, szeptember 7-én kezdődő új tanévben. A változások többek között a fegyelmi szabályokat, az öltözködést és a mobiltelefonok használatát érintik.
A hiányzások igazolására továbbra is legfeljebb 40 alkalommal van lehetőség, de ez nem haladhatja meg a tanórák számának 20 százalékát. A mobiltelefonok használatát az általános iskolákban az intézmény akár a teljes tanítási napra is megtilthatja, középiskolákban viszont a jogszabály csak a tanórák idején korlátozza a használatot. Az öltözködésre vonatkozó szabály szerint a diákoknak megfelelő és tisztességes öltözéket kell viselniük. Az Országos Diáktanács arra biztatja a diákokat, hogy ha jogaik sérelmét vagy visszaélést tapasztalnak, forduljanak az iskola diáktanácsának képviselőihez, akik az ügyet az intézmény vezetőségével is megvitathatják. A szülőknek továbbra is kötelességük biztosítani, hogy gyermekük rendszeresen részt vegyen a kötelező oktatásban.
Forrás: Marosvásárelyi Rádió
" ["post_title"]=> string(36) "Új tanév új belső szabályzattal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "uj-tanev-uj-belso-szabalyzattal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:18:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:18:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467496" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(467492) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:02:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:02:45" ["post_content"]=> string(900) "Oroszország nem a konfliktus befagyasztására törekszik, hanem a háború lezárására, valamint egy tartós béke megteremtésére mind Ukrajnában, mind Európában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet biskeki csúcstalálkozója után.
Moszkva kész konkrét és érdemi tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról, ha valaki új lendületet tud adni a jelenleg megrekedt folyamatnak – mondta Putyin, aki ugyanakkor azt is közölte, hogy az orosz hadsereg folytatja és fokozza offenzíváját Ukrajnában, és továbbra is támadja az ukrán katonai, logisztikai és energetikai célpontokat. Az orosz elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkijt is, és az ukrán dróntámadásokat „állami terrorizmusnak” nevezte.
" ["post_title"]=> string(56) "A háború befejezését és tartós békét akar Putyin" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "a-haboru-befejezeset-es-tartos-beket-akar-putyin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:03:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:03:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467492" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(467501) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:19" ["post_content"]=> string(1113) "Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
" ["post_title"]=> string(95) "A szenátus oktatási bizottsága megszavazta a külön középiskolai felvételi eltörlését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-szenatus-oktatasi-bizottsaga-megszavazta-a-kulon-kozepiskolai-felveteli-eltorleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467501" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39734) ["max_num_pages"]=> int(9934) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6524fa2557767a0ee4e0a6e3dfad1e5d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9a4808497e2834677aaf57e8d253da81" }
Alig két és fél óra alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának első szakaszára szánt 25 millió lejes keret – közölte a programot finanszírozó Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) pénteken délután.
(tovább…) Continue ReadingAz amerikai legfelsőbb bíróság érvénytelenítette az 1973-as Roe kontra Wade döntést, lehetővé téve a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unióban a megújuló energiaforrásokból történő áramtermelés abszolút értékben közel 5 százalékkal nőtt 2021-ben 2020-hoz képest, de a bruttó villamosenergia-fogyasztás is emelkedett, főként a gazdaságnak a korlátozások feloldását követő fellendülése következtében.
(tovább…) Continue ReadingOroszország tüzérségi és légicsapásokat intézett szombaton Szeverodonyeck és Liszicsanszk ellen, és eltaláltak egy vegyi üzemet, ahol civilek százai rekedtek – közölte egy ukrán tisztviselő a Reutersszel.
(tovább…) Continue ReadingNorvégia fővárosában, Oslóban két ember meghalt és 14 megsebesült mára virradóra egy éjszakai klubban és a közeli utcákon történt lövöldözésben. A London Pub egy népszerű meleg bár és éjszakai klub Oslo központjában – közli a Reuters.
(tovább…) Continue ReadingAz izraeli hangulatról és a konfliktus kiéleződésének okairól Salamon Márton Lászlóval, a Bukaresti Rádió egykori jegyzetírójával beszélgettünk, aki jelenleg a Román Kulturális Intézet igazgatójaként családjával együtt Tel-Avivban él. Az interjú csütörtökön készült, amikor a rakétatámadások már harmadik napja tartottak.
Continue ReadingA fővárosi központi zsinagógában emlékeztek meg a holokauszt nemzetközi emléknapján a felekezetek, a diplomáciai testület képviselői, politikusok és a romániai zsidó közösségek tagjai.
(tovább…) Continue ReadingA legmagasabb állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát adományozza Klaus Iohannis államfő David Popovicinak, aki a budapesti vizes világbajnokságon két aranyérmet szerzett.
(tovább…) Continue ReadingA német sajtó szerint nem sikerült likvidálni a csütörtökön kirobbant erdőtüzet Brandenburg és Szászország határán. A kelet-németországi Gohrisch-heide közelében egy erdős területen lévő katonai gyakorlótér növényzete kapott lángra a nyári szárazságban, még csütörtök délután.
(tovább…) Continue ReadingAz elmúlt 24 órában a hatóságok 392 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak mintegy 11 ezer teszt elvégzése nyomán, ezek majdnem fele…
Continue Reading
Február 15. és április 18. között pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációra. Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának kiírása…
Continue Reading
A kormányzó szerint a város infrastruktúrája teljesen megsemmisült, a házak 90 százalékát szétbombázták. Az Ukrajna keleti részén található Szeverodonyecket hetek…
Continue ReadingAlig két és fél óra alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának első szakaszára szánt 25 millió lejes keret – közölte a programot finanszírozó Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) pénteken délután.
A tájékoztatás szerint 62 500, egyenként 400 lej értékű utalványt foglaltak le az igénylők. Ezeket hűtőszekrény, fagyasztóláda, mosógép és mosogatógép vásárlására fordíthatják.
Az utalványok érvényesítésére június 28-án, kedden kerül sor. A kedvezményezettek listáját közzéteszik a Környezetvédelmi Alap honlapján.
Nagyon fontos, hogy ezt követően egy héten belül lehet felhasználni a fizetési utalványokat a programban résztvevő kereskedőknél.
A program második szakasza július 1-jén 10 órakor kezdődik, ebben laptop és táblagép vásárlását támogatják. A harmadik szakasz július 8-án indul, ekkor klímaberendezések, szárítógépek és porszívók cseréjére nyújtanak támogatást.
" ["post_title"]=> string(65) "Rekordgyorsan elfogyott a háztartási gépekre adott támogatás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "rekordgyorsan-elfogyott-a-haztartasi-gepekre-adott-tamogatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:41:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:41:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416460" ["menu_order"]=> int(15706) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(416458) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 13:38:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:38:22" ["post_content"]=> string(1103) "Az amerikai legfelsőbb bíróság érvénytelenítette az 1973-as Roe kontra Wade döntést, lehetővé téve a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.
Az 1973-as jogesetben a szövetségi legfelsőbb bíróság azt mondta ki, hogy alkotmányellenesnek számít az abortuszjog korlátozása.
A szövetségi legfelsőbb bíróság döntését a bíróság épülete előtt nagy tömegek várták, az abortusz kérdése ugyanis megosztja az amerikai törvényhozást és a társadalmat.
Az Egyesült Államok tagállamainak nagy része már többféle korlátozást bevezetett a művi terhesség-megszakítás szabályozására, a legfelsőbb bíróság döntése után azonban a tagállamok szabadon rendelkezhetnek az abortuszról, és nem minősül törvénytelennek, ha egy-egy tagállam betiltja azt.
" ["post_title"]=> string(63) "Eltörölte az abortuszjogot az amerikai legfelsőbb bíróság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "eltorolte-az-abortuszjogot-az-amerikai-legfelsobb-birosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:38:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:38:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416458" ["menu_order"]=> int(15707) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(423225) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-28 10:08:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:08:55" ["post_content"]=> string(1108) "Az Európai Unióban a megújuló energiaforrásokból történő áramtermelés abszolút értékben közel 5 százalékkal nőtt 2021-ben 2020-hoz képest, de a bruttó villamosenergia-fogyasztás is emelkedett, főként a gazdaságnak a korlátozások feloldását követő fellendülése következtében.
Románia is azoknak a tagországoknak az egyike, ahol a felhasznált áram jelentős részét megújuló energiaforrásokból állították elő - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adataiból. A zöld áram több mint kétharmadát a szél- és a vízenergiából, a fennmaradó egyharmadot pedig napenergiából, szilárd bioüzemanyagokból és egyéb megújuló energiaforrásokból állították elő. 2021-ben Ausztriában és Svédországban a bruttó villamosenergia-fogyasztás több mint háromnegyedét megújuló energiaforrásokból termelték. Romániában ez az arány 42,4 százalékos volt.
" ["post_title"]=> string(39) "Terjednek a megújuló energiaforrások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "terjednek-a-megujulo-energiaforrasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-28 10:42:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-28 08:42:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423225" ["menu_order"]=> int(15709) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3500 (24) { ["ID"]=> int(416454) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 13:35:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:35:35" ["post_content"]=> string(1268) "Oroszország tüzérségi és légicsapásokat intézett szombaton Szeverodonyeck és Liszicsanszk ellen, és eltaláltak egy vegyi üzemet, ahol civilek százai rekedtek – közölte egy ukrán tisztviselő a Reutersszel.
A luhanszki régió kormányzója, Szerhij Gaidai azt mondta, hogy az orosz erők megtámadták Szeverodonyeck ipari övezetét, és megpróbálták behatolni Liszicsanszkba, de az ukrán erők ezt visszaverték.
Közben az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője, Olekszandr Korunzsij közölte, hogy legalább tíz évbe fog telni a háború után, míg sikerül eltávolítani az ukrajnai aknákat és bombákat. Eddig 620 négyzetkilométert sikerült megtisztítani a robbanószerektől, köztük 2000 légi bombától, de közel 300 ezer négyzetkilométer, Ukrajna területének nagyjából a fele „szennyezettnek” mondható.
Az aknamentesítést a lakott területekkel és utakkal kezdték, az erdők, a folyók és a tengerpartok csak ezután következnek majd.
" ["post_title"]=> string(75) "Kivonulnak az ukránok Szeverodonyeckből, az oroszok Liszicsanszkot lövik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "kivonulnak-az-ukranok-szeverodonyeckbol-az-oroszok-liszicsanszkot-lovik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:35:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:35:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416454" ["menu_order"]=> int(15710) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3388 (24) { ["ID"]=> int(416451) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 13:28:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:28:00" ["post_content"]=> string(1347) "Norvégia fővárosában, Oslóban két ember meghalt és 14 megsebesült mára virradóra egy éjszakai klubban és a közeli utcákon történt lövöldözésben. A London Pub egy népszerű meleg bár és éjszakai klub Oslo központjában - közli a Reuters.

A feltételezett elkövetőt elfogták – közölte a rendőrség újságírókkal. A gyanúsított ismert volt a hatóságok előtt - jelentette az NRK közszolgálati műsorszolgáltató, hozzátéve, hogy a tettes nem működik együtt a rendőrséggel.
A tetthely a London Pubtól egy szomszédos klubon át egy közeli utcáig terjedt, ahol a gyanúsítottat néhány perccel a lövöldözés kezdete után, szombat hajnalban elfogták - mondta Tore Barstad rendőrségi szóvivő az Aftenposten című újságnak.
" ["post_title"]=> string(40) "Mészárlás egy norvégiai melegbárban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "meszarlas-egy-norvegiai-melegbarban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:28:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:28:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416451" ["menu_order"]=> int(15711) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3389 (24) { ["ID"]=> int(402397) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-17 16:21:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-17 13:21:00" ["post_content"]=> string(2667) "Nyolcadik napja záporoznak a rakéták Izraelre a Gázai övezetből, válaszul pedig az izraeli hadsereg harci repülőkről támadja a térséget uraló Hamász állásait. A közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásának hétfő reggelig 192 palesztin, köztük 58 gyerek esett áldozatul. Izrael tíz áldozatról számolt be, köztük két gyermekről. A sebesültek száma több százra tehető mindkét oldalon. Ahogy a most következő interjúban is elhangzik, az izraeli áldozatok lényegesen alacsonyabb száma elsősorban annak tudható be, hogy az Izrael által kifejlesztett Vaskupola légvédelmi rendszer még a levegőben elfogadja a Gázából érkező rakéták legnagyobb részét, másrészt, ha a több ezer rakéta 10-15 százaléka be is csapódik lakott területen, az izraeli lakosság másodpercek alatt páncélozott biztonsági szobákba, óvóhelyekre vonul. Az izraeli hangulatról és a konfliktus kiéleződésének okairól Salamon Márton Lászlóval, a Bukaresti Rádió egykori jegyzetírójával beszélgettünk, aki jelenleg a Román Kulturális Intézet igazgatójaként családjával együtt Tel-Avivban él. Az interjú csütörtökön készült, amikor a rakétatámadások már harmadik napja tartottak.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a biztonsági kabinet vasárnapi ülése után bejelentette, hogy Izrael tovább folytatja a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezetek, elsősorban a Hamász elleni Falak őrzője nevű hadműveletet.
Kijelentette, hogy a hadművelet, a nemzetközi nyomás ellenére, tovább folytatódik, de békítő üzenetet küldött az arab közösségeknek az elmúlt hét erőszakos zavargásai után.Benni Gantz védelmi miniszter a kabinetülés után arról beszélt, hogy az utóbbi napokban az izraeli hadsereg "halálcsapdává változtatta a gázai alagúthálózatot". A Gázai övezetben megsebesült civilek nagy számáról azt mondta, hogy a nemzetközi joggal összhangban cselekedtek, s kijelentette, hogy egyetlen szuverén állam sem reagálna Izraeltől eltérően, ha egy terrorszervezet válogatás nélkül lőné polgárait.
Aviv Kochavi vezérkari főnök szerint Izrael súlyos károkat okozott az alagútrendszer mellett a Hamász rakétagyártásában is.
" ["post_title"]=> string(64) "Második hetébe lépett a kiújult izraeli-palesztin konfliktus" ["post_excerpt"]=> string(358) "Az izraeli hangulatról és a konfliktus kiéleződésének okairól Salamon Márton Lászlóval, a Bukaresti Rádió egykori jegyzetírójával beszélgettünk, aki jelenleg a Román Kulturális Intézet igazgatójaként családjával együtt Tel-Avivban él. Az interjú csütörtökön készült, amikor a rakétatámadások már harmadik napja tartottak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "masodik-hetebe-lepett-a-kiujult-izraeli-palesztin-konfliktus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-17 20:09:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-17 17:09:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402397" ["menu_order"]=> int(15712) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3504 (24) { ["ID"]=> int(423222) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-27 15:05:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-27 13:05:01" ["post_content"]=> string(1800) "A fővárosi központi zsinagógában emlékeztek meg a holokauszt nemzetközi emléknapján a felekezetek, a diplomáciai testület képviselői, politikusok és a romániai zsidó közösségek tagjai.
A felszólalók hangsúlyozták, hogy állandóan szükség van az intolerancia és a diszkrimináció minden válfajának állandó leküzdésére, illetve a tolerancia és a párbeszéd előmozdítására. Nicolae Ciucă miniszterelnök fejet hajtott az áldozatok előtt és megemlékezett azoknak a román állampolgároknak is a csodálatos gesztusaira, akik megvédték és segítették a meghurcolt zsidókat. Hozzátette, éberek maradunk és állást foglalunk az antiszemita megnyilvánulások és a háborús bűnösöket továbbra is dícsérők ellen. Marcel Ciolacu képviselőházi elnök az idegengyűlölet és az antiszemitizmus elleni harc szükségességét hangsúlyozta. Silviu Vexler képviselő, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke az emlékezet szerepéről beszélt a történelem alakulásában. Elmondta, tudatában kell legyünk annak, hogy minden döntésüknek következményei vannak és olyan életet kell építenünk, amelyben a holokauszt áldozatainak nem volt részük. Alina Gorghiu szenátusi elnök arról beszélt, hogy Romániában most dolgoznak az antiszemitizmus leküzdését célzó országos stratégián. Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Ezen a napon szabadították fel a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábort, az auschwitzi koncentrációs tábort.
" ["post_title"]=> string(40) "A holokauszt nemzetközi emléknapja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "a-holokauszt-nemzetkozi-emleknapja-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-27 15:05:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-27 13:05:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423222" ["menu_order"]=> int(15713) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3507 (24) { ["ID"]=> int(416443) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-25 10:45:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 07:45:02" ["post_content"]=> string(3805) "A legmagasabb állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát adományozza Klaus Iohannis államfő David Popovicinak, aki a budapesti vizes világbajnokságon két aranyérmet szerzett.
A 17 éves sportoló a férfi gyorsúszás 100 méteres és 200 méteres versenyszámában diadalmaskodott, utóbbiban új junior világrekordot állítva fel.
Az Elnöki Hivatal közleményében méltatja a fiatal sportoló tehetségét, elhivatottságát és profizmusát, hangsúlyozva, hogy David Popovici a fiatal generáció példaképe, igazi sportnagykövet, és az úszósport népszerűsítésébe fektetett energiája hatalmas nyereség az ország számára.
David Popovici edzőjét, Adrian Rădulescut a Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatával tünteti ki az államfő. A kitüntetéseket a Cotroceni-palotában adják át, az időpontot a későbbiekben közlik.





A német sajtó szerint nem sikerült likvidálni a csütörtökön kirobbant erdőtüzet Brandenburg és Szászország határán. A kelet-németországi Gohrisch-heide közelében egy erdős területen lévő katonai gyakorlótér növényzete kapott lángra a nyári szárazságban, még csütörtök délután.
A mintegy 350 hektáron pusztító tűz az erős széllökések miatt több lakott települést is fenyegetett, a helyi sajtó szerint azonban pénteken estére már mutatkoztak az enyhülés jelei, és azt remélik, hogy a mai nap folyamán sikerült likvidálniuk a tüzet a drezdai katasztrófavédelem szakembereinek. Az oltási munkálatokat nehezíti, hogy a tűz robbanóanyaggal szennyezett területet érint.
Németországban forró hétvégét ígér a meteorológiai szolgálat: a helyi záporok, zivatarok mellett akár 34 Celsius-fok is lehet.
" ["post_title"]=> string(57) "Két napja ég egy katonai gyakorlótér Szászországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "ket-napja-eg-egy-katonai-gyakorloter-szaszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 10:39:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 07:39:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416440" ["menu_order"]=> int(15715) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3505 (24) { ["ID"]=> int(402391) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-17 13:14:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-17 10:14:32" ["post_content"]=> string(409) "Az elmúlt 24 órában a hatóságok 392 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak mintegy 11 ezer teszt elvégzése nyomán, ezek majdnem fele gyorsteszt volt - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A legtöbb új eset, 49 Bukarestben volt. A halálos áldozatok száma 48-al nőtt, a kórházak intenzív osztályain 753 beteget ápolnak.
" ["post_title"]=> string(59) "Csak négy megyében 1 ezrelék fölötti a fertőzöttség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "csak-negy-megyeben-1-ezrelek-folotti-a-fertozottseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-17 13:14:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-17 10:14:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402391" ["menu_order"]=> int(15716) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(423220) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-27 15:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-27 13:01:00" ["post_content"]=> string(634) "Február 15. és április 18. között pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációra. Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának kiírása során akár 100 ezer eurós támogatást is lehet szerezni, amelyből szoftverlicenszeket, adatfelhőt, mesterséges intelligenciával ellátott rendszereket lehet vásárolni, automatizálásra és robotizálásra, internet bevezetésére, weboldalak létrehozására, munkatársak képzésére lehet költeni, illetve tanácsadásra/elemzésre is – jelentette be Hegedüs Csilla államtitkár.
" ["post_title"]=> string(52) "Digitalizációs pályázat indul február közepén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "digitalizacios-palyazat-indul-februar-kozepen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-27 15:01:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-27 13:01:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423220" ["menu_order"]=> int(15717) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3647 (24) { ["ID"]=> int(416438) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-24 14:25:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-24 11:25:20" ["post_content"]=> string(1329) "
A kormányzó szerint a város infrastruktúrája teljesen megsemmisült, a házak 90 százalékát szétbombázták. Az Ukrajna keleti részén található Szeverodonyecket hetek óta lövik az orosz erők. Az elmúlt napokban több települést is elfoglaltak az oroszok Luhanszk megyében, amit már az ukrán hadvezetés is elismert. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön is arról beszélt: újabb fegyverekre lenne szükségük más országoktól.A Pentagon szóvivője közben bejelentette: az Egyesült Államok újabb 450 millió dolláros biztonsági segítséget nyújt Ukrajnának, melynek része több nagy hatótávolságú rakétarendszer is. Csütörtökön meg is érkeztek Ukrajnába az első nagyobb hatótávolságú rakétarendszerek – jelentette be Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Twitteren. Üzenetében a tárcavezető köszönetet mondott az Egyesült Államoknak a „nagy erejű fegyverekért”, és „forró nyarat” ígért az „orosz megszállóknak”.

Alig két és fél óra alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának első szakaszára szánt 25 millió lejes keret – közölte a programot finanszírozó Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) pénteken délután.
A tájékoztatás szerint 62 500, egyenként 400 lej értékű utalványt foglaltak le az igénylők. Ezeket hűtőszekrény, fagyasztóláda, mosógép és mosogatógép vásárlására fordíthatják.
Az utalványok érvényesítésére június 28-án, kedden kerül sor. A kedvezményezettek listáját közzéteszik a Környezetvédelmi Alap honlapján.
Nagyon fontos, hogy ezt követően egy héten belül lehet felhasználni a fizetési utalványokat a programban résztvevő kereskedőknél.
A program második szakasza július 1-jén 10 órakor kezdődik, ebben laptop és táblagép vásárlását támogatják. A harmadik szakasz július 8-án indul, ekkor klímaberendezések, szárítógépek és porszívók cseréjére nyújtanak támogatást.
" ["post_title"]=> string(65) "Rekordgyorsan elfogyott a háztartási gépekre adott támogatás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "rekordgyorsan-elfogyott-a-haztartasi-gepekre-adott-tamogatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-25 13:41:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-25 10:41:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416460" ["menu_order"]=> int(15706) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39730) ["max_num_pages"]=> int(3311) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e81d95eb62ee65d56eaf24052c0616c3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3766d4bfa2e02f16bd4ae19d8f3f3117" }