Az Európai Bizottság 2024 februárjában indult vizsgálata megállapította: a végtelen görgetés, az automatikus lejátszás, az értesítések és a nagymértékben személyre…
Continue Reading

Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Adásunkban Markó Béla A szeretet pokla című új szonettkötetét ajánljuk figyelmükbe, majd Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatójának újabb chișinăui rendezéséről hallhatnak. Műsorunk végén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júniusi lapszámait ismertetjük.

Valószínűleg korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad az ország élén, miután az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a politikai pártokat a kormányválság megoldásához. Ma van a parlamenti ülésszak utolsó napja, holnaptól pedig vakációra mennek a honatyák.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délután úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között. Az Agerpres hírügynökség által idézett szövetségi elnök hangsúlyozta, július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert az országnak működőképes kormányra van szüksége, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. Kelemen Hunor szerint ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök ugyancsak hétfőn azt nyilatkozta: a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány alakítására, Ilie Bolojan liberális pártelnök azonban nem értett egyet ezzel. Grindeanu hangsúlyozta, jelenleg nagyon nehéz enyhíteni a feszültséget a politikai színtéren, de Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége.
" ["post_title"]=> string(59) "Elhúzódik az új, teljes jogkörű kormány megalakulása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elhuzodik-az-uj-teljes-jogkoru-kormany-megalakulasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465046" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3629 (24) { ["ID"]=> int(465048) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 13:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:30:00" ["post_content"]=> string(848) "A védelmi minisztérium kedden közölte: egy tulceai lakos a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette, hogy drónmaradványokra bukkant Rachelu település térségében. A helyszínre kiérkezett szakemberek megállapították, hogy a roncsokon robbanótöltet is van; ezt kedden reggel ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. Az ügyet a konstancai ítélőtáblai ügyészség vizsgálja.
Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a roncsdarabok egy olyan dróntól származnak, amelyet az ukrán kikötői infrastruktúra ellen 2026 áprilisában végrehajtott támadások során vetett be Oroszország, tehát a galaci drónbecsapódás előtt kerültek romániai területre - tájékoztatott a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(72) "Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "robbanotoltettel-felszerelt-dront-talaltak-hetfon-tulcea-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:38:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:38:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465048" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(464961) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 14:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 11:01:00" ["post_content"]=> string(2564) "Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.


Az Európai Bizottság 2024 februárjában indult vizsgálata megállapította: a végtelen görgetés, az automatikus lejátszás, az értesítések és a nagymértékben személyre…
Continue Reading
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget a pakisztáni főváros egyik síita mecsetje elleni pénteki támadásért. Az öngyilkos merénylő imaidő…
Continue Reading
Az amerikai elnök szerint jól sikerültek az Irán és az Egyesült Államok között Ománban megtartott tárgyalások, és a jövő héten…
Continue Reading
A péntek esti három és félórás megnyitót egyszerre tartották Milánó San Siro stadionjában és Cortina d’Ampezzóban, ami példa nélküli az…
Continue ReadingA heti hírösszefoglalóban beszámolunk a kormányzati pálfordulásról, hiszen a kabinet főleg az RMDSZ unszolására hajlandónak mutatkozik felülvizsgálni a helyi adókról…
Continue Reading
Az országos háromoldalú tanácsban elemezte pénteken a kormány a munkáltatókkal a gazdaság fellendítését célzó intézkedéseket, a közigazgatási átszervezési tervet, valamint az állami költségvetés általános irányvonalait.
(tovább…) Continue Reading
Az alma-, körte-, szilva-, meggy- és cseresznyetermesztőket, valamint a dió-, mogyoró-, mandula-, sárgabarack-, kajszibarack-, nektarin- és őszibarack-termesztőket ért 2025-ös fagykárok kompenzálásáról fogadott el határozatot a kormány.
(tovább…) Continue Reading
Csak azok a gazdák kaphatnak kártérítést a fertőző betegségek miatt elpusztult állataik után, akik betartják a járványmegelőzési szabályokat – ez áll egy társadalmi vitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet-tervezetben.
(tovább…) Continue Reading
A turisták és a vendégéjszakák száma is csökkent Romániában 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet. Tavaly 13,917 millió turista töltött el legalább egy éjszakát idegenforgalmi szálláshelyen Romániában, 2,4 százalékkal kevesebb, mint 2024-ben.
(tovább…) Continue Reading
Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki péntektől a pénzügyminisztérium. A szaktárca közleménye szerint a február 6. és 13. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági állampapírok 6,15, 6,75 és 7,25 százalékot kamatoznak.
(tovább…) Continue Reading
A korrupcióellenes ügyészség nyolcszázezer lejes óvadék ellenében hatósági felügyelet alá helyezte, és eltiltotta hivatala gyakorlásától Robert Negoițát, Bukarest harmadik kerületének polgármesterét – közölték ügyészségi források az Agerpresszel.
(tovább…) Continue Reading
Házkutatást tartottak délelőtt a korrupcióellenes ügyészek a Bukarest 5. kerületi polgármesteri hivatalnál és a helyi rendőrség székházában befolyással való üzérkedés, csúszópénz átadása és átvétele, valamint hamisítás alapos gyanújával – közölték igazságügyi források az Agerpresszel.
(tovább…) Continue ReadingAz Európai Bizottság 2024 februárjában indult vizsgálata megállapította: a végtelen görgetés, az automatikus lejátszás, az értesítések és a nagymértékben személyre szabott ajánlórendszer olyan funkciók, amelyek nem megfelelően felmért kockázatokat hordozhatnak a felhasználók - különösen a kiskorúak - mentális és fizikai jóllétére nézve.
A bizottság szerint a TikTok nem vette kellően figyelembe az alkalmazás kényszeres használatára utaló fontos mutatókat, így például azt, hogy a kiskorúak mennyi időt töltenek az applikációval éjszaka, és nem alkalmaz elég hatékony képernyőidő‑kezelő és szülői felügyeleti eszközöket.
A TikToknak lehetősége van reagálni az észrevételekre. Amennyiben az Európai Bizottság végleges döntésében is jogsértést állapít meg, akár a cég éves árbevételének 6 százalékát elérő bírságot szabhat ki.
Európában egyre keményebb a hangulat a közösségi médiával szemben. Több ország – Franciaország, Spanyolország, India, Ausztrália – már szigorú korhatár‑szabályokat vezetett be vagy tervez bevezetni.
Itthon a Mentsük meg a Gyermekeket szervezet azt javasolja, hogy Romániában tiltsák meg a 13 év alattiak számára a közösségi média használatát, a 13 és 15 év közöttiek pedig csak szülői engedéllyel hozhassanak létre fiókot.
A szervezet szerint a platformok jelenleg nem ellenőrzik megfelelően a felhasználók életkorát, ezért szankciókat sürgetnek azokkal a cégekkel szemben, amelyek nem tesznek eleget a biztonsági előírásoknak.
A szervezet kutatásai szerint a túlzott közösségimédia‑használat növeli a depresszió, a szorongás és az önkárosító magatartás kockázatát. A gyermekvédők szerint elengedhetetlen a hatékony életkor‑ellenőrzés, a privát fiókok alapértelmezett beállítása és a függőséget erősítő algoritmusok visszaszorítása.
A javaslat része az is, hogy az iskolákban kötelező legyen a digitális oktatás, különös tekintettel az online veszélyek felismerésére.
" ["post_title"]=> string(76) "Sértheti az uniós szabályokat a TikTok függőséget okozó kialakítása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "sertheti-az-unios-szabalyokat-a-tiktok-fuggoseget-okozo-kialakitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:37:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:37:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459490" ["menu_order"]=> int(1059) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(459497) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-07 14:36:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:36:21" ["post_content"]=> string(1034) "Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget a pakisztáni főváros egyik síita mecsetje elleni pénteki támadásért.
Az öngyilkos merénylő imaidő alatt támadt rá a síita mecsetre. A merényletnek legalább 31 halálos áldozata és 169 sebesültje van.
Ez volt a legvéresebb támadás a pakisztáni fővárosban 2008 szeptembere óta, amikor 60 ember halt meg egy pokolgépes merényletben, ami lerombolta az ötcsillagos Marriott szálloda egy részét.
Az Iszlám Állam péntek éjszakai közlése szerint egyik fegyveresük a gyülekezetet vette célba, és felrobbantott egy robbanóanyaggal teli mellényt.
A mintegy 250 milliós lélekszámú dél-ázsiai ország szunnita többségű, lakosságának 15-20 százaléka síita muszlim.
" ["post_title"]=> string(80) "Az Iszlám Állam vállalta magára az iszlámábádi mecset elleni merényletet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "az-iszlam-allam-vallalta-magara-az-iszlamabadi-mecset-elleni-merenyletet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:36:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:36:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459497" ["menu_order"]=> int(1060) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3351 (24) { ["ID"]=> int(459492) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-07 14:34:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:34:09" ["post_content"]=> string(1791) "Az amerikai elnök szerint jól sikerültek az Irán és az Egyesült Államok között Ománban megtartott tárgyalások, és a jövő héten újra találkoznak a két ország képviselői.
Donald Trump azt mondta: a teheráni küldöttség „nagyon akarja a megállapodást”. „Tudják, hogy a következmények nagyon súlyosak” – mondta az amerikai elnök utalva az USA haditengerészete által összevont jelentős erőkre a Perzsa-öböl térségében.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szintén pozitívan nyilatkozott a pénteki megbeszélésekről. „A bizalomépítés fázisában vagyunk” – mondta hozzátéve, hogy Irán nem fogad el fenyegetéseket, és a párbeszéd kizárólag a nukleáris kérdésre korlátozódhat. Washington eredetileg a rakétaprogramot, a regionális milíciák támogatását és az emberi jogok kérdését is napirendre tette volna.
Közben az amerikai elnök olyan rendeletet írt alá, amely 25 százalékos vámot helyez kilátásba minden olyan ország számára, amely üzleti kapcsolatot tart fenn Iránnal. Ez jelentős diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlás Teheránra és partnereire.
Ugyanakkor az Egyesült Államok 15 vállalatot és 14 hajót vett fel a szankciós listájára. A cél az iráni „árnyékflotta” megfékezése. A szankciók olyan hajókat érintenek, amelyek a nemzetközi ellenőrzés elől rejtve próbálják szállítani az iráni olajat, és így kulcsszerepet játszanak Teherán számára a szankciók kijátszásában.
" ["post_title"]=> string(86) "Washington és Teherán is előrelépésről számolt be az ománi tárgyalások után" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "washington-es-teheran-is-elorelepesrol-szamolt-be-az-omani-targyalasok-utan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:34:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:34:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459492" ["menu_order"]=> int(1061) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(459479) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-07 10:51:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 08:51:07" ["post_content"]=> string(1465) "A péntek esti három és félórás megnyitót egyszerre tartották Milánó San Siro stadionjában és Cortina d’Ampezzóban, ami példa nélküli az olimpiai játékok történetében.
A Harmónia címet viselő esemény Olaszország történelmét, művészetét és divatját ünnepelte. Az olimpiai lángot legendás olasz síelők gyújtották meg: Milánóban Alberto Tomba és Deborah Compagnoni háromszoros olimpiai bajnok, Cortinában pedig Sofia Goggia, aki elsőként szerzett hazájának olimpiai aranyat lesiklásban, a 2018-as téli játékokon. Ő egyben a mostani olimpia egyik éremesélyese.
A show-t Mariah Carey amerikai énekesnő indította a „Volare” című olasz slágerrel, de fellépett Andrea Bocelli is, aki a ceremónia csúcspontjaként előadta a közismert Nessun Dorma áriát.
A közönség reakcióiban látványosan megjelentek napjaink politikai feszültségei. Amikor a San Siro stadion kivetítőin egy pillanatra megjelent J.D. Vance amerikai alelnök képe, a résztvevők füttykoncerttel köszöntötték az Európával szemben gyakran ellenséges tengerentúli politikust. Hurrogással fogadták az izraeli csapat bevonulását is Milánóban, miközben az ukrán sportolók hatalmas ovációt kaptak.
" ["post_title"]=> string(44) "Füttykoncerttel indult a XXV. téli olimpia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "futtykoncerttel-indult-a-xxv-teli-olimpia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 10:51:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 08:51:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459479" ["menu_order"]=> int(1062) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(459429) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1435) "A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a kormányzati pálfordulásról, hiszen a kabinet főleg az RMDSZ unszolására hajlandónak mutatkozik felülvizsgálni a helyi adókról szóló rendelkezést. Áttekintjük, hogy milyen események kényszerítették a kormányfőt arra, hogy a rugalmasabb énjét mutassa meg. Szót ejtünk arról a gazdasági valóságról is, ami a kormány számára sürgőssé teszi a gazdaságélénkítő intézkedéseket, de arról is, hogy az Egyesült Államok ismét bírálta hazánkat a 2024-es elnökválasztás törlése miatt. Áttekintjük a közösségi platformok kiskorúakra gyakorolt kedvezőtlen hatásainak visszaszorításáról szóló vitát, amelyben több vezető politikus is megszólalt.
Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik arról, hogy az utolsó izraeli túsz holttestének hazaszállításával lezárult a gázai háború, és elkezdődik a Donald Trump-féle béketerv második szakaszának végrehajtása.
Garzó Ferenc: Trump és Mariska a pletykákkal szemben
Az országos háromoldalú tanácsban elemezte pénteken a kormány a munkáltatókkal a gazdaság fellendítését célzó intézkedéseket, a közigazgatási átszervezési tervet, valamint az állami költségvetés általános irányvonalait.
A sokat vitatott közigazgatási reform az állások csökkentését, a hatékonyság növelését és a költségvetési kiadások optimálissá tételét célozza. Az intézkedéscsomag tartalmazza a nyujgdíj és bér halmozásának tilalmát is az állami alkalmazottaknál. A szociáldemokraták javaslata kiegyensúlyozni kívánja a takarékossági intézkedéseket, illetve a költségvetési kiadások csökkentését. A közigazgatási szakszervezetek bírálják a reform tervét, mert az szerintük nem átlátható, károsítja az alkalmazottak jogait. A munkáltatók saját megoldásokat javasoltak a gazdaság talpraállítására, amelyek hiányában folytatódnak az elbocsátások.
" ["post_title"]=> string(35) "Ülésezett a háromoldalú tanács" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "ulesezett-a-haromoldalu-tanacs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:20:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:20:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459469" ["menu_order"]=> int(1065) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(459467) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 14:19:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:19:07" ["post_content"]=> string(923) "Az alma-, körte-, szilva-, meggy- és cseresznyetermesztőket, valamint a dió-, mogyoró-, mandula-, sárgabarack-, kajszibarack-, nektarin- és őszibarack-termesztőket ért 2025-ös fagykárok kompenzálásáról fogadott el határozatot a kormány.
A támogatásra azok a mezőgazdasági termelők jogosultak, akik legalább 30%-os kárt szenvedtek, rendelkeznek hivatalos kárfelmérési dokumentumokkal, valamint szerepelnek a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség nyilvántartásában, ahová benyújtották a 2025-ös területalapú támogatási kérelmüket. A maximálisan igényelhető összeg 10.180 lej hektáronként. A kifizetett összeg a károsodás mértékétől függ. A kifizetések legkésőbb április 30-ig megtörténnek.
" ["post_title"]=> string(29) "Pénzt adnak a fagykárokért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "penzt-adnak-a-fagykarokert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:19:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:19:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459467" ["menu_order"]=> int(1066) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3575 (24) { ["ID"]=> int(459465) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 14:18:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:18:00" ["post_content"]=> string(721) "Csak azok a gazdák kaphatnak kártérítést a fertőző betegségek miatt elpusztult állataik után, akik betartják a járványmegelőzési szabályokat – ez áll egy társadalmi vitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet-tervezetben.
A dokumentum szerint az állatok megbetegedését vagy elhullását legfeljebb 24 órán belül jelenteni kell a hatóságoknak, tilos az indokolatlan antibiotikum-használat, az újonnan vásárolt állatokat pedig 21–30 napos karanténban kell tartani. A szabályokat megszegő gazdák elesnek a kártérítéstől.
" ["post_title"]=> string(39) "Feltételekhez kötik a kártérítést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "feltetelekhez-kotik-a-karteritest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:18:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:18:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459465" ["menu_order"]=> int(1067) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(459463) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 14:16:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:16:47" ["post_content"]=> string(782) "A turisták és a vendégéjszakák száma is csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Tavaly 13,917 millió turista töltött el legalább egy éjszakát idegenforgalmi szálláshelyen Romániában, 2,4 százalékkal kevesebb, mint 2024-ben.
A belföldi vendégek száma 4,6 százalékkal csökkent, míg a külföldieké 8,5 százalékkal nõtt. A vendégéjszakák száma 1,7 százalékkal csökkent. A legtöbb turista Bukarestet, Konstanca, Brassó, Kolozs és Szeben megyét kereste fel. A legtöbb külföldi Németországból, Olaszországból és Izraelbõl érkezett Romániába.
" ["post_title"]=> string(48) "Kevesebb a belföldi, több a külföldi turista" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kevesebb-a-belfoldi-tobb-a-kulfoldi-turista" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:16:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:16:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459463" ["menu_order"]=> int(1068) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(459461) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 14:15:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:15:34" ["post_content"]=> string(644) "Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki péntektől a pénzügyminisztérium. A szaktárca közleménye szerint a február 6. és 13. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági állampapírok 6,15, 6,75 és 7,25 százalékot kamatoznak.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők. A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(34) "Államkötvényt lehet vásárolni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "allamkotvenyt-lehet-vasarolni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:15:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:15:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459461" ["menu_order"]=> int(1069) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(459459) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 14:14:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:14:42" ["post_content"]=> string(1073) "A korrupcióellenes ügyészség nyolcszázezer lejes óvadék ellenében hatósági felügyelet alá helyezte, és eltiltotta hivatala gyakorlásától Robert Negoițát, Bukarest harmadik kerületének polgármesterét – közölték ügyészségi források az Agerpresszel.
Az ügyben a DNA csütörtökön tizenegy bukaresti és Ilfov megyei helyszínen tartott házkutatást. A polgármestert ezt követően több mint hat órán át hallgatták ki. A vádhatóság hivatali visszaélés gyanújával nyomoz, mivel a gyanú szerint a kerületi önkormányzat a szükséges dokumentumok nélkül építtetett és aszfaltozott utakat. A vizsgálat egy tavalyi oknyomozó anyag nyomán indult, amely szerint közpénzből épülhetett út a polgármester testvérének telkén. Negoiță tagadta a vádakat, ugyanakkor elismerte, hogy az érintett beruházásnál nem tartották be a törvényben előírt sorrendet.
" ["post_title"]=> string(63) "Hatósági felügyelet alatt a harmadik kerületi polgármester" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "hatosagi-felugyelet-alatt-a-negyedik-keruleti-polgarmester" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 15:54:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 13:54:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459459" ["menu_order"]=> int(1070) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(459457) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 14:12:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:12:48" ["post_content"]=> string(695) "Házkutatást tartottak délelőtt a korrupcióellenes ügyészek a Bukarest 5. kerületi polgármesteri hivatalnál és a helyi rendőrség székházában befolyással való üzérkedés, csúszópénz átadása és átvétele, valamint hamisítás alapos gyanújával - közölték igazságügyi források az Agerpresszel.
Az ügyben a kerület menedzsere, a helyi rendőrség főnökei és a főépítész ellen új tömbházak építkezési engedélyeinek kiállításával kapcsolatos korrupció alapos gyanújával folyik vizsgálat.
" ["post_title"]=> string(47) "Az ötödik kerületben nyomoznak az ügyészek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "az-otodik-keruletben-nyomoznak-az-ugyeszek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:12:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:12:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459457" ["menu_order"]=> int(1071) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(459490) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-07 14:37:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:37:22" ["post_content"]=> string(2528) "Az Európai Bizottság 2024 februárjában indult vizsgálata megállapította: a végtelen görgetés, az automatikus lejátszás, az értesítések és a nagymértékben személyre szabott ajánlórendszer olyan funkciók, amelyek nem megfelelően felmért kockázatokat hordozhatnak a felhasználók - különösen a kiskorúak - mentális és fizikai jóllétére nézve.
A bizottság szerint a TikTok nem vette kellően figyelembe az alkalmazás kényszeres használatára utaló fontos mutatókat, így például azt, hogy a kiskorúak mennyi időt töltenek az applikációval éjszaka, és nem alkalmaz elég hatékony képernyőidő‑kezelő és szülői felügyeleti eszközöket.
A TikToknak lehetősége van reagálni az észrevételekre. Amennyiben az Európai Bizottság végleges döntésében is jogsértést állapít meg, akár a cég éves árbevételének 6 százalékát elérő bírságot szabhat ki.
Európában egyre keményebb a hangulat a közösségi médiával szemben. Több ország – Franciaország, Spanyolország, India, Ausztrália – már szigorú korhatár‑szabályokat vezetett be vagy tervez bevezetni.
Itthon a Mentsük meg a Gyermekeket szervezet azt javasolja, hogy Romániában tiltsák meg a 13 év alattiak számára a közösségi média használatát, a 13 és 15 év közöttiek pedig csak szülői engedéllyel hozhassanak létre fiókot.
A szervezet szerint a platformok jelenleg nem ellenőrzik megfelelően a felhasználók életkorát, ezért szankciókat sürgetnek azokkal a cégekkel szemben, amelyek nem tesznek eleget a biztonsági előírásoknak.
A szervezet kutatásai szerint a túlzott közösségimédia‑használat növeli a depresszió, a szorongás és az önkárosító magatartás kockázatát. A gyermekvédők szerint elengedhetetlen a hatékony életkor‑ellenőrzés, a privát fiókok alapértelmezett beállítása és a függőséget erősítő algoritmusok visszaszorítása.
A javaslat része az is, hogy az iskolákban kötelező legyen a digitális oktatás, különös tekintettel az online veszélyek felismerésére.
" ["post_title"]=> string(76) "Sértheti az uniós szabályokat a TikTok függőséget okozó kialakítása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "sertheti-az-unios-szabalyokat-a-tiktok-fuggoseget-okozo-kialakitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-07 14:37:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-07 12:37:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459490" ["menu_order"]=> int(1059) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39076) ["max_num_pages"]=> int(3257) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "85b8f220915bed0c24a627cab228a8b2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:4569e9c918a213bbc6ad1d4193a264e6" }