Lemondott párttisztségeiről a korrupcióval gyanúsított Vasile Blaga

Lemondott ma Vasile Blaga a Nemzeti Liberális Párt élén betöltött társelnöki, illetve kampányfőnöki tisztségéről. A politikus azt követően kényszerült erre a lépésre, hogy a korrupcióellenes ügyészség befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg. A vádhatóság szerint Blaga 2009 és 2012 között, amikor rövid ideig a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte, több ízben törvénytelenül szerzett pénzt pártja számára. (tovább…)

Continue Reading

A hiedelem ölni tud

Június 16-án Aradon vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színház. A Vidnyánszky Attila rendezte Körhinta című darab mellett színháztörténeti kiállítást és szimpóziumot is szervez a Kölcsey Egyesület a 200 éves aradi magyar színjátszás tiszteletére. Az előkészületekről Pataky Lehel Zsolt készített hangképes összeállítást. (tovább…)

Continue Reading

Plágiumgyanú vs. médiabotrány

Nem plagizált Laura Codruţa Kövesi ? nyilatkozta Viorel Pa?ca, a DNA-főügyész doktori dolgozatának irányítója. Erre a kijelentésre azt követően került sor, hogy Sebastian Ghiţă parlamenti képviselő tegnap a sajtónak elmondta: feljelentette magát, amiért 2012-ben többedmagával segített eltussolni Kövesi plágiumbotrányát a szakértői jelentés meghamisításával. (tovább…)

Continue Reading

A külügy válasza Korodi Attila interpellációjára

A külügyminisztérium támogatja a csíksomlyói pünkösdi búcsú UNESCO világörökség-tagságát ? tájékoztatta ma a maszol.ro hírportált Korodi Attila képviselő. Az RMDSZ-es politikus még augusztus végén interpellált írásban a külügyminiszterhez, a kormányfőhöz és a kulturális tárca vezetőjéhez, amiért híresztelések szerint a szakértői kormány visszavonta volna a kulturális világörökség listájáról a csíksomlyói búcsú felterjesztését. (tovább…)

Continue Reading

Országszerte sztrájkolnak a börtönőrök

Mától tiltakozó megmozdulásokba kezdenek a büntetésvégrehajtási intézmények dolgozói. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor ér véget a sztrájk. Az Omnia Szakszervezet elnöke, Sorin Dumitra?cu elmondta: a tiltakozók követelik a munkakörülmények javítását, új munkaerő felvételét a börtönökbe, a bérkülönbségek kiegyenlítését, illetve Raluca Prună igazságügyi miniszter távozását. (tovább…)

Continue Reading

Készül a bolgár-román interkonnektor

Befejeződött tegnap a Románia és Bulgária közötti első gázvezeték áthúzása a Duna-meder alatti furaton. Ezáltal gyakorlatilag összekapcsolódott a román és bolgár gázhálózat – tájékoztat a gazdasági minisztérium. A közlemény szerint a giurgiui mérőállomás évi másfél milliárd köbméternyi gázt képes átereszteni akár Bulgáriából Romániába, akár fordított irányban. (tovább…)

Continue Reading

Elhunyt Ioan Gyuri Pascu

Meghalt ma hajnalban szívinfarktusban Ioan Gyuri Pascu. A népszerű színész és zenész, a Divertis humortársulat alapítója 55 éves volt. Bogdan Opri?a, a rohammentőszolgálat szóvivője közölte: a művész bukaresti otthonába kiérkezett mentőorvosok több mint egy órán keresztül próbálták újraéleszteni Pascut, erőfeszítéseik azonban nem jártak sikerrel. (tovább…)

Continue Reading

Meghalt Simon Peresz

Elhunyt ma hajnalban kilencvenhárom éves korában Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államelnök és miniszterelnök. Az izraeli hivatalos hírügynökség mai közleménye szerint Izrael kilencedik államelnöke az év eleje óta küzdött súlyosabb egészségi problémákkal. Temetése pénteken lesz. (tovább…)

Continue Reading