A három indítványról jövő hétfői ülésén vitázik és szavaz a felsőház.
Continue Reading

Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Adásunkban Markó Béla A szeretet pokla című új szonettkötetét ajánljuk figyelmükbe, majd Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatójának újabb chișinăui rendezéséről hallhatnak. Műsorunk végén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júniusi lapszámait ismertetjük.

Valószínűleg korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad az ország élén, miután az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a politikai pártokat a kormányválság megoldásához. Ma van a parlamenti ülésszak utolsó napja, holnaptól pedig vakációra mennek a honatyák.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délután úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között. Az Agerpres hírügynökség által idézett szövetségi elnök hangsúlyozta, július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert az országnak működőképes kormányra van szüksége, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. Kelemen Hunor szerint ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök ugyancsak hétfőn azt nyilatkozta: a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány alakítására, Ilie Bolojan liberális pártelnök azonban nem értett egyet ezzel. Grindeanu hangsúlyozta, jelenleg nagyon nehéz enyhíteni a feszültséget a politikai színtéren, de Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége.
" ["post_title"]=> string(59) "Elhúzódik az új, teljes jogkörű kormány megalakulása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elhuzodik-az-uj-teljes-jogkoru-kormany-megalakulasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465046" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3487 (24) { ["ID"]=> int(465048) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 13:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:30:00" ["post_content"]=> string(848) "A védelmi minisztérium kedden közölte: egy tulceai lakos a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette, hogy drónmaradványokra bukkant Rachelu település térségében. A helyszínre kiérkezett szakemberek megállapították, hogy a roncsokon robbanótöltet is van; ezt kedden reggel ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. Az ügyet a konstancai ítélőtáblai ügyészség vizsgálja.
Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a roncsdarabok egy olyan dróntól származnak, amelyet az ukrán kikötői infrastruktúra ellen 2026 áprilisában végrehajtott támadások során vetett be Oroszország, tehát a galaci drónbecsapódás előtt kerültek romániai területre - tájékoztatott a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(72) "Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "robbanotoltettel-felszerelt-dront-talaltak-hetfon-tulcea-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:38:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:38:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465048" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3660 (24) { ["ID"]=> int(464961) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 14:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 11:01:00" ["post_content"]=> string(2564) "Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.


A három indítványról jövő hétfői ülésén vitázik és szavaz a felsőház.
Continue Reading
Középkori eredetű emberi maradványokra bukkantak a háromszéki Gelence szennyvízhálózatának bővítése során – közölte a Kovászna megyei vízszolgáltató.
Continue Reading
Őrizetbe vettek a német hatóságok egy román és egy görög férfit tegnap annak gyanújával, hogy tavaly szabotázst kíséreltek meg egy hadihajó ellen…
Continue Reading
Éles nyilatkozatváltást eredményezett Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor múlt heti strasbourgi felszólalása.
Continue Reading
Az amerikai Képviselőház Jogi Bizottságának kedvezőtlen hangvételű jelentése egy tíz éven át tartó, az „amerikai és európai közbeszéd cenzúrázására” irányuló, Romániát is érintő, kampányról beszél.
Continue Reading
A csíkszeredai önkormányzat által tegnap indított online aláírásgyűjtéshez Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós is csatlakozott.
Continue Reading
A tervezet egyik fontos eleme, hogy a femicídiumot 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy életfogytiglani börtönbüntetéssel súlytaná.
Continue Reading
A szakszervezetel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
Continue Reading
Az idei nyári szezonra hetente kétszer indul járat Kolozsvárról Máltára és Dubrovnikba.
Continue Reading
Ebből az alkalomból ma este Bukarestben 68 ikonikus épület és műemlék, valamint az ország további 31 településén található helyszínek kapnak…
Continue Reading
Pénteken érkezik meg a bankszámlákra a gyermekek után járó állami támogatás, a gyermeknevelési pótlék és a munkába való visszatérési támogatás.
Continue Reading
Az RMDSZ elnöke ellenzi a tanárok kötelező heti óraszámának növelését vagy az intézményi átalakításokat.
Continue ReadingA Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ma benyújtotta a szenátus plénumába a három egyszerű indítványt, amelyet még a parlamenti vakáció idején készített elő a Béke - Románia az első frakcióval közösen.
A három indítványról jövő hétfői ülésén vitázik és szavaz a felsőház. Az első, 'Az EU-Mercosur megállapodás: hogyan kötelezi el magát Románia egy zugmandátummal, elemzés nélkül és saját érdekei ellenére egy jelentős stratégiai megállapodás mellett?' című indítványt az ellenzék 47 szenátora írta alá.
A második, 'Radu Miruță progresszív miniszter felelőtlen kijelentéseivel és stratégiai elemzésének hiányával veszélyezteti Románia védelmi politikájának hitelességét' című indítványt 41 szenátor írt alá. 'Az oktatás az összeomlás és az elhagyás között.
A Hogyan válnak a diákok költségvetési biztosítékká?' című egyszerű indítvány az ügyvivő tanügyminiszteri tisztséget betöltő Ilie Bolojan kormányfő ellen irányul, szintén 41 szenátor írta alá azt is.
" ["post_title"]=> string(61) "Az AUR három egyszerű indítványt nyújt be a szenátusban" ["post_excerpt"]=> string(84) "A három indítványról jövő hétfői ülésén vitázik és szavaz a felsőház." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "az-aur-ma-benyujtotta-a-szenatusba-a-3-egyszeru-inditvanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 14:55:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:55:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459371" ["menu_order"]=> int(1100) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(459369) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 14:13:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:13:10" ["post_content"]=> string(936) "Középkori eredetű emberi maradványokra bukkantak a háromszéki Gelence szennyvízhálózatának bővítése során – közölte a Kovászna megyei vízszolgáltató.
A vállalat megbízásából zajló munkálatok közben emberi csontmaradványok kerültek elő. Az előzetes szakértői megállapítások szerint a leletek feltehetően a 13. századból származnak. A felfedezést követően a kivitelezést azonnal leállították, a területet ideiglenesen lezárták.
A helyszínen régészeti szakemberek végeztek feltárást, további vizsgálatok céljából elszállították a leleteket.
A régészeti kutatás lezárását követően a szennyvízhálózat-bővítési munkálatok a hatósági engedélyeknek megfelelően, biztonságosan folytatódhatnak.
" ["post_title"]=> string(49) "Emberi csontmaradványok kerültek elő Gelencén" ["post_excerpt"]=> string(171) "Középkori eredetű emberi maradványokra bukkantak a háromszéki Gelence szennyvízhálózatának bővítése során – közölte a Kovászna megyei vízszolgáltató." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "emberi-csontmaradvanyok-kerultek-elo-gelencen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 14:13:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:13:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459369" ["menu_order"]=> int(1101) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(459367) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 14:11:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:11:25" ["post_content"]=> string(1393) "Őrizetbe vettek a német hatóságok egy román és egy görög férfit tegnap annak gyanújával, hogy tavaly szabotázst kíséreltek meg egy hadihajó ellen a hamburgi
hajógyárban - közölte a hamburgi ügyészség.
A közlemény szerint a 37 éves román és az 54 éves görög állampolgár - akiket Hamburgban, illetve egy görög faluban vettek őrizetbe - a hamburgi kikötőben végzett munkájuk közben a német haditengerészet számára gyártott korvettnek a motorjába több mint 20 kilogramm kavicsot juttattak be, illetve átlyukasztották a hajón az édesvízellátást biztosító vezetékeket.
Eltávolították emellett a hajó üzemanyagtartályának sapkáit, valamint az elektronikus rendszer biztonsági kapcsolóit is hatástalanították. Az ügyészség hozzátette, hogy más szabotázskísérletekkel is gyanúsítják őket, de az elfogatóparancs jelenleg csak erre az ügyre vonatkozik.
Az ügyészség szerint a két gyanúsított "jelentős károkat okozhatott volna a hajókban, de legalábbis késleltethették volna elindulásukat, veszélybe sodorva ezzel Németország biztonságát és fegyveres erőinek hatékonyságát".
" ["post_title"]=> string(99) "Őrizetbe vettek a német hatóságok egy román férfit egy hadihajó elleni szabotázs ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "orizetbe-vettek-a-nemet-hatosagok-egy-roman-ferfit-egy-hadihajo-elleni-szabotazs-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 14:11:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:11:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459367" ["menu_order"]=> int(1102) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(459364) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 14:09:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:09:07" ["post_content"]=> string(3339) "Éles nyilatkozatváltást eredményezett Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor múlt heti strasbourgi felszólalása, amelyben a volt külügyminiszter a román tannyelvű iskolák elsorvasztásával vádolta Kijevet.
Ukrajna bukaresti nagykövetsége megalapozatlan bírálatnak nevezte tegnap Corlățean azon állítását, hogy februártól kezdődően Csernyivci megyében 28 román tannyelvű líceumot fognak felszámolni a létező 32-ből. A külképviselet közleménye szerint Csernyivci megyében 63 olyan iskola működik, amelyben az oktatás (teljes egészében, vagy részben) román nyelven történik, és további 11 távoli, elszigetelt településen is működnek román tannyelvű osztályok. A nagykövetség szerint a 2017-es oktatási törvényben előirányzott átszervezésekre nem februártól, hanem szeptember elsejétől kezdődően kerül sor, de az sem jár iskolabezárásokkal. Ukrajna pedig a továbbiakban is folyamatosan biztosítja a kisebbségi közösségek anyanyelvű oktatását - állította a bukaresti ukrán nagykövetség.
Titus Corlățean tegnap maga is Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésén elhangzott nyilvános bírálatát a nagykövetség megalapozatlannak nevezte. Corlățean rámutatott: a strasbourgi felszólalások 30 másodperces, vagy 3 perces időkorlátai nem tették lehetővé, hogy kifejtse, de a román líceumok bezárásáról szóló információnak a Csernyivci megyei tanács 2025. október 15-i, 2026-ra vonatkozó beiskolázási határozata volt az alapja, amely mindössze 4 önálló román tannyelvű líceumot irányoz elő a meglévő 32-ből. Elismerte: a dokumentum további 9 vegyes középiskolát is előirányoz, de szerinte világos annak perspektívája, hogy az ukrán iskolák "elnyelik" az ott működő román osztályokat.
A volt külügyminiszter felidézte, hogy Ukrajnának a kisebbségek anyanyelvű oktatásának korlátozására irányuló politikája nem újkeletű, és csak erősödött a háború kezdete óta, azt a benyomást keltve, hogy az orosz-ukrán konfliktus foglyul ejtette a többi kisebbséget is. Corlățean szerint a nemzetközi nyomás és a kétoldalú jelzések dacára, Kijev legfeljebb részlegesen tett eleget a Velencei Bizottság ajánlásában is lefektetett elvárásoknak, 2021-ben pedig olyan törvénymódosítást fogadott el, amely újabb akadályokat gördített a kisebbségek nyelvén oktató iskolák megszervezése és működtetése útjába, nevezetesen megemelték a kisebbségi nyelv oktatásához minimálisan szükséges gyereklétszámot.
A szenátor szerint a bukaresti hatóságoknak határozottabban kell fellépniük az ukrajnai román közösségek védelmében, másrészt Ukrajnától is elvárható, hogy a kölcsönösség elvén viszonyuljon a területén élő kisebbségi közösségek anyanyelvű oktatásához egy olyan állam - Románia - esetében, amelytől a kritikus ügyekben mindig feltétlen támogatást kapott. (MTI)
" ["post_title"]=> string(96) "Ukrajna bukaresti nagykövetsége megalapozatlan bírálatnak nevezte Corlățean állítását" ["post_excerpt"]=> string(126) "Éles nyilatkozatváltást eredményezett Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor múlt heti strasbourgi felszólalása." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "ukrajna-bukaresti-nagykovetsege-megalapozatlan-biralatnak-nevezte-corlatean-allitasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 14:09:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:09:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459364" ["menu_order"]=> int(1103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3493 (24) { ["ID"]=> int(459353) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 14:03:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:03:04" ["post_content"]=> string(2047) "Az Egyesült Államok Kongresszusa egyik bizottsági munkajelentése szerint az Európai Unió végrehajtó testülete több tagállam – köztük Románia – nemzeti választásaiba is beavatkozhatott, elsősorban a közösségi médiában zajló tartalomszabályozáson keresztül – tájékoztat a Digi24 hírtelevízióra hivatkozva a maszol.ro.
Az amerikai Képviselőház Jogi Bizottságának kedvezőtlen hangvételű jelentése egy tíz éven át tartó, az „amerikai és európai közbeszéd cenzúrázására” irányuló kampányról beszél. A dokumentum szerint az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségi platformokra annak érdekében, hogy bizonyos politikai tartalmakat eltávolítsanak vagy korlátozzanak a választások előtt. A jelentés külön is kitér Romániára, ahol – az amerikai értékelés szerint – bizonyítékok hiányában törölték el a választásokat, illetve zártak ki jelölteket annak érdekében, hogy végül „a hatalmi elit által preferált jelölt” kerüljön az államfői tisztségbe.
A dokumentum szerint az EB a Digitális Szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) 2023-as hatálybalépése óta fokozott nyomást gyakorolt a platformokra, hogy agresszíven cenzúrázzák a tartalmakat többek között Szlovákiában, Hollandiában, Franciaországban, Moldovában, Írországban és Romániában, valamint a 2024. júniusi európai parlamenti választások előtt.
A jelentés szerint az EB gyorsreagálású mechanizmusokat aktivált a 2024-es francia parlamenti választások, a moldovai és romániai elnökválasztások, valamint a 2025-ös német szövetségi választások előtt. A legsúlyosabb lépéseket a dokumentum szerint a 2024-es romániai elnökválasztás idején tették meg – adja hírül a maszol.ro.
Petícióban kérik az idei évre jóváhagyott helyi adók módosításának lehetőségét Ilie Bolojan román miniszterelnöktől a székelyföldi önkormányzatok az elmúlt hetek tiltakozásai nyomán. A csíkszeredai önkormányzat által tegnap indított online aláírásgyűjtéshez Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós is csatlakozott.
Az online petícióban arra kérik a kormányfőt, hogy az idei költségvetés februárra tervezett elfogadása előtt biztosítson törvényes lehetőséget arra, hogy az önkormányzatok csökkenthessék a tavaly megemelt helyi adókat. A petícióban azt is kérik, hogy a kormány állítsa vissza a mozgássérültek és a fogyatékkal élők kedvezményeit.
A csíkszeredai önkormányzat közölte: azután döntött a petíció indítása mellett, hogy a pénzügyminisztérium kedvezőtlen választ adott a több Hargita megyei önkormányzat által is támogatott, a prefektusi hivatal által tolmácsolt kérdésükre, hogy módosíthatók-e év közben az idei adók.
" ["post_title"]=> string(112) "Petícióban kérik Bolojantól a helyi adók módosításának lehetőségét a székelyföldi önkormányzatok" ["post_excerpt"]=> string(146) " A csíkszeredai önkormányzat által tegnap indított online aláírásgyűjtéshez Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós is csatlakozott. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(96) "peticioban-kerik-bolojantol-a-helyi-adok-modositasanak-lehetoseget-a-szekelyfoldi-onkormanyzatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 13:26:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 11:26:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459326" ["menu_order"]=> int(1110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(459321) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 11:21:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 09:21:37" ["post_content"]=> string(1122) "A nőgyilkosságok (femicídium) megelőzéséről és visszaszorításáról szóló törvénytervezetet ezen a héten vitatják meg a képviselőház szakbizottságai, a szenátus nagy többséggel elfogadta a javaslatot.
A kezdeményezés az európai normáknak megfelelően szabályozná a femicídium fogalmát, és egyértelmű kötelezettségeket ír elő az állam számára a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére.
A tervezet egyik fontos eleme, hogy a femicídiumot 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy életfogytiglani börtönbüntetéssel súlytaná. A jogszabály célja, hogy a visszaeső elkövetők esetében súlyosabb büntetések kiszabását tegye lehetővé.
A tervezet értelmében automatikusan megindul a büntetőeljárás abban az esetben, ha valaki megsérti a távoltartási végzést, akkor is, ha az áldozat később visszavonja a feljelentést.
" ["post_title"]=> string(94) "A héten vitatják meg a femicídium megelőzéséről szóló tervezetet a képviselőházban" ["post_excerpt"]=> string(155) "A tervezet egyik fontos eleme, hogy a femicídiumot 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy életfogytiglani börtönbüntetéssel súlytaná." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(116) "ezen-a-heten-vitatjak-meg-a-femicidium-megelozeserol-es-visszaszoritasarol-szolo-torvenytervezetet-a-kepviselohazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 14:58:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:58:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459321" ["menu_order"]=> int(1111) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(459315) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 11:14:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 09:14:29" ["post_content"]=> string(502) "A szakszervezetel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel. Szerintük azok hatással vannak a bérezésre, a munkakörülményekre, valamint a pedagógusok jogállására és méltóságára.
A mai megmozdulást a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség szervezi.
" ["post_title"]=> string(69) "Ma a kormány székháza előtt tüntetnek a tanügyi szakszervezetek" ["post_excerpt"]=> string(81) "A szakszervezetel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "ma-a-kormany-szekhaza-elott-tuntetnek-a-tanugyi-szakszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 11:14:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 09:14:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459315" ["menu_order"]=> int(1112) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3625 (24) { ["ID"]=> int(459312) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 11:06:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 09:06:43" ["post_content"]=> string(300) "Újabb helyszínre indít járatokat Kolozsvárról a Wizz Air légitársaság. Május 22-től hetente kétszer, hétfőn és pénteken indul járat Kolozsvárról Máltára. Május 23-tól keddenként és szombatonként indul járat Dubrovnikba.
" ["post_title"]=> string(62) "Újabb helyszínre indít járatokat Kolozsvárról a Wizz Air" ["post_excerpt"]=> string(96) "Az idei nyári szezonra hetente kétszer indul járat Kolozsvárról Máltára és Dubrovnikba." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "ujabb-helyszinre-indit-jaratokat-kolozsvarrol-a-wizz-air" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 11:06:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 09:06:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459312" ["menu_order"]=> int(1113) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(459309) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 10:58:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 08:58:27" ["post_content"]=> string(683) "Ebből az alkalomból ma este Bukarestben 68 ikonikus épület és műemlék, valamint az ország további 31 településén található helyszínek kapnak narancssárga díszkivilágítást a Nemzetközi Rákellenes Unió partnereként működő romániai Magic Egyesület kezdeményezésére.
Az akció a szolidaritás, a figyelemfelhívás és a remény üzenetét közvetíti a daganatos betegek és családjaik felé - tájékoztat az Agerpres.
Hazánkban évente 100 ezer daganatos megbetegedést diagnosztizálnak.
" ["post_title"]=> string(42) "Ma van a rák elleni küzdelem világnapja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ma-van-a-rak-elleni-kuzdelem-vilagnapja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 10:58:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 08:58:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459309" ["menu_order"]=> int(1115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(459306) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 10:48:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 08:48:43" ["post_content"]=> string(670) "Ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8-ai megszokott kifizetési nap vasárnapra esik – közölte az Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség.
Pénteken érkezik meg a bankszámlákra a gyermekek után járó állami támogatás, a gyermeknevelési pótlék és a munkába való visszatérési támogatás.
Azok, akik postai úton történő kifizetést választottak, a kifizetések február 10-én kezdődnek, a megszabott menetrend szerint.
" ["post_title"]=> string(57) "Korábban utalják a szociális juttatásokat februárban" ["post_excerpt"]=> string(163) "Pénteken érkezik meg a bankszámlákra a gyermekek után járó állami támogatás, a gyermeknevelési pótlék és a munkába való visszatérési támogatás." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "korabban-utaljak-a-szocialis-juttatasokat-februarban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 10:48:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 08:48:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459306" ["menu_order"]=> int(1116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(459303) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-04 10:45:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 08:45:30" ["post_content"]=> string(1501) "Az RMDSZ elnöke szerint a kormánynak vissza kellene vonnia azt az intézkedést, amely megszünteti a betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését.
A Digi24-nek nyilatkozó politikus elmondása szerint nem tartja helyesnek ezt a lépést, nem érti az indoklását, és állítása szerint a koalícióban nem egyeztettek róla.
Az RMDSZ elnöke a pedagógusokat érintő intézkedésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ellenzi a tanárok kötelező heti óraszámának növelését vagy az intézményi átalakításokat.
Kelemen Hunor szerint az elmúlt félévben a kormánykoalícióban inkább költségvetési korrekciók történtek, mint valódi reformok, és elismerte, hogy nehezen, sokszor hónapokig elhúzódó viták után születnek meg az érdemi döntések.
Az Ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult a kormány azon intézkedése miatt, amely szerint február 1-jétől egyetlen alkalmazotti kategória esetében sem fizetik ki a betegszabadság első napját. A beadványt a Krónikus Betegek Egyesületeinek Szövetsége kérésére nyújtották be, amely szerint például a daganatos betegek évente több tucat fizetetlen napra kényszerülhetnek a kezelések miatt.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ma benyújtotta a szenátus plénumába a három egyszerű indítványt, amelyet még a parlamenti vakáció idején készített elő a Béke - Románia az első frakcióval közösen.
A három indítványról jövő hétfői ülésén vitázik és szavaz a felsőház. Az első, 'Az EU-Mercosur megállapodás: hogyan kötelezi el magát Románia egy zugmandátummal, elemzés nélkül és saját érdekei ellenére egy jelentős stratégiai megállapodás mellett?' című indítványt az ellenzék 47 szenátora írta alá.
A második, 'Radu Miruță progresszív miniszter felelőtlen kijelentéseivel és stratégiai elemzésének hiányával veszélyezteti Románia védelmi politikájának hitelességét' című indítványt 41 szenátor írt alá. 'Az oktatás az összeomlás és az elhagyás között.
A Hogyan válnak a diákok költségvetési biztosítékká?' című egyszerű indítvány az ügyvivő tanügyminiszteri tisztséget betöltő Ilie Bolojan kormányfő ellen irányul, szintén 41 szenátor írta alá azt is.
" ["post_title"]=> string(61) "Az AUR három egyszerű indítványt nyújt be a szenátusban" ["post_excerpt"]=> string(84) "A három indítványról jövő hétfői ülésén vitázik és szavaz a felsőház." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "az-aur-ma-benyujtotta-a-szenatusba-a-3-egyszeru-inditvanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-04 14:55:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-04 12:55:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459371" ["menu_order"]=> int(1100) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39076) ["max_num_pages"]=> int(3257) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5b270bc27b160439d6d1d13c43d8e9c1" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b2c0a2c7dea9cd6d9985f63d3e944eae" }