Megfelelő megoldások nélkül minden menekülthullám méreteiben meghaladja majd az előzőt ? mutatott rá tegnap Klaus Johannis az ENSZ fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján mondott beszédében, New Yorkban. Johannis szerint a menekültválság kezelése rendkívül komplex feladat: a humanitárius szempontok mellett a határok védelmére, a migránsok társadalmi beilleszkedésére és a szükséges anyagi erőforrások előteremtésére is ki kell terjednie. Az államfő úgy fogalmazott, a világ valamennyi nemzetének kötelessége megmenteni és támogatni a menekülteket. A tegnapi kijelentések Klaus Johannis nézőpontváltására utalnak menekültügyben. Mint ismert, korábban az államfő többször is a menekültek befogadása ellen foglalt állást, minden alkalommal hangsúlyozva, hogy Románia 1785 bevándorlót tud befogadni, eggyel sem többet. Az államfő egyébként ma találkozik Joe Biden amerikai alelnökkel, illetve feleségével együtt részt vesz az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama által adandó hivatalos fogadáson.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...