Több mint 15 millió euró uniós támogatást igényelhetnek a gazdák a termények, állatok és növények biztosítására a kedden kezdődő kiírás…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3504 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3379 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


Több mint 15 millió euró uniós támogatást igényelhetnek a gazdák a termények, állatok és növények biztosítására a kedden kezdődő kiírás…
Continue Reading
Beindult az ingatlanpiac júliusban, amikor majdnem 4400-zal több ingatlan cserélt gazdát az előző hónaphoz mérten – közölte az Országos Kataszteri…
Continue ReadingA műsor témái: Egyre nyilvánvalóbb, hogy Angela Merkel távozásával hatalmas űrt hagy maga után és egyelőre nem látni a hozzá…
Continue Reading
A Romániai Kiadók Egyesülete paktumot hirdetett az olvasásért, amelynek célja a gyerekek mindennapos olvasásra ösztönzése, hiszen az olvasás a nevelés alapja bármilyen területen, az információhoz való hozzáférés, pedig megalapozza a gondolkodást – állítják a kezdeményezők.
(tovább…) Continue Reading
Majdnem 3,5 százalékkal csökkent a cégbíróságon bejegyzett magán és jogi személyek száma az év első felében tavalyhoz képest. Az Országos…
Continue ReadingJanuár és április között a lakossági fogyasztás 12,5 – a naptárhatásokkal kiigazított érték szerint 8,7 – százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi év azonos időszakában – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
(tovább…) Continue Reading
Adina Vălean szállításügyi európai biztos péntek este nyújtja át Temesvárnak a Melina Mercuri díjat a Temesvár Európa Kulturális fővárosa 2023…
Continue Reading
Magyarországról érkezett motorosok szálltak meg vasárnap a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban, és egy-egy tank benzin árával járulták hozzá a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett ház fenntartásához.
(tovább…) Continue Reading
Január óta szolgál Aradon Kalna Zsolt minorita atya, a minorita rend korábbi miskolci tartományfőnöke. A szerzetes Szegedről került át Aradra, és meglepődve tapasztalta, hogy gyerekzsivajtól volt hangos a belvárosi Páduai Szent Antal-templomhoz tartozó rendház – korábban kihaltnak nevezhető – udvara.
(tovább…) Continue ReadingA román ipar támogatása címén Kínában gyártott autókat vásárol a Szociáldemokrata Párt. Marcel Ciolacu elnök pénteken jelentette be, hogy Az igazi zöld péntek címmel kampányt indítanak – a kormány által indított program mintájára.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb két szabadnap bevezetéséről döntöttek délelőtt a honatyák. A Képviselőház elfogadta a törvénytervezetet, amely szabadnappá nyilvánítja Vízkereszt és Keresztelő Szent…
Continue Reading
„Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. […] Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.” A Wass Alberttől származó, megfontolandó idézetben rejtőzött el a mai rész főszereplője, a jön ige. Ez a köznyelvi alak, a jő régies, irodalmias, a gyün és a gyön népnyelvi. A jön számomra elképzelhetetlen a megy ige nélkül: míg előbbi a beszélő vagy a beszéd helye felé történő mozgást jelent, utóbbival a beszélőtől vagy a beszéd helyétől távolodó mozgásra célzunk.
(tovább…) Continue ReadingTöbb mint 15 millió euró uniós támogatást igényelhetnek a gazdák a termények, állatok és növények biztosítására a kedden kezdődő kiírás során - jelentette be a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség.
Az igénylést online lehet benyújtani dcember 16-ig a www.afir.info oldalon.
" ["post_title"]=> string(54) "Mezőgazdasági biztosítást igényelhetnek a gazdák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "mezogazdasagi-biztositast-igenyelhetnek-a-gazdak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-05 14:23:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-05 11:23:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417769" ["menu_order"]=> int(14866) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(417767) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-05 14:21:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-05 11:21:20" ["post_content"]=> string(618) "Beindult az ingatlanpiac júliusban, amikor majdnem 4400-zal több ingatlan cserélt gazdát az előző hónaphoz mérten - közölte az Országos Kataszteri Hivatal.
Országosan 57 310 ingatlantranzakciót regisztráltak, ami azonban minegy 2 ezerrel kevesebb, mint tavaly a hetedik hónapban jegyzett érték. A legtöbb tranzakciót Bukarestben, Ilfov és Kolozs megyében regisztrálták. A legtöbb mezőgazdasági terület Buzău, Dolj és Arad megyében cserélt gazdát.
" ["post_title"]=> string(38) "Élénkült az ingatlanpiac júliusban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "elenkult-az-ingatlanpiac-juliusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-05 14:21:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-05 11:21:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417767" ["menu_order"]=> int(14867) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(403000) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-04 13:29:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 10:29:00" ["post_content"]=> string(998) "A műsor témái:
Egyre nyilvánvalóbb, hogy Angela Merkel távozásával hatalmas űrt hagy maga után és egyelőre nem látni a hozzá hasonló formátumú politikust, aki átvehetné tőle a stafétabotot. Ez a helyzet pedig a szélsőjobbnak kedvez, legalábbis erre utal az a közvélemény-kutatás, amelyet Szász-Anhaltban egy héttel a regionális parlamenti választások előtt hoztak nyilvánosságra.
A sajtó nem sokat tudott meg Vlagyimir Putyin orosz és Alexander Lukasenko fehérorosz elnök találkozójáról.
12 év után megbukhat Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök.
A Romániai Kiadók Egyesülete paktumot hirdetett az olvasásért, amelynek célja a gyerekek mindennapos olvasásra ösztönzése, hiszen az olvasás a nevelés alapja bármilyen területen, az információhoz való hozzáférés, pedig megalapozza a gondolkodást - állítják a kezdeményezők.
A legutóbbi felmérések szerint a tinédzserek több mint 40 százaléka nem érti meg mit olvas, ami nem meglepő, hiszen európai viszonylatban Romániában van a legkisebb könyvpiac, évente személyenként csupán 25 lejt költenek könyvekre - jelentette ki Mihai Mitrică az egyesület elnöke. Február 15-e az olvasás napja Romániában. Ezen a napon az olvasást és annak a gyerekek, fiatalok nevelésében betöltött fontos szerepét népszerűsítő események, foglalkozások tarthatók, amelyekhez a központi és a helyi közigazgatási hatóságok, a kultúrával és oktatással foglalkozó állami intézmények anyagi és logisztikai támogatást nyújthatnak.
" ["post_title"]=> string(37) "Az olvasás napja van ma Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "az-olvasas-napja-van-ma-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:58:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:58:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423845" ["menu_order"]=> int(14869) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(417765) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-05 14:20:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-05 11:20:03" ["post_content"]=> string(641) "Majdnem 3,5 százalékkal csökkent a cégbíróságon bejegyzett magán és jogi személyek száma az év első felében tavalyhoz képest.
Az Országos Cégnyilvántartó adatai szerint az idei első fél évben bejegyzett csaknem 77 ezer új vállalat többsége Bukarestben van, ahol 16,56 százalékos a növekedés, míg Kovászna megyében a csökkenés 20 százalékos. A legtöbb újonnan bejegyzett vállalkozás kereskedelemmel, gépkocsik és motorkerékpárok javításával foglalkozik.
" ["post_title"]=> string(24) "Kevesebb a vállalkozás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "kevesebb-a-vallalkozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-05 14:20:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-05 11:20:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417765" ["menu_order"]=> int(14870) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(403041) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-04 13:22:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 10:22:12" ["post_content"]=> string(699) "Január és április között a lakossági fogyasztás 12,5 – a naptárhatásokkal kiigazított érték szerint 8,7 – százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi év azonos időszakában – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A nem élelmiszeripari cikkek forgalma 22 százalékkal, az üzemanyagoké 9,3 százalékkal emelkedett, az élelmiszerek forgalma 5,2 százalékkal volt nagyobb, mint az előző harmadban.
Éves szinten is jelentős, 41,7 százalék volt a növekedés.
" ["post_title"]=> string(72) "Jelentősen bővült a kiskereskedelmi forgalom az év első harmadában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "jelentosen-bovult-a-kiskereskedelmi-forgalom-az-ev-elso-harmadaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-04 14:19:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 11:19:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403041" ["menu_order"]=> int(14872) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(423843) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:57:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:57:11" ["post_content"]=> string(459) "Adina Vălean szállításügyi európai biztos péntek este nyújtja át Temesvárnak a Melina Mercuri díjat a Temesvár Európa Kulturális fővárosa 2023 nyitó gáláján. Az Európai Bizottság Európa kulturális fővárosainak ítéli oda a díjat elismerésként a rendezvény szervezői által összeállított kiváló kulturális programokért. A díj 1,5 millió eurós pénzjutalommal jár.
" ["post_title"]=> string(26) "Európai díj Temesvárnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "europai-dij-temesvarnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:57:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:57:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423843" ["menu_order"]=> int(14873) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(417757) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 15:07:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 12:07:44" ["post_content"]=> string(893) "Magyarországról érkezett motorosok szálltak meg vasárnap a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban, és egy-egy tank benzin árával járulták hozzá a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett ház fenntartásához.
Egyelőre csak négyen voltak, de bíznak benne, hogy jövőre többen csatlakoznak hozzájuk, sőt a példájukon felbuzdulva több hasonló adományozó túrát szerveznek mások is. Az erdélyi motorkerékpáros túrára érkezett csapat tagjaival Pataky Lehel Zsolt beszélgetett első, Arad megyei állomásuk alkalmával.
Január óta szolgál Aradon Kalna Zsolt minorita atya, a minorita rend korábbi miskolci tartományfőnöke. A szerzetes Szegedről került át Aradra, és meglepődve tapasztalta, hogy gyerekzsivajtól volt hangos a belvárosi Páduai Szent Antal-templomhoz tartozó rendház – korábban kihaltnak nevezhető – udvara.
Az elmúlt tanévet ugyanis, az iskola felújítási munkálatai miatt, a rendházban járták ki a Csiky Gergely Főgimnázium alsó tagozatos osztályai. Az egyház és iskola oly szoros kapcsolatba került egymás, hogy Kalna Zsolt kezdeményezésére júniusban, a vakáció első heteiben napközis tábort szerveztek a rendházban a gyerekeknek. Pataky Lehel Zsolt a tábor egyik napján beszélgetett Kalna Zsolt minorita atyával, aki először is Aradra kerülésének történetét mesélte el.
A román ipar támogatása címén Kínában gyártott autókat vásárol a Szociáldemokrata Párt. Marcel Ciolacu elnök pénteken jelentette be, hogy Az igazi zöld péntek címmel kampányt indítanak – a kormány által indított program mintájára.
Arra buzdította a párt tagjait és szimpatizánsait, hogy péntekenként valamilyen környezetkímélő közlekedési eszközt használjanak. Hogy példát mutasson, maga a pártelnök egy elektromos Renault Zoe-val érkezett a pártszékházhoz. A járművet állítása szerint kölcsönkérték, legközelebb azonban a párt saját elektromos Dacia Springjét fogja használni, amelyet már megrendelt, és amely a gyártó által leszállítandó első tíz darab között lesz majd.
A pártelnök szerint megpróbálnak majd valamennyi szervezetnek vásárolni egyet ebből a járműből, amellyel kapcsolatban szerinte "a legfontosabb, hogy nálunk, Mioveni-ben készül". Azt nem tudja, mennyibe kerül, de a pártkasszába befizetett tagsági díjakból vásárolják meg - állította Ciolacu.
A Szociáldemokrata Párt elnökének állításaival ellentétben a Dacia Spring nevű modelljét nem Romániában gyártják, hanem Kínából importálják.
" ["post_title"]=> string(79) "A román ipar támogatása címén Kínában gyártott autókat vásárol a PSD" ["post_excerpt"]=> string(43) "https://www.youtube.com/watch?v=3KlfUe4sO4A" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "a-roman-ipar-tamogatasa-cimen-kinaban-gyartott-autokat-vasarol-a-psd" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-04 13:17:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 10:17:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403037" ["menu_order"]=> int(14876) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3637 (24) { ["ID"]=> int(423841) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:56:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:56:29" ["post_content"]=> string(400) "Újabb két szabadnap bevezetéséről döntöttek délelőtt a honatyák. A Képviselőház elfogadta a törvénytervezetet, amely szabadnappá nyilvánítja Vízkereszt és Keresztelő Szent János napját, január 6-át és 7-ét. Az alkalmazottaknak idén a pihenő szabadságon kívül 15 munkaszüneti napjuk volt, ebből néhány januárban.
" ["post_title"]=> string(53) "Kettővel nő 2024-től a fizetett szabadnapok száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "kettovel-no-2024-tol-a-fizetett-szabadnapok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:56:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:56:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423841" ["menu_order"]=> int(14877) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(417748) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 15:05:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 12:05:28" ["post_content"]=> string(3393) "„Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. […] Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.” A Wass Alberttől származó, megfontolandó idézetben rejtőzött el a mai rész főszereplője, a jön ige. Ez a köznyelvi alak, a jő régies, irodalmias, a gyün és a gyön népnyelvi. A jön számomra elképzelhetetlen a megy ige nélkül: míg előbbi a beszélő vagy a beszéd helye felé történő mozgást jelent, utóbbival a beszélőtől vagy a beszéd helyétől távolodó mozgásra célzunk.
Íme, egy-két példa: „Előbb hozzánk jön, utána hozzátok megy.” „A munkahelyéről jött, a munkahelyére megy.” Közben eszembe jutott két felirat: „Azonnal jövök!” „Hívásra házhoz megyek.” Az elsővel az eladó jelzi, hogy hamarosan visszatér az üzletbe, noha sokszor a vásárlónak fogalma sincs, mikor ment el onnan… A másodikkal a kereskedő arra céloz, hogy szükség esetén a hívónál jelentkezik.
A jön és megy közötti választást a közeledés és a távolodás szempontjain kívül jó néhány egyéb körülmény befolyásolhatja. Példaként következzen két kérdés: „Nem jösztök szombaton a meccsre?” „Nem mentek szombaton a meccsre?” Melyikkel mit sugallok? A választ a hallgatóra bízom…
A jön igét a felsorolt példákon kívül még számos jelentésárnyalat kifejezésére használhatjuk. Például: „Nem jön víz a csapból.” „Könny jön a szemébe.” „Nem jött szó a szájára vagy az ajkára.”
Mivel meglehetősen általános jelentéstartama van a jön igének, érdemes óvatosan bánni vele; amennyiben lehetséges, cseréljük fel színesebb, tartalmasabb rokon értelmű megfelelőre – javasolják a Nyelvművelő kéziszótárban. És nem feledkezhetünk meg a jön igével alkotott idegenszerű – főleg németes – kifejezésekről, amelyeket a nyelvészek szerint okvetlenül mellőznünk kell. Számos magyaros, ráadásul egyszerűbb és ízesebb szinonimát használhatunk helyettük.
Íme, néhány példa… Bár gyakran használják a dühbe, izgalomba, méregbe jön valaki kifejezések valamelyikét, ajánlott helyettesíteni őket, például így: megdühödik, feldühödik, dühös lesz, dühbe gurul; elragadja az indulat, felmérgesedik, elönti a méreg. Egy másik gyakran használt kifejezés a jókor, jól jön valakinek valami, amelyet szintén helyettesíthetünk a kapóra jön, illetve a legjobbkor történik valami kifejezésekkel. És mi kerülne a rendbe jön valaki vagy a rendbe jön valami helyére? Például a jobban lesz, meggyógyul valaki, valamint az elintéződik, megoldódik valami.
Több mint 15 millió euró uniós támogatást igényelhetnek a gazdák a termények, állatok és növények biztosítására a kedden kezdődő kiírás során - jelentette be a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség.
Az igénylést online lehet benyújtani dcember 16-ig a www.afir.info oldalon.
" ["post_title"]=> string(54) "Mezőgazdasági biztosítást igényelhetnek a gazdák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "mezogazdasagi-biztositast-igenyelhetnek-a-gazdak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-05 14:23:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-05 11:23:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417769" ["menu_order"]=> int(14866) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "46fc88e3d3c274e9f6872f0c9e6e86d0" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:226a8b2ecfd691198ef999cae6825a90" }