Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
Azonosítatlan repülõ tárgyat semmisített meg az amerikai légierõ az Egyesült Államok légterében pénteken Alaszka felett – közölte a védelmi minisztérium, hat nappal azt követõen, hogy egy kínai hírszerzõ léggömböt lõttek le az ország keleti partjai közelében.
Kérhetik bankhiteleik visszafizetésének a felfüggesztését a természetes és jogi személyek. A kormány ugyanis elfogadta annak a sürgősségi kormányrendeletnek a végrehajtási…
A hőenergiát szolgáltató legnagyobb fővárosi cég, az ELCEN tárgyalásokat kezdett a földgáz beszerzéséről, amivel a lakásokat fogják fűteni. Jelenleg a…
A Törökország dél- és délkeleti részében bekövetkezett hétfői földrengések nyomán már legkevesebb 18 342 ember vesztette életét – számolt be az Anadolu török állami hírügynökség. A sebesültek száma elérte a 74 242-t.
Országos tervet dolgozott ki a kormány az ukrajnai menekültek hazai beilleszkedésének megsegítésére. Nicolae Ciucă miniszterelnök elmondta, a kormány európai alapokból…
Vasárnap, július 31-én zárul a népszámlálás. A népszámlálás.ro weboldal sajtóközleménye szerint kedvezőtlenül alakul a cenzus a jelentős magyar lakossággal rendelkező…
Románia több mint félmilliárd eurót fordít az uniós helyreállítási alapból az omlásveszélyes épületek megerősítésére – közölte a fejlesztési miniszter. Cseke…
Becslések szerint 70 ezer új koronavírusos megbetegedést fognak regisztrálni jövő héten Romániában, augusztus első napjaiban pedig napi 10 ezerre emelkedhet…
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa csütörtöki monetáris politikai tanácskozásán nem módosította a román alapkamatot, amely így 7 százalékon maradt – közölte a jegybank.
Azonosítatlan repülõ tárgyat semmisített meg az amerikai légierõ az Egyesült Államok légterében pénteken Alaszka felett - közölte a védelmi minisztérium, hat nappal azt követõen, hogy egy kínai hírszerzõ léggömböt lõttek le az ország keleti partjai közelében.
Pat Ryder, a Pentagon szóvivõje azt mondta, egyelõre nem tudják, honnan érkezett az újabb eszköz. Joe Biden amerikai elnök azt követõen döntött a gyors megsemmisítésrõl, hogy a tárgy a polgári légi közlekedést is veszélyeztette. A kínai léggömbnél jóval kisebb, gépjármû méretû légi eszközrõl van szó. Eredetére a maradványok elemzése fog választ adni, a vizsgálat már zajlik, de a roncsok összegyûjtése a tenger felszínérõl és mélyérõl hosszabb idõt vehet igénybe - tette hozzá Pat Ryder.
Kérhetik bankhiteleik visszafizetésének a felfüggesztését a természetes és jogi személyek. A kormány ugyanis elfogadta annak a sürgősségi kormányrendeletnek a végrehajtási utasításait, amelyek lehetővé teszik ezt. A rendelkezés mától lépett életbe.
Banki hiteleik visszafizetésének elhalasztását azok a cégek kérhetik, amelyek igazolni tudják, hogy az utóbbi három hónapban 25 százalékkal csökkent üzleti forgalmuk. Természetes személyek esetében a törlesztőrészletek elhalasztásának feltétele az, hogy bizonyítsák: 25 százalékkal emelkedtek havi kiadásaik.
A bankok legfeljebb kilenc hónapra adhatnak haladékot a hitelek részleteinek a visszafizetésére. További feltétel az, hogy csak azok kérhetik a visszafizetések elhalasztását, akiknek az elmúlt hat hónapban nem voltak hátralékaik, vagyis pontosan fizették a részleteket.
Fontos megemlíteni, hogy a jogszabály arról is rendelkezik, hogy a kamatokat a visszafizetés felfüggesztésének lejártáig tőkésítik és hozzáadják a már létező hitel összegéhez. Vagyis azok, akiknek felfüggesztik a törlesztőrészleteik fizetését, nem mentesülnek a kamatok fizetésétől a felfüggesztett időszak alatt.
A hőenergiát szolgáltató legnagyobb fővárosi cég, az ELCEN tárgyalásokat kezdett a földgáz beszerzéséről, amivel a lakásokat fogják fűteni.
Jelenleg a háztartási meleg vizet két hőerőmű szolgáltatja Bukarestben, másik kettő felújítás és műszaki ellenőrzés alatt áll. Bár a két erőmű elegendő meleg vizet szolgáltat, a főváros egyes lakónegyedeiben mégis gondok vannak. Ennek az az oka, hogy vízhálózat felújítása elmaradt a Termoenergetica cég adósságai miatt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt szeretné, hogy Németország fegyvereket adjon el országának, támogatandó Kijev küzdelmét az orosz támogatású szeparatisták ellen az ország keleti részén – nyilatkozta az ukrán államfő a Frankfurter Allgemeine Zeitung mai kiadásában.
"Németország eddig nem nyújtott nekünk katonai támogatást, de megtehetné" - hangoztatta Zelenszkij, kiemelve, hogy Ukrajnának rakétákkal felszerelt hajókra, járőrhajókra, gépkarabélyokra és páncélozott járművekre lenne szüksége. Hangsúlyozta, hogy nagyon hálás Németországnak a támogatásért, de többet szeretne.
A Törökország dél- és délkeleti részében bekövetkezett hétfői földrengések nyomán már legkevesebb 18 342 ember vesztette életét – számolt be az Anadolu török állami hírügynökség. A sebesültek száma elérte a 74 242-t.
A török sajtó immár az évszázad katasztrófájaként beszél a szerencsétlenségről.
A mentési munkálatok 90. órájában hozták felszínre Hatay tartomány Samandag körzetében az eddigi legkisebb babát, egy 10 napos csecsemőt, valamint az édesanyját. A tartomány Iskenderun körzetében a mentés 102. órájában egyszerre hat embert sikerült a kimenteni a romok alól.
A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint a külföldi egységeket is beleértve jelenleg 30 306 hivatásos dolgozik a romokon. A kisegítő személyzettel együtt 121 128 ember vesz részt mentésben.
Csütörtökön, a mentés 4. napján 121 embert mentettek ki élve a romok alól.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) küldöttsége a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren 2023. február 9-én. Az MRSZ két nappal korábban Törökországba utazott Kutató Mentõ Alakulata után újabb, 11 tagú kutató-mentõ csapat - mentõtisztek és -ápolók, katonai mentõsök és tûzoltók egy romkutató kutyával és speciális felszerelésekkel - indul a földrengés helyszínére. (MTI/Szigetváry Zsolt)
Az AFAD eddig 97 973 családi méretű sátrat állított fel a károsultak átmeneti ellátására.
Murat Kurum török környezetvédelmi és városfejlesztési miniszter közlése szerint jelenleg 12 141 összeomlott vagy súlyosan megrongálódott épületről tudni a térségben.
Ma a súlyosan érintett régióban a nappali hőmérséklet 1 és 10 Celsius-fok között alakul, míg az előttünk álló éjszaka -1 és -11 Celcius-fok közötti hőmérséklet várható.
Övgün Ahmet Ercan, az Isztambuli Műszaki Egyetem (ITÜ) geofizikaprofesszora pénteken a Twitteren azt írta, hogy még mintegy 200 ezer ember lehet a romok alatt, túlnyomó többségében halottak.
"
["post_title"]=>
string(84) "Már több mint 18 ezer ember vesztette életét az "évszázad katasztrófájában""
["post_excerpt"]=>
string(246) "A Törökország dél- és délkeleti részében bekövetkezett hétfői földrengések nyomán már legkevesebb 18 342 ember vesztette életét – számolt be az Anadolu török állami hírügynökség. A sebesültek száma elérte a 74 242-t."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(73) "mar-tobb-mint-18-ezer-ember-vesztette-eletet-az-evszazad-katasztrofajaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-02-10 13:04:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-02-10 11:04:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423691"
["menu_order"]=>
int(15065)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3645 (24) {
["ID"]=>
int(417480)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2022-07-27 12:01:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-07-27 09:01:31"
["post_content"]=>
string(1084) "
Országos tervet dolgozott ki a kormány az ukrajnai menekültek hazai beilleszkedésének megsegítésére. Nicolae Ciucă miniszterelnök elmondta, a kormány európai alapokból és költségvetési forrásokból finanszírozza a tervet, amely hozzásegíti az ukrajnai menekülteket ahhoz, hogy minél hamarabb beilleszkedjenek a hazai egészségügyi és oktatási rendszerbe, munkát találjanak és így biztosítsák a személyes függetlenségüket.
Legkésőbb egy hónapon belül üzembe helyeznek egy olyan telefonszámot is, amelyen keresztül az ukrajnai állampolgárok ukrán nyelven különböző hivatalos és megbízható információk birtokába juthatnak – nyilatkozta Mădălina Turza, a Miniszterelnöki Hivatal államtanácsosa.
A Belügyminisztérium adatai szerint március 18-tól tegnapig több mint 50 ezer ideiglenes tartózkodási engedélyt bocsátottak ki ukrán állampolgárok számára.
Vasárnap, július 31-én zárul a népszámlálás. A népszámlálás.ro weboldal sajtóközleménye szerint kedvezőtlenül alakul a cenzus a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben.
A megszámolatlan magyarok száma Kolozsváron 14 ezer, Marosvásárhelyen 12 ezer, Temesváron 6 ezer, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Csíkszeredában 5-5 ezer, de Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Brassóban vagy Nagybányán is 2 ezer fölött lehet.
A cenzus eredményei alapján lehet majd értékelni az erdélyi magyarság aktuális helyzetét, számát és életkörülményeit, és ezek ismeretében lehet tervezni a jövőt. A nyelvhasználati jogok pedig a 20 százalékos etnikai aránytól függenek, ez akár veszélybe is kerülhet például Nagyváradon, Négyfaluban, Szászrégenben, Marosludason, Szilágysomlyón, Maroshévízen, Pécskán vagy Kisjenőben, és számos más kisebb településen – mutat rá a népszámlálás.ro sajtóközleménye.
Mint fogalmaznak, ha nem válaszoltunk online, vagy a számlálóbiztos még nem keresett otthonunkban, akkor az utolsó napokban is két lehetőségünk van arra, hogy ne maradjunk ki a népszámlálásból. Egyrészt sok településen újra megnyitottak az összeírópontok, ahol számlálóbiztos rögzíti az adatainkat. Másrészt az RMDSZ megyei, területi szervezeteinél lehet jelezni, ha még nem járt nálunk a számlálóbiztos. Ők abban segítenek, hogy a lakcímünknek megfelelő körzet számlálóbiztosát értesítik, hogy menjen ki az adott személyhez, családhoz.
Szerbiában mától igényelhető az a háromezer dináros (majdnem 130 lejes) támogatás, amelyet azok kaphatnak meg, akiket már beoltottak. A szerb kormány azt reméli, hogy az anyagi támogatással népszerűsítheti az oltakozást.
Szerbiában a hivatalos adatok szerint valamely védőoltás első adagjával a nagykorú lakosság 47 százalékát, mindkét adagjával pedig 38 százalékát oltották be.
"
["post_title"]=>
string(70) "Szerbiában a beoltottságért járó anyagi támogatás igényelhető"
["post_excerpt"]=>
string(95) "A szerb kormány azt reméli, hogy az anyagi támogatással népszerűsítheti az oltakozást. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "szerbiaban-a-beoltottsagert-jaro-anyagi-tamogatas-igenyelheto"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-06-01 16:17:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-06-01 13:17:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402897"
["menu_order"]=>
int(15068)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3642 (24) {
["ID"]=>
int(423687)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2023-02-10 12:49:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-02-10 10:49:28"
["post_content"]=>
string(1204) "
Románia több mint félmilliárd eurót fordít az uniós helyreállítási alapból az omlásveszélyes épületek megerősítésére – közölte a fejlesztési miniszter. Cseke Attila szerint eddig a tárca száz település 238 veszélyeztetett épületének biztonságossá tételére kötött finanszírozási szerződést 441 millió euró értékben.
A miniszter megemlítette, hogy az uniós forrásokból folytatott épület-rehabilitációval párhuzamosan a fejlesztési tárca idén költségvetési forrásokból pénzelt programot is indított az omlásveszélyes épületek földrengés-biztossá tétele céljával. Erre idén 40 millió eurónak megfelelő összeget irányoztak elő. Ennél a programnál sem kérnek a lakóktól önrészt.
Szeizmológusok szerint Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. Az utóbbi három évtizedben a veszélyeztetett épületek alig tíz százalékának felújítását sikerült csak államilag támogatott programokból elvégezni.
Becslések szerint 70 ezer új koronavírusos megbetegedést fognak regisztrálni jövő héten Romániában, augusztus első napjaiban pedig napi 10 ezerre emelkedhet az új esetek száma – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rafila arról is tájékoztatott, hogy az elkövetkező időszakban oltóközpontokat nyitnak az egészségügyi intézményekben az őszi immunizálási kampányra való felkészülés jegyében. Ősszel ugyanis már elérhetővé válik a SARS-CoV-2 omikron törzsének új változataihoz igazított vakcina.
Az egészségügyi miniszter ugyanakkor azt javasolja a lakosságnak, hogy a járvány terjedésének korlátozása érdekében az emberek viseljenek védőmaszkot a zsúfolt zárt helyiségekben és a tömegközlekedési járműveken.
Az év végéig mintegy húsz új alakulat és egység jelenik meg az orosz nyugati katonai körzetben - jelentette ki Szergej Sojgu védelmi miniszter az orosz védelmi tárca vezetői kollégiumának tegnapi tanácskozásán. Az intézkedést a tárcazető azzal indokolta, hogy a térségben felerősödött a NATO-országok katonai tevékenysége, megnőtt a fenyegetés.
A tárcavezető szerint az Egyesült Államok hadászati légiereje repüléseinek intenzitása az elmúlt hét év alatt 14-szeresére nőtt. Kifogásolta, hogy a manőverező robotrepülőgépeket hordozó NATO-hadihajók csak az elmúlt évben háromszor teljesítettek feladatot Kalinyingrád megye közelében, 2016 óta pedig 18 alkalommal futottak ki feltételezett indítási körzetbe a Balti-tengeren.
"
["post_title"]=>
string(62) "Új egységek jelennek meg az orosz nyugati katonai körzetben"
["post_excerpt"]=>
string(152) "Az év végéig mintegy húsz új alakulat és egység jelenik meg az orosz nyugati katonai körzetben - jelentette ki Szergej Sojgu védelmi miniszter."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "uj-egysegek-jelennek-meg-az-orosz-nyugati-katonai-korzetben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-06-01 16:15:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-06-01 13:15:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402895"
["menu_order"]=>
int(15072)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3632 (24) {
["ID"]=>
int(423685)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2023-02-10 12:33:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2023-02-10 10:33:39"
["post_content"]=>
string(1143) "
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa csütörtöki monetáris politikai tanácskozásán nem módosította a román alapkamatot, amely így 7 százalékon maradt – közölte a jegybank.
A jegybank legutóbb január elején emelte 25 bázisponttal 7 százalékra az alapkamatot, de tavaly novemberben és októberben is volt egy 50, illetve 75 százalékpontos emelés az egyre gyorsuló infláció miatt.
Elemzők többsége arra számít, hogy a jegybank januári döntésével véget ért az alapkamat-emelési sorozat, és egyelőre nem számítanak újabb növelésre.
Romániában 16,4 százalékra mérséklődött tavaly decemberben az éves infláció, miután novemberben 16,8 százalék volt. A jegybank arra számít, hogy az idén év végén 11,2 százalékra, majd 2024 harmadik negyedévének végére 4,2 százalékra mérséklődik az éves fogyasztói árindex.
Azonosítatlan repülõ tárgyat semmisített meg az amerikai légierõ az Egyesült Államok légterében pénteken Alaszka felett - közölte a védelmi minisztérium, hat nappal azt követõen, hogy egy kínai hírszerzõ léggömböt lõttek le az ország keleti partjai közelében.
Pat Ryder, a Pentagon szóvivõje azt mondta, egyelõre nem tudják, honnan érkezett az újabb eszköz. Joe Biden amerikai elnök azt követõen döntött a gyors megsemmisítésrõl, hogy a tárgy a polgári légi közlekedést is veszélyeztette. A kínai léggömbnél jóval kisebb, gépjármû méretû légi eszközrõl van szó. Eredetére a maradványok elemzése fog választ adni, a vizsgálat már zajlik, de a roncsok összegyûjtése a tenger felszínérõl és mélyérõl hosszabb idõt vehet igénybe - tette hozzá Pat Ryder.