Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter azAradon szervezett Agromalim nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásáron elmondta, hogy annak ellenére, hogy 2022-ben…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.

Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
" ["post_title"]=> string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3832 (24) { ["ID"]=> int(469835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:42" ["post_content"]=> string(512) "Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
" ["post_title"]=> string(63) "Az Egyesült Királyságban 38,6 %-kal több autót gyártottak" ["post_excerpt"]=> string(77) "A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-egyesult-kiralysagban-386-kal-tobb-autot-gyartottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469835" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3843 (24) { ["ID"]=> int(469683) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-01 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-01 05:00:00" ["post_content"]=> string(714) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter azAradon szervezett Agromalim nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásáron elmondta, hogy annak ellenére, hogy 2022-ben…
Continue ReadingA magyar köztársasági elnök hivatalos látogatáson vesz részt, amelynek során Klaus Iohannis államelnökkel találkozik, Nicolae-Ionel Ciucă román miniszterelnök fogadja, majd…
Continue Reading
A koronavírus elleni vakcina viszonteladásának jogi keretét megteremtő sürgősségi rendeletet fogadott el tegnapi ülésén a kormány.
Continue Reading
Szarvasmarhánként akár 100 euró támogatást is kaphatnak azok a tejtermelő gazdák, akik síkvidéken minimum tíz, hegyvidéken pedig legkevesebb öt tehenet…
Continue ReadingA családok tíz százalékában nincs online tanulásra alkalmas eszköz, a hátrányos helyzetű közösségekben sok iskolában és családban még mindig hiányzik…
Continue Reading
A miniszterelnök is üzent a diákoknak a tanévkezdés alkalmából, sikert és jó jegyeket kívánva. Nicolae Ciucă üzenetében arra is kitért,…
Continue ReadingSorin Cîmpeanu szerint idén 100 millió lejt fordít a szaktárca az iskolások ingázási költségeire.
Continue Reading
A szakszervezeti szövetség tegnapi közleménye szerint csütörtökön,március másodikán délután a iaşi-i prefektúra épülete elé szerveznek tüntetést, amelyre több mint 500…
Continue Reading
Az ország több mint 17 800 tanintézetben 3 millió óvodás és iskolás kezdte el a 2022/2023-as tanévet hétfőn. Idén szeptember…
Continue ReadingA Nép Ügyvédjének felmentése érdekében tartott tegnapi együttes ülésen 247 szavazattal 32 ellenében fogadták el a tisztségviselő visszahívásáról rendelkező határozatot.
Continue Reading
Nőtt a nagyobb román pártok támogatottsága februárban a decemberi adatokhoz képest, míg az RMDSZ a parlamenti küszöbön, kevéssel a bejutási…
Continue ReadingAz orosz gázszállítások bizonytalanná válása miatt több európai ország visszatért a régi, szennyező energiaforrásokhoz, viszont egyesek szerint középtávon az ukrajnai…
Continue Reading
Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter azAradon szervezett Agromalim nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásáron elmondta, hogy annak ellenére, hogy 2022-ben jelentős aszálykárok keletkeztek, búzából kilencmillió tonnát takarítottak be, ami fedezi a hazai szükségleteket és exportra is jut belőle. A kukorica esetében „kényesebb a helyzet”, de a belföldi szükségletet kielégíti a termés. Az aszálykárokkal kapcsolatban a tárcavezető elmondta, hogy még nem szögezték le, mekkora keretet szánnak a kártérítésekre, októberig a gazdák még bejelenthetik a károkat, miközben a megyei kárfelmérő bizottságok a helyszínen dolgoznak.A mezőgazdasági miniszter szerint a következő években az aszálykárok csökkentése érdekében első lépésként öntözőrendszereket építenének, ezt pedig uniós alapokból finanszíroznák, és 2027-ig kellene befejeződjenek a munkálatok.

A magyar köztársasági elnök hivatalos látogatáson vesz részt, amelynek során Klaus Iohannis államelnökkel találkozik, Nicolae-Ionel Ciucă román miniszterelnök fogadja, majd Alina-Stefania Gorghiu, a szenátus ügyvivő elnöke és Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke. Novák Katalin programjának részeként találkozik az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel, illetve a kormány többi RMDSZ-es miniszterével is. Legutóbb tizenkét éve, 2010-ben volt hivatalos elnöki szintű megbeszélés Bukarestben, a magyar köztársasági elnök a beiktatása óta eltelt négy hónapban szeptember 7-én találkozik harmadik alkalommal román kollégájával. Novák Katalin beiktatását követő első külföldi útja Varsóba vezetett, utána május közepén magánlátogatást tett Erdélyben az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására.

A koronavírus elleni vakcina viszonteladásának jogi keretét megteremtő sürgősségi rendeletet fogadott el tegnapi ülésén a kormány. Ennek értelmében az Egészségügyi Minisztérium felhatalmazást kap, hogy a román állam nevében szerződéseket kössön más országokkal – magyarázta Monica Althamer egészségügyi minisztériumi államtitkár a kormányülést követően. A továbbértékesítésből származó összegek költségvetési bevételnek minősülnek majd – tette hozzá az államtitkár.
A kormányülésen arról is döntés született, hogy Románia 100.800 adag oltóanyagot adományoz Ukrajnának és 50.400 dózist Szerbiának.
" ["post_title"]=> string(44) "Újabb adag oltóanyagot adományoz Románia" ["post_excerpt"]=> string(142) "A koronavírus elleni vakcina viszonteladásának jogi keretét megteremtő sürgősségi rendeletet fogadott el tegnapi ülésén a kormány." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "ujabb-adag-oltoanyagot-adomanyoz-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-17 11:36:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-17 08:36:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403534" ["menu_order"]=> int(16451) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3556 (24) { ["ID"]=> int(424269) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-03-01 14:15:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-03-01 12:15:40" ["post_content"]=> string(1433) "
Szarvasmarhánként akár 100 euró támogatást is kaphatnak azok a tejtermelő gazdák, akik síkvidéken minimum tíz, hegyvidéken pedig legkevesebb öt tehenet tartanak.
A háború okozta válság miatt 2022-ben a gazdák jövedelme csökkent, hiszen drágábban vásárolták a takarmányt és többet fizettek a gázért és áramért. A támogatás elnyerésének egyik feltétele, hogy a szarvasmarhák nem lehetnek 12 évnél idősebbek, a gazdák pedig az általuk termelt tejet 2022. augusztus 1-je és december 31-e között értékesítették, és tavaly év végén még megvolt a tehénállomány 75 százaléka, ami után állami támogatást kaptak.A támogatást kérvényezni kell a Mezőgazdasági, Kifizetési és Intervenciós Ügynökség helyi vagy megyei kirendeltségeinél (APIA). Azok az állattenyésztők nyújthatják be kérelmeiket, akik az országos adatbázisban nyilvántartott szarvasmarhák állandó tulajdonosai. A kifizetésekre 2023. december 31-ig kerül sor.

A családok tíz százalékában nincs online tanulásra alkalmas eszköz, a hátrányos helyzetű közösségekben sok iskolában és családban még mindig hiányzik az ehhez az oktatási módhoz szükséges infrastruktúra – derül ki a World Vision Románia felméréséből.A szegénység miatt a serdülőkorú tanulók 35 százalékának soha nincs vagy csak néha van meg minden szükséges tanszere és könyve, és tízből egy szülő legalább egy gyermekét ideiglenesen vagy végleg kiíratja az iskolából, hogy tudjon megbirkózni a költségekkel.Az 5-8. osztályos gyermekeket nevelő szülők közel fele azt állítja, hogy nehézséget okoz segíteni gyerekének a matematikaleckében, és ötből egy szülő esetében ugyanez érvényes a román nyelv és irodalom tantárgyra is.A World Vision Románia által megkérdezett diákok szerint az oktatási rendszer prioritásai a digitalizálás, a meleg étel, a felzárkóztató oktatás, a magasabb ösztöndíjak és az iskolai infrastruktúra fejlesztése kellene, hogy legyen. Minden második tanár úgy véli, hogy több pénzre lenne szükség az iskolák sportlétesítményeinek fejlesztésére, az épületek felújítására, a játszóterekre és könyvtárakra, mosdókra – derül ki a World Vision Románia felméréséből. A megkérdezett tanárok 87 százaléka szeretné, ha valamennyi veszélyeztetett tanintézetben biztosítanák a tanulóknak a meleg ételt és a felzárkóztató órákat, mert úgy vélik, így megelőzhető lenne az iskolai lemorzsolódás. Minden harmadik tanár azt állítja, hogy túl nagy bürokratikus teher nehezedik rá, háromból kettő szerint a tanterv túlzsúfolt vagy nem igazodik a gyermekek aktuális igényeihez.

A miniszterelnök is üzent a diákoknak a tanévkezdés alkalmából, sikert és jó jegyeket kívánva. Nicolae Ciucă üzenetében arra is kitért, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a romániai oktatásnak, főként a világjárvány idején, amely arra kényszerítette a pedagógusokat és diákokat, hogy felvegyék a digitális korszak ritmusát. A korszerűsítés folyamán számos hiányosságra is fény derült – a miniszterelnök szerint ezeket orvosolni fogják a kormányzati szinten márelőkészített új oktatási törvények. A tárcavezető hangsúlyozta, a mindenkori kormány célja az, hogy biztosítsa a Romániában élő gyerekek számára a tanuláshoz való jogot, az oktatási reform révén pedig azt, hogy a tanulók már meglévő képességeit fejlesszék: Programokat dolgoztunk ki az iskolai lemorzsolódás csökkentésére és a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására. Az képzettségi különbségek csökkentése érdekében olyan programokat kívánunk bevezetni, amelyek segítik az ismeretek megszilárdítását- fogalmaz Nicolae Ciucă tanévnyitásra szánt üzenetében.

Elfogadta tegnap a kormány a lakóhelyüktől eltérő településen tanuló diákok ingázási költségeinek elszámolásáról szóló sürgősségi rendeletet - jelentette be a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu szerint idén 100 millió lejt fordít a szaktárca az iskolások ingázási költségeire. A minisztérium átlagban 770 lejjel számol fejenként egy tanévre, így várhatóan mintegy 130 ezer kedvezményezettje lesz az intézkedésnek - mondta.
A tárcavezető továbbá közölte, az eddigi 10 lejről havi 30 lejre emelték az első három kilométerre járó összeget, amelyhez hozzáadódik további 3-3 lej kilométerenként, 50 kilométerig. 50 kilométeres távolság esetén ez 171 lejes havi bérletet jelent - nyomatékosította. A bentlakásban vagy albérletben lakó tanulók esetében nyolc utazás költségét számolják el félévenként - mondta még Cîmpeanu.
" ["post_title"]=> string(105) "Megvitatták a tanulók ingázási költségeinek megtérítését lehetővé tevő jogszabálytervezetet" ["post_excerpt"]=> string(107) "Sorin Cîmpeanu szerint idén 100 millió lejt fordít a szaktárca az iskolások ingázási költségeire." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "megvitattak-a-tanulok-ingazasi-koltsegeinek-megteriteset-lehetove-tevo-jogszabalytervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-17 11:28:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-17 08:28:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403532" ["menu_order"]=> int(16455) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(424268) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-03-01 14:12:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-03-01 12:12:57" ["post_content"]=> string(1570) "A szakszervezeti szövetség tegnapi közleménye szerint csütörtökön,március másodikán délután a iaşi-i prefektúra épülete elé szerveznek tüntetést, amelyre több mint 500 szakszervezeti tagot várnak.
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége többek között azt sürgeti, hogy valamennyi tanügyi alkalmazott kapja meg a 2017-es bértörvényben az idei évre előirányzott fizetését, emeljék meg a tanügyi kisegítő személyzet bérét, fizessék ki maradéktalanul a tanügyi alkalmazottak munkakörülményeinek megfelelő bérpótlékokat, és a készülő új bértörvényben a pedagógusok kerüljenek egy magasabb javadalmazási kategóriába.A szakszervezeti szövetség közölte, hogy ha a követeléseit nem teljesítik, akkor márciusban és áprilisban sztrájkőrséget állnak a kormány és több megye prefektúrájának épülete előtt, májusban tiltakozó felvonulást tartanak Bukarestben, a hónap végén pedig az általános sztrájk kirobbantásához gyűjtenek aláírásokat.

" ["post_title"]=> string(86) "Tiltakozó akciókat tervez márciusban a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "tiltakozo-akciokat-tervez-marciusban-a-szabad-tanugyi-szakszervezetek-szovetsege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-03-01 16:08:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-03-01 14:08:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(122) "https://www.bukarestiradio.ro/2023/03/01/tiltakozo-akciokat-tervez-marciusban-a-szabad-tanugyi-szakszervezetek-szovetsege/" ["menu_order"]=> int(16456) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(418619) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-09-05 13:51:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-09-05 10:51:06" ["post_content"]=> string(1642) "
Az ország több mint 17 800 tanintézetben 3 millió óvodás és iskolás kezdte el a 2022/2023-as tanévet hétfőn. Idén szeptember 1-jétől életbe lépett a közoktatási intézmények megszervezéséről és működéséről szóló új keretszabályzat. Ennek főbb újdonságai a korábbi szabályzathoz képest: az elektronikus napló használata; az egyes tantárgyakból évente adott jegyek/minősítések számát a tanár szabja meg; a kerettantervben meghatározott tanulási-tanítási egységek és a heti óraszám alapján tanulmányi átlagot csak a tanév végén kell számolni minden tantárgyból, ezt a tanév során kapott jegyek számtani középarányosa adja; a tanulók eltanácsolására vonatkozó rendelkezéseket törölték, mivel a tanuláshoz való jogot az alkotmány garantálja, az eltanácsolásra csak a posztliceális képzésben van lehetőség, ez ugyanis nem kötelező; töröltek minden olyan rendelkezést, amely lehetőséget ad arra, hogy pénzt gyűjtsenek a tanulók szüleitől. Az új tanév öt tanítási modult és öt vakációt foglal magában: 1. modulban 2022. szeptember 5-e és október 21-e között tanítás, majd 2022. október 22-e és október 30-a között vakáció lesz.

Formálisan is felmentette a Parlament tegnap Renate Webert az ombudsmani tisztségből, miután előző nap tevékenységi beszámolója elutasításával megvonta tőle a bizalmat. A Nép Ügyvédjének felmentése érdekében tartott tegnapi együttes ülésen 247 szavazattal 32 ellenében fogadták el a tisztségviselő visszahívásáról rendelkező határozatot.
A jobbközép kormánykoalíció szerint Weber félreértelmezte hatáskörét, törvény- és alkotmánysértéseket követett el, a gyermekek jogainak védelme, a rendszerszintű helyhatósági korrupció leleplezése helyett a járványügyi intézkedések hátráltatásával igyekezett médiafigyelmet szerezni. A baloldali ellenzék az ombudsman leváltását tartja alaptörvénybe ütközőnek. Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke jelezte: az ellenzék alkotmányossági óvást emel, s bepanaszolja a kormányt Brüsszelben, amiért "a jogállamiságot megsértve, önkényesen elfoglalja" a közszolgálati intézményeket.
Az ombudsman többször került hazánkban a politikai csatározások középpontjába, mivel az alkotmány szerint csak neki van joga alkotmányossági óvást emelni az azonnal hatályba lépő, a Parlament által utólag megvitatott törvényerejű sürgősségi kormányrendeletek ellen.
" ["post_title"]=> string(33) "Felmentették a Nép Ügyvédjét" ["post_excerpt"]=> string(190) "A Nép Ügyvédjének felmentése érdekében tartott tegnapi együttes ülésen 247 szavazattal 32 ellenében fogadták el a tisztségviselő visszahívásáról rendelkező határozatot. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "felmentettek-a-nep-ugyvedjet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-17 10:53:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-17 07:53:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403528" ["menu_order"]=> int(16459) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(424267) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-03-01 14:08:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-03-01 12:08:58" ["post_content"]=> string(1804) "
Nőtt a nagyobb román pártok támogatottsága februárban a decemberi adatokhoz képest, míg az RMDSZ a parlamenti küszöbön, kevéssel a bejutási határ alatt áll – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) megrendelésére készült kutatás szerint az első helyen továbbra is a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) áll 31,7 százalékkal – ez minimális növekedés a decemberi 31,5-höz képest. A második a PNL 22,3 százalékkal, míg két hónapja a párt támogatottsága még 20,2 százalék volt. A harmadik a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 18,2 százalékkal, míg két hónapja még 18,1 százaléknyian mondták azt, hogy a szélsőséges pártra szavaznának. A negyedik Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 11,2 százalékos támogatottsággal bír, míg decemberben ez a szám még 10,9 százalék volt. A felmérés értelmében az RMDSZ támogatottsága 4,6 százalékos, vagyis kevéssel az 5 százalékos parlamenti küszöb alatti, azonban ez olyan kis, hibahatáron belüli különbség, hogy „éles” helyzetben, választások alkalmával kiegyenlítődhet. A felmérés február 5. és 19. között készült 3000 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 1,79 százalék.

Az orosz gázszállítások bizonytalanná válása miatt több európai ország visszatért a régi, szennyező energiaforrásokhoz, viszont egyesek szerint középtávon az ukrajnai háború éppenséggel felgyorsítja a zöld átállást. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerint a kérdés egyelőre eldöntetlen, de egy biztos: az iránytű a méltányosság kell hogy legyen. Ahogy válaszként a Covid-válságra az EU kidolgozta a NextGenerationEU programot, most is szükség van egy olyan európai programra, amely – kölcsönből vagy saját forrásból – átvállal a zöld átállás terhéből.
Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter azAradon szervezett Agromalim nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásáron elmondta, hogy annak ellenére, hogy 2022-ben jelentős aszálykárok keletkeztek, búzából kilencmillió tonnát takarítottak be, ami fedezi a hazai szükségleteket és exportra is jut belőle. A kukorica esetében „kényesebb a helyzet”, de a belföldi szükségletet kielégíti a termés. Az aszálykárokkal kapcsolatban a tárcavezető elmondta, hogy még nem szögezték le, mekkora keretet szánnak a kártérítésekre, októberig a gazdák még bejelenthetik a károkat, miközben a megyei kárfelmérő bizottságok a helyszínen dolgoznak.A mezőgazdasági miniszter szerint a következő években az aszálykárok csökkentése érdekében első lépésként öntözőrendszereket építenének, ezt pedig uniós alapokból finanszíroznák, és 2027-ig kellene befejeződjenek a munkálatok.
