A fasizmus és kommunizmus áldozatairól emlékezett meg vasárnap közzétett üzenetében Klaus Johannis államfő, kifejezve reményét, hogy az élethez és szabadsághoz való jogot soha többé nem lehet büntetlenül semmibe venni. Románia 2011-ben iktatta törvénybe azt a 2008-as Prágai Nyilatkozat által szorgalmazott kezdeményezést, hogy augusztus 23-át – az Európa keleti részének felosztását titkos záradékban szentesítő Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának napját – nyilvánítsák a náci és a kommunista totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapjává. A német és szovjet külügyminiszter által 1939. augusztus 23-án aláírt megállapodás készítette elő egyebek mellett a balti államok, illetve a Romániához tartozó Besszarábia szovjet bekebelezését.Johannis tavaly elnökjelöltként, idén pedig már megválasztott államfőként üzenetével gyakorlatilag újraértelmezte augusztus 23-a – Románia korábbi nemzeti ünnepe – történelmi jelentőségét.
Ismét ellentmondásos nyilatkozatokat tett Putyin az ukrán néppel kapcsolatban
Vlagyimir Putyin hol azt mondja, hogy Moszkva sohasem vonta kétségbe az ukrán nép jogát a függetlenségre, hol azt, hogy az orosz és az ukrán nép valójában egy, és ebben az értelemben egész Ukrajna "a miénk".
Tovább...Eredménytelenül zárultak az európai vezetők és Irán közötti tárgyalások
A Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével Genfben folytatott egyeztetéseit követően Abbász…
Tovább...Minisztériumi döntéssel hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget…
Tovább...Várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány
Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap késő délután hivatalosan is megkezdte a tárgyalásokat a kormány programjának és…
Tovább...